Határszéli Ujság, 1911. július-december (4. évfolyam, 28-54. szám)
1911-07-03 / 28. szám
2. oldal, volna az jutott volna kormányra, s az emelte volna fel a dohány árát. Tévedsz, felebarátom. Ennek a kormánynak azért kell a dohány révén, meg száz más után sok-sok milliókat kipréselni a magyar nemzetből, mert elvállalta a hadsereg hiábavaló szaporításának őrületes költségeit. Függetlenségi kormány ezt így sohasem vállalta volna el. Ha elfogadta volna a terheket, akkor megszerezte volna érte cserébe az ország gazdasági függetlenségét, ami aztán az elvállalt költségeket sokszorosan visszatérítette volna az országnak, így csak a roppant költség szakad ránk, de vissza nem térül belőle sehonnan semmi. Hogy idáig jutottunk, hogy a sorsunk nem javul, de a terheink irtózatosan szaporodnak, azt mind a ti eladott szavazatotok csinálta, Péter, Pál és János barátaim. És bizony mondom, hogy a hajatok szála is ég felé fog meredni, ha az öt év múltán majd alaposan összeszámoljátok, hogy mennyit fizettetek vissza azért a választási ötven koronáért. Ha ugyan ki nem hull addig a hajatok szála a sok gondtól, s ha ugyan nem valami amerikai bányában görnyedezve fogtok már akkor elmélkedni arról, hogy nincs rosszabb üzlet, mint mikor a szavazatát adja el az ember. Látjátok feleim : bizony még mindig Ezsaunál tartunk mi szerencsétlen magyarok. Még most is mohón kapunk a tál lencse után, amit Bécs kínál, s nem törődünk vele, hogy apai jussunk, szabadságunk, boldogságunk megy érte veszendőbe. Igaz, növekedtek az ország terhei a múlt kormány alatt is. De mire ment az a növekedés? A tanítók, a vasutasok, a bírák sorsának javítására, a gazdaság emelésére, hasznos, a nép javát szolgáló célokra. Azok a milliók pedig, amiket most présel ki a nemzetből a kormány, mire mennek? Ott úsznak fekete-sárga lobogó alatt az osztrák tengeren hatvanmilliós nagy hadihajók képében, amikre semmi szüksége nincs Magyarországnak, s amikből egy fillér haszna sem lesz soha egy magyar embernek sem. No de egy vigasztalástok lehet, magyar polgártársaim. Ez a kormány megígérte nektek a választáskor, hogy a kisemberekkel, a szegény néppel fog törődni, arra lesz a legtöbb gondja. Ezt az ígéretét becsülettel be is váltja. Lám, a dohányárak emelésénél is elsősorban rátok gondolt, szegényebb emberek. Annak a szivarnak az árát, amit ti szívtok, megduplázta, míg a gazdag emberek szivarjának az árát csak egy tizedrészszel emelte fel. Ugye örültök, hogy veletek erősebben foglalkozott a kormány, mint a magyar urakkal? Tanulunk-e végre ennyi keserves tapasztalatból valamit, a magyarok? Eszünkbe fog-e jutni majd a jövő választáson az uzsorakamat, amit a kormány „ajándék“ pénzéért fizettünk? Eszünkbe fog-e jutni az osztrák vizeken úszó nagy hajók, amikre dolgozó szegény magyar emberek verítékéből préselték össze a milliókat? S feltámad-e bennünk az emberi öntudat, amely megvéd attól, hogy elkápráztasson és megtántorítson a kormány csalárdul kínált nagy bankója? Vagy megmaradunk már mindörökre Bécset hizlaló, nagy pipáju, drága dohányu magyar nemzetnek? TÁRCA. Agranit. A „Határszéli Újság“ eredeti tárcája. Irta: Andrejczó Elek. 2 Azonban minden erőlködése hasztalannak bizonyult s Batu örök gyalázattól tartva, jobbnak