Görög katholikus szemle, 1918. január-június (19. évfolyam, 1-26. szám)

1918-01-13 / 2. szám

Ungvár, ^1918. január 13. Szerkesztőségi iroda: Ungvár (vár). Kiadóhivatal: MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP. Unió Könyvnyomda Részvény-Társaság Ungvár, Főszerkesztő : KAMINSZKY GÉZA. Felelős szerkesztő: DULISKOVICH ELEK. Széchenyi-tér 10. szám. Hirdetési és előfizetési Könyvnyomda és lapkiadótulajdonos az „Unió Könyvnyomda Részvény-Társaság” nevében, díjak a kiadóhivatal címére küldendők. Kaminszky Géza, XIX. évfolyam, 2. szám Előfizetési árak: Egész évre 12 K, félévre 6 K negyed évre 3 K, Amerikába 14 korona. Egyes szám ára 16 fillér. A lap elfogadása előfizetésre kötelez. Kiadóhivatali telefonszám 101. Volt — nincs — s lesz-e? — kérdezhetjük a »Szemle« december 16-iki vezetőcikkének egyik rövid fejezetére gondolva. Lesz-e valamikor a három grékus egyházmegyé­nek egy közös sajtóorgánuma ? Volt — »Görög Katholikus Hírlap­­unk. Jó volt-e, rossz-e, vitázzon rajta, ki mint gon­dolja s akarja. De volt, a mienk volt, az akkori két egyházmegyéé volt. Most pedig, sajnos, semmiféle összekötő kapcsunk sincsen s amennyire ismerem viszo­nyainkat, félek tőle, hogy talán sohase lesz, nem azért, mert nincs, aki támogassa, hanem azért, mert senki sem mer belefogni. Varga dr. rövid kijelentése igen jól esik a fülnek, tetszetős a szívnek : szüksége van a három egyházmegyének egy közös lapra. De ha egy gondolattal tovább megyünk s megvalósításának lehetőségeit és módjait latolgatjuk, percenként nőnek kétségeink. Közösügy minálunk ? — ki meri megcsinálni ?! Ki mer belenyúlni a mi magunk csinálta mesterséges kháoszba, a mi kicsinyes­ségeink közé? A munkácsiak az eperjesieket nézik féltékeny szemmel és viszont. Amit az egyik így akar, a másik csak azért is másként akarja. Nem én állítom, a közeli múlt sokat ta­núskodik róla. Egymást nem ismerjük s ennek az ismerethiánynak minálunk az az alfája és ómegája, hogy ami nekem jó, azt te rossznak tartod. Pedig e számításban még nincsenek benne a dorogiak, akiknek viszont újfent másfajta vé­leményük lesz úgy Ungvárról, mint Eperjesről. Hogyan lehet lesz az ő érdekeiket összeegyez­tetni a két anyaegyházmegyéével, amikor vannak, akik a dorogiakat az alap, az eredet tagadásá­val s a mindenáron való elsősködéssel vádolják. Ily körülmények között van-e, aki bele mer nyúlni a mi szerencsétlen és szomorú egyet­értésünkbe ? ! Pedig hát kellene lennie valakinek, aki ezen hősi cselekedetre elszánná magát. Kellene lennie valakinek, legyen egyén vagy testület, aki ki merjen állani szűkebb világunk párkányára s aki szemünkbe merje vágni a szivekig ható igazsá­got : elég az irigységből, a féltékenykedésből — ismerjétek meg már egyszer magatokat; csak egy kis időre akasszátok szegre a tudatlanság­­tokat s legott megtudjátok, hogy dehogy is van miért irigykednetek, féltékenykednetek egymásra; csak egy kis kurta időre valljátok János evan­gélistával : szeressétek egymást. Ha így lenne, — lehetne?... — akkor va­laki meglendítené hirtelen gesztussal a mozgal­mat. Minden számottevő emberünket ha másként nem, de írásban megkeresné, egy-egy évre 1—2 cikket, tanulmányt kérne tőlük s azokat a theolo­­giai, társadalmi stb. rövü elülső általános részé­ben elhelyezné. Azután minden egyházmegyéből biztositna, magának állandó munkatársai közül egyet-egyet, akik saját