Kárpáti Hiradó, 1926. november (3. évfolyam, 126-135. szám)

1926-11-03 / 126. szám

3 oldal m »\ m\ At ! * ből biztosítani. Ezúton is kérjük tehát a nemesivá tehetősebb polgárokat, vállalatokat és intézményeket, hogy természetbeni adományokkal legyenek se,gítségüinkre. Gazdasági termények (bur- gonya, zöldség, liszt stb.) tüzelőfa és fűszerféék nagy köszönettel fogadtat- nak. Kérjük az adakozókat, hogy egyesetetünket (zsidó árvaház, Nedeczevutca) személyesen, telefonon (telefonszám 47.), vagy levélben szíve akedjenek értesíteni, amikor is gondoskodunk az adományok átvételéről, illetőleg e szállításáról. Hisszük, hogy kérelmünket mindenki tehetsége szerint teljesíti és nem tagadja meg a háború legszerencsétlenebbjeitől, a szegény árvagyermekektől azt, amit a sors és mostoha viszonyok tőlük elvettek. Muktjevo, 1926. október 27. Podkarpatska Rusi Zsidó Árvagyámolító Egyesület. Dr. Saphir elnök• Dr. Sternbach titkár• Mint értesülünk, az egyes favállalatokhoz juttatott fenti kérelem folytán a hozzájárulást már többen közölték az egyesület vezetőségével. A Kishidvégi Faipartársulat egyelőre félvagon tűzifát szált az árvaotthonnak, ahol a ruhatér fehérneművarrodán kívül rövidesen üzembehelyezik a kötöttárugyárat. Az ipari pályára nevelendő gyermekek nagy része már e napokban költözik új otthonába , ott nemcsak a leánygyermekek, hanem az egyesület által eltartott fatanoncok is fognak élelmeztetni. Amiféle reszelés nem hangzott ki, csupán az óraszerkezet adott szabályszerűen visszatérő zajt. Míg ezt kétségtelenül megállapították, a városi tisztviselő meglepett s ez volt a szerencséje, mert az előző napi vásártól kifáradt s mindössze 3 órai pihenőidővel rendelkező rendőrlegényekért senki sem állott volna jót . . . „A templomban reszelnek!“ Keddre virradó éjjel a munkácsi Párisién Gril bárban szórakozó és ügyeletes rendőrségi tisztviselőket izgatottan kihívta egy városi tisztviselő s előadta, hogy a g. kath. templomból reszelést hall. A rendőr-tisztviselők felébresztették az egész alvó legénységet és óvatosan körülvették a templomot, amelyből azonban sem- IV____________________________________________________________________________________KÁRPÁTI HÍRADÓ Inhumánusan kezelik a nagyzsupánál a házalási engedélyek ügyét Mint értesülünk, a podkrusi nagyzsupánál a házalási engedélyek ügyét a lehető leginhumánusabban kezelik, ami épen a legszegényebb egzisztenciák létérdekeit sérti. Ez az inhumanitás a a szerzett jogokra is a legnagyobb mértékben kiterjed úgy, hogy sok szegény, alig küzdödő zsidó család a legnagyobb nyomornak néz elébe a törvény betűinek túlideg alkalmazása miatt. Ezen az inhumanitáson felette csodálkozunk, mert dr. Rohrbicher, az iparügyek referense, tudtunkkai Nagyszőlősön igen humánusan kezelte a társadalom ezen páriáinak ügyét. Tudtunkkal Podk. Rusban a munkanélküliség és a nyomor nem lett kisebb az utóbbi hónapokban s igy semmi sincs ami esetleg indokolttá tenné ezt az eljárást. stein elnök előadta, hogy az új ipartörvény értelmében seszes italok árusítására engedélyt nyert vegyeskereskedők egyedül tetenek meg üryeset és igy hozzák azokat forgalmba, sőt poharanként is árusítanak ki szeszt, h ott a likőrgyárosok általa felolvasott körlevele szerint a 15429—25 sz. rendelet értelmében a kereskedői csak zárt palackokban s a gázsából megérkezett formában árusíthatnak szeszes italt. A közgyüri mikbizott egy 3 tagú bizottságo, az ellenőrzés gyakorié a ti a motorlépéstk megtétele végett s elhatározták, hogy a közérdeket és igazságot védő sajtót felkérik, hogy az anyagi gondokkal és adókkal túlterhet italmérőket védelmükbe vegyék. Az italmérési ügy teljesen zavaros, mert nincs kellőleg tisztázva, hogy kik vannak jogosítva az engedélyek kiadására , viszont a sok engedély és a viszaélések folytán az a helyzet, hogy Munkácson ma mintegy 60 korcsmáros van, akik a tönk szélén állanak. A munkácsi korcsmárosok és vendéglősök egyesületének közgyűlése Perlstein Samu egyesületi elnök el- tartotta meg közgyűlését a korcsmárosöklete alatt vasárnap d. u. 3 órai orsok és vendéglősök egyesülete. Piri TARCA Az olasz fagylaltos Írta: Karinthy Frigyes. I. Tizenhárom évvel ezelőtt volt — vlágosan emlékszem rá, mert B.