Bereg, 1883. (10. évfolyam, 1-54. szám)

1883-02-25 / 8. szám

8. szám. IX-ik évfolyam. Beregszász, 1883. február 25. % Előfizetési díjak: $ 8] Egész évre........................4 írt. [?] Félévre.............................2 írt. X Negyed évre .... I írt. TBereg- és Ugocsamegyei nép­­díj tanítóknak s községeknek egész ál évre, előre beküldve 2 frt 50 kr. Szerkesztőség: Hová a lap szellemi részét illető közlemények küldendők : Beregszász, Namény-utcza 453. JU Kiadóhivatal:­­ Hová az előfizetési és hirdetési [$j díjak s reclamátiók intézendők: [|! Nagy Lajos és Sallay Gyula f|i könyvnyomdája. Tfl? R T1 P1 JjJljxJJJjlj. TÁRSA 30 AK­ MX KS MEGcYKX KRX3KKV HKTXRAF. BEREGMEGYE HIRDETÉSEINEK és A MEGYEI KIR. TANFELÜGYELŐSÉGNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. ---------0----0^0——›^o——‚......... MEGJELENIK MIIDEJV VASÁRNAP REGGEL. «cí $ Hivatalos hirdetési díjak: $ [B nyugta bélyeggel s igazolólappal |||­­|j egyszeri közlésért: (|j (íj 100 szóig . . 1 frt 40 kr.­­§) 200 szóig . . 2 frt 40 kr. ríh Magán­hirdetések: 50 szóig . . 1 frt 80 kr. 100 szóig . . 1 frt 30 kr. szóig . . 2 frt 30 kr.; 1 $ Hirdetések s a nyílttérire ‘|' szánt közlemények készpénz ^ !§! fizetés mellett fogadtatnak el [|l Nyilttér sora 20 kr. ||| ifi Egyes szám 10 kr. $ Kaszinóink. Mikor nagy Széchényink a kaszinók léte­sítését indítványozta volt, mily egészen más képe volt a magyar társadalomnak, mint ma van. Mások voltak az uralkodó eszmék, mások az emberek. Akkor a magyar köznemesség eredeti typusá­­val, nyílt és határozott jellemével védbástyája volt annak a szabadság fának, melyért annyi vér folyt s melyért egyszer-máskor szellemileg és anyagilag, vérben és vagyonban annyi sokat áldoztunk ! Nem volt akkor váltó ; egyik ember adott a másiknak becsületszóra, kevesebb volt a perek száma, nagyobb volt a közmorál s nagyobb a családok boldogsága. Nem hirdette a sajtó, mint ma hirdeti a német zsurnál, hogy el kell hagyni pusztulni a közbir­tokos osztályt s helyet adni a pénz arisztokrá­­cziának, annak az arisztokrácziának, melynek kezdete nyálbőr kis fasippal, váltó uzsorával, pálinka mérés, melynek jövedelme 5—6 év alatt dúsgazdaggá teszi a vele fogalalkozót s koldus­botot ad annak kezébe, kié volt a föld, kinek ősei vérrel szerezték ennek minden kis részét s immár egy ezred éve lesz, hogy vérrel védelme­zik annak szabadságát;­ vagy annak az arisz­tokrácziának, mely kiáll az út közepére, pénzzel veszteget, erdőt szerez s megront ez után egész községeket s előtte erkölcsi törvény, közbecsü­let nincs, mert hite szerint a becsület, a pénz. Azt kérdi az olvasó, hogy mi köze e dol­goknak a kaszinókkal? Sok, igen sok, mert kisebb városainkban a társadalom központja a kaszinó s a milyen valamely városnak a kaszi­nója, olyan a társadalma. E társulatban szeplőtlen múltú s tiszta becsületü egyének vehetnek részt s nem áll azon pénzarisztokratáktól (?) jövő nézet, hogy a ki csalt, lopott, vagy a ki hamisan bukott s ezért büntetve volt, helyet foglalhasson becsületes egyé­nek nyilvános társaságában. Becsületet börtön, birói elitélő végzés még soha sem állított helyre ! (Törvény előtt pedig úgy van! Szerk.) Vagy talán már annyira kihalt volna a magyar „társas­körök“ kebeléből a becsület érzete, hogy ott minden megbélyegzett egyén helyet foglalhat! ? A­ki a köztörvényekre hivatkozik, nem gondolja meg, hogy ezek mellett a társadalom