Kárpáti Hiradó, 1926. október (3. évfolyam, 113-125. szám)
1926-10-01 / 113. szám
3. oldal. A legfinomabb angol és belföldi férfiszövet újdonságok az ANGOL POSZTÓÁRUHÁZBAN [Munkács, Munkács Mihály u. 3.,a színházzal szemben] kaphatók. Tulajdonos: Mermelstein Emil. őszült meg. De miért ily korán? Erre este kaptunk feleletet a ,Csillagban, ahol hatalmas kártya csata közepette találtuk Thália büszke papját. Ugyancsak itt találtunk egy kis filigrán hölgyikét, ki B. listás kereskedősegédek társaságában mesélte, hogy a Szlovák Ballet tagja volt, onnan hozta el Polgár, de nagyon csekély gázsit fizet, előleget meg egyáltalában nem hajlandó adni, úgy, hogy ma még nem ebédelt, de kilátása van arra, hogy vacsoráim sem fog, mert nincs egy vasa sem. Mindezt, oly kedves naivsággal és ellenállhatatlan pöszeséggel adta elő őnagysága, hogy a fiuknak megesett a szivük, s biztosították, hogy hoznak otthonról valami „kaját?" Egy jól öltözött, s bizonyáz a jó családból való fiatalember, a kit Polgár, mint társalgó-színészt konferált be a falragaszokon, — őszintén kiönti a szivét s bizalmasan elmondja, hogy Polgár a pozsonyi műkedvelőktől szerződtette ide, jobban mondva csak idecsábította, mert most hallani sem akar szerződtetéséről, holott már a falragaszokon előre hirdette. Ő sem kapott ugyan előleget, de fórban van a ballerinával szemben, mert ő már két napja nem evett. A társaság megsajnálja s neki is „leesik" egy kávé. (Úgy látszik, Polgárnak jó iskolája van, mint a fentiekből látható. Valószínűleg a Horváth Kálmán iskolájába járt, de mederét máris lepipálja!) Amint kifelé megyek a kávéházból, jólszabott öltönyt látok egy széken, benne egy nem beleülő, vézna színészecske egy kortársnőjének ezt mondja: „Mucsa ez, fiam! Mucsa"... Fő a bizalom! (— bohess,) . Eredeti angol, orosz és kinni tea különlegességek, valódi angol Jamaica- és különféle belföldi tea-rumok, teasütemények,kekszek piskóták és kétszersültek legjobb minőségekben olcsón beszerezhetők: Bernstein Emil és Sándor fűszer, csemege és gyarmatáru kereskedésében. — Az adósügyi szolgálat olcsóbbá tétele. Üdvös intézkedést ígér a pénzügyminisztérium a jövő évre azzal, hogy az adóügyi hivatalok és kirenedettségek közül sokat megszüntet és ezzel olcsóbbá teszi az ügykezelést. Bárha ezt a megtakarítást az adók leszállítására fordítanák. Mait számunkban tévesen közöltük, hogy a munkácsi gabella ügyében nem döntöttek. A gabellát a kisiparosok és kiskereskedők bizottságával történt megállapodás értelmében csirkénél, tyúknál 20 fillérrel, libánál 50 fillérrel emelték drb.-ként a Maksice Tora egylet javára Egyúttal 5 kisiparot, ill. kereskedőt beválasztottad az egylet felügyelő bizottságába. Kimondottan a 24—2000 ck.-ig terjedő kultuszadó behajtását is 3 évre visszamenőleg. — A munkácsi kotorékverseny dijairól és azok adományozóiról jövő számunkban számolunk be. Fia gyár, tratzin, cseh nyelvben jártáé, több éve irodai munkát végző, 4 polgárit végzett hadirokkant esetleg azonnali belépésre állást keres. Bővebb felvilágositással Mádi Rozana, Vei. Sevilus, Széchenyi u. 14 szolgál. — Megjelent a Tündérujjak szeptemberi száma. A „Tündérujjak» címü kézimunka divatlapot ma már mindenütt ismerik és elismerik. Nagy elterjedtségét annak köszönheti, hogy minden száma rendkivül gazdag és változatos tartalommal jelenik meg. Az egyetlen hivatása magaslatán álló kézimunkalap, amelynek programmja felöleli a női kézimunka minden eddig ismert ágát, sőt, eredeti ötleteivel egészen új tere is nyit a női kézimunka-művészet számára. Sokoldalúsága természetesen kiterjed arra is, hogy a legkülönfélébb igényeket kielégítse s igy minden számában megtalálható a legegyszerűbb kivitelű kézimunka az összes átmenetekkel. A lap külföldre egész évre 200.000 magyar kor. Szerk. és kiadóhivatal: Budapest, IV. Szervitatér, 88*. — A középeurópai vaskartell. Prágából jelentik: A csanszlovákiai és a lengyel vasművek kéviselői vasárnap Prágában tárgyalásokat folytattak az együttműködés lehetőségeiről; a tárgyalások megegyezésre vezettek. — A munkácsi Hitulajdonosok Szövetségének kőkeményei. Felkérjük a választmányi tagokat, hogy a vasárnap, aki 3.