Kárpáti Magyar Gazda, 1933 (8. évfolyam, 7-37. szám)

1933-02-19 / 7. szám

1933 február 19. KÁRPÁTI MAGYAR GAZDA A szőlőmolyról A Beregszász és környékén fekvő szőlőkben az elmúlt évben a szőlő elvirágzása után igen szép ter­més mutatkozott. A gazdák nagy reményekkel néz­tek a bő szüret­elibe. Sajnos a remények nem tel­jesültek, annyira nem, hogy sok gazdának nem volt mit szüretelni. Hiába művelte a szőlőjét kellő gon­dossággal, hiába permetezett előírásosan a nagy sző­lőtermés a nyár folyamán úgyszólván a szeme előtt semmisült meg. Ezt a katasztrofális pusztítást a szőlőmoly okozta, bár a laposabb fekvésekben a fürt­ peronosz­­póra is erősen garázdálkodott. A szőlőmolynak két fajtája él, az egyiknek a hernyója zöld színű, a másiknak sárgás­szürke, ná­lunk nagyobb mennyiségben az utóbbi mutatkozott. Ezen kárt tevő vidékünkön kis mértékben már évek­­ óta látható, 1931. évben a beregszászi szőlők egyes dűlőiben már jelentékeny kárt tett, a múlt évben aztán annyira elszaporodott, hogy a terméseket nagyrészben tönkretette. A szőlőmoly a szőlőtőke kérge alatt és a karók repedéseiben báb alakjában telel át. Ha a tőkék alsó feléről egy kissé elálló kér­get lefejtünk, ott látunk egy fehéres színű apró gu­­bót, ebben van a moly bábja és ebből lesz tavasszal a lepke. (Egy ardói szőlőben egy 7 cm. hosszú kéreg alatt az ősszel 5 darab bábot találtam.) Április köze­péig történik a lepkék kirepülése a bábokból. A lepkék petéiket a virágzatra tojják, ezekből kb. 10 nap múlva kikelnek a hernyók, melyek a virágzat­ban élve és azokból táplálkozva csinálják a kárt. A virágzat egyes részeit szálakkal összeszövik s ott június közepén bebábosodnak. A bábból ismét lep­ke lesz, amelyik a petéit már a fejlődő bogyókra tojja le, ez a második generáció. Kedvező életfelté­telek mellett azonban lehet 3 generációja is egy év­ben. A két utóbbi generáció hernyója már a bo­gyókban él és itt kártétele nemcsak abból áll, hogy­­ azok a bogyók pusztulnak el, amelyekbe befúrták magukat, hanem ezektől, különösen nedves időben, egész fürtök is elrothadnak. Megtörténik az is, hogy a hernyó a fürt szárát rágja meg, ilyenkor aztán a­­ fürt teljesen leszárad. A szőlőmoly külföld egyes szőlővidékein már 30 évvel ezelőtt is fellépett és nagy károkat oko­zott. Az ellene való védekezés mikéntjére sokféle szerrel és eljárással kísérleteztek, ezek közül a leg­megfelelőbbnek az arzéntartalmú szerekkel való ide­jében végzett permetezések bizonyultak. Az arzé­­nos védekezőszereket a peronoszpora ellen haszná­landó bordói léhez keverve kell alkalmazni. Az első permetezést, az időjárástól függően május 15—20-ika­­körül, a másodikat 8—10 napra rá kell végezni. Ha a­ két permetezés után esetleg még feltűnően volna mély, akkor még június elején harmadszor is cél­szerű permetezni, ezt a permetezést azonban már az úgynevezett revolver-szórókkal ajánlatos csinálni, mivel ilyenkor a fürtöket a levelek már takarják. Későbben permetezni arzénos oldattal nem taná­csos, különösen a korábban élő szőlőfajtáknál, mi­vel az­ arzén igen nagy méreg s a bogyókról a szer­vezetbe kerülve, mérgezést okozhat. A vele