Kárpáti Lapok, 1899 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1899-01-01 / 1. szám
Előfizetési felhívás »KÁRPÁTI LAPOK« 1899. évi folyamára. ELŐFIZETÉSI DÍJ: Negyedévre...............................1 frt. Félévre . . •................• . . . 2 frt. Tisztelettel kérjük lapunk mindazon t. járatait, kik előfizetési dijjal hátralékban vannak, hogy azt mielőbb beküldeni s az előfizetést megújítani szíveskedjenek. Az előfizetési dijjak Ungvárra a lap kiadóhivatalába küldendők. A „KÁRPÁTI LAPOK“ kiadóhivatala. Hírek. A közeledő karácsonyi szent ünnepek alkalmából szívből kívánjuk lapunk minden rendű és rangú tisztelt olvasóinak, pártolóinak és a nagy közönségnek, hogy az Isten áldása áradjon széjjel felettük, kegyelme támogassa lépteinket az élet utánn és boldog megelégedésben még sok éven át örvendhessünk e szép és magasztos családi ünnepnek, vidáman és gond nélkül élvezve annak örömeit. — Egyben köszönetünket és hálánkat tolmácsoljuk lapunk munkatársainak, kiknek szellemi támogatása lehetővé tette kitűzött céljaink előmozdítását és ez év folyamán megvalósítását. Adja az Ég, hogy vállvetett erővel törekedhessünk ez uj évben is érdekeink istápolására és azoknak keresztülvitelében Istennek segítsége kisérje működésünket. A Mindenható áldja és éltesse lapunk szellemi gárdáját és előfizető közönségünket! Tisztelgés. Múlt hó 30-án mintegy negyven egyházmegyénkben kántor és tanító tisztelgett Firczák Gyula püspök e méltóságánál, hogy megköszönjék azon nagylelkű adományt, amelyet ő méltósága a kántor-tanítói leányárvaházi alap növelésére ajándékozott. A tisztelgőket Torma János zakcsói tanító, mint az alapgyűjtő bizottság alelnöke vezette, aki lendületes beszédben mondott köszönetet az e. m. kántor-tanítói kar nevében , méltóságának a mozgalom irányában tanúsított magas jóindulatáért a jövőre is hathatós támogatásába ajánlva az ügyet, e méltóságát láthatólag kellemesen érintette e figyelem és hosszabb beszédben válaszolva a szónok szavaira, kijelenté, hogy örömest fog megtenni a jövőben is minden lehetőt az eszme megtestesítése érdekében. — A tisztelgés előtt a megjelent kántor-tanítók dr. Mikita Sándor kanonok elnöklete alatt gyűlést tartottak, melynek lefolyásáról legközelebb részletes tudósítást fogunk adni. Kinevezés: Ungvármegye főispánja kinevezési jogánál fogva Dr. Blazsovszky Miklós ungvári szolgabírót tiszteletbeli főszolgabíróvá, és Nagy József számvevőségi írnokot, tiszteletbeli számvevővé nevezte ki. Ungvármegye törvényhatósági bizottsági közgyűlését f. hó 30-án tartotta meg. Az alispáni jelentés felolvasása után, a belügyi miniszer rendelete olvastatott fel, mely a villanyvilágítás ügyében hozott első és másodfokú határozatokat megváltoztatta és új versenytárgyalás elrendelését határozta Hasonlóan a belügyminiszter Ungvár város 1891—96. tehát 6 évi zárszámadásait sürgető rendelete olvastatott fel. — Az újonnan megválasztott, törvényhatósági bizottsági tagok igazolása után a törvényhatóság egyes bizottsági tagjaiul következők választattak meg: a közigazgatási bizottságba. Bradács Gyula, Fejér Emmánuel, dr. Novák Endre, Szabó Endre