Határszéli Ujság, 1922. július-december (15. évfolyam, 27-53. szám)
1922-07-02 / 27. szám
4. oldal. ban kedvelték a „socialisme catholique“ vagy a „catholicisme social“ elnevezést. Hasonlóképpen vagyunk Le Play szociális elméleteivel is, aki szintén nem használta a keresztényszociális elnevezést. Módszere és rendszere azonban mindenben egyezik azzal, amit a keresztényszociálizmus fogalma alatt ismerünk. Le Play azonban nemcsak elméletileg és irodalmi téren volt agilis, hanem társadalmi téren is. Ő alapította meg a többek között 1856-ban a „Société d’économie sociale“ társulatot, melynek működése maradandó nyomokat hagyott maga után. A keresztényszocialisták Svájcban, Svájcban a genfi bíboros püspök, Mermillod töltötte be azt a szerepet, amit Kettelez Németországban. Ő már egyenesen az egyház feladatává teszi a keresztényszocializmus terjesztését és erősen ostorozza az antiszociális irányzat garázdálkodásait. Ugyanilyen szellemben dolgozott Belgiumban Doubeloux lüttichi püspök is, aki már igyekezett a keresztényszocializmus nemzetköziségét — egyelőre még csak tudományos alapon — átvinni a köztudatba és evégből azon dolgozott, hogy a keresztény irányú szociális politikusokat és nemzetgazdászokat tudományos kongresszusra hozza össze, melyeknek eredménye egységes gyakorlati akció kifejtése legyen. Az első ilyen kongresszus 1886-ban Liégeben (Lüttichben) volt. A svájci keresztényszociális mozgalom fejlődésére azonban a legnagyobb hatást Decurtius Gáspár tette, aki — nemzetgazdász, államférfiú és szociális szervező lévén — az ország határain túlra is kiható munkálkodást folytatott. Ez az egyetlen ember, akit még a szociáldemokraták is elismeréssel emlegetnek. Ő volt az, aki az úgynevezett „liberális" gazdasági elvek alapján eltörölni rendelt közsegelők jogát erkölcsi súlyával megmentette, melytől a svájci kisgazdák ekszisztenciája függött. Ő volt az első, akinek a svájci törvényhozó testületbe benyújtott balesetbiztosító törvényjavaslatát törvénnyé emelték. Az ő nevéhez fűződik a munkástitkárság törvényesen elismert intézménye, valamint a nemzetközi jelentőségű törvényes munkásvédelem. (Ezt az utóbbi eszmét azonban már jóval egy félszázad előtt Legrand Dániel is felvetette.) A nemzetközi munkásvédelem különben a legigazibb keresztényszociális eszmének tekinthető. Érthető tehát, ha főként a keresztényszocialisták irányítói voltak azok, akik azt a törvényhozó testületek elé vitték. Franciaországban például A. de Mun gróf 1884 február 24.-én vitte a francia parlament elé, melyet Frappel püspök és az összes keresztény irányzatú képviselők támogattak. A munkásvédelmi törvény nemzetközi elintézésénél azonban mégis csak Svájc vezet, amennyiben ott a két ellentábor, a keresztényszocialisták és a radikálisok vezérei fogtak össze, aminek eredménye az lett, hogy 1888 június hó 27.-én Decurtins és havon együttes indítvánnyal léptek a svájci törvényhozó testület elé. A svájci keresztényszociális mozgalomnak köszönhető az is, hogy létrejött a freiburgi katholikus egyetem, melyen a keresztényszociális gazdaságtan kiváló tudósai tartanak előadásokat. Freiburg azóta is a keresztényszocialista vezérek találkozó és vitatkozó helye. Decurtinsnak kortársa volt Manning Edward bíboros, akit az elnyomott ír nemzet sorsa tett aktív szocialistává. Az ő Decurtinshoz írott levelében van az az örök csillogása, mély szociális érzésről átitatott mondat, mely így szól: „A legszerényebb munkás embernek is, épp úgy, mint a gazdag és művelt embernek, szüksége van egynéhány órára, melyben lelki életével foglalkozzék, különben géppé, vagy teherhordó állattá alacsonyodik...“ Ez a mondat mindent magában foglal és mindenkit vádol, aki a munkásság szociális igényeit letagadja, vagy kétségbevonja, mint ahogy azt tették a múltban, amelynek rövid vázlatát a fentiekben adtuk. Ha a keresztényszocializmus történetét akarnók e papírra leírni, köteteket írhatnánk. Fenti ismertetésünk keretében tehát csak nagy vonalakban, vázolva, az eseményeket és mozgalmakat egyes kimagasló nevekhez rögzítve közöljük, hogy nemcsak keresztényszocialista olvasó testvéreink, de a velünk együtt élő máselvű embertársaink is fogalmat nyerjenek hatalmas szervezetünk múltjáról. Beszéljen azonban helyettünk a keresztényszocializmus jelenének legnagyobb ismerője, Giesswein Sándor, aki