Határszéli Ujság, 1922. július-december (15. évfolyam, 27-53. szám)

1922-07-02 / 27. szám

4. oldal. ban kedvelték a „socialisme catholique“ vagy a „catholicisme social“ elnevezést. Hasonlóképpen vagyunk Le Play szociális elméleteivel is, aki szintén nem használta a ke­resztényszociális elnevezést. Módszere és rend­szere azonban mindenben egyezik azzal, amit a keresztényszociálizmus fogalma alatt ismerünk. Le Play azonban nemcsak elméletileg és irodalmi téren volt agilis, hanem társadalmi téren is. Ő alapította meg a többek között 1856-ban a „Société d’économ­ie sociale“ társulatot, mely­nek működése maradandó nyomokat hagyott maga után. A keresztényszocialisták Svájcban, Svájcban a genfi bíboros püspök, Mermillod töltötte be azt a szerepet, amit Kettelez Német­országban. Ő már egyenesen az egyház feladatává teszi a keresztényszocializmus terjesztését és erő­sen ostorozza az antiszociális irányzat garázdál­kodásait. Ugyanilyen szellemben dolgozott Bel­giumban Doub­eloux lüttichi püspök is, aki már igyekezett a keresztényszocializmus nemzetközi­ségét — egyelőre még csak tudományos alapon — átvinni a köztudatba és evégből azon dolgo­zott, hogy a keresztény irányú szociális politi­kusokat és nemzetgazdászokat tudományos kon­gresszusra hozza össze, melyeknek eredménye egységes gyakorlati akció kifejtése legyen. Az első ilyen kongresszus 1886-ban Liégeben (Lüttich­­ben) volt. A svájci keresztényszociális mozgalom fej­lődésére azonban a legnagyobb hatást Decurtius Gáspár tette, aki — nemzetgazdász, államférfiú és szociális szervező lévén — az ország határain túlra is kiható munkálkodást folytatott. Ez az egyetlen ember, akit még a szociáldemokraták is elismeréssel emlegetnek. Ő volt az, aki az úgy­nevezett „liberális" gazdasági elvek alapján el­törölni rendelt közsegelők jogát erkölcsi súlyával megmentette, melytől a svájci kisgazdák ekszisz­­tenciája függött. Ő volt az első, akinek a svájci törvényhozó testületbe benyújtott balesetbiztosító törvényjavaslatát törvénnyé emelték. Az ő nevé­hez fűződik a munkástitkárság törvényesen elis­mert intézménye, valamint a nemzetközi jelentő­ségű törvényes munkásvédelem. (Ezt az utóbbi eszmét azonban már jóval egy félszázad előtt Legrand Dániel is felvetette.) A nemzetközi munkásvédelem különben a legigazibb keresztényszociális eszmének tekint­hető. Érthető tehát, ha főként a keresztényszo­­cialisták irányítói voltak azok, akik azt a tör­vényhozó testületek elé vitték. Franciaországban például A. de Mun gróf 1884 február 24.-én vitte a francia parlament elé, melyet Frappel püspök és az összes keresztény irányzatú képviselők tá­mogattak. A munkásvédelmi törvény nemzetközi elintézésénél azonban mégis csak Svájc vezet, amennyiben ott a két ellentábor, a keresztény­szocialisták és a radikálisok vezérei fogtak össze, aminek eredménye az lett, hogy 1888 június hó 27.-én Decurtins és havon együttes indítvánnyal léptek a svájci törvényhozó testület elé. A svájci keresztényszociális mozgalomnak köszönhető az is, hogy létrejött a freiburgi katho­­likus egyetem, melyen a keresztényszociális gaz­daságtan kiváló tudósai tartanak előadásokat. Freiburg azóta is a keresztényszocialista vezé­rek találkozó és vitatkozó helye. Decurtinsnak kortársa volt Manning Edward bíboros, akit az elnyomott ír nemzet sorsa tett aktív szocialistává. Az ő Decurtinshoz írott le­velében van az az örök csillogása, mély szoci­ális érzésről átitatott mondat, mely így szól: „A legszerényebb munkás embernek is, épp úgy, mint a gazdag és művelt embernek, szüksége van egynéhány órára, melyben lelki életével fog­lalkozzék, különben géppé, vagy teherhordó állattá alacsonyodik...“ Ez a mondat mindent magában foglal és mindenkit vádol, aki a munkásság szociális igé­nyeit letagadja, vagy kétségbevonja, mint ahogy azt tették a múltban, amelynek rövid vázlatát a fentiekben adtuk. Ha a keresztényszocializmus történetét akarnók e papírra leírni, köteteket ír­hatnánk. Fenti ismertetésünk keretében tehát csak nagy vonalakban, vázolva, az eseményeket és mozgalmakat egyes kimagasló nevekhez rög­zítve közöljük, hogy nemcsak keresztényszocialista olvasó­ testvéreink, de a velünk együtt­ élő más­­elvű embertársaink is fogalmat nyerjenek hatal­mas szervezetünk múltjáról. Beszéljen azonban helyettünk a keresztény­szocializmus jelenének legnagyobb ismerője, Giesswein