Kárpáti Hiradó, 1926. április (3. évfolyam, 40-50. szám)

1926-04-04 / 40. szám

4 oldal. Egy félkezsi, 70 százalékos hadirokkant nyomora. A ro­kkantsegély kiutalását minden indokolás nélkül be­szüntették. Nagyszöllösi tudósítónk jelenti: Salambria János csornatói lakos a „Kárpáti Híradó“ út­ján kéri abbeli nagy sérelmé­nek nyilvánosságra hozatalát, hogy az éveken át rendsze­resen élvezett rokkantsegélyét minden értesítés nélkül egysze­rűen bevonták. Qalambleát, aki félkezű hadirokkant, 70 száza­lékban mondották ki munka­képtelennek. Magát és családját a csekély összegű rokkantse­gél­yben tartotta fenn folyó évi február­­­­g, ettől az idő­ponttól kezdve azonban egyet­len fülért sem kapott, minek következtében úgy­­, mint csa­ládja megsemmisítő nyomornak vannak kitéve. A súlyos rok­kantsága miatt munkára kép­telen, szerencsétlen ember már arra is gondolt, hogy koldulni megy, de nem tudja magát rá­szánni erre a megalázó meg­élhetési módra. Pedig ha az őt megillető segély kiutalásá­ról rögtönösen nem intézked­nek, mégis csak kénytelen lesz magát — a szociális gondosko­dás nagyobb dicsőségére — rászánni a koldulásra, mert 70 százalékos rokkantsága dacára is a mindennapit csakúgy meg­kívánja, mint bármelyik más ember, akinek 100 százalékban egészséges gyomra van. És emellett családját is el kell tar­tania. A szociális gondozó hivatal ungvári referátusának eljárása, mellyel a rokkantsegély kiuta­lását minden előzetes értesítés nélkül beszüntette, teljesen ért­hetetlen. Elvárjuk, hogy a rok­kantak körében méltó megbot­ránkozást és nagyfokú izgal­mat keltett sérelem okozójá­nak kipuhatolására és megbün­tetésére s a segély kiutalására haladéktalanul megteszik a kel­lő intézkedést. — Csak tessék. Olyan természetes és egyúttal valószínűtlen volt minden. Ezen az estén történt, hogy ismét ugyanegy társaságba kérett a nővel. Valahogy a könyv, az antiquarius sok száz éves kódexe még nála volt; haza akarta vinni, hogy dolgozó­­szobája csendjében tanulmányozz­a Mert valami érzés arra ösztönözne, hogy kivegye zsebéből és megnézze, Xörü.Stie vidáman beszélgettek, egy leány a zongorát nyaggatta, néhány fiatalember és nő foxtrottozott, őrá senkire figyelt. Ez elmerült a kódex gothikus írott betűiben. Egyszerre csak azt érezte, hogy hátra kell for­dulnia. Valaki a lába mögött mélyen előrehajolva belenéz az ódon könyvbe. És ekkor, először, az érzése nem volt képzelgés. A háta mögött csak­ugyan ott állt valaki, mélyen előre­­hajolt s két fátyolos szem tüze vil­lant a kod­a sárgult lapjaira. A nő felt. -- Végre !­s mondta a férfi meg­­könnyebbülten. — Találkoztunk. — Hogy érti ezt? — kérdezte a nő. — Hiszen talán már ismerjük egymást. Néhány év óta. — Igen — felelte szinte önmagá­nak is idegenszerűen a férfi. — De most találkozunk először. — Ezt magyarázza meg. — Míg a hónapok előtt már egy­­szer ott állt a hátam mögött és be­lenézett abba a régi könyvbe, ame­lyet forgattam. Még korábban egy éjjel az ágyam mellett állt és hos­- 3zan nézett a hát rejtelmes nagy­­ szemével engem. Máskor ott siklott f­el szélhoátteje a múzeumi könyvtár­­­­szoba sarkában. Maga sokszor volt velem, de még nem találkoztunk. Mert nem tudom, hogy ki az, aki velem van, aki a hálószobám, a a könyvtárhelyiségem magányába­­ belesuhan, aztán eltűnik, elfosztik. i Most tudom. Maga az. j A nő rábámult a férfira. Aztán ő­­ maga is szinte idegenszerű hangon­­ mondotta: ■ — Hát maga érezte ezt ? 