h. tisztiügyészül dr. Preusz Adolf. Az állandó választmányba: Árki Fülöp, Bene Lajos, Bene Sándor dr., Bradács Gyula, Bernáth Dezső, Benkő József, Bánóczy Béla,Berzeviczy István, Cornidesz György, Csepey Gábor, Csuha Mihály, Czibor Vilmos, Dőry József, Egry Ferencz, Felföldy Ödön, Farkas Ferencz, Fekete Vincze, Gutmann Izidor, Firczák Gyula, Fejér Emánuel, Mikita Sándor dr., Grabovszky Román, Hampel János, Herczegh Károly, Hódoly László, Ivántsy László dr., Kende Mihály, Kecskés Dezső, Kaminszky Géza, Kende Zsigmond, Lám Gyula, Lám Sándor, Lasztókay Béla, Gébé Andor, Matyaczkó Tivadar, Molnár Mór dr., Mocsáry Géza, Muncskó Pál, Nehrebeczky György, Novák Endre dr., Langer Bódog, Preusz Adolf dr., Reizman Bertalan, Rónay Antal id. Rochlitz Nándor, Spitzer Sándor dr., Szabó Endre, Sztáray Gábor gróf, Seidler Lipót, Lőrinczy Jenő, Thuránszky Tivadar, Tomcsányi László, Tomcsányi Ödön, Virányi Sándor, Weinberger Salamon dr., Mazuch Ede, Brujman Béla, Horváth Dezső, Hehelein Károly, Tábor Péter. — A központi választmányba : Adamkovics Jenő, Árki Fülöp, Mikita Sándor dr., Berzeviczy István, Csuha Mihály, Fehér Ákos, Fekete Vincze, Felföldy Ödön, Firczák Gyula, Hehelein Károly, Horváth Dezső, Grabovszky Román, Kende Mihály, Lüley Sándor dr., Minay István, Mocsáry Géza, Nehrebeczky György id., Bradács Gyula, Kecskés Dezső, RónayAntal id., Spitzer Sándor dr., Szabó Endre, Sztáray Gábor gróf, Lőrinczy Jenő, Tomcsányi László, Turánszky Tivadar. — Az igazoló választmányba :Árki Fülöp, Hegyi György, Kende Zsigmond, Lám Sándor,h/ ügyészül: Preusz Adolf dr. — Ungvár város kötelező tűzoltói szabályrendeletében a 10 évi szolgálati időt 6 évre szállította le, a hivatalszolgák és cselédek fölmentését mondta ki és hogy a tűzoltó parancsnokok a város belterületén kötelesek lakni. — Több felebbezés felolvasása után gróf Török József, a vármegye főispánja köszönetét fejezte ki a törvényhatósági bizottsági tagok részéről tanúsított támogatásért és a legboldogabb újévet kívánta a bizottság tagjainak, végül Fejér Emmánuel kanonok bizottsági tag zajos éljenzés között a legmelegebb elismeréssel szólott a főispán elnöki működéséről, mert csakis az ő tapintatos működésével van biztosítva a bizottsági ülések békés menete, majd a főispán és az egész törvényhatósági bizottságának kívánt boldog újévet. A karácsonyi szünetek a papneveldében és a képezdében tegnap kezdetüket vették. A szabadelvű párt gyűlése. Hétfőn múlt hó 26-án délután 3 órakor a „Korona“ szálloda nagytermében, a városi és vidéki választók oly nagy számban jelentek meg, hogy a terem zsúfolásig megtelt és a később érkezett választók csak a folyosón foglalhattak helyet. A gyűlést Ungvári Rónay Antal főerdőnácsos, a szabadelvű párt elnöke nyitotta meg. Üdvözölte a megjelenteket és a megnyitó szavai után Lüley Sándor dr. polgármester adta elő, hogy az ungvári választókerület szabadelvű párti programmal megválasztott képviselője, kit az annak idején hangoztatott programmja alapján választott meg a közönség, a nélkül, hogy megválasztatása óta képviselői ténykedésének legcsekélyebb jelét is adta volna, minden előzetes