Bereg, 1899. (26. évfolyam, 1-53. szám)

1899-03-26 / 13. szám

13. szám. — XXV. évfolyam. Megjelenik minden vasárnap. Beregszász, 1899. márczius 26. TÁRSADALMI ÉS MEGYEI ÉRDEKÜ­LETI LAP BEREGVÁRMEGYE, A BEREGVÁRMEGYEI MAGYAR KÖZMŰVELŐDÉSI­ ÉS A GAZDASÁGI EGYESÜLETNEK HIVATALOS KÖZLÖNYE. ELŐFIZETÉSI AKA: Egész évre 8 kor, félévre 4 kor, negyedévre 2 kor. — Egyes szám 20 ill. Nyilt tér sora 40 111. — Hirdetési bélyegei:­ 60 Hl. I..— Hirdetések árszabály szerint jutányosan számíttatnak. -----­Felelős szerkesztő : JANKA SÁNDOR. Főm­unkatárs: KOSÁRI (KRÉMER) ISTVÁN. SZERKESZTŐSÉG: Beregszászban Fü­rdő-utcza 720. sz. KIADÓHIVATAL: Beregszász Namény-utcza 503. szám, hol az em­fizetés hirdetés és nyílttéri dijak fizetendők. ------ Hirdetések készpénzfizetés mellett közöltétnek. — A pénzintézetek reformja. Beregszász, 1899. márcz. 18. (I.) A pénzintézetek reformjának ügye nem­ csendesedik le. Sőt inkább, miként a vízbe dobott kő, mind nagyobb hullámgyű­rűket vet a víz tükrén, akként foglalkoz­nak ez ügygyel mind tágabban. Ezt a kér­dés fontossága teljes mértékben meg is érdemli. Nem is szabad egy-egy vidék helyi szempontja által befolyásolva lenni. Hisz közel ezer részvénytársasági pénzintézet működik ez országban. Ezek legfontosabb hordozói gazdasági életünknek. Letétemé­nyesei milliók fáradsága gyümölcsének, árvák, özvegyek megtakarított filléreinek. A társadalom zömének anyagi sorsa van összefűzve pénzintézeteink bajával-bajával. Bizalmatlanságra ok nincs,­­ de le­het. Ma még nincsen országosabb kalami­­tás, de eshetősége kizárva nincs. De min­denek felett baj az, hogy kereskedelmi törvényünk számos nagyfontosságú ügyben nem intézkedik, nem, vagy csak félig sza­bályoz. Ily körülmények között csak az alapszabály a törvénykönyv. Azonban az alapszabályt változtatni lehet bármikor. Nem lehet tehát magára hagyni a nemzeti vagyon jelentékeny részének ke­zelését. Ez nem bizalmatlanság. És nem is rekrimináczió a múltra, hanem gondos­kodás a jövőről. Mert azt mindenkinek be kell látni, hogy közvagyon kezelését általán s okos és czélszerű kezelését kü­lönösen, nem lehet csupán az egyéni meg­bízhatóság ingó talajára elhelyezni. A­mi baj eddig történt, főleg abból eredt, hogy mindenütt ama bizonyos „megbízhatóság“ tartotta bekötve a felelős intézők szemeit. Az bizonyos, hogy mindenha az egyéni megbízhatóság s becsületesség a legfőbb biztosíték. Ámde közvagyon ke­zelésénél nem lehet pusztán ezzel megelé­gednünk, ott nekünk szerves és intézmé­nyes biztosítékok kellenek. És és ezt nem nyújtja a törvény, hanem teljes szabadjára hagyja az intézeteknek a berendezkedést. Talán még ez sem volna a legfőbb baj. Hanem baj az is, hogy nem mindenhol van­nak a vezetésre alkalmas és hivatott szak­erők, ha vannak is becsületes emberek. Ily helyeken egész jóhiszeműleg lehet bak­lövéseket elkövetni, mások vagyonát koc­­­káztatni. Azért nem szabad helyi szempontok­ból elbírálni a kérdést. Más a nagyobb város ebbeli helyzete s más a kisebbé. Amott akadhatnak megfelelő férfiak, emitt nem. Ott van, vagy lehet ,ellenőrzés, emitt leszállhat alacsony fokra. Egyik helyütt dominál a nyerészkedés, másik helyt nem. Itt feláldoznak mindent, közérdeket, gaz­dasági czélt az osztaléknak. Mernek, koc­­­káztatnak, vállalkoznak a más pénzével. Ma általán nincs baj. Hiba volna bi­­zalmatlankodni, s igazságtalan, ha átlag­ban él és megítélik a pénzintézeteket. Még nagyobb hiba, ha tendenc­iózusan mindig csak vidéki pénzintézetről szólnak. A kereskedelmi törvényben foglalt részvény­jogunk egyaránt hézagos és hiányos. S így különleges intézkedést vidékiekre tenni nem lehet s nem szabad. Amiről szó eshetik, az csak az, hogy a magyar részvényjog korszerűleg reformáltassék. E jog minden államban egységes. Sehol nem követték el azon oktalanságot, hogy különbséget te­gyenek fővárosi és vidéki részvénytársaság között. Harminc­ év óta nagyra nőtt épen ha­zánkban a részvénytársaságok száma. Már ez is indokolja, hogy hozzá­nyúljunk a reformhoz. S nézetünk szerint hiba épen a pénzintézetek vezetői részéről, hogy ha ők idegenkednek ettől. Ha érzékenyked­nek, mert azt hiszik, hogy a reform éle ellenük irányzott. S pruczpolitika sohasem vált be. A helyzet bajainak, szükségének