Ugocsa, 1896 (12. évfolyam, 3-39. szám)

1896-01-19 / 3. szám

1896. január 19. egészen rosszak, mindazáltal inkább kedve­zőtlenek voltak, a légzőszervek lábjai és hu­rutjai meglehetős számban fordultak elő. Egy öngyilkossági eset is volt. Járvány nem észleltetett. Árvaszéki elnök jelentésében felemlíti, hogy az árvaszék hátraléka deczember vé­gével 658 darabra emelkedett, mi részint egyik ülnök hosszasabb szabadságának ré­szint a deczemberben lefolyt tisztújítás szülte mozgalmaknak tudható be. Indítványára a bizottság árvaszéki elnököt a hátralék le­dolgozásának szorgalmazására hivta fel. Kir. pénzü­gyigazgató jelentése szerint a decz havi egyenesadó befizetés 1230 frt 71 krral kedvezőbb volt a múlt évi decz. havinál. Hadmentességi díjból pedig 171 frt 89 krral folyt több be deczemberben, mint az 1894. év hason havában. Bélyeg és il­letékekben is kedvezőbb volt az eredmény a m­ult deczemberben 1011 frt 60 krral, mint az 1894. évi deczember havában. A debrezeni üzletvezetőséghez a Mára­­maros-Szigettől Királyházáig közlekedő om­nibusz vonatnak, a délután fél három órakor Nagy-Szöllősre érkező vegyes vonattal való csatlakozása, valamint az egy óra tályban délután Királyházára érkező vegyesvonatnak a Szatmárról Debreczen felé délután 2 óra 47 perczkor induló vonattal való csatlako­­zása tárgyában a debreczeni üzletvezetőség megkerestetett s eziránt a kereskedelemügyi miniszterhez is felirat intéztetett. Ugyancsak felirat intézése határozta­­tott a kereskedelemügyi miniszterhez az Ugocsa, Bereg, Máramaros és Szatmár vár­megyék területére kinevezett kazán vizsgáló mérnök székhelyének Nagy-Szöllősre, mint központra való helyezése iránt. Az előadott ügyek letárgyalása után a pótadó felszóllamlási bizottság is ülésezett. Bp. Wlassics a néptanítók­hoz. Kevesen vannak lapunk olvasói kö­zött a néptanítókon kívül, kik észrevették, hogy a tanítóság lapja a báró Eötvös Jó­zsef által alapított s a kultuszminisztérium által kiadott Néptanítók Lapja az uj évvel úgy forma, mint tartalom tekintetében újjá­született. Nem csoda, hiszen — tisztelet a kivételeknek — nál­unk úgyszólván senki sem érdeklődik, de annál többet ért — legalább úgy sejti — a tanügypolitikához. Hozzáteszem még, hogy társadalmunk eddig a tanítói állás értékelésénél hamis, uton járt, kimondom nyíltan: előítélettel viseltetett, nem becsülte meg sem a mun­kást, sem a munkát. Ennek tulajdonítható aztán, hogy a magyar néptanítóság helyzetével elégedet­len, hogy anyagilag tűrhetetlen állapotban van. Szegény népoktatásügy, szegény nép­tanítók ! Ha feledhetlen emlékezetű vezére­tek báró Eötvös József nem hagyott volna oly gazdag szellemi örökséget reátok, ha egy-két idealista nagyság szálló-igéje nem táplálta volna abban a küzdelemben, melyet a nemzeti újjászületés napjától 1867-től máig a nagy ezredéves nemzeti ünnepig folytattatok édes hazátok kultúrájáért! A Néptani­ók Lapja átalakulásának — a Wlassics műve lévén — véleményem szerint a népoktatásügy terén epokális jelen­tősége van, mert sok ezer néptanítónak ! Mindenki nevetett, mert az a valami nem volt egyéb, mint cousineom fehér ar­­czán — az aranysujtás hármas „e“ betű­jének a lenyomata. Így ám ! No, ekkor már én sem