Kárpáti Hiradó, 1936. május (13. évfolyam, 100-124. szám)
1936-05-01 / 100. szám
m Az ungvári többmilliós valutacsempészés fiatal főhőse kiegyezett az olaszokkal és most Budapesten várja be a vizsgálat befejezését gyalásokat folytatott az illetékes hatóságokkal. Érdekesnek tartjuk megjegyezni, hogy az ungvári jövedélkkihágási ügyosztály, mely a Katz-ügyet kivizsgálMegírtuk, hogy a pénzügyi hatóságok letartóztatták Ungvárnál az utóbbi éviek egyik legnagyobb stílű valutacsempészét, akii jelentéktelen külsejével, kefegyártó mivoltával a gyanú árnyékát sem keltette volna sohasenkiben, ha ki nem derül, hogy milliós pénzküldemények érkeztek címére postán és csekkek útján, amivel aztán magára fordította a hatóságok figyelmét. Katz Hermann és leánya még mindig foglya a pénzügyi hatóságoknak, Katz Jenő viszont, aki a határokon keresztül bonyolította Katz Jenő Budapestre utazott, ahol be akarja várni, míg az ungvári vezérpénzügyigazgatóság által megindított vizsgálat be nem fejeződik és az ügyben a kiegyezés megtörténik. Katz Jesső ugyanis már egyezkedési tár- Tiszta arcből 14 nap alatt a valódi Corall Gránitot (száraz vagy zsíros.) Már harmadik nap után javul az arcbőr észrevétlenül és az összes hiba, u. m. szeplő, pattanás, mitesszer, májfölt, nagy pórus, ráncos bőr, öreges kinézés teljesen megszűnik. Biztos eredmény. Ára Kő. 11.— VÖRÖSRÁKLGYÓGYSZERTÁR Bratislava, Mihály-ucca 20. ja, olyan adatokra bukkant,melyek a nemzetközi nyomozás lefolytatását követelték, így többeket a budapesti csehszlovák követségre idéztek, vallomástétel céljából, az irányban, hogy miért vették igénybe Katzékat pénzmanipulációk lebonyolítása céljából, amikor a Nemzseli Bank ez ügyben a legnagyobb készséggel áll a csehszlovák állampolgárok rendelkezésére legális pénzátutalások esetén. zína GYÖrtGY ARCKRÉM felülmúlhatatlan szeplő és májfolt ellen, kiváló BŐRÁPOLÓ ÉS BoRFINOMÍTó. Készül zsíros és zsirtalan (száraz) arcerűeknek! — Ártalmatlan! Depos DIANA DROGÉRIA, Mukacevo, Rákócziu. 12. Lapunk legközelebbi száma vasárnap reggeljelenik meg. X Legszebb a gyermek fehérben* Sok farkasság egy gyermeknek sem illik. A kis emberkének legjobban a fehér ,áll- Télen mint hóember fehér gyapjúba öltöztetve, nyáron mosható fehér ruhácskákban járnak. Ne hígyjje, hogy a fehér ruhácskák az anyának több munkát adnak, mint a tarka. Sőt könnyebben lisztizhatók és moshatók. A fehér ruhácskákhoz tartoznak természetesen a fehér cipők is. Tavaszira fehér Blave-bökből, a-amely egy különleges folyadékkal egyszerűen tisztítható. Esős időre vannak elragadó fehér felsőcipők, amelyek könnyen moshatók. Mutatása még magának a fehér gyermekcipőket Bata gyermekosztályában. Minden kór számára gazdagválasztékot foglalálni. ■ , ; Ji HUMORS FR OKF gabonamonopólium fellendítetteaz illegális gabonakereskedelmet PRHGH. Feuerabend László, a csehszlovák gabonatársaság elnöke a Metropress című közgazdasági lap munkatársának adott nyilatkozatában kijelentette, hogy a gabonamonopólium novellája rövidesen tető le a valutaforgalmat, hetekkel ezer , ** Feuerabend nyilatkozatában rámutatott a zugőrlés kártékony lett hasonló cselekmények miatt hatására és beismerte, hogy az illegális gabonakereskedelem nagyon Sán^^döSéTkSkerüír 3 Elburjánzott. Ezért szükségesnek véli, hogy a gazdák és a malomtu mjjanoi rendőrség feletére került. T tulajdonosok között közvetítők legyenek, vagyis hogy a malomtulajdona. A hazai tátmadassra rövidesen ki©- t sok ne közvetlenül a gabonatermelőktől vegyék a gabonát, ami által gyezett az olasz hatóságokkal, minek természetesen a malmosok elesnek bizonyos keresettől, utána szabadlábra helyezték. 