informáczió nélkül a szabadelvű párti választók érzelmeinek ellenére a pártból kilépett s igy az ungvári választó kerület szabadelvű párti híveinek politikai meggyőződésével ellenkezésbe jutott. Ennélfogva határozatilag kimondani kéri, hogy a Sztáray Gábor gróf eljárását a választókerület szabadelvű párti hívei helytelenítik. Utána Mocsáry Géza városi tiszti ügyész, a nagy számmal jelen volt tótajku választóknak tót nyelven adta elő a gyűlés célját és a határozati javaslat értelmét. Novák Endre dr., közkórházi főorvos mondott igen nagy figyelemmel hallgatott beszédet akit a polgárság lelkesen megéljenezett. Utána Fejér Emmánuel kanonok állott föl és határozati javaslatot tett, hogy a határozat azzal egészíttessék ki, miszerint az ezen alkalomból tartott pártgyűlés egyúttal teljes bizalmat szavaz a szabadelvű kormánynak. Kiemelte beszédében, hogy az oly kormány iránt, amelyhez iskoláért, államsegélyért és bárminő segélyért meg nem szűnünk folyamodni és minden támogatást onnan remelni, az ily kormányt amely minket mindennel segít, méltó, hogy támogassuk is. Az elnök konstatálta, hogy a pártgyűlés az előadott mindkét indítványt egyhangúlag elfogadta és ezt határozatilag ki is mondta. Ezzel a gyűlés feloszlott. Tanítói áthelyezések. A közoktatásügyi minister, Puza Sándor radvánczi állami tanítót Királyházára, Erdey György rövid idő előtt Királyházára áthelyezett ungvári tanítót pedig Radvánczra helyezte át. Búcsúzás. Az ungvári kath. legényegylet ifjúsága múlt hó 26-án búcsúzott el Veszprémy Sándor volt elnökétől, melyalkalommal Bobulszky Antal egyleti tag tagtársai érzelmeit a következő beszéddel fejezte ki: Főtisztelendő Úr! Az őszinte szív melegének érzelmeivel ragadjuk meg az alkalmat, hogy hálás szeretetünknek és köszönetünknek adjunk kifejezést azon önzetlen, az ifjak javát czélzó fáradhatlan munkásságáért, melyet egy évtizeden át oly szép sikerrel kifejtett. Fájdalommal hallottuk a hírt, hogy minket elhagyni készül, nem is nyugodnánk meg, ha nem tudnánk, hogy szívben ezután is köztünk marad és szelleme élni fog azon egyletben, mely alakulását és fennállását főtisztelendő Úr buzgóságának köszöni. Távozásakor Istennek bő áldását esdjük le jó szivére és kívánjuk, hogy boldog megelégedés kisérje új helyén, valamint tisztelőinek ezernyi köszönete kiséri távozásában. Isten éltesse sokáig. — Az elnökhelyettesi állást Dr. Jóna József r.kat. káplán fogja betölteni. Karácsonyfa ünnepély. Rahón az ottani évek óta fönálló szegény iskolás gyermekeket segítő egyesület e napokban karácsonyfa ünnepélyt tartott, melyen 87 gyermek lett teljesen felöltözve, 400 pedig különféle adományokban részesittetett. Az ünnepély létrehozásában Pogány Zsigmondné sz. Ujfalussy Sarolta elnöknőé a főérdemes elismerés illeti, Dévay József szolgabirót, aki fáradhatlanul buzgólkodott a nemes cél előmozdításában. Eljegyzés: Babinecz Tivadar magyarkomjáti néptanító folyó hó 18-án eljegyezte Nagy-Károlyban Hagara Szeréna kisasszonyt. Hangverseny. Az „Ungvári nőegyesület“ és a „Fehér kereszt-egyesület“ által m. hó 27-én rendezett hangverseny minden tekintetben sikerülten folyt le. A