hittem, hogy a lányok nem húzódnak egész közel a vőlegényhez. A kitűnő vacsora alatt megtanultam továbbá, hogy igen elegáns dolog a mari­­nirozott halat kagylókban találni fel. Georgine. Humor. Finom megkülönböztetés. — Igaz, hogy beperelted Olló Miskát ötven forint erejéig? — Igaz! — No, de ötven forint miatt egy kol­legát beperelni?! — Hiszen az ötven forintot nem bá­nom: az bánt, hogy nem akarja megfizetni. .. hirdetés hatása. „El sem hinné — mondja , — hogy az apró hirdetésnek mily nagyszerű hatása­ lehet. Feleségem a múltkor elvesztette kar­[ * Kölcsönös jó kiváltat. A : Jó napot bátyám, hogy van , még mindig köhög? A : Lassan, lassan.......... A : No, adja az Isten, hogy köhög­hessen még vagy harmincz esztendeig. B: Köszönöm öcsém, köszönöm, de úgy hallom, hogy magát meg a hideg rázta? A : Bizony, még most is meglátogat minden harmadnap. A: No, hálaadja az Isten, hogy láto­gassa még vagy harmincz esztendeig! A G­­ C S­A egyedüli szakközlönye lévén, megszabja azok szellemi igényei kielégítésének irányát. Az újjászületés körülményei biztosítékot nyújtanak arra, hogy hozzá fűzött remé­nyeink valósulni is fognak. Egy statisztikus valamely nemzet kul­turális állapotát a szappanfogyasztásból, az Ugocsa társszerkesztője az irodalmi termé­kek fogyasztásából gondolta helyesen meg­­ítélhetőnek, én pedig — tres faciunt colle­gium — abból a nívóból, melyen tanítói állanak s abból, mennyire tudja megbe­csülni e nép tanítói munkáját. A példák beszélnek! Ismeretes dolog, hogy nállunk a nemzet legeslegolcsóbb napszámosai a néptanítók. E majdnem 27 ezer főből álló hadsereg helyzetének jobbrafordulását az állam­ és a társadalomtól várja, a társa­dalom pedig azt várja, hogy önerejéből forrjon ki e hadsereg, egyszóval a nép­tanítóság alaposan benne él abban a cir­­culus vitiozusban, melyből mielőbb kisza­badulni, váljon kinek nagyobb érdeke ! Azt­­ hiszem mindkettőé. De múlt az idő s eljőve a néptaní­tók Mózese, ki a kősziklából is forrást fakaszt. Kultuszminiszterré lett Wlassics Gyula egyetemi jogtanár, ki szivének egész melegével, vagy tudásával és a lázas mun­kában megtört vasminiszterére emlékeztető energiájával feküdt neki a nagy munkának: hazája kultúráját virágzóvá tenni. Most itt, majd amaz reformál s munkáját nemzete­­ elismerése kiséri s ezt látva remény­tér a néptanítóság szivében is. E hó 2-án jelent meg a megreform I­máit Néptanítók Lapjának első száma, melyben Wlassics miniszter írta a bevezető sorokat, melyeket a néptanítókhoz intéz; minden mondása arany igazság és írójuk mély tudására és nagy hazaszeretetére vall. Tessék elolvasni, im itt ki­élöm egyes he­lyeit: Szivem egész melegével üdvözlöm a honalapítás ezredik évfordulójának hajna­lán M. orsz. érdemes néptanítói karát! Szeretnék minden egyes tanítóval kezet fogva, közvetlenül szólni arról a magasz­tos, nemzetem sorsára döntő hivatásról, melyet nekik betölteniük kell. Tudom, hogy a magy. társadalom a néptanítói munkás-­­­ság nagy erkölcsi értékét és hatalmi erejét , még mindig nem emelte" közbeesőjében­­ arra a színvonalra­, mely megilleti. De ismét igazságtalanság volna azt állítani, hogy a­­ közfelfogás ez irányban is ne volna hatal­mas átalakulási és fejlődési