-t nagyon szerettem és becsültem is. Az eljövendő magyar muzsik egyik legnagyobb reménysége volt valóban, huszonhatévesen, de tűzzel és kedéllyel és hittel. Silárosan tud érzékeny lélek maga is, mint eszményképe a költészetben, Petőfi, akik veraeihi önálló zenekölteményeket irt. Akkor délután is muzsikáról volt szó. Két héttel előbb mutatták be egy sujetjét — a siker felkorbácsoló hatása alatt elfojtott, régi tervek lángoltak fel benne. Az operáról beszélt, aminek körvonalai abban az időben alakult ki ködös, hősi szólamokban, a hangókból szőtt lélek búrjain —a készült négy operáról, ami már éjjel- nappal ott zengett benne, mióta elhatározta, hogy megírja. Most már hitt benne, hitte, hogy nemcsak az ő életében, de a muzsika történetében is fordulópont lesz ez a muzsika. Az Andrássy-úton sétáltunk lefelé, észre sem vettük, hogy a ligetbe értünk. Alkonyodott és a tavaszi égbolt vörhenyes kékje áttüzesedett az ő lelkesedésétől — a felhők mögül szikrázó parpák dobogtak elő, a Zenith és Nadir mint a Szférák zenéjének Szólama és Ellenszalama megnyílt a fülünkben s a távoli harangszó annyi volt csak, mint árva timpanon ebben az óriási zenekarban. Hangosan magyarázott, égő szemmel, kipírultan csapkodta a karjait, sétapálcéjával dirigálta a készülő Nyitványt, ötféle hangszer szólamát dúdolva, énekelve, menydörögve és furulyázva egyszerre — az egész ember állt, lebegett, mint egy égi,létörő árat elragadtatva néztem és hallgattam. És ekkor egyszerre leeresztette a karjait és elhallgatott és eltűnődött Csodálkozva kérdeztem, mi ütött belé — kedvetlenül válaszolt, aztán percekig szótlanul mentünk. — Magam se tudom, mi ez — mondte, — egyszerre olyan halálosan rosszkedvű lettem. Abban az időben, az ekkoriban feltűnő új, fáradalmi tudományok lelkes híve voltam, a szigorúan egzakt lélskemeltó módszer felfedezései erősen foglalkoztattak, magamon ás másokon kísérletezve kerestem mindenben a tételek igazolását. Nógatni kezdtem, próbálja meg ellenőrizni a gondolat és képzettársulat útját, mielőtt a rossz hangulat beállt, hogy megtaláljuk azt a képzetet a fertőző anyagot, ami kiváltotta. Immel-ámmal engedelmeskedett. Kiderült, hogy semmi különös képzete vagy emléke nem volt. — Ki fogsz nevetni, — mondta végre kitörve, — emlékszel arra a tálján fagylaltosra, aki két perccel ezelőtt erre jött az ösvényen, a kocsiját tolva? — Igen — mondtam elgordclkozva, — még félre is álltunk egy pillenatre, hogy elmehessen melléjünk. — Nohát, — mordotta ő fitvar mosollyel — abban a pillanatban lett ilyen nehéz a szívem. Nem emlékszem az arcára — nem is érdemel, jelentéktelen, érdektelen arc volt. De ahogy felmert mellettem mintha hátulról fejbe ütöttek volna, egyszerre elszállt belőlem minden kedv,mely pillanattal előbb rángatott... Megrázkódva, végigsimitotta a homlokát. — Eh . . ostobasági Magyarázni próbálm neki, hogy véletlen nincsen. Ha ő úgy érzi, hogy ez a beteges levertség az olasz fagylaltossal kapcsolatban lett úrrá rajta, akkor ez ezt jelenti, hogy az olasz fagylaltos hasonlított valakire vagy emlékeztette valamire, akár személyesen, akár a helyzeténél fogva, ahogy meglátta. Ez a helyzet talán szerepet játszott az ő múltjában, hihetőleg még nagyon régen, a gyermekkorában, de tudattalanná vált, ahogy ez új lélektan tanítja. Igyekezzék rájönni, milyen gyermekkori emlékét idézi fel szabadon ez a találkozás, ha rájön azonnal el fog múlni a rossz hangulat. Udvariasan végighallgatott, de nem látszott meg rejti, hogy meggyőztem. Etől magam is kedvetlen lettem. Dertég még beszélgettünk közönyös dolgokról, aztán elváltunk. Akkor beszéltem vele utoljára. Egy hónap múlva