Sándor, aki a XIII. Leo pápa körle­velét a következőkben ismerteti: „Az a keresztényszociális mozgalom, mely Ketteler nyomdokain Németországban, Fran­ciaországban, Svájcban, Angolországban és az Egyesült Államokban megindult, arra késztette a nagy pápát (XIII. Leót), ki egy alkalommal Ket­­telert az ő nagy elődjének nevezte, hogy egy a világ összes katolikusaihoz intézett körle­velében a munkások helyzetére vonatkozó teendőkben követendő elveket leszögezze és igy az itt-ott felmerült vitáknak véget vetve, egységes eljárást inauguráljon. Ez a Rerum novarum enciklika 1891 évi május 15 étől keltezve ezentúl a keresztényszociális elméletek összefoglalása és gyakorlati működés útmuta­tója lett és nemcsak katholikusoknál, hanem protestánsoknál is messze körültekintő szemlé­letével és minden végletet kerülő tapintatos­ságával teljes elismerésre tett szert. Azt mond­hatjuk, a nagy pápa e körlevelével a keresz­­tényszociális mozgalomnak új korszaka kö­vetkezett be.“ Tény az, hogy sok évi próbálgatás után a keresztényszocialisták e körlevélben kész tervet kaptak, melynek alapján ma is dolgozunk és dolgozni fogunk a jövőben is. A keresztényszociális gondolat ma már úgy a gazdasági, mint a társadalmi életben, de a politikában is a keresztény társadalom vérébe ment át. A szervezkedés szükségességét mindenütt belátták, valamint belátták azt is, hogy a ke­resztényszocializmus kétirányú terjesztése tulaj­donképpen egy célt szolgál. (E kétirányú mun­kálkodásról e cikk írója „A keresztényszocializ­mus feladatai“ címmel e lap hasábjain már bőven szólott). A keresztényszocialista polgári társadalom szervezése mellett a keresztényszocialista munkás szakszervezeti élet fellendítése és terjesztése a legfontosabb feladat. E téren a legtökéletesebb szervezkedés kétségtelenül a protestáns Német­országban folyik, ahol Ketteler hintette el annak magvait. A keresztényszociális mozgalmak köz­pontja azért mégis csak München—Gladbach, ez a hatalmasan fejlődött vesztfáliai modern gyár­város. Itt van a német katholikusság szövetsé­gének központja. Itt van a szociális elméletet és gyakorlatot irányító és vezető férfiak gyüle­kező helye és itt van az egész világirodalmat átölelő szociális könyvtár. A legnagyobb propagandát azonban mindig a németországi­ keresztényszocialisták fejtették ki. Magyarországon a keresztényszocializmus eszméi csak — mintegy 25—30 éve — kezdtek a köztudatba átmenni. Ennek fejlődését és erő­södését mindnyájan jól ismerjük, azért e fejte­getés keretében erre ki nem térünk, csupán meleg üdvözletünket küldjük e zászlószentelés alkalmából elszakadt testvéreinknek. Nálunk, Ruszinszkóban és Szlovenszkóban a keresztényszociális élet pár év alatt rohamosan fejlődött. Úgy gazdaságilag, mint társadalmilag kemény, de láthatóan eredményes munkát vé­geztek az eszme hívei és vezérférfiai. Politikai téren ott küzdünk az emberi egyenlőség és sza­badság híveinek táborában. Nemzetköziségünk tudatában testvérkezet nyújtva minden keresz­ténynek, haladunk előre a biztos cél felé. A keresztényszocializmus és a protestánsok. A keresztényszociális eszmék terjesztése Angliában az anglikán egyház lelkészei köréből indult ki. Németországban Ketteler volt az apos­tola, kinek tanításait eleinte a protestánsok nem vették figyelembe, később azonban, a szociális munka szükségességének felismerése után, a pro­testánsok is tevékenységbe kezdtek. Ennek ered­ménye volt 1909-ben Heilbronnban tartott evan­gélikus szociális kongresszus. Ezen Drews Pál hallei tanár volt az előadó, kinek beszéde nyo­mán indult meg Németországban a keresztény evangélikus-szociális mozgalom fejlődése. „A proletáriátus mozgalmával szemben — mondotta Drews — az egyház (t. i. a né­met evangélikus egyház) nem tett semmit. A szociáldemokrácia már egy évtized óta agitált és támadta a pozitív keresztény hitet, senki se hederített feléje.