folyamatban. A most forrongó és jegeczesedő magyar­­ társadalomban mindinkább új világnezlet і tör elő a pályák értékének megítélésében­ is és a közművelődés haladásával finomul a társadalom közbeesőjének tartalma és iránya is. Így is kell lenni! Mert, a mely társa-­ dalom csak a rögtön hasznot hajtó ered­mény előtt hull porba és nincs finomabb, tisztultabb izlése a kultúra nemzetfentartó­­ ereje iránt, hol a közművelődés szolgálatá­ban álló munkának és munkásnak megbe­­csültetése küzdelem tárgya, az a társadalom még messze áll a civilisatió magaslatától. A magyar társadalomban lépésről-lépésre hó­dít az igazság ereje. A kultúra fénye ma­­ már nemcsak az ormokat világítja be, az egész völgy világosodik. Állam és társada­lom e kultúra önzetlen munkásait a tiszte­let, a megbecsülés mindig fokozandó elis­merésével kíséri. Ehhez az örvendetes átalakuláshoz legtöbbel járult a néptanítói kar. Igen uraim ! az önök buzgalma emelt fővel veheti ki ré­szét a sikerből...Nincs hatalmasabb fegyver, mintha azok, kik hivatásból léptek a tanítói pályára, odaadó buzgóságot fejtenek ki. Ez az a varázsvessző, mely képes meghódítani a társadalmat. A­kit lelkesedés, hivatásszerű ihlettség visz a tanítói pályára , az áldhatja Istenét, s hogy tanítónak tette. Miért. Mert neki van a világon a legtisztább a legédesebb öröme. Vagy van-e eszményibb boldogság a csa­ládapa öröm­érzeténél ? "Dicsőség, hatalom, vagyon, mind múlandó és tövises örömek. Az édes megnyugvás, a tartós öröm fészke a családi kör édes nyugalma. A tanító pe­dig, kit hivatás szállított pályájára, iskolája csendes falai között az ártatlan gyermek­­­ szivektől környezve, a családi boldogság megtisztult gyönyörét érzi. Gyermekek ve­szik körül igaz szeretettel, a­kiket ő nevel és oktat emberekké, hű hazafiakká. Íme a­­ családatya boldogsága az iskolában. De egyúttal minő hatalom, erkölcsi erő és fele­lősség van letéve kezükben. Embert, hazafit nevelni! Önök azok, kik a jövő és a le­­tűntnél hatalmasabb ezredév biztos alapjait­­ vannak hivatva lerakni a sok megpróbál­tatáson keresztülment haza számára. E tudat fokozza munkájuk becsérzetét. Nevel­jenek vallásos, az élet komoly feladatait komolyan teljesíteni tudó, kötelességszerető, hű magyar hazafiakat. Az élet rideg peszimismusára való­­ hajlandóságot s a sok társadalmi gyomot már csirájában irtsák ki a gyenge szivekből, képezzenek egyenes, őszinte, bátor jelleme­ket. A „szeresd felebarátodat, mint tennen­­magadat“ a kereszténység ez örökre szóló intelme váljon a magyar agy és szív lük­tető erejévé! A magyarnak inkább van erre szüksége, mint másnak. Kevesen vagyunk, a társadalmi széthúzás átkától mentsük meg hazánkat! A becsületes ember fogalma iránt szigorú világnéz­et magvait hintsék el az új nemzedék szívébe, mert csak így semmisü­l meg a becsületesség mezébe öltözött hit­ványság. A „kötelességtudás“ igaz értel­mének közfelfogásában is szigorúbb mérté­ket kell alkalmazni, mert napról-napra tapasztalhatjuk, hogy a mi társadalmunk­­ hamar érdemszámba veszi a kötelesség puszta teljesítését és jutalmat vár az, a­ki­­ csak kötelességét teljesiti, ezért vannak oly­­ sokan, kik kötelességüket nem is teljesi­tik ! . . . E buzgó