való permetezésnél a munkásoknak is elővigyázatosok­nak kell lenniök, nehogy a szerből a szájukba vagy orrukba valami belekerüljön, étkezés előtt kezüket­­ is gondosan kell megmosniuk. Magyarországon a legjobban elterjedt és siker­re vezető szer az uránia zöld, ebből 1 Hl. 1 száza­lékos bordój léhez 150 grammra van szükség. Elké­szítése úgy történik, hogy az uránia zöldet 2 és fél klgrm­ oltott mésszel jól összekeverjük, azt vízzel felhígítva hozzáöntjük az 1 százalékos (1 Hrre szá­mítva) rézgálicos oldathoz. Az így elkészült lé úgy a szőlőmoly, mint a peronoszpora ellen véd. A vegyigyárak készítenek kész arzénos szere­ket is, amelyeket csak hozzá kell önteni a kész bor­dói léhez. A pontos védekezési útmutatást a gyárak mellékelik. Hatásuk ezeknek a szereknek is jó. Hogy ilyen kész szert használjunk-e vagy uránra zöldet, azt döntse el azoknak az ára , amelyik olcsóbb azt használjuk. Vannak még olyan arzénos szerek is, amelyeket nem permetezni, hanem porozni kell, ezeknek alkalmazása kevésbé látszik praktikusnak,­­ szeles időben pl. egyáltalában nem használhatók. Mint kisegítő védekezés megemlítendő a gon­dos metszési munka. Ennél a munkánál a tőkéket alaposan meg kell takarítani a tőke kérgétől és le kell vágni az összes elszáradt részeket, ezeket össze­szedve el kell égetni. A karó repedésekbe vagy az olló hegyével vagy egy más hegyes tárggyal be kell szúrni és abban azt végighúzni, ily módon is sok bá­bot lehet elpusztítani. Mivelési rendszernek különö­sen lapos helyeken a szálvesszőzést célszerű hasz­nálni és pedig nagy S betű alakban kikötve. Ilyen metszéssel a termés inkább szabadabban marad és magasabbra esik, azt tökéletesebben lehet meg­permetezni. A moly ellen lehet még tavaszi betakarással is védekezni. Metszés és karózás után április első fe­lében a szőlőtőkék jó magasan és gondosan befede­­zendők és május végéig befedve hagyandók. Ez alatt az idő alatt történik a báboknak lepkévé való átala­kulása. A gyenge kis le­pkék a földtakarón keresz­tül nem tudnak átbújni és ott pusztulnak el. Ha ezen munkájat mindenki által végeztetnék, a nem nagyon meredek helyektől eltekintve, eredményes lehetne. Ha valaki arzénos szerrel rosszul, vagy egyálta­lában nem védekezett, annak még módjában van nikotin kivonattal védekezni. Ezen erre a célra gyártott szert rá kell permetezni revolver-szórókkal a fürtökre, az ott élő hernyóra rápermetezett niko­tin azt a bőrén keresztül megöli. Ilyen nikotint bel­földön nem gyártanak, azt külföldről kell behozni. A szőlőmoly elleni védekezésnek csak akkor le­het azonban sikere, ha az általánosan minden sző­lőtulajdonos által végeztetik, mert hiába védekezik valaki bármilyen gondosan, ha a szomszédja azt el­mulasztja, a szomszédtól átrepülő lepkék által az ő tőkéire letejt petékből kikelő hernyók az ő termé­sét fogják pusztítani. Az általános védekezés keresz­tülviteléhez szervezkedésre van szükség. A mély­kérdés nagyon komoly. Ha azt akarjuk, hogy a sző­lősgazdák nagy része teljesen tönkre ne menjen, ak­kor mindent el kell követnünk az általános véde­kezés keresztülvitelére. Az arzénos permetezések­kel, ha idejében