Határszéli Ujság, 1916. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)
1916-07-03 / 27. szám
2 oldal. Ne legyünk elbizakodottak, mert hiszen ez istenkísértés volna; ne legyünk becsmérlők, hiszen ezzel saját hadseregünk nagy munkáját kicsinyítenék; de igenis legyünk és tudjunk bizakodók lenni, szuggeráljunk magunkba akarni tudást és győzzük meg magunkat arról, hogy győzni fogunk ez alkalommal is! Az orosz hadaknak ma sincsen lelkük, mint a háború kezdetén. A jámbor hordák ma éppen úgy kelletlenül, kényszerítve, géppuskától, szeges korbácstól és saját zárótüzüktől hajtva mennek tizenkétszeres rajokban a biztos halálba, mint eddig is tették. A morális erő, az etnikai fajsúly éppen úgy hiányzik náluk és éppen annyira nem hevíti szegényeket semmi szent célzat, mint ezelőtt. Vajjon elképzelhető-e, hogy ilyen tartalombeli, lelki felkészültség mellett képesek legyenek tartós sikerekre? Nem! A fizika törvényei érvényesülnek — nem győzzük eléggé hangsúlyozni — pillanatnyilag a terepen, de mihelyt kidühöngte magát a nyers, vad erő, átveszi munkáját a mi stratégiánk, a mi lelkesedéstől, forró győzni vágyástól fűtött hadseregünk és megfordul a kocka, megfordítván a felhajtott százezrek roncsait — vissza, hazafelé! Nehéz, kemény, áldozatokban gazdag, véres napokat élnek át hős katonáink az orosz határon, de rendíthetetlen bizalommal és állhatatos hittel nézünk önfeláldozó munkájuk felé máris, gyűrik és legyűrik ismét a vad kolosszust, hogy az utolsó, a legutolsó illúziója is ronggyá tépve, végső kísérletében megcsalódva, belássa végre, hogy a központi hatalmak a győzelem tudatában indultak harcba két év előtt és győzni fognak, mert győzni akarnak és győzniök kell. Adatgyűjtésre való kérelem Dr. Sztripszki Hiadornak az ungvári hírlapírás 50 évi múltjáról készülő művéhez. Ungvár könyvnyomdászata és hírlapirodalma 1917-ben immár az 50-ik évébe lép. Dr. Sztripszki Hiador ezt a kultúrtörténeti alkalmat — amint írja — szülővárosa iránt való szeretetből, a maga részéről úgy szeretné ünnepélyessé tenni, hogy rendszeres indexek segítségével 4—5 kötetben bemutatni szándékozik az 50 év valamennyiűrlapjának összes, bármily tárgyú cikkét és értékesebb, apróbb közleményeit is, megfelelő hely- és névmutatókkal. Eddig a Magyar Nemzeti Múzeumban és Ungvárt folytatott kutatásaival 31 különböző hírlapot állapított meg, melyek gazdag tartalmát tudományszakokra beosztva és tárgyak szerint felosztva könnyen áttekinthető modorban, vala TÁRCA. Az első essék. Irta: Kalász Andor. Kerti bútorokkal berendezett veranda. Az asztalon egy karcsú üvegvázában két piros rózsa diszlik. Az üvegfal le van függönyözve s csak a függöny lyukacsain keresztültörő napfényszalagok — melyekben ezer és ezer csillogó porszem kering — sejtetik, hogy a lefüggönyzött üvegfalakon túl verőfényes augusztusi délután van. Ica, a bankigazgató tizenhat éves gyönyörű szép leánykája egy csukaszürke uniformisba bujtatott baka-káplárral jön. — Bandóka, foglaljon helyet. Bandi leül. Kezét csókolom. —Miért olyan hallgatag? Azt mondta, hogy nagyon sok mondanivalója van. Én a maga kedvéért a legjobb barátnőmet otthagytam s maga, amikor itt van egyedül velem, ahelyett hogy beszélne , hallgatag, mintha a tyúkok ették volna meg a kenyerét. Úgy veszem észre, bántja valami. No mi bántja, Bandó ? — Bántani nem bánt, hanem . . . — Hanem . . . ? — Fáj . . . — Fáj ? . . Ugyan mi baja lehet.. . Csak nem beteg ? — Bocsásson meg, de az vagyok. — Érthetetlen . . . Azért mert beteg, miért kér tőlem bocsánatot? Aztán meg mi a baja, ha szabad megkockáztatni a kérdést? — Szívbajom van . . . mégpedig gyógyíthatatlan szívbajban szenvedek. — Hahaha! Maga haszontalan ! Hogy megijesztett. Már-már elhittem, hogy beteg. — Bocsásson meg édes Icuska, de fenn kell tartanom előbbi állításomat. — ? . . . — Ezer bocsánat a bizalmas megszóllításért. Azt hittem, hogy egy halálosan beteg embertől nem veszi azt rész néven, ha a szája a szive szerint beszél és egy kicsikét felhagy az udvariasság szabta formulákkal. Ica hitetlenül rázza meg fejecskéjét. — Halálosan beteg ? . . . Nem, az lehetetlen. — Mondja, hogy nem szabad . . . — De hát ki tömte meg a fejét ilyen bolondsággal ! ? — A háziorvosom. Ugyanis, amikor észrevettem, hogy a szívem egy valaki láttára erősen dobog s az arcom kipirul; tisztában voltam vele, hogy a szivem megbetegedett. Megdöbbentem, mert sok minden jutott az eszembe, mire azelőtt soha rá sem gondoltam s rohantam lázasan dobogó szivemmel a házi orvosomhoz, az eszemhez. Az orvos, bár ő rajta is addig sohsem érzett izgatottság tünetei mutatkoztak, tettetett nyugodsággal megvizsgálta a szívem érzékeny ügyét s fejét megrázva igy mormogott: Baj, nagy baj van, kedves szív testvér. Ki tudja segithetek-e még, mert e baj ellen csak egy orvoságot ismerek s azt talán nem lesz módunkban beszerezni. Ejnye . . . ejnye, szív testvér, jó lett volna senki iránt olyan nagyon nem érdeklődni. S ha már megtette, legalább hamarabb kikérte volna a tanácsomat, mert a betegség már annyira előrehaladott stádiumban van, hogy csak a körülményektől függ, sokáig dobog-e vagy sem. Ha az a másik szív is viszonozza az érzelmeit, akkor talán sok keserűség, fájdalom, önmegtagadás, küzdelem után még boldogan is fog dobogni. — S mit felejt erre a szív ? — A szív fájdalmasan dobogott s egyre csak azt hajtogatta, hogy inkább megszűnik dobogni, de azt a másikat nem fogja elfelejteni soha. * — Nagyszerű! Csókolni való . . . — Kicsoda ? — Az a drága szív. — Magácskáé is ugyanezt mondta volna ? — Igen . . . azaz . . . nem ... De mi köze ahhoz ! — Ne legyen már olyan kegyetlen. Ne vonja vissza az igent, hadd induljak édes érzéssel a csatatérre. — A csatatérre ?! — Nagyon természetes. HATÁRSZÉLI ÚJSÁG: mennyi tudományszak számára további értékesítésre alkalmassá akarja tenni. Azonban nemcsak helyi és provinciális érdekeknek óhajt a kutató ezzel szolgálatott tenni, hanem az egyetemes, magyar művelődéstörténeti, tudományos és közgazdasági céloknak is akkor, amikor ezeket rendszerbe foglaltan könyvalakban kiadni szándékozik. A szép tervnek azonban akadálya, hogy a Nemzeti Múzeum hírlapgyűjteménye az ungvári hírlapirodalom tekintetében is hiányos. Minthogy régebben, amíg Beregszásznak, Munkácsnak, Nagyszőlősnek, S.-A.