látta könyörgésre fogni a dolgot, szólván a diadalmas leányzóhoz ekképen: — Agianit lelkem engedd el a csizmám ! — És én, ha megígéred, hogy lejösz szépen, — válaszolt engedékenyen a leány. Sohasem láttam groteszkebb jelenetet. Egy tatár khán, ki a maga idejében talán gáláns kalandok hőse volt, kétségbeesetten menekül egy szép hölgy ölelése elől. Azt a bizonyos bibliai jelenet láttam megelevenedni, azzal a módosítással, hogy jelen esetben a zálogban maradás veszedelemre, a szemérmes lovag csizmáját fenyegette. Ha a behatások rendkívülisége meg nem bénítja szerveimet, hangos kacajra fakadok. Tovább hallgattam a nem mindennapi párbeszédet, amit csodálatosképpen teljesen értettem. — Minek mennék én le, mikor nekem itt is jó. Sőt jobb, mert itt melegebb van. Tudod, a meleg felfelé törekszik, — szellemeskedett Batu fizikai alapon. Pedig a selyma inkább attól tartott, hogy jent találna nagyon melege lenni. — — Jöjj le Batu! Meg akarok veled küzdeni. Úgy tűnt fel nekem, mintha a leány e férfias felhívást elfogadott, majdnem könyörgő hangon ejtette volna ki. — Hagyj nekem békét Agianit. Elhiszem, hogy legyőznél. Sőt azt akarom, hogy te győzzél le. Hogy te légy az a férfi, kinek fogadalmam szerint feleségévé kell lennem. Nem is fogok védekezni, mert téged akarlak Batu. Batunak pedig tetszett szerfölött a körülmények ilyetén való fordulása. Észrevette, hogy most ő a helyzet ura. Kegyetlenkedett: — Hát ha én nem akarlak téged szép leány ? — Az nem lehet, az lehetetlen. Vagy elfelejtetted volna azt a napot, melyen ezer tulokkal jöttél atyám udvarába, megküzdeni velem, értem ? Nem-e te voltál az Batu, ki mind az ezer tulkot felajánlottad hajdu királynak, ha elveszted a küzdelmet ? Oly biztos voltál győzelmedben, oly erős volt benned az akarat bírni engem. Emlékszel-e ezekre ? Batu emlékezni próbált. Mely törekvésében szemöldökét süvege karimájáig húzta fel. — Hogy emlékszem-e ? Meghiszem azt ! Még most érzem bordáimat, ha fordul az idő, — humorizált a tatár, hiúságában megsértett leány büszkén egyenesedett ki e cinizmusra s hangja visszanyerte eredeti ércességét. — Te gunyolódol velem Batu. Vigyázz! Tudok én más hangon is beszélni. S hogy nyomatékot adjon szavainak, megszorította a khán bokáját. A csontok ropogása észrevehetőig jelezték az uj hangnemet. — Megállj ! Megállj! te ördögi némber, — sivitott Batu. Te szoknyába bújt Démon! Össze ne törd a lábam. Inkább ígérek mindent. Jelenlevő dicső őseimet s utódaimat hívom fel tanulul, hogy teljesítem kívánságodat. — És olyan pofával, mint aki vadalmába harapott, kaszmálódott lefelé a hálóból. A dicső ősök és utódok pedig e kijelentésre beszüntették az alvást s tekintettel az uj pár egészségére, kulacsaikat alkalmazásba hozták ismét. Aki nem szerénykedett eléggé, annak igen célirányos nemzeti szokás szerint megfogták a fülét s addig ráncigálták, mig a kulcs után nyúlt. Akkor pedig elkapták azt, hogy csak annál jobban fokozzák a nemes ital iránti epedését. Mondom, nagyon praktikusnak találtam ezt az eljárást és magamban nemzeti büszkeséggel vegyes megnyugvással konstatáltam, hogy derék honfitársaim körében nincs szükség ilyen radikális eszközökre. Mit nem tesz a civilizáció ? Arra az egyre nem gondoltam, hogy