“ Ebben Drews Pálnak tényleg igaza volt, mert utalhatunk Todt Rudolf protestáns lelkész könyvére (Der radikale deutsche Socialismus und di christliche Gesellschaft, 1878), melyben még a hetvenes évek végén is szemére veti az egyháznak, hogy „az egyházi sajtó egészen kö­zönyösen megy el a szociális kérdés mellett“. A Todt könyvének hatása alatt Stöcker ber­lini udvari prédikátor kezd nagy agitációba a keresztényszocialista mozgalom érdekében. Neki köszönhető tehát, hogy a németországi protes­tánsok beható érdeklődést kezdtek tanúsítani a keresztényszocializmus kérdései iránt. Innen datálódik a régebben évente megtartott „Evan­­gelisch-socialer Kongres“, melyhez a nagynevű berlini theologiai tanár, Harnach Adolf neve első­sorban fűződik hozzá. Harnach Adolf keresztény­szociális sarkalatos elve a következő mondatban jut kifejezésre: „A szociális érzés, elsősorban és alapjában testvéries érzés, s épp azért az evan­gélium szelleme, a keresztény hit itt jelentékeny erő számába megy“. * * * A keresztényszociális mozgalmak terén Olasz­ország és Spanyolország is lépést haladtak a középeurópai fejlődéssel. Itt azonban a speciális viszonyok nem tették lehetővé azt, amit külön­ben e két nemzettől elvártunk volna, különösen a legsúlyosabb jelenben! III. A keresztényszocializmus jövője. Jóslásokba nem bocsátkozunk. A jövő az mindig Isten kezében van. Bennünk csak erős hit él, hogy jövőnk diadalmas lesz és nemsokára megérjük a keresztény internacionálé győzelmét a világ felett. A rombolásba és izgalmakba ki­fáradt emberiség a nyugalom, a boldogulás, a jóság után vágyik. Mi lehet nagyobb jóság, mint a szeretet alapján való testvéri ölelkezés egy közös célért, a mindenki egyért és egy minden­kiért jelszava alatt a destrukció elleni védeke­zésben? Két kikristályosodott célpontunk van, melyhez a jövő követelményei hozzá fogják ra­gasztani a többi kristályokat, ez pedig az ipari munkásság szakszervezeti alapon való megszer­vezése és a keresztényszociális működés kiter­jesztése a mezőgazdaság terén. Jövőnket különben tömören szimbolizálja az a zászló, melyet e napon, július 2-án szentel­tünk fel. Legyen az mindig lelki szemeink előtt és haladjon az mindig elöl a cél felé, egy bol­dogabb és szebb jövőbe, ahol majd megérti egy­mást a munkás és munkaadó, az iparos és a földmíves, a falusi és a városi, az egyszerű em­ber és a tanult középosztály. Nem a másik elleni gyűlölet, de a szeretet tartsa ezután össze az egyes osztályokat és hozza össze az egész ke­resztény társadalmat a lefektetett keresztény­szociális elvek és terjesztett eszmék alapján. Ha ez lesz a jövőnk, akkor ma nemcsak króniká­sok, de jósok is vagyunk ... -1. II. » A keresztényszocializmus jelene. A keresztényszocializmus jelene nem éppen a mát jelenti, nem azt a kort, melyben ma, pár év óta élünk, mert ez a jelen akkor kezdődött, amikor XIII. Leó pápa a keresztényszociális elméleteket összefoglalva a „Rerum novarum“ enciklika név alatt 1891 május 15-éről keltezve, kiadta. HATÁRSZÉLI ÚJSÁG. 1922 július 2. A zászlót felajánljuk! Irta: Kerekes István dr. az ungvári Ker. Szoc. Párt elnöke. Minden párt, mely politikát foglal prog­­rammjában, legyen az a legszélsőbb, vagy leg­mérsékeltebb is, előbb harcot, utóbb békét szül, mert az ember földi élete örökös harc és háború között folyik le, rövidebb-hosszabb ideig tartó békével. Az emberen és állaton kívül, a nö­vényzet egyes fajtái is, a létért és a faj fenntar­tásért folytatnak egymással örökös harcot. Miért? Azért mert úgy az ember és állat, mint a nö­vényzet, e folytonos küzdése által,­­ legyen e küzdés hasznos vagy káros az emberi nemze­t újabb energiát, erőt fejleszt, melyet életnek ne­vezünk. Az emberi életben az így fejlesztett energiát, erőt, mint életképes magot, a politikai pártok arra használják fel, hogy elvetik azt az emberek közé úgy, hogy e magból néhol: nyu­galom, jólét és megelégedettség kel ki — másutt pedig az elégedetlenség, az elkeseredés csírái fejlődnek belőle. A keresztényszocialista párt az egész vilá­gon: a békét, a nyugalmat, a szeretetet hirdeti programmjában, mert tanait és elveit Krisztus tanításaiból, erejéből kölcsönzi, meríti és annak örülne, ha az egész földön béke és nyugalom uralkodnék. Igaz ugyan, hogy a nyugtalan em­ber — mint ezt a bibliából tudjuk — mikor a legboldogabb, leggondtalanabb életét élte a pa­radicsomban, még boldogabb akart lenni és mert vágyait kielégíteni nem lehetett. Istenével került ellentétbe. Mi ma mindnyájan, e nagy és szent ünne­pünkön, a midőn az egész világgal megbékülni szeretnénk, összetett kézzel, s buzgón kérjük a Mindenhatót, hogy mérsékelje vágyainkat, hintse el újra lelkünkbe a szeretet magjait és tegye le­hetővé, hogy e nyomorult, gonosz és erkölcs­telen időben életünk elviselhetővé váljék, melyért neki zálogul, a mai napon fölszentelt és megál­dott zászlónkat ajánljuk fel!

Next