Kárpátalja, 1943 (11. évfolyam, 4-6. szám)

1943-01-25 / 4. szám

Megtorolták a vásárlási könyvekkel űzött visszaéléseket Az utóbbi időben gyakran hangzanak el panaszok, hogy egyesek a bevásárlási könyvecs­kékkel visszaéléseket követnek el Előfordult hogy kölcsönadják a bevásárlási könyvet olyanok­nak, akiknek ilyen könyvük nincs, vagy erre nem jogosultak s arról is tud a rendőrség, hogy némely helyen (állítólag szállodákban) lendületes zugforgalom alakult ki bevásárlási könyvekkel. Előfordult ugyanis, hogy szállodai­­ alkalmazottak iparszerűen űzik a bevásárlási könyvek árusítását, illetve kölcsönadását. Érte­sülésünk szerint az illetékes körök a visszaéélé­­sekre nézve számos adatot gyűjtöttek, s így lehetséges, hogy a közeljövőben intézkedések történnek a visszaéélések megakadályozására. Hogy az ellenintézkedések milyenek lesz­nek, azt most még nem lehet tudni. Kereske­delmi körökben azonban annak a lehetőségéről beszélnek, hogy a vásárlási könyveket időkö­zönként be kell majd mutatni s a hatóságok meg fogják vizsgálni, hogy ki, mit és mennyit vásárolt Egy más megoldás szerint azután eszerint vetnék ki az adókat. Kétségtelen ugyanis, hogy ha egy egyszerűbb sorsú ember vásárlóköny­vében perzsabunda vagy más luxuscikk szere­pel, úgy ez nem helyes és tisztességes módon került oda. Éppen ezért nyomatékos figyelmeztetést fognak intézni a­­közönséghez, hogy a vásár­lási könyvvel való visszaéléstől tartózkodjék, mert ennek igen súlyos következményei lehet­nek. Úgy halljuk, hogy a vásárlókönyvek ellen­őrzésétől azáltal sem lehet majd megmenekülni, ha könyvecskéjét „elveszíti“, mert a hatóságok ilyen esetekben vagy nem fognak új vásárlási könyvet kiadni vagy pedig más célravezető mó­don megakadályozzák a visszaélést. A vásárlási könyvecskék rendszere, ame­lyet annak idején a felesleges vásárlási láz meg­szüntetése céljából vezettek be, általában meg­felelt a várakozásoknak. Úgy látszik azonban, hogy a viszonyok változása folytán e téren to­vábbi intézkedésekre lesz szükség. V. dr.Ila Tóth Mihály városi tisztiorvos jelentése Beregszász december havi egészségügyéről Fertőző megbetegedések: 3 bárányhimlő, 1 kanyaró, 2 vörheny, 2 roncsoló torokláb, 1 szamárköhögés, 1 nyílt tüdőgümökór, 1 hasi hagymáz, 2 váltóláz., Ezen kívül előfordultak meghűléses légzőszervi, influenzás megbetege­dések. A Zöld Keresztes tejakció csökkentett mértékben folyik a tejbeszerzési nehézségek miatt. Születések száma: 54, halálozás:: 33,ve­télések száma: 6, ebből beregszászi 3. A tüdőgondozóban decemberben 67 új je­lentkezés volt, régi betegek közül megvizsgáltak 60 -at. 174 esetben történt Röntgen átvilágítás, légmell kezelés pedig 38 volt. A nemigondozó Intézet betegforgalma 326 volt, ebből először jelentkezett 71. A zöldkeresztes egészségvédelmi munkálat tanácsadásán megjelentek száma 1037, ezek közül terhes 42, a többi gyermek és 1 éven aluli. Az iskola fogászaton 353 gyermek jelentkezett és ezekből 204 gyermeknél történt fogkezelés. Dr. Szeles György városi orvos 1942. de­cember hó 6-án vakbélműtéten esett át és de­cember hó 13-án elhalt. Átmeneti időre decem­ber hó 7-től Dr. Takács Ferenc kórházi főorvos bízatott meg a városi orvosi teendők ellátá­sával. Hivatalos tájékoztatás az adományok beküldése ügyében Az utóbbi időben gyakran megtörtént, hogy a­ közönség a hadbavonultak hozzátartozóinak támogatására szánt adományokat a Főméltóságú Asszony évek óta szokásos téli nyomorenyhítő akciójának a számlájára fizette be és megfor­dítva. Ez természetesen munkatöbbletet és kése­­­delmet okoz. Illetékes helyről éppen ezért felhívják a kö­zönség figyelmét arra, hogy a téli nyomoreny­hítő akció javára szánt adományokat 99.000 számú postatakarékpénztári csekkszámlára, a hadbavonultak hozzátartozóinak támogatására szánt adományokat pedig a honvédelmi minisz­térium 180.000 számú postatakarékpénztári csekkszámlájára kell befizetni. A A hadbavonultak hozzátar­tozói