-Ujhelynek, Nyíregyházának, Husztnak, Szatmárnak, Eperjesnek helyi sajtója még nem volt s amikor e nagy területnek úgyszólván Ungvár volt egyedüli szellemi központja, nyilvánvaló, hogy az ungvári lapoknak sok példánya jutott el emez 5—6 vármegyének sok városába és falujába is. Ez a föltevés arra vezette a szerzőt, hogy a hiányzó példányoknak s egyébb periodicáknak összegyűjtése iránt a műveit nagyközönséghez és a kultúrtörténeti kérdések iránt mindig fogékony diáksághoz fordul azzal a kérelemmel, hogy házuk táját vegyék tüzetes vizsgálat alá s az elmúlt 50 évbe eső bármily nyelvű nyomdai lapot, kiadványt a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának, Budapest Vili. címmel fizetetlenül küldjék el. Minden gyűjtő diák vagy diákkisaszszony fáradalmáért megfelelő, általa megjelölt tartalmú v. irányú könyv-vagy pénzjutalomban fog részesülni. Hogy a kutatások főképpen mely lappéldányokra terjednek ki, arra nézve a tájékoztatót, hely szűke, miatt csak a jövőszámban hozhatjuk. (Dr.) ÚJDONSÁGOK. Előfizetési felhívás. A vidéki sajtónak azt a feladatát, hogy a helyi társadalom különböző irányú és sokszor egymással ellentétes érdekeinek pártatlanul hangot adjon, hogy ezeket összeegyeztesse s végül, hogy annak a megoldásnak fölismerésére törekedjék, amely a közjó szempontjából legkívánatosabbnak látszik: mi megfelelni igyekeztünk. Megfeleltünk továbbá a kormánykörök minden tettét ma mozgató annak az emelkedett politikai irányzatnak is, amely a mai nehéz időkben a pártpolitikai torzsalkodás szétválasztó okait kerüli s azokat a A „Határszéli Újság“ politikai hetilap szerk. és kiadóhiv. — A Vörös Kereszt Péter-Pál napi gyűjtésének eredményét az ungmegyei takarékpénztár igazgatói helyiségében jun. 30-án egy bizottság vizsgálta és állapította meg. Az ez alkalommal fölvett jegyzőkönyvet teljes szövegében közöljük: Jegyzőkönyv mely felvétetett Ungvárt, 1916. junius 30-án az Ungmegyei Takarékpénztár helyiségében a Vörös Kereszt Egylet javára Ungvárt eszközölt Péter-Pál napi gyűjtés eredményének összeszámlálása alkalmával. Jelen voltak : a gyűjtést rendező bizottság részéről: Lőrinczy Jenőné elnöknő, Volosin Ágoston pénztáros, Gulovics Tivadar előadó, Boldizsár Boldizsár jegyző, Virányi Sándorné, a bizottság tagjai; a Vörös Kereszt egylet Ungmegyei Fiókja részéről: Gulácsy Árpádné és Győrffy Gyuláné, az Ungmegyei Takarékpénztár részéről: Kardos Emil igazgató és Weisz Mór cégjegyző. — 1. A gyűjtést rendező bizottság elnöke megállapítja, hogy a gyűjtés Péter-Pál napján reggel 8 órától este 2-ig kartonlapok eladása, kézi perselyek és az urnába való dobás segélyével a város következő helyein, a legnagyobb rendben, minden zavaró incidens nélkül folyt le: 1. a Fehér Hajó épület. — 2. A városi színház. — 3. A pénzügyi palota. 4. A Gyulai féle cukrászda. — 5. A régi postaépület előtt. Ezeken kívül egy kézi persely segítségével a fiókegylet központi irodájában, eggyel pedig a vasúti állomáson (vonat induláskor és érkezéskor) gyűjtöttek. Eszerint tehát a gyűjtés 5 urnánál és 19 persely segítségével történt. A központból küldött kartonlapokból a fiókegylet pénztárosa minden urnához 10—10 darab 10 koronás, 20—20 drb. 5 koronás és 40-40 drb. 1 koronás lapot, összesen 50 drb. július 3. célokat szolgálja, amelyek a nemzet politikai életének jövőjét lesznek hivatva biztosítani. A szerkesztőség e munkája nem volt könnyű, de a megjelenés egyre emelkedő költségei talán még nagyobb próbára tették a kiadóhivatal teherviselő képességét. A szerkesztőség a nehéz munkát s a kiadó a kiadás terheit is azonban csak a közönségnek szintén fokozottabb támogatása mellett győzheti. Fölkérjük tehát t. olvasóinkat, lapunk s így politikai barátainkat is, hogy az előfizetési díjhátralékok beküldése, valamint új előfizetők gyűjtése által munkánkat megkönnyíteni szíveskedjenek.