is alkot törvényeket, különösen a becsületre vonatkozólag, mely törvények tiszteletben tar­tandók, mert hévmérői mindenkor a társadalmi felfogásnak, becsület-kérdésekben. Sima bársony ruha, vastag arany láncz, tömött tárcza nem fő jellemvonásai a becsület­nek, megtalálhatod azt a dijnok, írnok s nyo­morgó kis hivatalnokban is, pedig ez ily külső ékkel nem rendelkezik. A mi nagyon csillog és fényes, gyakran fut lelkiismeretnek s kevés vagy semmi becsületnek takarója. A ragálytól őrizkedünk, desinficiáljuk a há­zat ; a rákot kivágja az orvos; a kaszinók is purifikálják magukat: mutassanak utat a meg­bélyegzett elemnek, mert a corruptió behatolt már sok kaszinóba s észrevétlenül oly elemek kerültek be oda, melyek elveszik a kaszinók erkölcsi fényét, melylyel birniok fő kellék. Az erkölcsi világ reformálása közösen érzett szükség, melyet ma mindenfelé hirdetnek; de megkezdeni senki sem meri, s azokat, kik ne­talán megkezdték, egy két kellemtelen eset ne ejtsen kétségbe, mert kíséri őket munkájukban a jók biztató szava­s figyelme. Társas köreinkben ne nézzünk vallásra, nemzetiségre, társadalmi helyzetre. Kis városi kaszinó nem mágnásklub, helyet foglalhat­ott hivatalnok, mesterember, keresztyén és mózes vallásu egyén, de a felvételnél szigorú figyelem fordittassék a szeplőtlen becsületességre. Jó lesz a fentieket fontolóra venni s a kaszinókat becsületes emberek társaságává tenni s főgondot fordítani a felvételeknél a fentiekre: csak is igy lesznek a kaszinók valódi központ­jai s fénylő vezetői a társadalomnak; elleneset­ben maradnak kártyázó barlangok, hol el lehet veszteni ezer esetben a család fentartására szük­séges pénzt; de csak ritka esetben lehet nyerni. _________ NEMÓ. jf Jst . . . .y^M­ÁHOZ. Hová levél szerelmem déli bábja?!.. Szomju lelkemnek Lethe­ árja te! Hová levél — tündéri éjek álma — Tündér-álmoknak szellő-gyermeke ! Hová levéli?... Csillag vont-é magához? Hogy fénye tisztább, gazdagabb legyen; Avagy angyalra volt talán szüksége — S tégedet tőlem elrabolt a menny?... Hová levél?!... Szellő elvitte lelked?.. . Zefirre olvadt pálmák lombja közt; Vagy hármat lettél, kis testvéred alkit Piros hajnalban, hogy mézzel fűrészd ; Avagy talán a csintalan tündérek — Halhatlan társid — elraboltanak?.. És álmomban lelkem hozzád ragadják. Hogy csak lelkemmel, a alva lássalak?.., Szellő ha jő, sóhajtást köldök hozzád; Vándor madárnak azt mondom: „Keresd meg!“ Visszajő ez s az, de hired se hozzák, És én lelkemmel hasztalan kereslek. — Oh! ha tudnám, hogy e véges mindenség Szívta magába édes lelkedet: Lelkem f­eltépném, s millió irányba, Szétküldeném, hogy fellelhesselek ! — Vajda Gerzon. — Emlékirataimból. TARKÓ®!? TEVABARTElL (Folytatás.) „Nemcsak szív és akarat: kéz, váll és mell is kell a fegyverhez, borjúhoz és ágyúhoz, édes öcsém,“ — szólt hozzám Abonyi, tüzérfőhadnagy a várban és apámnak jó barátja. Moodta pedig­­ ezt egy reáma nézve a mily nevezetes — oly szomorú emlékű alkalommal, mely a következő volt. Éppen egy hónappal voltam túl a 13 éven. Végig­nőztem magamon, s elégülten gondoltam, hogy elég su­gár gyerek vagyok, koromhoz képest jó magas. Azt per­sze nem néztem, hogy karjaim, vállam, mellem fejlett­sége a tizenhárom évnek is alig felel meg. Csak azt néztem: van a tüzérek közt, — a­mint csakugyan volt is, — olyan magasságú is, mint én. Tehát így gondol­kodva, azt mondom egy pajtásomnak: Danes Taminak, a­ki már tizennégy éven is túl lehetett, s testi fejlettsége többet is mutatott: „hallod-e Tanai, jörünk a várba Abonyihoz, ő apámnak jó barátja, majd bevesz ő minket tüzérnek !