fogjuk végezni, a veszedelmet elhá­ríthatjuk. Arra nem szabad számítani — amiről a gazdák szívesen beszélnek —, hogy a természet se­gít rajtunk, mert előttünk van a sok külföldi példa, hogy helyenként a szőlőmoly évtizedek óta garáz­dálkodik, s a nagyob károkat csak úgy tudják elhá­rítani, hogy rendszeresen védekeznek ellene. Nézetem szerint a beregszászi Járási Gazdasági Egyesület volna hivatva, ahol szakképzett tisztvi­selők állanak rendekezésre, a hegyközségekkel karöltve, az általános védekezéshez szükséges elő­feltételeket előteremteni és a további teendők, mint az anyagbeszerzés, szétosztás, tanácsadás stb. lebo­nyolítását végezni. A kérdés legnehezebb részéhez , az anyagbeszerzéshez pedig állami támogatás kiesz­közlése lenne a feladata. Beregszász, 1933. február 8. Mosánszky Béla v. áll. szőlészeti és borászati felügyelő. H­ÍREK Vajúdik a világ. Vajúdik, a világ. Meddig vajúdik még? Mikor szűnik már meg félelem és kétség? Mely úgy nehezült rá az egész világra, Mint sűrű őszi köd a hegyek ormára. Békét prédikálnak, mindenféle békét, De azért senki se rakja le fegyverét. Békét kiáltanak, állig fegyverkeznek, Pedig már felét se bírják a tehernek. A politikusok kapnak jobbra-balra, Mint mikor a gyermek borsót hány a falra, Bár tudja, hogy abból egy szem se ragad meg A kemény falról le, mind a földre pereg. Ne kövessétek hát a­ gyermek példáját Hallgassátok inkább az ősz­inte szavát, Amely arra tanít, hogy a népnek baján Segítsetek hamar a jó Isten után. Amig sok százezrek szenvednek éhséget; Hol mostohaképpen kezelik a népet; Hol a koldusbotot nyomják a kezébe ; Oda csak vendégül száll néha a béke. Majd ha a megértés, testvéri szeretet Egymáshoz vezérel kis és nagy nemzetet, Leolvad szivekről a gyülölség jege ; Az lesz a nagy ünnep, a Béke ünnepe. Akkor egy új világ lakóivá leszünk, Melyben csak örömtől könnyezik a szemünk. Milliók ajkán zeng hálaadó ének A hozzánk visszatért Béke Istenének! Vári, 1933. február hó. Jakab Áron. 3. oldal. X Winkler Endre fogműterme Beregszász. Arany korona v. aranyfog . 80 K. Fehér fog 35 K. Tömés (porcellán, platina) ...............................20 K. Foghúzás (Protrázishoz) .....................................15 K. Készít porcellán koronákat. Rendel a Licebng fond (bélyegilletékért) az Első Prágai és Kaffka gyógy­­alapok tagjai részére is. Beregszász, Fő (Andrássy) ucca 7. A zsidó templommal szemben.­­ Orvosi dir. Dr. Beerman Ármin a szülészet és nőgyógyászat szakorvosa amerikai tanulmányutjáról visszatért s orvosi rendelését Masaryk-tér 4. sz. I. emelet Berner-féle palotában megkezdte. — Visszafejlesztik a nagyszőllősi kórházat. Arra a hírre, hogy a nagyszőllősi kórházat visszafejlesztik, Hlavicek járási főnök érdeklődött az országos hiva­talnál, a hit valódisága felől. Állítólag nyugtalanító választ kapott. Úgy látszik a kárpátaljai magyar vá­rosok nem akalmasak kórházakra. Ugyan miért?? — A beregszászi Kath. Legényegylet­e hó 19-én, azaz vasárnap délután 5 órakor tartja évi rendes közgyűlését az egylet Munkácsi-u 27. sz. alat­ti helyiségében, amelyre az egylet alapító, pártoló, rendes és rendkívüli tagjait ezúton is meghívja az Elnökség. Tárgysorozat : 1. Elnöki megnyitó. 