törekvésükre kérem én imaszerü áhitattal az Ég bőventermő áldását. Erős a hitem, hogy ezután a lelkes szózat után anyagilag is segítségére fog sietni Wlassics a néptanítóknak s hogy h­amaz eszményi kézszoritás mellett erre mily égető szükség van, eléggé illusztrálják az Ugocsa“ számaiban elég sűrűn olvasható felségsegélyek, a német szét volt tagolva és az olasz nép századokon át a pápa világhatalma alá tartozott. Azok a népek pedig, melyek a magyarokkal együtt ezer év előtt léteztek, élet­viszonyaikban annyira el­elváltoztak, hogy rájuk ismerni se lehet. A lengyel fel van osztva, a bolgárt elnyelte a szlávság, a bajor és szász más földrajzi és jogi határok között él, mint azelőtt. Velencze hatalma teljesen aláhanyatlott és Dalmáczia melléktarto­­mánynyá sülyedt. Csak a magyar faj tartotta magát és nem hódolt meg sen­kinek, aminthogy ő sem iparkodott soh­a magába olvasztani, vagy leigázni más népet. A hódolt népek, mint azt Mun­kácsy Mihály honfoglalási képe is mu­tatja, szabadon és önérzetes megadással járultak a hóditó Árpád elé, hogy fel­ajánlják neki földjüket, mert a hóditó hadvezér nem kívánt maga előtt látni rabszolgákat, csak alattvalókat. Talán jobb lett volna, ha századok beolvasztó politikája által Magyarországon is úgy mint Francziaországban, Angliában és Németországban történt, az összes nem­zetiségek egy egységes, egynyelvű nem­zetté alakultak volna át, de a magyar nép többre becsülte a szabadság függet­len érzését, semhogy attól bárkit is meg­fosztani iparkodott volna. (Vége következik.) pere ezét. Hirdette az újságban s képzelje, már másnap megtalálta a karpereczet az asztalfiókban. Szegény ő maga tette oda! Bálám óta valahányszor egy szamárt és egy próféta összeveszett, mindig a pró­féta húzta a rövidebbet. (Jókai.) ■* Gigerli tanács: Ha a színházban tám­lásszékre nem telik, mehetsz a karzatra is, hanem próbáld a dolgot ismerőseid előtt „lux“ színében föltüntetni. Kiállítás a hó alatt. Csendben zajtalanul, de a múltak iránti kegyelet és a jövőbe vetett hit ünnepies hangulatával léptük át Magyar­­ország millenáris esztendejének küszöbét Jégkéreg borítja a természetet, de a hó felett, Petőfi szavai szerint, „piros rózsa koszorúzza a telet“. Piros rózsája a kegyeletnek, a reménynek, a nemzeti öntudatnak és ezer év viszontagságai után a békés fejlődés és hatalmas len­dület áhítatának. Ünnepies hangulat szállja meg a tömegek szívét és mindenki érezi, hogy a most ránk köszöntött új esztendő a történelem ritka évfordulói közé tartozik. Ezer év nagy idő egy nemzet életében és ritka az a nép, mely állami fennál­lását ily hosszú időre kiterjeszteni képes lett volna. Az ókor kulturnépei között Judaea, Persia, Phöniczia, Hellas, Róma egy sem érte meg fennállásának ezredik évét és az újkori nemzetek között sincsen Európában egy sem, mely ugyanazon állami szervezet mellett ősi alkotmányá­nak eredetét, az uralkodó faj változatlan suprematiája mellett, ezer évre kiszámít­hatná. Nagy népek és nagy birodalmak pusztultak el, mialatt a magyar válságos nehéz viszonyok között, tatártól, töröktől, gyakran önkezétől is vérezve, hősi bá­torsággal meg tudta védelmezni nemzeti önállóságának csaknem szakadatlanul os­tromolt védő sánczait. A mostan élő leg­hatalmasabb nemzetek is ezer év előtt még alig léteztek; az orosz még adót fizetett a tatárnak, legyeinek, Anglia még meg sem kezdete nemzeti alakulásá-і nak physiologiai proczesszusát; a franczia­­ még nem állapította meg állami határait.