segély­ezés iránti kérelmüket ugyancsak a hon­védelmi minisztériumhoz intézzék, mert a hadbavonultak hozzátartozóinak szánt adományokat a honvédelmi minisztérium gyűjti, kezeli és ossza szét. Belügyminiszteri elismerés és köszönete a rendőrségnek. A háborús állapotok folytán a rendőri szolgálat súlya nemcsak magának a szolgálatnak jelentőségében hanem egyes szervekre háruló rendkívüli teljesítmények­ben is fokozódik. Az a tény, hogy a m. kir. rendőrség feladatkörét ily rendkívüli viszonyok között is hiányta­lanul tölti be, megnyugtatóan igazolja, hogy a m. kir. rendőrség tagjai át vannak hatva attól a tudattól, hogy őmzetünk és társadalmi berendezkedésünk sorsdöntő óráit éli, amikor a nemzet minden tagjától a maga he­lyén szükséges önmegtagadást és önfeláldozásig menő erőkifejtést kíván. Ez a tudat biztos záloga annak, hogy a rendőrség tagjai önös érdeküket félretéve áldozatos lélekkel továbbra bármely helyzetben eredményesen fog­nak megküzdeni a reájuk háruló feladatokkal. Amidőn ezt őszinte örömmel és megnyugvássá megállapította, az évforduló alkalmából felkérem Főkapi­tány urat, hogy a vezetése alatt álló főkapitányság és az alárendelt rendőrhatósági szervek teljes személyzete- . 4. si 3. «Mi! A tiszta munkás, a művész, a gazda, az iparos, a kereskedő — mindenki áldoz a honvédcsaládokért Te se feledkezz­eneg róluk, neked is ott a helyed a jószándéku, igaz magyarok arcvonalán ! nek kiváló munkájáért legteljesebb elismerésemet és kö­­szönetemet nyilvánítani szíveskedjék. Budapest, 1942. december 31-én. Dr. vitéz Keresztes,Fischer Ferenc sk. Beregszász város volt vásárvám bérlője kifizette régi tartozását A cseh leszállás alatt több évig Rosenbaum Hen­rik bérelte a vásár-vámot. Rosenbaum a bérlettől még 1981-ben visszalépett, de adósa maradt a városnak 157.782 cseh koronával, ami 22540 pengőt tesz ki. A volt vásár-vám-bérlő ezt a tartozását annak idején nem fizette ki, hanem arra kérte a várost, hogy tartozását engedje el. A képviselőtestület úgynevezett falszárnya teljesí­tette is a kérelmet, azonban az akkori városi főjegyző, Podolcsák Miklós megvétózta a határozatot. A város peresítette a követelését és a pernyertes lett. Rosenbaum Henrik az ítélet dacára sem fizetett. Különböző egyességi ajánlókat tett azonban Beregszász megyei város polgármesteri hivatala minden egyességi ajánlatotot elutasított, miután követelését jó helyen, jel­­zálogilag biztosította. A volt vásárvári bérlő ellen a vá­ros ügyésze, dr. Vass Kálmán erélyesen fellépett, ár­verést tűzetett ki és ennek eredményeképpen Rosenbaum Henrik fenti tartozását a kamatokkal és költségekkel együtt teljes egészében kifizette. TABLETTÁKBAN 'valódi/ EREDETISÉGÉT A /Зшуе'ішіьіл BIZONYÍTJA? Jelentkezzenek a nők honvédelmi munkaszolgálatra A Női Önkéntes Honvédelmi Munkaszer­vezet helyi munkabizottsága Beregszász, Fekés­­házy Zoltánna elnöknő aláírásával az alábbi fel­hívást bocsátotta ki: • „Felkérem mindazokat a nőket, akiknek érettségi és főiskolai végzettségük van, hogy e hó folyamán jelentkezzenek a Női Önkéntes Honvédelmi Munkaszervezet Helyi Munkabizott­ságánál Beregszász Árpád u. 4. alatt hétfőn, szerdán, pénteken délelőtt 10—12 óráig. Tartsa mindenki hazafias kötelességének, a jelentkezéssé“ Ma, amikor a nemzet talán történelmének legsúlyosabb harcait vívja, szükség van minden segítő kézre, minden munkavállalóra, hogy a belső front élete percre se szenvedjen hiányt, vagy fennakadást. A magyar nők számtalan hősi példáját adták már annak, hogyan kell megállani idehaza akkor, mikor a fiuk, férjek és apák a harctéren küzdenek. Mi­den bizony­nyal a mai sorsdöntő időkben tömegesen is fognak jelentkezni arra a munkára, melyet az országos szervezet kíván és számukra kijelöl. Beregszász szép történelmi múltjának is tarto­zik azzal, hogy ebben a kérdésben is az­­ elsők között haladjon és Beregszász asszonyai és leá­nyai teljesíteni is fogják szép és magasztos kötelességüket.

Next