egyházmegyéjük rovatát vezetnék. Hogy az egyes egyházmegyei rovatok olykor hajbakapnának —­ sebaj — legalább meg­ismernék egymás ellenvéleményét. Korlátok kö­zött vitázni — egymás megértésére és megis­merésére vezet. Így lesz-e hát valamikor.? Én rázom a fejemet. Adja azonban atyáink Istene, hogy ne az én tam­áskodásom teljesüljön. Most pedig: a gyűlés meg van nyitva, kí­ván valaki hozzászólani ? (Eperjes.) Szuchy Emil. EGYHÁZ. Liturgikus gondolatok. Irta: Revizor. Három évvel ezelőtt a napilapok és Szemlénk ha­sábjain szó volt egy indítványról, mely szerint a hazai rutének hazafiságuk gazolására a királyért mondani szo­kott egyházi közimákban cseréljék ki az ó-szláv cár szót a Károly szóval. Ezen indítvány felett keletkezett vitát nem akarom hamvaiból feléleszteni, mert meddő vitatkozásra nincs szükség, annál is inkább, mert az egyházmegyei főhatósághoz egy előterjesztés lett téve, mely a kérdéssel egyházi, hazafias és históriai szempon­tokból foglalkozik. A döntést meg kell várnunk, de már­is hibáztatni kell minden olyan esetet, a­mikor valaki csupán a maga ízlése szerint dönti el a kérdést. Hova­tovább többen és többen vonják ki magukat a liturgikus szabályok pontos betartása alól s nem ismerve a litur­gikus bolgár-szláv nyelv tulajdonságait s a cár és koroly szavaknak értelmét, nemcsak a koroly, de már a krály sőt járatlanságukban a közjogilag is teljesen helytelen imperator uralkodóért is imádkoznak.­­Ruthén nyelven irt néplapjaink is hol koroly, hol krály, hol cárról ír­nak, sőt, hogy most Isten kegyelméből királynénk is van, annak is egy soha nem­­hallott rutén szót (koroleva) adtak. Ne siessünk, legyünk­­türelemmel, várjuk be a döntést.* * * * Görög katholikus társadalmi“­életünk úgyszólván másból sem áll, mint hazafiságunk és katholicitásunk melletti állandó küzdelemből. Sokat utaztam a háború alatt, sok embernek különféle véleményét volt alkalmam megismerni s igen fájdalmasan tapasztaltam azt, hogy vagy félreértésből, vagy tudatlanságból, de igen sokszor megfontolt gonoszságból még olyanok is, kik jól isme­rik népünket s vívmányainkat, a rágalmak özönével il­letnek minket. Illettek a múltban is és bizonyos, hogy illetni fognak a jövőben is. Hiába­való volt az állam­kormány, a katonai hatóságok nyilvános elismerése, mert nem szüntethette meg egyszer s mindenkorra a rágal­makat. Ilyen körülmények között nem csoda, hogy igen sokan látva a küzdelem meddőségét, arra az álláspontra helyezkednek, hogy hagyjuk csak a dolgokat a maguk medrében folyni, ne bocsátkozzunk szélmalom harcokba. Megelégesznek a karavánról és a kutyáról szóló köz­mondás hangoztatásával. Már­pedig akkor hallgatni, amikor kiabálni kellene, egyenesen beismerése volna a rágalmaknak. Nézetem szerint csakis gerinctelenségünk, önérze­tünknek hiánya az oka annak, hogy büntetlenül mindent ránk kenhetnek. Szertartásunkhoz való ragaszkodás — schizma, a népnek nyelvéhez való ragaszkodás — haza­árulás, rutén nyelvű népíratok terjesztése — moszkofi­­lizmus. Ehhez hasonló dőreségeknek egész légióját fel lehet hozni. Elfogadtuk a Gergely-naptárt (erről még alább szólok), eltöröltük a cirillikát s dacára a kegyes vállveregetéseknek, bizonyos, hogy a gyanú csak fennáll. Intelligenciánk világi része — gondoljunk csak az odiozus »nemzeti kultúra« vitára — szó nélkül tűrte, a­mikor az egész görög katholikus társadalmat hazafiságában