-ikán d. e. 11 emkor tartandó gyűlésen feltétlenül teljes számban szíveskedjenek megjelenni. — Az összes tagokat felkérjük, hogy tagsági dijaikat 8 napon belül a titkárságnál fizessék be, ellenesetban összes jogaikat elvesztik. — Felhívjuk továbbá az összes háztulajdonosokat, hogy érdekeik megvédése céljából Szövetségünkben iratkozzanak be.(Fő u.26.sz.) alatt. Tagsági díj lakó nélkül háztulajdonosok részére 20 ok. — Egyúttal meghívjuk az összes tagokat a f. hí 10.-ikén, vasárnap d. e. fél 11 órakor a Városháza nagytermében tartandó rendkívüli közgyűlésre, amelynek napirendje minden háztulajdonosra nézve nagy fontossággal bir. Tárgy: Házrend bevetésének jóváhagyása és esetleges indítványok. Tisztelettel: a vezetőség — Razzia volt, csütörtökre virradó éjjel Munkácson. 54 igazoltatás, 14 elővezetés és 4 letartóztatás történt. Legmélyebb pontja felé törekszik a világpiaci gabonaár. Tavaly Csikágóban 125 cent volt a búza legalacsonyabb ára bushetenkél, most 130 körül fegyzik. Tőzsdekörökben számolnak azzal, hogy a búzaár a világpiacon rövidesen a tavalyi legmélyebb pont alá esik, amit megokolna egyrészt a világterméshelyzetről kiadott eddigi jelentés, amely jobb átlagos termésről számol be, másfelől az, hogy tavaly óta fogyasztóképesség kenyér magvakban nemhogy javult volna, de további 15—20 százalékkal gyengült. x A Csillag-étteremben Hagymási Dezső hírneves cigányprímás és kitűnő bandája játszik. — A söntés megnagyítása befejezést nyert. x A tszahsatszörpára tekintettel a cukor árának pat.én való felemelésére megdrágul. Az ifj. Klein Sámuel cég ezenben alkalmat ad minden vevőnek arra, hogy ezen időpontig szükségletét a régi árban vagyis kg.-ént Ke. 10.-ért szerezhesse be. x Rádió- központ Ungváron. Három fiatal, ágikra mérnök, felismerve azt a tényt, hogy Podkarp. Rusban is lassan minden család szükségletévé válik a rádió, Ungváron, a Rasin- u. 3. sz. I. em. alatt megnyitotta a leggazdagabban felszerelt rádió-vállalatot. A „Rádió-központ“ működése elé a legnagyobb bizalommal tekintünk, mivel a vállalat elsőrangú szakemberek kezében van, akik a modern kultúrának ezt a legcsodálatosabb vívmányát Padki. Rusban rövidesen népszerűsíteni fogják a legkitűnőbb márkák árusításával, a vevőknek nyújtandó legelőnyösebb fizetési feltételekkel és számtalan egyéb kedvezménnyel. A Gambfiams borozó polgári családok színház utáni találkozó helye. Állandó meleg konyhai — Kitűnő fajborok — TulajdonosiTermelstejn Nándor (Náci) Munkácsy Mihály u. 17 sz. (a villanytelep mellett.) Műfogakat, fogtöméseket, arany* fogkoronákat, kautsuk fogsorokat és minden, a fogtechnikai szakmába vágó munkát teljesen megbízhatóan és kitolástalanud készít Bernstein L. áll. vizsg.ogtechnikus Munkács, Zrínyi I. u. 3 szám. Vidékiek soron kívül intéztetnek el . _ A Tharakács—Beregszász közti személyforgalmat gyorsan és kifogástalanul bonyolítja le a „Rapid“ autóbuszjárat. Ind. Munkácsról reggel fél 7 ó., érk. Beregszászba negyed 8 ó. Ind. Beregszászból fél 9 ó., érk. Munkácsra negyed 10 ó. Ind. Munkácsról d. u. 2 ó., érk. Beregszászba háromnegyed 3 ó. Ind. Beregszászból 5 ó., érk. Munkácsra háromegyed 6 ó. Uj drogéria Munkácsom. Min értesülünk, Munkácson uj drogéria és fényképészeti szaküzlet fog a napokban megnyitni, mely drogéria pótolni fogja a hiányokat, különösen fényképészeti cikkek terén. A drogéria tulajdonosa és vezetője elsőrangú szaktényezők, akik garantálják a drogéri kifogástalan voltát és elsőrangúságát. HÍREK — A Koreák. Utazók Óta*. Egyesülete vasárnap d. u. fél 3 órakor a Csillag szállóban értekezletet tart, amelyre a tagok megjelenését kéri. — A hosszal®járatra ipari hitelek kérdése. Több országban igyekeznek újabban az ipar