kitört a világháború és az első csapatorkülelmeit. II. Múlt nyáron Padovában korán érkezve az állomásra, egy óráig kellett várnom. A közeli utcáron harangi ívem, betértem egy ostoriába. Ha’at etem, biznuit ittam rá és unalmamban beszélgetni kezdtem a pincérrel, egy fesziciliai emberrel, aki valami oknál fogva, emlékeztette egy ismerősömre. Rossz olaszságom sajátos karakterén hamar észrevett, hogy magyar vagyok néhány magyar szót mozdott s efölött való meglepetésemre bőbeszédien dicsekedni kezdett, hogy tizennégyben félévig Pesten dolgozott, mint fagylaltárus „Ujja a rizsércen nagyszerű“ dínokt* ragyogó érced ég biztosított, hogy Pest nagyon szép város. Aztán az éllettörténetét adta elő: öt évig volt katona, az Isonzónál is harcért — hogy mikor? Tizenhét elején, pár hónapig. Madoan*, bizony az pokol volt A néhánységiró Uváccaiság piszkálni kezdett, — megsterviuálo egy ,,ismeretlen katonát“ * ki ellenünk harcolt a viágháborúban. Néhány kérdést kockáztattam meg, köztük egy gyermekesen cinikust. — Mondj i — ölt embert? Vállt vont. — Mi lövöldöztünk, — hogy tilált-e a golyóm azt én nem tudhatom. Csak egy kotonáról tudom biztosan, hogy én öltem meg. Véletlenül ott is mardunk akkor és nagyon sajnáltam szegényt. — Hogy volt az? — Kavernát csináltunk éjszaka. Kilesték. A zöld partis vadászok rajtaköltöttek. Szétszaladtunk Hjnalban egy szikla mögött kuksolva, a tetőn távcsövel magyar tisztet vettem észre. A káplárom vitet mögöttem. Balesettem. Légy ült, de fügye meradt egy kiálló gyökéren. Másnap visszafoglaltuk az állást — ott nagy dolog volt az! Magtaláltuk a szt hulláját, leszedtük onnan. A kapszliját átadtam a szakasz parancsnoknak, kötőle hallottam, hogy híres zenész volt odahaza. Én kitüntetést kaptam, és sajnálom szegényt, olyan kedves arca volt. Magam temettem el, keresztet is tettem a sírjára. Mire a végére ért a történetnek, már tudtam honnan ismerős nekem ez a volt fagylaltárus. Elszoruló torokkal és ökölbeszoruló kezekkel kérdeztem meg tőle, nem emlékszik be a nevére? És a pincér hosszú gondolkodás után képtelenül rozz módon ejtve, de felismerhetően nevezte meg B-t, aki ezerkilencszáztizenhét elején esett el az Isonzónál. A szlovenszkói és podka rusi várok közgyűlését jövő ősszel Munkácson tartják meg Mint értesülünk, a Kassán vasárnap és hétfőn lezajlott városkongresszuson Podka Rusból Munkácson és Ungváron kívül más város abszolúte nem képviseltette magát. A kongresszuson, melyen nem hangzottak el magyarellenes kirohanások, mint Prágában, Munkács városát dr. Spiegel alpolgármester és Finger fő sz. képviselnék. A városok megbízottai főként a városok önkormányzatának megnyirbálása és az adóreform-javaslatban a felügyeleti hatóságoknak nyújtott diktatórikus jogok ellen tltakoztak. Nívós és értékes előadások sorozata után, amelyeket jövő számunkban ismertetünk, elnökké Csobor Károly nyitrsipoly, most váasztották és elhatározták, hogy a jövő őszi értekezletet Munkácson tartják meg. Van még humora az emberekben !., , Mikor a „vőlegényt“ „szerelmes karok“ egy teknő vízbe fektetik. Van Munkáczon egy ,,Buffalo*-nak elnmzett 35 év körtii zsidó imner, akinek Ilosván felesége és négy gyermeke van s ennek dacára egyebet sem tesz csak álmadóan jó partikat keres. Több tréfás fiatalember nem nézte jó szemmel ezt a menyasszonyveresést s elhatározik, hogy elveszi* a kedvét egy’e sm nd ,akola a „nő sű ér őt*. A múlt héten e mmek hozzá és előadták neki, hogy van egy sí parti a Zenész-u. 5 az. alatt. Van 13 000 ík-ja a jelöltnek, akinek csak egy hibája van, hogy nagyon mély hangon beszél. «Buffalo nagyon megörült az esetnek s vasárnap d. u. megvot a háztesznéző és az eljegyzés. Hatalmas tömeg gyűlt össze, a hangulat víg és emelkedett vot, megkötötték a szerződést s a menyasszonya mellé ültette, a vőlegénynek igen megtetszett a szemredió „menyasszony”, akinek idomait kézzelfoghatóan tanulmányozni akarta. Mikor a hangulat él- 1 • *>■% 1