hangverseny fénypontját Békés Józsa hegedűművésznő játéka képezte, aki Tartinitől, Wieniawskytól s Huber Károlytól játszott darabokat. Művészi játékán meglátszik a jó iskola: remek technika, nyugodt előadás, melyek segítségével játszva győzedelmeskedik a legszédítőbb nehézségeken. A közönség sűrű tapsokkal jutalmazta a megnyerő, megjelenésű fiatal művésznőt, aki pár igen kedves aprósággal toldotta meg a műsort. A zongorakíséret dr. Ország Jakabné úrnő biztos kezeiben volt. Kedves pontjai voltak még a műsornak: Grabovszky Berta k. a. szavalata és Szabó Zoltán ur víg monológja. A dalárda két számot töltött ki. A közönség azonban nagyobb számmal is lehetett volna, Ti kpviselve. Koronaérték számítás. A magyar, osztrák és bosznia-herczegovinai vasutak területén, tehát az ungvölgyi helyi érdekű vasút vonalán is, a szállítási illetékeknek, készpénz-előlegeknek és utánvéteknek koronaértékben való számítása és elszámolása 1899. évi január 1-től kezdve kötelezőleg életbe lép. Lányok önképzőköre. Ungvárt e napokban alakult meg egy leány-önképzőkör. A kör védnökségét dr. Virányi Sándorné és Schürger Ferencz vállalta el. Ifjúsági elnök Tabódy Ida. A körbe eddig mintegy 40 leány iratkozott be. Az „Erzsébet“-kör czélja a szellemi munkálkodás, irodalmi tevékenység. A magunk részéről sok sikert és hosszú életet kivánunk e nemes czélu egyesületnek. Részvét. Popovics András, volt veresmarti lelkész, mint a munkács e. m. lelkészi kar nesztorának elhunytával, az ugocsavármegyei lelkészi kart ért veszteség felett, ugocsavármegye főispánja, gróf Csáky László, Rabár János főespereshez intézett levelében részvétét fejezte ki és fölkérte az apát-főesperest, hogy részvétét a vezetése alatti papság előtt tolmácsolja. Halálozás. Valkovszky szül. Jakovics Antonia egyházmegyénkben papözvegy m. hó 26-án életének 81. évében Ungvárot elhunyt. Temetése deczember 28-án ment végbe a rokonság és ismerősök nagy részvétele mellett. — Az elhunytban Jakovics János kanonok nővérét gyászolja. Nyugodjék békében! Bizalom. Gróf Sztáray Gábor képviselő hívei aláírási ivet köröztettek, melyen bizalmi nyilatkozatukat fejezték ki. Pénztárosi vizsga . Papp Emma, Papp Bertalan vasúti hivatalnok hitsorsosunk leánya, Debreczenben a vasúti pénztár kezelőnői vizsgát kitűnő eredménnyel tette le. Fürdőeladás. A szobránczi fürdő megvételére, mint a „Felső Zemplén“ közli, a Widder testvérek budapesti czég alkutárgyalást folytat a tulajdonos gróf Török családdal. Öngyilkosság a templomban. Hanezinecz András Beregmegye Drágabárfalvai illetőségű gör. kath. egyén — mint tudósítónk értesít — a róm. kath. templomban, a mise alkalmával agyonlőtte magát. Az illető alligha ép elmével követte el eme végzetes tettét. Halálozás. Mráz Alajos, kijói lelkész, élte 54-ik, áldozárságának 37-ik évében, sok szenvedés s a halotti szentségek ájtatos felvétele után elhunyt. Nevelő kerestetik. I. gymn. oszt. tanuló mellé nevelőt keresek, ki júniusban vagy szeptemberben az I. osztályból fiammal levizsgázna. Ajánlatok Szaxun Sándor g. kath. lelkész Ó-Sztuzsicza, u. p. Sztavnak küldendő. Szives kérelem. A Budapesti Újságírók Egyesülete