felelőtlen tényezők mélyen megsértették. Latin testvé­reink részéről is sokszor hiányzik a jól megértés. E hiányt még csak elviselnők, de a kevésbbé jóindulatú ki­rohanásokhoz (Czenk és társai) barátságos arcot vágnunk lehetetlen. Akkor vonták kétségbe hazafiságunkat, katoli­­citásunkat, mikor épen a legkeményebb harcban vol­tunk a schizmával. A rutén, a görög katholikus, az vö­rös posztó. Muszka, hazaáruló, ellenségvezető. De ha jön egy képviselőválasztás, akkor már jó hazafi, Rá­­kóczy népe, gens fidelissima. Hivatalos adatok beszélnek a felvidéki rutén megyékből rekrutálódott ezredek hő­siességéről s ezek nem nagy hanggal, de tettekkel bizo­nyították be hősiességüket és haltak meg a hazáért. Az újjáalakulás korát kezdjük élni. A társadalmi újjáalakulás minket is arra figyelmeztet, hogy szervez­kedjünk. Szervezkedés és összetartás nélkül nem lesz létjogosultságunk. Eddigi küzdelmünk a közel­jövőben csak nagyobbodni fog, a­mikor a világnézetek harcában intenzívebben kell majd részt vennünk. De addig is küzde­­nünk kell nevünk és becsületünk tisztességéért. Minden megengedhető eszközzel vissza kell vernünk elleneink támadását s e harcban főleg világi intelligenciánkra számítunk. Más volna a helyzetünk már most is, ha véreink nem a papság privát ügyének tekintették volna az eddigi támadásokat is. * * * Másfél éve, hogy a Gergely-naptárt egyházi hasz­nálatra is elfogadtuk. Másfél év alatt nyert tapasztala­tok után már lehet arról beszélni, mennyiben váltak be, az új naptár elfogadásához fűzött remények. Mindenek­előtt általánosan leszögezett vélemény az, hogy a naptár­rendezés nem teljes. Mi is történt? A mi álláspontunk­ból pár százalékot feladtunk, elfogadtuk teljes egészében a Gergely-naptárt, a­nélkül, hogy a másik oldalról is valami engedmény létetett volna. Miután ünnepeink számra nézve nem egyeznek a latin egyház ünnepeivel, előállott az a körülmény, hogy 11 ünnepünk mégis csak külön ünnepeltetik, viszont a latinoknak 3 olyan ünnepük van, amit mi nem ünnepelünk. Az egyik cél tehát, az együttünneplés, az ünnepi munkaszünet nincs elérve. Ennek a következménye azután az a ránk nézve kellemetlen körülmény, hogy nagyobb ünnepeinken is a vallási életet zavaró gyülekezések, vásárok tartatnak, s a görög katholikus hívek törvénybe idéztetnek. Ennek elkerülése elérhető a translatio által, az ün­nepeknek áthelyezése által az ünnepet megelőző vagy követő vasárnapra. Nem újság ez! A galíciai egyház­megyékben régóta van így, sőt a lembergi érseki kated­­rális védszentjének szt. Györgynek ünnepét sem üli magán az ünnepen, hanem az ünnepet átteszi a szerint amint a hét első vagy második felére esne, a megelőző vagy követő vasárnapra. Konzervatív gondolkozású népünk­­belenyugodott az új naptárba azzal az indokkal, hogy úgy is csak a háború tartamára szól. Nem tud megbarátkozni azzal a gondolattal, hogy végleg szakítania kell a Julián nap­tárral. A Gergely naptár bevezetését is csak amolyan háborús intézkedésnek tartja, mint a hadiszolgáltatáso­kat. Megerősítik ebbeli hitében a frontról, különösen a galíciai s az erdélyi frontról visszatérő katonák, kiknek személyes tapasztalataik vannak arról, hogy Galíciában s az erdélyi románok még mindig a Julián naptárt használják. El lehetünk rá készülve, hogy a háború be­fejezése után a felbujtóknak kitűnő agitációs eszköz lesz a Gergely naptár.

Next