Görög katholikus szemle, 1911. január-június (12. évfolyam, 1-26. szám)

1911-01-01 / 1. szám

1911. január hó 1. GÖRÖG KATHOLIKUS SZEMLE Kedden a „Gyurkovics lányokénak kellett volna menni az előre hirdetett programm szerint. Ebben azon­ban technikai akadályok miatt változás állott be és úgy látszik hamarosan elővették a „Kaméliás hölgy“ c. ismeretes francia drámát. Az előadáson azonban nem látszott meg a gyors előkészület. A szereplők perfect készültséget mutattak. A cselekvény Gautier Margit körül forog, kinek nehéz és kényes szerepét Csáder Irén isme­retes művészetével kifogástalanul oldotta meg. Nagy Sándor, Duval Armand szerepében mutatta ki kiváló művész tehetségét. A többi szereplők is megfeleltek. A dráma részletes ismertetését mellőzhetőnek tartjuk, mert az úgy is közismert. Szerdán három egy felvonásos darabban gyönyör­ködött az eléggé nagyszámú közönség. Az első „Cons­tantin abbé vendégei“ címmel alkalmi képül készült. Szerzője Sima Ferenc. Újházi Ede mester, a Nemzeti Színház nagy művésze negyven éves jubilleuma alkal­mából került színre. Constantin abbét meglátogatják az Újházi által kreált főbb személyek és szerencsét kíván­nak neki jubileumához Kedves, megkapó kép volt. A második darabon, melynek címe „Valami hibája van“ nagyon sokat mulatott a közönség. Francia vígjáték telve helyzet komikummal. Egy fiatal orvosnak a fele­sége igen rendetlen asszony. Látogatóba jön az orvos nagybátyja, a­kinek az orvos elpanaszolja, hogy felesége nem épen kifogástalan asszony. Oly burkoltan adja ezt elő, hogy a nagybácsi nem lát tisztán. Közben az orvost beteghez hívják, a nagybácsi pedig a sok zaklatás miatt felingerült cselédtől azt hallja, hogy úrnője valóságos őrült. Ekkor jön az asszonyka eléggé hiányos toalettben, mert a szekrény kulcsot nem találta meg. Itt kezdődött a komikus helyzetek sorozata. A nagybácsi az asszonyt őrültnek tartja, ez pedig a szobalánnyal együtt őt tartja annak, vagy legalább is nem érti furcsa viselkedését. Végre megérkezik az orvos és felvilágosításával véget­­vet a zavarnak. Talán egy kissé közönséges cselekmény, de Nagy Imre és Wirth Sári remek előadásukkal ezt a hiányt pótolták. Teljesen beleélték magukat szerepükbe és épen ezért természetesek, tehát igen jók voltak. Hajnal Ilonka a szobalány és Révész az orvos szere­pében jól megfeleltek. Végül a harmadik darab „Pillangó kisasszony“ c. dramolett volt Komáromyval a címszerep­ben. Kedves, bájos japán leány történet, kellemes zené­vel. Egy japán leány várja haza utazott férjét, egy ame­rikai tengerész hadnagyot. Mikor azonban megtudja, hogy ez otthon már megnősült, apjának kardjával véget vet életének. Komáromy ez amúgy is bájos történetbe játékával még több kellemet vitt bele. A többi szerep­lők is kiérdemelték a közönség elismerését. Csütörtökön programm ellenére közkívánatra zsú­folt ház előtt ment negyedszer a „Cigányszerelem“ mely egyúttal két primadonna búcsú fellépte is volt. A közönség zajosan ünnepelte őket, de ebből kijutott a többi szereplőknek is. Pénteken utolsó előadásként ment a „Testőr“ Molnár Ferenc rendkívül szellemes vígjátéka. Teljesen elragadta a közönséget, a­mely zsúfolásig megtöltötte a színház nézőterét. Szerencsés gondolat volt az igazga­tóktól ezzel a darabbal zárni a szezont, de a szerep­lők is igyekeztek jó emléket hagyni a hálás publikum szívében. A darab hősei színészvilágban élnek. A sze­relmes férj viharos múltú, nyugtalan verő asszonyát ki akarja próbálni hűségéről, várjon meg tudná-e őt csalni. Ravaszul megtudja, hogy most valami magasrangú, elő­kelő katonatiszt az ideálja. Férfiokoskodással úgy hatá­roz, hogy mint fényes testőr közeledik feleségéhez, hogy elcsábítsa s így maga szerezzen bizonyosságot saját érzékeivel tapasztalván felesége hűtlenségéről. Vidéki vendégszereplés ürügye alatt távozik hazulról, majd mint testőr tér vissza, terve sikerrel jár, ez azonban nem jelent diadalt. Hiába vallatja az asszonyt, ki eleinte tagad, de mikor a férj felölti a testőr ruhát — az asszony kacagva adja tudtára, hogy bizony ő felismerte szemé­ről és a csókjáról, s neki hódolt meg nem a testőrnek. Hogy mi az igazság, nem tudjuk. A női res­zélybe a ravaszul gondolkodó férj nem láthat be. A darab ott