1 - Mit? I — Hogy én magával vagyok. Hogy­­ éjszakánként, amikor a test már ön­tudatlan, elmegyek magához. Ott fekszem mereven az ágyamban, de azért mégis megyek, megyek. És megállok maga mellett, hosszan né­zem. Felkeresem munkája közben és figyelem. Hogy évek óta, amikor először megláttuk egymást, én egy pillanatra sem szakadtam el magá­tól. Hogy ez évek alatt én hány­szor beszéltem magához. Egyedül, ágyamban fekve, éreztem, hogy mel­lettem van, ül az ágyam szélén és mi beszélgetünk. Én kérdeztem ma­gát s maga milyen szép, drága fele­leteket adott. Oh, ezek a mi beszél­­getéseink... Ha maga tudná, hogy miket mondok én magának... Hogy mennyire egy­formán gondolkozunk... Tudja-e ? — Tudom Most, hogy találko­­­­zunk. Hogy féltem ettől a találko­zástól! Féltem, mert a képzeletemen keresztül maga olyan néggyé, külö­nössé, rejtelmessé nőtt. Olyan kivé­­le küldték tárgyalni a választói név­jegyzék összeállítása tekintetében. Az alapszabályok 23. §-a pedig kimondja, hogy a választói névjegy­­zék összeállítására és végérvényes elintézésére csak a képviselőtestü­let van jogosítva. Ez az autonómia keretébe tartozó ügy, amit sem a kormányzóság, sem a pártok nem befolyásolhatnak s csakis a hit­községi tagok befolyásolhatják azt az alapszabályok által adott feleb­­bezési és felszólamlási joggal. Mi­kor a névjegyzék kérdésében a ve­zetőség belement egy pártok kö­zötti tárgyalásba és a képviselő­testület eldöntötte a névjegyzéke­ket s megválasztotta a választási bizottságot, ismét a kormányzóság­nál kilincseltek ismert kijáróik ut­ján és keresztülvitték, hogy a kormány­zóság ismét kiküldte dr. Beszkidet a választási bizottság kérdésében való közvetítésre, holott a 24. § szerint a képviselőtestület véglege­sen, felebbezés kizárásával van jo­gosítva és kötelezve a bizottság megválasztására. Mikor a bizottság választásának jogkörébe való be­avatkozást a Mermelstein-párt visz­­szautasította, a Várt párt aláíráso­kat gyűjtött a választók körében és azt kérte, hogy vagy 4 tagjukkal teles lélek, szék­em volt. És féltem, hogy ha találkozunk, elmúlik min­den. Féltettem a maga tündöklő, eszményi, finom a­akját, amelyet a lelkem sugaraiból szőttem, a való­­­­ság borúiéból. Meg akartam tarta­­ni olyannal, aminőnek a lelkém­ formáira s a szivem érezte. Féltem attól, hogy ha találkozunk, soha többé nem találkozunk. Ég most és most... Föléje borultak az ódon könyv­e­­k, az arcuk tüze szinte perzselte a má­sikat, a lehelletük mintha egy létek­ből áradt volna, az agyuk, a szel­lemük gondolat­idegei összefonód­tak, a szívük összedobbant , a nő szinte lehelletszerűen suttogta el a kérdést: — És most... milyen századból való ez a régi könyv ? — Talán hét-nyolcszáz éves. Ma éjjel végigolvasom. Talán megmdom állapítani. — Ott leszek a háta mögött... — Körülöttük nevettek, táncoltak. Zongora-hang, zsibongóé, terefere, tréfálkozás lármája mintha messzire eltávolodott volna tőlük, a lelkek mély csendje borult rájuk, találkoztak. A brutalitás és durvaság az atavisztikus ösztönöket kielégíti, de megöli az Élet minden szent és mosolygó világát. Ma a kultúra álkultúra, mert nem a Mindenséget felölelő sze­­reteten épül fel. Rozsgpálék ismét súlyos baklövést követtek el Három kormánylap felvonult Vári mellett, akinek morésba ütköző, elintézetlen ügyei vannak. Alapszabály- és autonomiaellenes cselekedetek. A választási harc szenzációja. — Hogy győztek Váriék? — A hitközség orth. jellege veszélyez­tetve van. Beregszász város zsidósága f­­dő elsején választotta meg az új hitköz­ségi vezetőséget. A választás meg­rendezése teljesen a kormányzóság­nak a képviselőválasztások idejéből jól ismert receptje szerint történt. A hatósági presszió nem respektálta sem a hitközség jóváhagyott alap­szabályait, sem pedig a hitközség­i autonómiáját, mert a Rozsopal ke­­­­gyencei jelöltjének győznie kellett. Vári Sándor pártja sem kimért sem­mit, hogy a hitközségi tagok na­­­­gyobb részét megnyerje s szeren­­­­cséje volt, hogy a cionisták ismert fegyelmezettségükkel és buzgalmuk­­­­kal mellé állottak. Mégis legtöb­­­­bet köszönhet Vári a kormányzóság­­ leibz°urnáljának, a »Keleti Ujság«­­- nak, amelyet három napon át in­­­­gyen osztogattak Beregszászban a templomokban is, a amely a vá­­­­lasztási napon rendkivsüli kiadásban­­ a »Podk. Hlasy* és a »Novoje­­ Vremja­ c. kormánylapokat is fel­­­­vonultatta