“ (Várbeli szolgálatra elég fejlett testtel 14—15 éveseket is bevettek.) Ő ráállott, lánglélek lakott az ő ifjú keblében is. Elmentünk. Borús nyári nap volt, emlékszem, mintha tegnap lett volna. — Öröm és remény szárnyain szállottunk fel a várba! Beállítottunk Abonyi szobájába. „No fiuk, mi jót hoztatok“? „Abonyi bácsi — mondom én bátor, a férfiast utá­nozni akaró hangon — azért jöttünk, mert tüzérek aka­runk lenni. Kérjük vegyen be bennünket. Ő végig nézett mindkettőnkön. Tarait katonás szi­gorral, engem egy, bajusza alatt elmosódott mosolylya. Akkor azt­­hittem, hogy az öröm mosolya volt, azért a lelkesültségért, mely ily gyermekek keblét is feszité. Néhány óra múlva azonban megtudtam, hogy ezen kívül a szánakozás mosolya is volt. Szánakozás irányomban, hogy kénytelen lesz azt a lelkesültséget el- A „Jó könyvek“ ügyében. Üdvözöljük „a magyar nyelv és közművelődés terjesztése végett alakuló megyei társulatot“, és köszönettel fogad­juk több tanító társaimmal azon kegyes határozatukat, hogy mi állásúnknál fogva díjtalanul annak tagjai le­hetünk. Fogadja a nagyérdemű társulat köszönetünk ki­fejezése mellett azon ígéretünket, hogy mi csekély erőnkkel, de annál nagyobb igyekezettel eszközei és terjesztői leszünk ez üdvös mozgalomnak! De épen ezért e sorok írója a legnagyobb fájdalommal vette tudomá­sul, hogy a tervezett társulat a „Jó könyvek“ terjesz­tését, célja kivitelére eszközül el nem fogadta, holott a szellemképzés a népnél csakis „Jó könyvek“ olvasása által eszközölhető. Már­pedig egy szegény vidék lakója hogyan jut könyvhöz? A szülők nem szerezhetik meg azt gyermekük részére, mert sokszor a legszükségeseb­bet is nélkülözniük kell; a jobb módú pedig a piaczon oly könyvet vásárol, a­mi neki leginkább fog tet­szeni : rémhistóriákat, erkölcsrontó ponyvairodalmi ter­mékeket; ott leszünk hát ebben az ügyben, a­hol a tár­sulat létezése előtt valánk ; az erkölcstelenség terjedése a rosz könyvek behozatala folytán nem lesz meggátol­ható Váljon nem az ily szóló egyesületek s ezzel együtt az iskola feladata-e, a „Jó könyvek“ terjesztése? s ho­gyan teheti azt a tanító is, ha a társulattól anyagilag ily jó, népies irányú könyvek kiosztása által, — nem segélyeztetik?. Én az „Egy üdvös mozgalom“ írójához csatlakozom, s ha ebben az ügyben csakugyan mozgalom lesz, a ma­­gam részéről a tagsági díjat is szívesen fogom fizetni; mert czólnak: vallásos, erkölcsös, jó érzésű, kötelessé­geiket és jogaikat ismerő jó honpolgárokat nevelni, mely czél elérése legczélszerűbben csakis az említett irány felkarolása által eszközölhető. Csatlakozzunk az „egy üdvös mozgalom“ írójához s ez ügyben tegyünk valamint az összehívandó alakuló közgyűlésen, az alapszabályoknak ez iránybani módosí­tása által I.. Egy vidéki tanító. gr. Degenfeld Imre. szül. 1810.­ mh 1883. febr. 19. A magyar protestáns egyháznak, kiválólag a tiszán­túli ref. egyházkerületnek nagy gyásza van. Dagenfeld Imre gróf, tiszai egyházkerületünk főgondnoka, a legki­tűnőbb magyar mágnások egyike, a magyar gazdák egyik legjobbika, f. hó 19-én, rövid szenvedés után, csaknem váratlanul, elhunyt. Ez egyházkerületnek egyik — világi — faoszlopa dúlt el személyében

Next