2. Pénztári jelentés. 3. Tisztikar és a választmány meg­választása. 4. Esetleges indítványok. — Siránkoznak a beregszászi állami rendőrség megszüntetése miatt. Tele vannak a lapok azzal a hírrel, hogy a kormányzat, takarékosságból meg­szünteti a beregszászi állami rendőrbiztosságot s ezután városi rendőrök fognak felügyelni a rendre, no meg a csendőrök. Egyes kormánylapok nagyon siránkoznak emiatt és azon töprengenek : várjon mi lesz, ha a sarkon nem államrendőr fog állani? Egye­nesen »veszélyesnek« tartják az államra nézve a rendőrség kicserélését. (Ugyan­ugyan : mi »veszély« lesz abban, ha Vodicka Jaroslav helyett Nagy Já­nos fog a rendre felügyelni?)­­ Tavaszi vetőbúza előjegyezhető a Gazdasági Egyesületnél Beregszász, Munkácsi u. 8. — Tiltakozás a Dérer-féle iskolatörvény ellen. Az ungvári katholikus hívek Jaczík Miklós ker. szoc. országos képviselő és Hadzsega Illés kerületi bíró­sági elnök vezetése mellett­­küldöttségileg jelentek meg Sztojka Sándor munkácsegyházmegyei püspök­nél és kérték, hogy nevükben tiltakozzék a kor­mánynál a Dérer szoc. dem. iskolaügyi miniszter is­­­kolatörvényjavaslata ellen, mely a felekezeti isko­lák megsemmisítésére törekszik.­­ Szülésznői állást vállal Balogh Bertalanné szül. Lakatos Anna nagyberegi lakos (házszám 159) bármely kárpátaljai magyar községben. — Csak mezítláb szabad az iskolába lépni. Szolyván az uj iskolát kiparkettázták. Az igazgató tehát elrendelte, hogy a gyermekeknek le kell húzni a folyósón a cipőjüket vagy csizmájukat s csak me­zítláb szabad a tanterembe lépni, vagy akinek van papucsa, papucsban... Drága padló a parkett és fé­nyes, nem szabad a gyerekeknek besározniok. In­kább kapjanak náthát... X SZOLGÁLAT A KÖZÖNSÉGNEK. Férfi gyapjú-kelmék, 140 cm. szélességben egész ruhára csak Ke 62.— és női kelmék 115 cm. szélesek egész ruhára csak Ke 34.—. írjanak mintáért és árjegyzé­kért. Kivitel, olcsóság és minőség meglep mindenkit. Szállit, gyapjukelmék gyára, Vír na Mó­ra v­é. Árut bizományba is adunk. — Műkedvelői előadás Nagyborzsován. A nagy­­borzsovai ifjúság február 26-án este 6 órai kezdet­tel műkedvelői előadást tart. Színre kerül a »Ludas Matyi« című vígjáték. A színielőadás után táncmu­latság lesz. A nagyborzsovai ifjúság kulturális meg­mozdulása iránt ez alkalommal is nagy érdeklődés mutatkozik. A Méhészek figyelmébe: 50 drb. Balogh-méretű rakodó, 35X35 keretméretű gyékényből préselt 40 milliméter falvastagságú keretekkel fölszerelve, eb­ből 10 család betelepítve, jutányos áron eladó. Va­­lálik Endre Beregszász, Morvai­ utca 56. X Eladó egy darab fajtiszta magasnövésű, na­gyon szép kiállítású 2 éves magyar bika. Bartha And­rás Salánk 198 hsz. — Beregszász önkormányzata nincs veszélyben. Egyes helyeken arról beszélnek, hogy Beregszász önkormányzatát felfüggesztik és a város élére kor­mánybiztos kerül. Szerintünk semmi ok sincsen ar­ra, hogy az országos hivatal Beregszászt megfossza önkormányzati jogától.. Eszerint a hírt bizonyára olyanok terjesztik, akik kormánybiztosok szeretné­nek lenni Beregszászon.

Next