engem is megtalálnak kínálni. Mert amint észrevették tétlenségemet, egy-kettőre beleragadtak füleimbe. Az erőteljes fogásokból ítélve, nagy volt a szívesség. Csak úgy ropogott bele a fülem. Megittam volna már bármilyen folyadékot. A HATÁRSZÉLI ÚJSÁG. Vegyen kalapot Bőimtől! Az Ungvármegyei Gazdasági Egyesület közgyűlése. Vármegyénk gazdasági egyesülete — miként múlt számunkban röviden megemlítettük — f. hó 13-án tartotta évi rendes közgyűlését. Ezt megelőzően délelőtt igazgató-választmányi ülés volt, melyen a délutáni közgyűlésen előterjesztett iratok tárgyaltattak. A közgyűlésen a tagok szép számmal jelentek meg, tanúságot tevén a közgazdasági ügyek iránt érzett meleg érdeklődésükről. A közgyűlést Csuha István alelnök nyitotta a 28. szám ig, rámutatva az ország közgazdasági életében előfordult nevezetesebb eseményekre, az egyesület szűk anyagi helyzetéhez viszonyítva, az egyesület múlt évi működésére megelégedetten ekint vissza. A közgazdasági érdekeket mélyen érintő s széles látókörről tanúskodó megnyitó beszéd után, az egyesület titkára olvasta fel az egyesület múlt évi működéséről szóló terjedelmes jelentését. Elsősorban szólott az ország közgazdasági állapotának múlt évi nevezetesebb eseményeiről, mint például a balkán államokkal kötött kereskedelmi szerződések, melyek az összes európai államokban mindjobban érvényesülő agrárvámok alkalmazásának hatása alatt köttettek meg. Majd felemlítette a szomszéd szabolcsvármegyei gazdasági egyesület jubiláris kiállítása alkalmával a Magyar Gazdaszövetség által Nyíregyházán tartott országos gazdanagygyülést s annak határozatait méltatta. Kiterjeszkedett a polgári perrendtartás képviselőházi tárgyalása alkalmával az állattenyésztés fellendítésére a kormány által felajánlott 2 millió koronával elérhető eredményekre. Megemlékezett a mezőgazdasági érdekképviselet szervezésének elmaradásáról, melynek megalkotását a kormány későbbre halasztotta. Pedig a földmivelésügyi kormány nagyszabású terveinek keresztülvitelénél ezen intézmény szervezését, a gazdasági egyesületek szükségesnek tartják. Említés létetett az új adótörvény életbeléptetésének elmaradásáról, melyhez a merkantilisták az ő érdekeiknek megfelelő kommentárt fűztek, ami a gazdák között aggodalmat keltett. De a kormány megnyugtató felvilágosításai után az aggodalmak eloszlottak. Majd rátért az egyesület működése területén kifejtett tevékenységére. Nevezetesebb akciója, hogy folytatta a vármegye szarvasmarha- és sertésállománya létszáma szaporítása s minősége feljavítása végett jobb tenyészanyagnak behozatalát s három évi részletfizetésre a gazdák között való kiosztását. A kormány anyagi támogatásával nyolc helyen tenyész-szarvasmarha díjazást tartott s kiosztatott 1720 korona. Két helyen pedig anyakanca- és csikódijazást tartott, s kiosztatott 1310 korona. A lótenyésztés előmozdítása érdekében a fedeztető állomások szaporítását s jobb minőségű mének engedélyezését kérelmezte. Az elmúlt évhez hasonlóan az egyesület csikólegelőt akart létesíteni. Ez alkalommal az ungmegyei Róna havason tervezte létesíteni. A gazdák azonban nem ismervén a havasi legelő nagy előnyét, elegendő jelentkező hiányában ennek létesítését későbbre kellett halasztani.