felismerése, feltárása elemi követelmény, s taktikai parancs már csak azért is, hogy a reformkérdést kezükbe ragadják s irá­nyítsák, nehogy majd előálljon azon hely­zet, hogy róluk, nélkülük hatá­rozzanak. Az egyoldalú szempontot, mely néhol nyilvánul, tehát nem helyeseljük. Mindenki meggyőződhetett ma már, hogy a legilleté­kesebb szakkörök is a reform szükségétől át vannak hatva. Már­pedig ezeknek véle­ményére legalább fektethetünk annyi súlyt, mint azokéra, kik mindent jónak, rendben levőnek találnak, kik nem gondolnak a jövőre, mely a pénzintézetekre is nagyobb létküzdelemmel jár, a létküzdelem minden jó és rossz árnyalataival. " A pénzintézetek iránt nyilvánuló bi­zalomnak csökkenni nem szabad. Ez va­lósággal nemzeti szerencsétlenség volna. Humanitás, classicismus, poésis, vagy pláne a val­lás vagy ismeretlen fogalmak, vagy bagatellek előtte. Jeligéje az ismeretes : fort dienen und Maul halten“. Most épen a „Drei Mousquetaire“ hatása alatt nézi oly megvetően a járó­kelő civil bagage-t, ott van ő most D’Atrtagnan vagy Athos alakjában a régi királyság regényes alakjai közepette s visz­­szagondolva az letűnt korra, mormogja magában : „schade, schade!“ Háromszor fújta el már a főőrség kürtöse a takarodót, most szünetet tart, majd az elején fel­szökő signál után pergő „ta-ra-rat“ tával lefúj. A kaszárnya ablakai egymásután elsötétülnek, a csend és sötétség egyszerre szállja meg az épületet. A naposok, bataillons inspections-őrmesterek a főőr­ség folyosóján a szokott módon sorakozva várják a hadnagy urat, hogy megtegyék a sablonszerű jelentést. Komoly léptekkel megy St. Voodicka — mert neki még a lépése is „beruftmässig“ — a czöveksor gyanánt álló tag-chargek gledája elé s átveszi a harsogó jelentéseket, mely rendszerint ennyit tartalmaz: „Alles zu hause, keine Erlaub­­niss, sonst nichst neues!“ Még egy pár figyel­meztetés a hadnagy ur részéről s a naposok is kopogó léptekkel tűnnek el a csöndes épület fo­lyosóin, hogy virrasszanak a compagniák álma felett. Herr Lieut, Wodn­ska — megszokásból-e vagy kötelességérzetből — talán maga sem tudná meg­mondani még, meglec­kézteti az őrség parancsnokát. Wachcommandant! — Erélyes „hér“­a a Visszhang s abban a pillanatban korporai Su* hajda „vérgestelt ist“. — „Alsói“ ea a szó A „BEREG“ TÁRCZÁJA. Verses könyvemből. Remény . . . Remény, ha szállsz is csüggedt szárnyakon, Szivünkbe majd visszatérsz te ismét, Mint az útját megtett vándormadár, Nem hagyva el hűtlenül a fészkét! A hála. Ne nyílj, ne nyílj ki te szép Ősvirág, Miért neked egynk napsugara ? Jobb, hogy ha lombjaid között maradsz, a mai kor csak elhervasztana ...­­ .. Hálát ne várj ma, ne senkitől sem ; Hát tegy-e jót, csak ez a kérdésem ? ! Emlékek. Kergettem egykor én is gondtalan’, Illatos mező, pillangóidat; A lepke rég’ eltűnt s meződön im’ Csak egy csalódott férfisziv maradt... Oh szedtem játszva, gyermekkezekkel Árnyékos zugban első ibolyád’ — Virág lehervadt, tavasz elmúlott S az életfának szú őrni gályát. ..­­. . Mintha ősz lenne , oly bús a Vidék, pedig tavasz van most is körülem. Mező, pillangó, virág ugyanaz, — Csak a régi láng nincsen már velem!! Édes álom. Édes álom, ne hagyj még el! Oly sivár a földi lét; Itt az álmok országában Birjuk szivünk édenét. Mig fogva tart varázsló kezed : A fáradt elme sok bút feled. Csalódtam én is . . . Csalódtam én is, mint sokan. Vihar vihart ért utamon . Ha zátony megviselte is. — Csak révbe jutott csolnakom­­! Lukács Béla. Eset a kaszárnyában. 9 óra. A Städtische-Infanterie Nóth Kaserné­­ben fújják a takaródét. Hornist Virág egészséges baka tüdejéből hol reszketőn megnyujtva, hol gyors futamokkal rezeg a levegő a görbe rézén át, úgy fújja, hogy távolról hallgatva, szinte elan­­dalodik rajta az ember. Legalább bennt a városban, a folyam hídján sétáló czivilek közül egyesek meg­állva hallgatják a bús hangokat, míg az elkésett szerelmes bakák dupla marsba veszik a directiót a kaszárnya felé. A kaszárnya kapuja előtt Lieutenant Wo­­dicka egykedvűleg szívja czigarettejét, neki az egész világ zu fad, zu blöd, zu tumm, legföljebb egyes nők sneidigak. Még alig került ki a katonai iskolából, máris blass­i ember, de jó czimbora. A Gemeingeist und Einigkeit 5. §-át szóról szóra tudja.

Next