­­ Regále bérlet. A fogyasztási- és italadó bérlet a mi viszonyaink között fontos közgazdasági ügyi mozzanatot képez. Már az üzlet egyszeri lebonyolítása, a 3 éves bérlet cziklus is elég ok arra, hogy foglalkozzunk vele, de még fontosabbá teszi e tényt az, ha a közérdek szempontjából tekintjük. Hogy ezt az adóz­ási nemet kellő meg­világításba hozzuk, állítsunk össze egy kis statisztikai kimutatást az állami adókról. Ugocsa vármegye állami egyenesadója 1895. évre 189807 frt 68 kr., ebből N.-Szőllős városra esik 23413 frt 36 kr. A fogyasz­tási és italadó 1896-ra az egész megyére 61751 frt 44 kr., ebből Nagy-Szőllősre esik 10118 frt 11 kr. Ebből látjuk, hogy ez a közvetett adónem az egyenesadó harmadá­nak felel meg. De menjünk tovább: váro­sunk bor-, hús-, czukor és sör, fogyasztási adó czímen átlagosan és tételenként 1500 forintot fizet, míg a szeszitalra, tehát pálinka fogyasztásra magára 4065 frt 65 kr. adó esik. Tehát 10000 fr­tos közvetett adótétel­nek majdnem fele a nép pálinka fogyasz­tásából kerül ki. Így áll az arány a város­ban, hát még a vidéken? Ott bizonyára aránytalanul nagyobb felét a szesz fogyasz­tás szolgáltatja annak az 50000 frt adó­tételnek. A regále bérletnél három oldalú érdek­nek kell kielégítést találni: a kincstár, a fogyasztó közönség és a bérlő érdekének. A kincstár azon van, hogy a megbecsült adótételt megkapja s ezért ezen irányban garanciát nyújtó bérlőt keres; a nagyközön­ség érdeke az, hogy a fogyasztási czikkek kereskedelmi forgalma, azok olcsósága, ter­melési üteme fenakadást ne szenvedjen s hogy ez a közvetett adó a törvényesen megállapított adólábat túl ne haladja; más szóval, hogy a közönség ne zsaroltassék ; végül harmad­sorban jöhet a bérlő érdeke figyelembe az üzleti nyereség tekintetében. A törvényhozás azon volt, hogy ezek az érdekek ne jöjjenek egymással összeüt­közésbe, sőt arról is gondoskodott, hogy a bérletek kötésénél községek és városok mindig határozott előnyben részesüljenek. Azt hiszem, megérti mindenki a törvény­­hozásnak ezt az intenzióját, mely lényegében véve abból áll, hogy a bérlettel járó nyere­ség maradjon a városé, legyen az közva­gyon ; de másrészt a város a saját polgá­raival szemben és anélkül, hogy a kincstárt megkárosítaná, oly kedvezményeket adhat, melyek a lakosságnak úgy erkölcsi, mint anyagi javára szolgálnak. Városunk az elmúlt évben is, az idén is a saját nevére váltotta meg a regálét, de az elmúlt évben is, ez idén is a Guttmann és 3'sai konzortiumnak adta ki kezelésre. Nekem a társulat ellen semmi kifogásom sincs; e társulat bérelte ki ez évben az egész megye regáléját, mi csak azt igazolja, hogy a kincstárral szemben megbízható, szolid bérlő, a többi versenytárssakkal szemben pe­dig erős üzlet fél. Azt azonban nem tudom megérteni, hogy Nagy-Szőllös városának miért kellett a saját nevére megváltott regálebérletet en­nek konzorcziumnak odaajándékozni ? 3. szám. Folytatás a mellékleten.

Next