10. Újra tárheljék Németországhoz intézendő kérdéseket LONDON. Az angol kormány ma újra tárgyalja a Németországhoz intézendő jegyzék ügyét, mivel ellentétek merültek fel a kérdőív formája és tartalma tekintetében. A kormánylapok szerint az ellentétek áthidalhatók s a jegyzék elküldése nem szenved halasztást. Még mindig válságos a helyzet Palesztinában LONDON. Palesztinában a helyzet változatlanul válságos. Az izgatás észak felé terjedőben van. Jaffában egy zsidó kereskedő üzletébe bombát dobtak, s gépkocsiraktárát megsemmisítették. Jeruzsálemben a damaszkuszi kapunál heves tüntetést rendeztek az arabok, a rendőrség fegyverét használta s többen megsebesültek. 118 tanút hallgattak ki eddig Amott huszonhétszeres gyújtogatása ügyében . Felhívás: A podkruszi Jawa autó- és motorkerékpár tulajdonosok figyelmét felhívjuk a Jawa-klub május 3-án délelőtt 10 órakor tartandó alakuló ülésére, mely a «Hauer» éttermében (Zrinyi u. 4. sz.) lesz megtartva. * 1 — Helyreigazítás. Tegnapi számunkban információink alapján a Weiszl Majer esetei közt említés történt Josefos Kaßi Ignácról is, azzal, hogy megisztett a református egyháztól bérelt földet, terméset a jég elvert© ésezért nem tudván fizetni, az egyház p. rege. Berlők Béla ref. lelkész, püspök annak megállapitását kérte lapunktól, hogy a munkácsi ref. egyháztól Jozefovics sohasem bérelt földet, így annak adósa nem maradhatott s Jozse- Xoviccsal perre sem kerülhetett sor. Hmort Ferencet, a szőllősi járás tűzoltófőparancsnokát, kéményseprőmestert és ipartársulatiőnököt, mint ismeretes, alaposan gyanúsítják huszonkétszeres gyújtogatás elkövetésével. A beregszászi kerületi bíróság vizsgálóbírája ápr. 28 ikáig nem kevesebb, mint 118 tanút hallgatott ki, akiknek többsége hír szerint terhelően vallott. Hmort nem tud alibit sem bizonyítani, különösen a Schweiger esetben nem, amelylyel kapcsolatban tettenérték- a fogházban a bibliát tanulmányozza. Szembesítése a tanúkihallgatások lezajlása után lesz Nagyszőllősön. Halálos szerencsétlenség az ókemencei kőbányában Tegnap délután halálos légű szerencsétlenség történt az ókemencei kő bányában. A bányából alázuhanó kőlavina maga alá temetett kélőmunkásit, Paszfelyák János 44 éves zariosói és Mulesza András 26 éves perecsenyi illetőségű előmunkásokat, akiket súlyos sérülésekkel és zúzódásos sebekkel az ungvári kórházba szállítottak. Pasztelyák a délután folyamán sérüléseibe belehal, míg szerencsétlenül járt társa a halállal vivődik. Kino SCALA Muka ŐSZINTESÉG — Igen, szivecském, már előtted is többen kérték, hogy menjek férjhez! — Ugyan ki? . . — A mama és a hat nagynénim ! négy ! AZ ÖTÖDIK — Magának három év alatt gyermeke volt. És azóta egy se. — Mert hallottam, hogy Amerikában minden ötödik újszülött zsidó, a bunda Ara — Remek új bundád van. Mibe került? — Egy csókba. — S kinek adta ? — Nem én. A férjem adta a cselédnek. —— JOGOS PANASZ — Kérlek, én lennék a világ legboldogabb embere, ám egy lányom lenne. — Szegény ember. Hát nincs lánya?. __De van . — kilenc. Ma és a következő napokon a magyar hangos filmgyártás legnagyobb diadala: A meseautó a HUNNIA reprezentáns, magyarul beszélő zenés filmjétéka. Zenéjét Harmath Imre verseire Márkus Alfréd szerezte Rendezte: GtMOl Béltl FftcTPwmblf • Perces Zita, Törzs Jenő, Gombaszögi Ella, Kabos Gyula, Berky Lili, " * Gőzön Gyula, Tolnay Klára, Pethes Sándor, Herczeg Jenő Előadások kezdete: Pénteken, május 1 én fél 3, fél 5, 7, 9, szombaton, május 2 án fél 5, 7, 9, vasárnap, május 3 án fél 3, fél 5, 7 és 9, hétfőn 7 és 9 órakor. Csak felnőtteknek! Premierhelyárak! ■— . ............... . ————— —————— ■—..................—— ————i■■■—.— —— — ■—.■■■ — .— ■■■■ —— ■—— —— Május 2-án, szombaton fél 3 órakor Május 3-án, vasárnap d.e. fél 11 órakor. Nagy nép-és gyermek előadás! TOM I X első hangos filme: BARÁTOM A SZIRÁLY.A további szerepekben: MICKEY ROMNEY S Fiatalkoruaknak alkalmas! Olcsó helyárak ! '■ * * i i. , j ■