részére hoszszabb lejáratú kölcsönöket biztosítani. Lengyelországban a kérdés megoldása a legjobb mederben halad s Magyarországban állami támogatással az ipar 2 millió angol font külföldi hitelt kap. Ez a kérdés most Csehszlovákiára nézve is aktuális lesz, mivel a pénzügyminiszter nem zárkóznék el külföldi kölcsönök felvételének engedélyezése elöl, amennyiben azokat az exportáló ipar javára fordítanák. Aza ungvári rendőrbiztasság egy fantasztikus és teljesen hihetetlen figyben eszközölt letartóztatásokat. V. S. remetevasgyári hivatalnok feljelentést tett, hogy két ember az újhelyi leventék betörésének elősegíésére hívtant fel. A rendőrség a két egyént, akik persze a meséről mit sem tudnak, a feljelentővel együtt letartóztatta. Figyelem! Figyelem! MEGNYÍLT a SUGÁRFUTÓN, (dr. Halmos-féle palotában) fővárosi nívójú, legmodernebb, hideg és meleg vízvezetékkel, hygienikusan berendezett borbély és fodrászterem. Pontos, tiszta és szolid kiszolgálás. Puhi és etonhajvágás. A n. é. közönség szives pártfogását kérem: MALYÁR MIHÁLY borbély és fodrász. KÁRPÁTI HÍRADÓ I aoragora ét Li 116 'U filngszerraktára KoStee, Malons-racea 14. ss. Gramofonok és lemezek nagy vásjurtákban. PA&a&e réezlek* la. Hangolás! Jeifrig I __ SZÍNHÁZ A ruszinszkói magyar színtársulat megnyitó díszelőadása Munkácson. F. Iló 2ván, szombat este a „Csárdássirályné“ c operettel nyitja meg az előszezont Munkácson a ruszinszkói magyar színtársulat. Polgár igazgató előzetes színházi jelentése óta jelenékényen kibővítette, reorganizálta társulatát s a társulat általában nagy ambícióval készül arra, hogy valóban művészit, minden tekintetben kielégítőt produkáljon. A színház díszesen átalakított terme és Polgár gazdag díszletei mindenesetre méltóbb keretet adnak a társulat játékának az illúziót rontó eddiginél. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a társulat igazgatóságának és iden tagjának minden egyes darabba tudása legjavát kell adnia, hogy a cikrusi magyar színészet értéket jelel, m s a közönség azzal s biztos fut"ni menjen mindig párlásba, hogy miért művészi teljesítményt kap. A közönséget, az oly egészségesen kritizáló, minden kinövést, hibát észrevevő munkácsi közönséget pedig felhívjuk, hogy elvégezze bizalmát a társulatnak s tegye lehetővé a magyar színészet válságának megszüntetését. Járjon mindenki, erején felül is szinházba, mert jaj nekem, ha ezt a fcultur pozíciónkat,kincsünket is elveszítjük! A megnyitó ünnepi előadás s minden esti előadás pontosan 8 órakor kezdődik. A színársulat heti műsora a következő: Vasárnap d. u. (mérsékelt helyárakkal 4 órai kezdettel): Csárdáskirálynő. Vasárnap este: A Cigánybáró. Hétfő este: Pántlika. Földes Imre vigjátéka. Kedd és szerda este: Terezina. Operette 3 felvonásban, írták Schauzer és Welisch, zenéjét szerezte Oskar Sirausz. Csütörtök este: Alvó férj. Szenes Béla vigjátéka. Péntek, szombat, vasárnap este: OrSov. SPORT Csapi Viktória—Munkácsi Duchnovics 21 (1:0). Tud, jelnti: A jóhírű csapi Viktória ismét bebizonyította fölényét a legjobb munkácsi együttes ellen. A Viktóriánál kitűnő formát mutatott Duraz kapus, míg a Duchnovicánál Ciorba. A Viktória most győzött harmadszor munkácsi csapat ellen, az edigi gólarány Csapó Munkács között 12:2 kap javára. Nyüt-tér*) Nyilatkozat, Alulírott ezennel kinyilatkoztatom, hogy férjem Uray Mihály múltban felvett vagy jövőben felveendő adósságaiért semminemű felelősséget nem vállalok. Munkács, 1926 szept. 28. Uray Mihály sz Tóth Ilona hentes és mészáros (Város 5) * E rovatban körütiekért nem vállal mos pélet a asorkeixikért. Minden út a Rádió Központhoz vezet, Rasín ucca 3 sz. I. em, Radiovox-gépek nagy raktára. Elektron csövek. Anőd telepek. Alkatrészek stb. legolcsóbb áron. — Mielőtt bármit venne, saját érdekében keresse fel cégünket. Méretezés. Alkatrész vizsgálat. Szakfelvilágosítás. Hangverseny ingyen, ANTENA SZERELÉS, GÉPJAVÍTÁS LEGSZAKSZERŰBBEN. _____