Határszéli Ujság, 1916. július-december (9. évfolyam, 27-53. szám)

1916-07-03 / 27. szám

2 oldal. Ne legyünk elbizakodottak, mert hiszen ez istenkísértés volna; ne legyünk becsmérlők, hi­szen ezzel saját hadseregünk nagy munkáját ki­­csinyítenék; de igenis legyünk és tudjunk biza­kodók lenni, szuggeráljunk magunkba akarni tu­­dást és győzzük meg magunkat arról, hogy győzni fogunk ez alkalommal is! Az orosz hadaknak ma sincsen lelkük, mint a háború kezdetén. A jámbor hordák ma éppen úgy kelletlenül, kényszerítve, géppuskától, szeges korbácstól és saját zárótüzüktől hajtva mennek tizenkétszeres rajokban a biztos halálba, mint eddig is tették. A morális erő, az etnikai fajsúly éppen úgy hiányzik náluk és éppen annyira nem hevíti szegényeket semmi szent célzat, mint ez­előtt. Vajjon elképzelhető-e, hogy ilyen tartalom­beli, lelki felkészültség mellett képesek legyenek tartós sikerekre? Nem! A fizika törvényei érvé­nyesülnek — nem győzzük eléggé hangsúlyozni — pillanatnyilag a terepen, de mihelyt kidühöngte magát a nyers, vad erő, átveszi munkáját a mi stratégiánk, a mi lelkesedéstől, forró győzni vá­gyástól fűtött hadseregünk és megfordul a kocka, megfordítván a felhajtott százezrek roncsait — vissza, hazafelé! Nehéz, kemény, áldozatokban gazdag, véres napokat élnek át hős katonáink az orosz hatá­ron, de rendíthetetlen bizalommal és állhatatos hittel nézünk önfeláldozó munkájuk felé máris, gyűrik és legyűrik ismét a vad kolosszust, hogy az utolsó, a legutolsó illúziója is ronggyá tépve, végső kísérletében megcsalódva, belássa végre, hogy a központi hatalmak a győzelem tudatában indultak harcba két év előtt és győzni fog­nak, mert győzni akarnak és győzniök kell. Adatgyűjtésre való kérelem Dr. Sztripszki Hiadornak az ungvári hírlapírás 50 évi múltjáról készülő művéhez. Ungvár könyvnyomdászata és hírlapirodalma 1917-ben immár az 50-ik évébe lép. Dr. Sztripszki Hiador ezt a kultúrtörténeti alkalmat — amint írja — szülővárosa iránt való szeretetből, a maga részéről úgy szeretné ünne­pélyessé tenni, hogy rendszeres indexek segítségé­vel 4—5 kötetben bemutatni szándékozik az 50 év valamennyi­­űrlapjának összes, bármily tárgyú cikkét és értékesebb, apróbb közleményeit is, meg­felelő hely- és névmutatókkal. Eddig a Magyar Nemzeti Múzeumban és Ungvárt folytatott kutatásaival 31 különböző hírlapot állapított meg, melyek gazdag tartalmát tudományszakokra beosztva és tárgyak szerint felosztva könnyen áttekinthető modorban, vala­ T­ÁRCA. Az első essék. Irta: Kalász Andor. Kerti bútorokkal berendezett veranda. Az asztalon egy karcsú üvegvázában két piros rózsa diszlik. Az üvegfal le van függönyözve s csak a függöny lyukacsain keresztültörő napfénysza­lagok — melyekben ezer és ezer csillogó porszem ke­ring — sejtetik, hogy a lefüggönyzött üvegfala­kon túl verőfényes augusztusi délután van. Ica, a bankigazgató tizenhat éves gyönyörű szép leánykája egy csukaszürke uniformisba buj­tatott baka-káplárral jön. — Bandóka, foglaljon helyet. Bandi leül. Kezét csókolom. —Miért olyan hallgatag? Azt mondta, hogy nagyon sok mondanivalója van. Én a maga ked­véért a legjobb barátnőmet otthagytam s maga, amikor itt van egyedül velem, ahelyett hogy be­szélne , hallgatag, mintha a tyúkok ették volna meg a kenyerét. Úgy veszem észre, bántja valami. No mi bántja, Bandó ? — Bántani nem bánt, hanem . . . — Hanem . . . ? — Fáj . . . — Fáj ? . . Ugyan mi baja lehet.. . Csak nem beteg ? — Bocsásson meg, de az vagyok. — Érthetetlen . . . Azért mert beteg, miért kér tőlem bocsánatot? Aztán meg mi a baja, ha szabad megkockáztatni a kérdést? — Szívbajom van . . . még­pedig gyógyít­hatatlan szívbajban szenvedek. — Hahaha! Maga haszontalan ! Hogy meg­ijesztett. Már-már elhittem, hogy beteg. — Bocsásson meg édes Icuska, de fenn kell tartanom előbbi állításomat. — ? . . . — Ezer bocsánat a bizalmas megszóllítás­­ért. Azt hittem, hogy egy halálosan beteg ember­től nem veszi azt rész néven, ha a szája a szive szerint beszél és egy kicsikét felhagy az udva­riasság szabta formulákkal. Ica hitetlenül rázza meg fejecskéjét. — Ha­lálosan beteg ? . . . Nem, az lehetetlen. — Mondja, hogy nem szabad . . . — De hát ki tömte meg a fejét ilyen bo­londsággal ! ? — A háziorvosom. Ugyanis, amikor észre­vettem, hogy a szívem egy valaki láttára erősen dobog s az arcom kipirul; tisztában voltam vele, hogy a szivem megbetegedett. Megdöbbentem, mert sok minden jutott az eszembe, mire azelőtt soha rá sem gondoltam s rohantam lázasan dobogó szivemmel a házi orvosomhoz, az eszem­hez. Az orvos, bár ő rajta is addig sohsem ér­zett izgatottság tünetei mutatkoztak, tettetett nyu­godsággal megvizsgálta a szívem érzékeny ügyét s fejét megrázva igy mormogott: Baj, nagy baj van, kedves szív testvér. Ki tudja segithetek-e még, mert e baj ellen csak egy orvoságot isme­rek s azt talán nem lesz módunkban beszerezni. Ejnye . . . ejnye, szív testvér, jó lett volna senki iránt olyan nagyon nem érdeklődni. S ha már megtette, legalább hamarabb kikérte volna a tanácsomat, mert a betegség már annyira előre­haladott stádiumban van, hogy csak a körülmé­nyektől függ, sokáig dobog-e vagy sem. Ha az a másik szív is viszonozza az érzelmeit, akkor talán sok keserűség, fájdalom, önmegtagadás, küzdelem után még boldogan is fog dobogni. — S mit felejt erre a szív ? — A szív fájdalmasan dobogott s egyre csak azt hajtogatta, hogy inkább megszűnik do­bogni, de azt a másikat nem fogja elfelejteni soha. * — Nagyszerű! Csókolni való . . . — Kicsoda ? — Az a drága szív. — Magácskáé is ugyanezt mondta volna ? — Igen . . . azaz . . . nem ... De mi köze ahhoz ! — Ne legyen már olyan kegyetlen. Ne vonja vissza az igent, hadd induljak édes érzéssel a csatatérre. — A csatatérre ?! — Nagyon természetes. HATÁRSZÉLI ÚJSÁG: mennyi tudományszak számára további értékesí­tésre alkalmassá akarja tenni. Azonban nemcsak helyi és provinciális ér­dekeknek óhajt a kutató ezzel szolgálatott tenni, hanem az egyetemes, magyar művelődéstörténeti, tudományos és közgazdasági céloknak is akkor, amikor ezeket rendszerbe foglaltan könyvalakban kiadni szándékozik. A szép tervnek azonban akadálya, hogy a Nemzeti Múzeum hírlapgyűjteménye az ungvári hírlapirodalom tekintetében is hiányos. Minthogy régebben, amíg Beregszásznak, Munkácsnak, Nagyszőlősnek, S.-A.