végződik, a­hol kezdődött. Csáder Irén volt az est fény­pontja, elsőrangú alakítást nyújtott, méltó partnere volt Nagy Sándor a férj szerepében. Baróthy a diszkrét kritikus, továbbá Aranyossyné és Örményi minden moz­dulatokkal víg kacajra hangolták a közönséget. Lehet-e ennél itt nagyobb dicséretet mondani ? A rutén ember bizalommal fordul hozzá, mert hiszen ebben a járásban született, tudja a nép nyelvét, közszeretetben és becsülésben álló ember. Hogy a saját rokonsága ügyeiben stél? Nevetséges vád. Közepes képzettségű újságírónak is tudnia kellene, hogy a törvény ettől kizárja. A határrendőrségi fogalmazó, Tolvéth János május közepe táján jött ide, de már 10—12 uzsoraesetet kiderített, 8—10 folyamatban van. Hogy a kivándorlást nem tudja megakadályozni ? A járás határszéle több mint negyven kilométer és rendelkezik három határ­­rendőrrel. A negyven kilométer távolságon két hadtestet tudok elhelyezni, mit csinálhat itt három rendőr ? H­a a kivándorló egyszer átlépte a határt és galíciai ügynök kezébe kerül, a magyar állam ütheti a nyomát bottal. Hogy pedig egy galíciai csodarabbit kitoloncolt, ezért, csak nem lehet gáncsolni ? Én magam rutén papnak vagyok a fia; mikor ez évi augusztus hónap 18-án ide feljöttem, attól féltek, hogy nagyon lapos leszek. A rutén nép fillérein nőttem föl, hogy lehesek hát a ruténnek ellensége ? De nem fér össze a telkemmel, gondolkozásommal, hogy a kazárnak legyek ellensége, csak azért, mert kazár. Oda ütök, a­hová kell, legyen az illető rutén vagy zsidó, ha hibát látok. Melegh László szolgabirámat antiszemitának tart­ják, pedig csak szigorú. Juhászovits Antal szolgabirám hasonló ember. Szintén rutén pap fia. A körjegyzőkről már szólottam, hogy pedig oly Helyi és vidéki hírek. Közéleti ideálok. — írta­ Béta. — Valamikor a nagy Bismark — kire bizonyos szem­pontok miatt csak szükségből szeretek hivatkozni — azt mondotta, hogy intelligens, de még bármely ember is, közéleti ideálok nélkül nem élhet. Bármily oldalról tekintette is, nagy igazságot mondott. A közéleti ideál és az öntudatos s célirányos élet szerető testvérpár. Élni cél nélkül — nyomorult tengődés. Élni elérhetetlen vágyakért — oktalan törekvés. De élni egészséges s életképes eszme szolgálatában — emberi vonás. Minden embernek, ki belekerül az élet nagy forga­tagába, ki a világot forgató nagy kerék egy kis részéül áll — van emberi kötelessége. Eme kötelességének meg­felelni emberi mivolta sarkalja. Erre ösztönzi őt az a megszentelt benső köteléknek folyton élő érzése és erre kötelezi hivatali esküje. De ma már sem a társadalom, sem a politika, sem az egész egyetemes élet nem elég­szik meg a szricte vett kötelességű emberrel. Kikivánja az embert otthonából és a magán­ügy mellé közügyi szolgálatot kíván, mert az élet nem a »szeresd önmagadat«, de »szeresd felebarátodat, paran­csára van építve, humánus, nemes gondolkozású járásorvost sikerült kap­nunk, az valóban nyereség. Ha ezek a kaftános vöröshajúaknak az eszközei, hadd ismerjék őket név szerint is. Remélem, hogy a megtartandó vizsgálat alapján a belügyi és igazságügyi miniszterek a meghurcolt tiszt­viselőknek elégtételt fognak adni. Egy százados fejlődés eredménye a jelenlegi állapot, lehet-e ezért a pár év, illetve hónap óta itt működő tisztviselőket a sárba taposni ? Végül még egyet! Az illető esti lap azt írja, hogy a helybeli óvónő azt mondta volna: »A­ki ma­gyarul beszél, az nem ember, mert magyarul csak ugatnak«. Nem kutatom ennek az állítólagos mondásnak a valódiságát, mert a tények, mondjuk a­­ gyerekek beszélnek. A helybeli óvónő gondozására bízott gyer­mekek gyönyörűen beszélnek magyarul, az óvóban a tisztaság ragyogó, a szülők örömmel küldik a művelt lelkű óvónőhöz gyermekeiket, a­ki a magyar nyelven kívül németül és franciául is tökéletesen beszél. Ha a tudósító fáradságot vett magának, hogy hatvan rutén házat megnézzen, kár volt a hatvanegyedikbe, az óvóba is be nem néznie. Itt, ötvennyolc kilométerre a vasúttól, még megvan az az ósdi fölfogás, hogy a nő iránt lovagiasnak kell lenni, a pesti urak, úgy látszik, a feminista korszakban ezen már túl vannak ! Közéleti ideál kell mindenkinek, de olyan, a­melyben legyen erő, hogy a beléöntött szív és lélek által az