a XIII. Leo pápa körlevelét a következőkben ismerteti: „Az a keresztényszociális mozgalom, mely Ketteler nyomdokain Németországban, Franciaországban, Svájcban, Angolországban és az Egyesült Államokban megindult, arra késztette a nagy pápát (XIII. Leót), ki egy alkalommal Kettelert az ő nagy elődjének nevezte, hogy egy a világ összes katolikusaihoz intézett körlevelében a munkások helyzetére vonatkozó teendőkben követendő elveket leszögezze és igy az itt-ott felmerült vitáknak véget vetve, egységes eljárást inauguráljon. Ez a Rerum novarum enciklika 1891 évi május 15 étől keltezve ezentúl a keresztényszociális elméletek összefoglalása és gyakorlati működés útmutatója lett és nemcsak katholikusoknál, hanem protestánsoknál is messze körültekintő szemléletével és minden végletet kerülő tapintatosságával teljes elismerésre tett szert. Azt mondhatjuk, a nagy pápa e körlevelével a keresztényszociális mozgalomnak új korszaka következett be.“ Tény az, hogy sok évi próbálgatás után a keresztényszocialisták e körlevélben kész tervet kaptak, melynek alapján ma is dolgozunk és dolgozni fogunk a jövőben is. A keresztényszociális gondolat ma már úgy a gazdasági, mint a társadalmi életben, de a politikában is a keresztény társadalom vérébe ment át. A szervezkedés szükségességét mindenütt belátták, valamint belátták azt is, hogy a keresztényszocializmus kétirányú terjesztése tulajdonképpen egy célt szolgál. (E kétirányú munkálkodásról e cikk írója „A keresztényszocializmus feladatai“ címmel e lap hasábjain már bőven szólott). A keresztényszocialista polgári társadalom szervezése mellett a keresztényszocialista munkás szakszervezeti élet fellendítése és terjesztése a legfontosabb feladat. E téren a legtökéletesebb szervezkedés kétségtelenül a protestáns Németországban folyik, ahol Ketteler hintette el annak magvait. A keresztényszociális mozgalmak központja azért mégis csak München—Gladbach, ez a hatalmasan fejlődött vesztfáliai modern gyárváros. Itt van a német katholikusság szövetségének központja. Itt van a szociális elméletet és gyakorlatot irányító és vezető férfiak gyülekező helye és itt van az egész világirodalmat átölelő szociális könyvtár. A legnagyobb propagandát azonban mindig a németországi keresztényszocialisták fejtették ki. Magyarországon a keresztényszocializmus eszméi csak — mintegy 25—30 éve — kezdtek a köztudatba átmenni. Ennek fejlődését és erősödését mindnyájan jól ismerjük, azért e fejtegetés keretében erre ki nem térünk, csupán meleg üdvözletünket küldjük e zászlószentelés alkalmából elszakadt testvéreinknek. Nálunk, Ruszinszkóban és Szlovenszkóban a keresztényszociális élet pár év alatt rohamosan fejlődött. Úgy gazdaságilag, mint társadalmilag kemény, de láthatóan eredményes munkát végeztek az eszme hívei és vezérférfiai. Politikai téren ott küzdünk az emberi egyenlőség és szabadság híveinek táborában. Nemzetköziségünk tudatában testvérkezet nyújtva minden kereszténynek, haladunk előre a biztos cél felé. A keresztényszocializmus és a protestánsok. A keresztényszociális eszmék terjesztése Angliában az anglikán egyház lelkészei köréből indult ki. Németországban Ketteler volt az apostola, kinek tanításait eleinte a protestánsok nem vették figyelembe, később azonban, a szociális munka szükségességének felismerése után, a protestánsok is tevékenységbe kezdtek. Ennek eredménye volt 1909-ben Heilbronnban tartott evangélikus szociális kongresszus. Ezen Drews Pál hallei tanár volt az előadó, kinek beszéde nyomán indult meg Németországban a keresztény evangélikus-szociális mozgalom fejlődése. „A proletáriátus mozgalmával szemben — mondotta Drews — az egyház (t. i. a német evangélikus egyház) nem tett semmit. A szociáldemokrácia már egy évtized óta agitált és támadta a pozitív keresztény hitet, senki se hederített feléje.