a hitközségi elnökségre megát nyilatkozatában méltónak tar­tó Vári mellett ás Mermelstein régi elnök ellen. A kormányzóság beavatkozása ak­kor kezdődött, amikor Váriék Roz­­sypal kreatúráinak segítségével ke­­resztülvitték, hogy dr. Beszkidet­­ egészítsék ki a bizottságot, vagy­­ küldjenek ki hatósági biztost. A­­ kormányzóság döntését Váriék azon­nal megtudták és korteseszköznek használták ki azzal, hogy a bizalom mellettük van és ők a kormányzó­ság kis emberei. A »Keleti Újság» c. kormánylap osztogatása, a »Novoje Vrem­je* és a »Podkarp, Hlasy* cikkei is ezt a célt szolgálták. A választási bizottság elnöke, K­a­­­z Jakab, aki az egész város előtt köztiszteletben áll, a Vári-párt machinációi folytán nem látta biz­tosítva személyével szemben a kétely nélküli bizalmat s ezért lemondott, a bizottság pedig az elégtétel-kérést határozta el az autonómiát és a bizottságot sértő intézkedés miatt. Az új elnök, Reismann Simon dr. javaslatára pedig úgy határozott, hogy autonóm jogai és saját elha­tározása alapján az áll. közjegyzőt kérik fel közreműködésre. Váriék a leghevesebb és legala­posabb agitációt folytatták, amikor a választási napra virradó éjjel Vári tudomására jutott, hogy egy súlyos tartalmú röpcédula készül ellene. Azonnal a rendőrbiztosság vezetőjéhez ment, hogy a röpcédula megjelenését megakadályozza, de Jakubec, a rendőrbiztosság vezetője megállapítva, hogy a nyomdában a tulajdonosok maguk dolgoznak, egész korrektséggel csupán azt szögezte le, hogy a röpcédulát reggel 8 ig, amíg a cenzúrához azt be nem nyújtják,­­ nem lehet terjeszteni. A röpcédulát Markovics Móricz adta ki a szegény hitközségi tagok ne­vében s főbb részei a következők : „Vári Sándor, a tréfli soldó, a Kesztenbaum és Schwarci-féle érde­keltség képviselője, hatalmas moz­­l­yalmat indított, hogy ő legyen a bit­­t községi elnök. A hitközség vezetését­­ a kezébe akarja kaparintani, hogy üzleti számítását itt is megtalálja. Érdek vezeti, piszkos üzleti érdek, nem pedig a hitközség sorsa. Hiszen érdek vezette akkor is, mikor a beregszászi bíróság előtt folyt perek­­ben megjelent és eskü alatt, bíró előtt hazugságot mondott. Szemébe mond­ta neki a Casinóban Mermelstein Márton tagunk, hogy megesküdött hamisan és kényszerítve lett úgy­szólván, hogy a Casino elnökségé­ről mondjon !­*, mert különben ki­zárták volna. És a mi elnökjelöltünk még csak rágalmazási pert se szál­­lott. Hát mit várjunk egy ilyen em­bertől, aki most ugyan szépnek, jó­nak, becsületesnek és vallásosnak mutatkozik? Mindent ígért, hogy menny­ie jó lesz a szegény zsidók­hoz, mert jól tudja, hogy a válasz­tók többsége szegényekből kerül ki. Ígéri, hogy csak úgy fog csepegni a jóságtól s puhára bízott keblére fogja ölelni a szegénységtől csont­vázzá aszott szegény zsidó tes­vé­reit, úgy mint eddig tette, hogy tu valamit követelni fogtok, csendőr bőr­tűzzel fog jóllakatni benneteket is. Ha haszon nem nézne ki a hitközségi elnökség után, akkor nem törtetne utá­­na. Zsidók!—Ortodoxok!— Cso­­bráki Megakarjátok tsigadni vallástokot, egy trennyi, disznóimat evő, szom­baton kocsikázó, ev­ező és dohányzó, templomba nem járó, vallását tehát semmibe sem vevő embert akartok a hitközség élére állítani ? — Aki sokszor bebizonyította, hogy pera érés veletek és vallásával? Akármit fogadott, nem fogja betartani. Kutyá­ból szalonna sörcse lesz. Most kép­­mutatóskodik, hogy bennünket meg tévesszen.“ Vád a röpirat tartalmát rága­lomnak nevezte ” dr. Reismannak, mint értelmi szerzőnek támadt, mire dr. Reismann a következő nyilat­kozattal felelt : KÁRPÁTI HÍRADÓ m Okvetlenül győsódjd® saeg f s* l nw Ps?*// viK wveslf* * ahová megérkeztek a leg- Vg I SAitiÁfiiiiT HI-IiTCA 19 «HMBagsk | Uj tat olcsóságáról ér&tsiséf J.aäILF®„­ Jm a Si U A Vtl */• gjgp* óriási választékban. j|| W) Férfi és sél vglaante^« Iftgfobb kfyfeoffl m 9 n wasssagyl kslsgjylkbss aQasde aagf raktári jjj

Next