ele­ven életté váljék. Ha ma nyilatkozni kellene ily kérdésben, közéleti ideáljaimul a néppárti eszméket és a magyar litur­giát választanám. Közel áll mindkettő a lelkemhez, de hiszem és állítom, hogy minden katholikus s minden görög katho­­likus léleknek ez a legsajátosabb kérdése. A néppártnak nagy jövőjű hajtásául a népszövetsé­get, míg a magyar liturgiának a hajtásául a naptáregye­­sítést vélem. Ezek napirendi s teljes megvalósulásra váró eszmék. Még él az emberek emlékezetében a katholikus Magyarország emléke, s mert él az emlék, ég­­a vágy is annak tiszta légkörében még egyszer, s talán öntudato­­sabban, mozogni. Keresztény Magyarországot, keresztény katholikus párt nélkül azonban teremteni nem lehet. Ma a politika a sarkköve, a tengelye az iránytűje a közéletnek. A törvényhozás házában dől el az eszmék, az intézmények sorsa, melynek jó vagy rossz oldala a szerint domborodik ki és olyan árnyalatot nyer, a­milyen gondolkozású és irányzatú emberek ülnek annak pad­jaiban. Nem lehet közömbös a közélet színe és árnyalata a saját korlátján kívül látó embernek. Annál kevésbbé egy papnak, kit ma már nem a politikától való tartóz­kodás, de a politikai ténykedésre való kötelezettség terhel. A mai állapotok, katholikus és annál inkább papi szempontból, nem örvendetesek. Aki ma egy-egy ülésen részt vesz és mint a karzat hallgatásra kényszerített szem­lélője figyel, észre veszi, hogy a leggyűlöletesebb pontja a balmező egy kis helye, a­hol keresztény erkölcsök s a katholikus igazságoknak okos és bátor védői a kis néppártiak foglalnak helyet. És civilek védik az egyházat? ! Igen ők tesznek a papok nevében és a papok helyett ! Istennek hála a katholikus politikát velünk is már vonatkozásba lehet hozni. Van már nekünk is anyagunk, még­pedig a legértékesebb,­­ a fiatal, a lelkes, a tető­től talpig keresztény katholikus gárda. Legalább is arról beszélnek a tények, az Alkotmánynak az ifjabb papok közti elterjedése, és ezt dokumentálja növendék pap­jainknak a katholikus nagygyűlés alkalmából tartott néppárti vacsorán való megjelenése. Nem felekezetgyűlölő lelkekre van szükség, de egyházát, tanait szerető, s azokért minden nemesre kész egész férfiakra. Legyen valaki református vagy bármi más vallású, de ha vallásos nemes lélek, tiszteletet érdemel embertársai részéről és csak az indifferens olcsó embereken való átgázolást tartom morálizer meg­engedettnek. De azért a mások erényei iránti becsülés ne tegyen ám minket indifferensekké vagy laxistákká, mert az már nem csak mulasztás, de vétek önmagunkkal szemben. Egyenes, egész s talpig katholikus emberekre van szükség és most még a 12-dik órában csak ennek remé­nyével hihetjük, hogy ellen­állhatunk a veszedelmes áramlatnak, mely az ellen fogott fegyvert, a mi nekünk a legszentebb. A másik ideálnak a magyar liturgiát neveztem meg. Második helyre tettem pedig mélyebb gyökerei vannak, mert hitem s meggyőződésem mellett még traditionális kötelék is fűz ahhoz. Néhány évvel ezelőtti időre száll vissza emléke­zésem, s hallani vélem a lázas készülődés zaját, mely­­lyel a hivő s a ragaszkodó lelkek, az örök város, a nagy Róma felé készülnek. Jogos és méltányos kéremmel járulnak a Szent­­séges Atya elé, azt kérik, hogy szeretett hazánk nyelve oltári nyelvvé emeltessék. Jogos és méltányos kérelem volt az, melyhez spe­ciális görög jogunk alapján jutottunk. Az unió megkötésekor a hit és erkölcs dolgában a latin szert, egyházzal hasonló helyzetbe jutottunk, míg a fegyelmi és a liturgikus dolgokban szabad kezet nyer­tünk ama megszorítással, hogy ama kérdésekben a jövő­ben a római pápának a beleegyezéséhez lettünk kötve. Vagyis Róma a kérdésnek hit­ és erkölcs szempontjá­ból való felülvizsgálati jogát kötötte ki. Szertartásaink speciális jellege nemcsak megenged­hetővé, de kívánatossá teszi a liturgia érthető voltát. Egyszóval az irndispensabilis kérdés itt fenn nem forog, tehát minden az e téren mozgó törekvés megen­gedett és jogos. Ha megengedett az érte folyó törekvés, tilos és illetlen az elé akadályt gördíteni, gátat vetni. Én még azt is csodálom, ha valaki a kérdés méltányos s jogos voltának kezelésénél indifferens, de az ellene intézett támadás már érthetetlen és bántó. 5. oldal.

Next