“ Ebben Drews Pálnak tényleg igaza volt, mert utalhatunk Todt Rudolf protestáns lelkész könyvére (Der radikale deutsche Socialismus und di christliche Gesellschaft, 1878), melyben még a hetvenes évek végén is szemére veti az egyháznak, hogy „az egyházi sajtó egészen közönyösen megy el a szociális kérdés mellett“. A Todt könyvének hatása alatt Stöcker berlini udvari prédikátor kezd nagy agitációba a keresztényszocialista mozgalom érdekében. Neki köszönhető tehát, hogy a németországi protestánsok beható érdeklődést kezdtek tanúsítani a keresztényszocializmus kérdései iránt. Innen datálódik a régebben évente megtartott „Evangelisch-socialer Kongres“, melyhez a nagynevű berlini theologiai tanár, Harnach Adolf neve elsősorban fűződik hozzá. Harnach Adolf keresztényszociális sarkalatos elve a következő mondatban jut kifejezésre: „A szociális érzés, elsősorban és alapjában testvéries érzés, s épp azért az evangélium szelleme, a keresztény hit itt jelentékeny erő számába megy“. * * * A keresztényszociális mozgalmak terén Olaszország és Spanyolország is lépést haladtak a középeurópai fejlődéssel. Itt azonban a speciális viszonyok nem tették lehetővé azt, amit különben e két nemzettől elvártunk volna, különösen a legsúlyosabb jelenben! III. A keresztényszocializmus jövője. Jóslásokba nem bocsátkozunk. A jövő az mindig Isten kezében van. Bennünk csak erős hit él, hogy jövőnk diadalmas lesz és nemsokára megérjük a keresztény internacionálé győzelmét a világ felett. A rombolásba és izgalmakba kifáradt emberiség a nyugalom, a boldogulás, a jóság után vágyik. Mi lehet nagyobb jóság, mint a szeretet alapján való testvéri ölelkezés egy közös célért, a mindenki egyért és egy mindenkiért jelszava alatt a destrukció elleni védekezésben? Két kikristályosodott célpontunk van, melyhez a jövő követelményei hozzá fogják ragasztani a többi kristályokat, ez pedig az ipari munkásság szakszervezeti alapon való megszervezése és a keresztényszociális működés kiterjesztése a mezőgazdaság terén. Jövőnket különben tömören szimbolizálja az a zászló, melyet e napon, július 2-án szenteltünk fel. Legyen az mindig lelki szemeink előtt és haladjon az mindig elöl a cél felé, egy boldogabb és szebb jövőbe, ahol majd megérti egymást a munkás és munkaadó, az iparos és a földmíves, a falusi és a városi, az egyszerű ember és a tanult középosztály. Nem a másik elleni gyűlölet, de a szeretet tartsa ezután össze az egyes osztályokat és hozza össze az egész keresztény társadalmat a lefektetett keresztényszociális elvek és terjesztett eszmék alapján. Ha ez lesz a jövőnk, akkor ma nemcsak krónikások, de jósok is vagyunk ... -1. II. » A keresztényszocializmus jelene. A keresztényszocializmus jelene nem éppen a mát jelenti, nem azt a kort, melyben ma, pár év óta élünk, mert ez a jelen akkor kezdődött, amikor XIII. Leó pápa a keresztényszociális elméleteket összefoglalva a „Rerum novarum“ enciklika név alatt 1891 május 15-éről keltezve, kiadta. HATÁRSZÉLI ÚJSÁG. 1922 július 2. A zászlót felajánljuk! Irta: Kerekes István dr. az ungvári Ker. Szoc. Párt elnöke. Minden párt, mely politikát foglal programmjában, legyen az a legszélsőbb, vagy legmérsékeltebb is, előbb harcot, utóbb békét szül, mert az ember földi élete örökös harc és háború között folyik le, rövidebb-hosszabb ideig tartó békével. Az emberen és állaton kívül, a növényzet egyes fajtái is, a létért és a faj fenntartásért folytatnak egymással örökös harcot. Miért? Azért mert úgy az ember és állat, mint a növényzet, e folytonos küzdése által, legyen e küzdés hasznos vagy káros az emberi nemzet újabb energiát, erőt fejleszt, melyet életnek nevezünk. Az emberi életben az így fejlesztett energiát, erőt, mint életképes magot, a politikai pártok arra használják fel, hogy elvetik azt az emberek közé úgy, hogy e magból néhol: nyugalom, jólét és megelégedettség kel ki — másutt pedig az elégedetlenség, az elkeseredés csírái fejlődnek belőle. A keresztényszocialista párt az egész világon: a békét, a nyugalmat, a szeretetet hirdeti programmjában, mert tanait és elveit Krisztus tanításaiból, erejéből kölcsönzi, meríti és annak örülne, ha az egész földön béke és nyugalom uralkodnék. Igaz ugyan, hogy a nyugtalan ember — mint ezt a bibliából tudjuk — mikor a legboldogabb, leggondtalanabb életét élte a paradicsomban, még boldogabb akart lenni és mert vágyait kielégíteni nem lehetett. Istenével került ellentétbe. Mi ma mindnyájan, e nagy és szent ünnepünkön, a midőn az egész világgal megbékülni szeretnénk, összetett kézzel, s buzgón kérjük a Mindenhatót, hogy mérsékelje vágyainkat, hintse el újra lelkünkbe a szeretet magjait és tegye lehetővé, hogy e nyomorult, gonosz és erkölcstelen időben életünk elviselhetővé váljék, melyért neki zálogul, a mai napon fölszentelt és megáldott zászlónkat ajánljuk fel!