-Ujhelynek, Nyíregyházának, Husztnak, Szatmárnak, Eperjes­nek helyi sajtója még nem volt s amikor e nagy területnek úgyszólván Ungvár volt egyedüli szel­lemi központja, nyilvánvaló, hogy az ungvári lapoknak sok példánya jutott el emez 5—6 vár­megyének sok városába és falujába is. Ez a föltevés arra vezette a szerzőt, hogy a hiányzó példányoknak s egyébb periodicáknak összegyűjtése iránt a műveit nagyközönséghez és a kultúrtörténeti kérdések iránt mindig fogé­kony diáksághoz fordul azzal a kérelemmel, hogy házuk táját vegyék tüzetes vizsgálat alá s az elmúlt 50 évbe eső bármily nyelvű nyomdai lapot, kiadványt a Magyar Nemzeti Múzeum könyvtárának, Budapest Vili. címmel fizetetlenül küldjék el. Minden gyűjtő diák vagy diákkisasz­­szony fáradalmáért megfelelő, általa megjelölt tartalmú v. irányú könyv-vagy pénzjutalomban fog részesülni. Hogy a kutatások főképpen mely lappéldá­nyokra terjednek ki, arra nézve a tájékoztatót, hely szűke, miatt csak a jövőszámban hozhatjuk. (Dr.) ÚJDONSÁGOK. Előfizetési felhívás. A vidéki sajtónak azt a feladatát, hogy a helyi társadalom különböző irányú és sokszor egymással ellentétes érdekeinek pártatlanul hangot adjon, hogy ezeket összeegyeztesse s végül, hogy annak a megoldásnak fölismerésére törekedjék, amely a közjó szempontjából legkívánatosabbnak látszik: mi megfelelni igyekeztünk. Megfeleltünk továbbá a kormánykörök minden tettét ma mozgató annak az emel­kedett politikai irányzatnak is, amely a mai nehéz időkben a pártpolitikai torzsal­kodás szétválasztó okait kerüli s azokat a A „Határszéli Újság“ politikai hetilap szerk. és kiadóhiv. — A Vörös Kereszt Péter-Pál napi gyűjtésének eredményét az ungmegyei takarék­­pénztár igazgatói helyiségében jun. 30-án egy bizottság vizsgálta és állapította meg. Az ez al­kalommal fölvett jegyzőkönyvet teljes szövegében közöljük: Jegyzőkönyv mely felvétetett Ungvárt, 1916. junius 30-án az Ungmegyei Takarékpénz­tár helyiségében a Vörös Kereszt Egylet javára Ungvárt eszközölt Péter-Pál napi gyűjtés ered­ményének összeszámlálása alkalmával. Jelen vol­tak : a gyűjtést rendező bizottság részéről: Lőrinczy Jenőné elnöknő, Volosin Ágoston pénztáros, Gulovics Tivadar előadó, Boldizsár Boldizsár jegyző, Virányi Sándorné, a bizottság tagjai; a Vörös Kereszt egylet Ungmegyei Fiókja részéről: Gulácsy Árpádné és Győrffy Gyuláné, az Ung­megyei Takarékpénztár részéről: Kardos Emil igazgató és Weisz Mór cégjegyző. — 1. A gyűj­tést rendező bizottság elnöke megállapítja, hogy a gyűjtés Péter-Pál napján reggel 8 órától este 2-ig kartonlapok eladása, kézi perselyek és az urnába való dobás segélyével a város következő helyein, a legnagyobb rendben, minden zavaró incidens nélkül folyt le: 1. a Fehér Hajó épület. — 2. A városi színház. — 3. A pénzügyi palota. 4. A Gyulai féle cukrászda. —­ 5. A régi posta­épület előtt. Ezeken kívül egy kézi persely se­gítségével a fiókegylet központi irodájában, eggyel pedig a vasúti állomáson (vonat indulás­kor és érkezéskor) gyűjtöttek. Eszerint tehát a gyűjtés 5 urnánál és 19 persely segítségével történt. A központból küldött kartonlapokból a fiókegylet pénztárosa minden urnához 10—10 darab 10 koronás, 20—20 drb. 5 koronás és 40-40 drb. 1 koronás lapot, összesen 50 drb. július 3. célokat szolgálja, amelyek a nemzet poli­tikai életének jövőjét lesznek hivatva biz­tosítani. A szerkesztőség e munkája nem volt könnyű, de a megjelenés egyre emelkedő költségei talán még nagyobb próbára tették a kiadóhivatal teherviselő képességét. A szerkesztőség a nehéz munkát s a kiadó a kiadás terheit is azonban csak a kö­zönségnek szintén fokozottabb támogatása mellett győzheti. Fölkérjük tehát t. olvasóinkat, lapunk s így politikai barátainkat is, hogy az elő­fizetési díjhátralékok beküldése, valamint új előfizetők gyűjtése által munkánkat meg­könnyíteni szíveskedjenek.

Next