szives kérelemmel járul mindazokhoz, kik az újságírói segítő alap javára rendezett sorsjáték sorsjegyeiből bizonyos mennyiséget kaptak, de sem a sorsjegyeket vissza nem küldtték, sem azok árát nem fizették le, az egyesület fölkéri őket, hogy miután a sorsjegyek a húzásoknál amúgy sem érvényesek, szíveskedjenek azokat a sorsjáték kezességének (Budapest, Kossuth Lajos utcza 1.) mielőbb visszaküldeni, akár bérmentetlenül is. Az egyesület figyelmükbe ajánlja azt, hogy mivel a közönség nagymértékben keresi a sorsjegyeket, a visszaküldés elmulasztásával egyenesen a jótékonyczélú újságírói segítő alapot károsítják meg. Föltesszük mindenkiről, hogy ezt nem akarja. Erzsébet lobogó. Az Erdélyi Kárpát Egyesület dicsőült Erzsébet királynénk emlékére a régi Mária-lobogók mintájára Erzsébet-lobogót készít. A költségek való hozzájárulásra lelkes felhív: Magyarország asszonyait kérte fel, hogy a gyűjtést az egyesület most se kívánja venni, felkéri az ivtartókat, gyűjtéseik eredményét az Erdélyi Egyesület titkári hivatalának a várra beküldeni szíveskedjenek, jegyezzük, hogy a lobogó felárat Mátyás szobor leleplezése я1ЪР jövő évben lesz Kolozsvárt leanyának Auguszta kir. h kérte fel az egyesület, személyesen fogja az első gót felavatni. A Törvényhatósági László szerkesztésébelyamában jelent meg könyv, mely évről-ét lommal jelenik meg, bővebb a 98-ikinál. Ezt pen a pénzügyi kormányzó összes közegek czímtárának okozta, s e tekintetben túlteles tiszti czímtárca okozta törvényszékek és járásbíróságok rának kibővítése is. A rendes ez. tartalmán s a fent említetteken megvan benne az ország összes i inak, összes anyakönyvi hivatali, jegyzéke. Több oldalról kifejezett ó tásnak eleget teendő, a szerkesztőség hozatosan nagyobb betűkkel nyomatja hivatalok ügykörét, úgy, hogy ebben az évfolyamban apróbetűs rész már alig található. Ez a naptár, mely elsősorban nélkülözhetetlen segédkönyv a lelkészek és esperesi hivataloknál közigazgatási tisztviselőknek, az orvosoknak, ügyvédeknek s mindazoknak, kiknek bármi összeköttetésük van a hivatalokkal, szintén hasznos és szükséges. Adatai a legmegbízhatóbbak, amennyiben mintegy hatezer helyről vannak beszerezve. A könyv ára mindezen előnyök és tetemes bővülése daczára is a régi olcsó, t. i. fűzött példánya 1 frt 50 kr., kötött 1 frt 80 kr., s kapható Singer és Wolfner főbizományosoknál (VI., Andrássy-út 10, Budapest) s általok minden hazai könyvkereskedésben és lapunk kiadóhivatalában. A Pillangó születésnapja. Ezelőtt egy évvel született meg a Pillangó, ez a kitűnő társadalmi és művészeti élclap, amely remek illusztráczióival és nemes humorával a legrövidebb idő alatt kiérdemelte a magyar Fügende Blätter elnevezését. Újévkor lesz a második születésnapja a Pillangónak és ebből az alkalomból a magyar irodalom legjelesebb munkásai: költők, írók, elbeszélők, publicisták stb. gyönyörű munkákkal keresték föl a Pillangót, amelynek újévi száma, mint egy értékes albuma a modern magyar irodalomnak, remek kivitelben fogja hozni a szellemesebbnél szellemesebb adományokat. A Pillangó újévi számára már mostan hívjuk föl a közönség figyelmét.