Ugocsa, 1900 (16. évfolyam, 2-46. szám)

1900-01-14 / 2. szám

1900. január 14. van egy részén, mint az eredetben terveztetett, szinte módot nyújtani a kisebb gazdáknak, hogy ott s abból maguknak 1—2 holdas kisebb ré­szeket szerezhessenek. Ma természetes, hogy az adott viszonyok közt, a parczellázás foly­tatásával várni kell, de annak idején az folytatandó és csakis így lesz el- , érve a czél legfőbb része, mely ve­zette azokat, kik e birtok­vásárt ajánlották és kik, mint megemlí­tettem, daczára a jelenlegi mostoha viszonyoknak, ma sem tartják hibá-­­­nak és rossznak, hogy e vásárlás megtörtént. Természetes, hogy fő feltételt ké­pez a gondos, lelkiismeretes intéz­kedés és gazdálkodás, a megbízott közegek, bizottság és ugyanilyen fő­felügyelet a képviselő-testület ré­széről. És itt megemlítem, mi bénító­­lag, zavarólag hat, még e birtok vásárlására kihatólag is, de beteggé teszi egész községi életünk és ház­tartásunkat, hogy jegyzőnk és pénz­tárnokunk, már vagy 6 — 8 hete állásuktól felfüggesztve, vizsgálat alatt állanak; — vezeti tehát az összes belső és eléggé komplicált irodai ügyeket, az itt nem is régóta alkal­mazott, tehát még a kellő tájéko­zottsággal nem biró segéd­jegyző és igazi szerencse, hogy helyettes pénz-­­ tárnokul ajánlkozott egy oly valaki, kire ezen működésben, a legnagyobb megnyugvással tekintünk mindany­­nyian. De kérjük a felsőbb hatóságot, kegyeskedjék véget vetni e bizony­talan, tarthatatlan és esetleg nagy károkat okozható helyzetnek, tessék befejezni a vizsgálatot, siettetni az eljárást, elcsapni az illetőket, ha bű­nösök, vagy ha kevésbbé azok, visz­­szahelyezni. Nincs rosszabb a bizony­talanságnál, annál még a rész bizo­nyos is jobb. Még egyet akarok felemlíteni és ez az, a­mire kell, hogy a vár­megye közönsége legközelebbi köz­gyűlésében reá adja sanctióját, t. i.: községi költségvetésünk jóváhagyása. Ez is rendetlenség és rendelle­nes dolog, hogy e költségvetés csak most nyújtatik be, történik pedig ez azért, mert a múlt év utolsó hónapjai egyikén beadott, annyira hiányos és zavaros volt, hogy azt kipótlás végett a megyei számvevőség, vissza kelle­t­t, hogy küldje. Most fog tehát beadatni az újab­ban kipótolt és összeállított költség­­vetés és bizony nagy összegekről van abban szó, nagyon sokba kerül ez a mi községi háztartásunk, nem hiába, hogy nagyközség vagyunk, bátran lehetnénk kis város is, úgyis városnak mondjuk magunkat. E költségvetés tehát a várme­gye legközelebbi közgyűlésén fog el­bíráltatni, esetleg egy pótindítvány alapján provokált újabb képviselő­testületi határozattal együtt, melynek facitja az, hogy a költségvetésbe, az említett nagy birtokvétel négy félévi annuitása vézetett fel a kiadási ro­vatba, pedig tényleg a múlt év fo­lyamán 2 félévi részlet ki lett már fizetve, kifizetve a Nagy-Szőllős tu­lajdonát képezett régi jegyzői telek, az ottani rozzant épület részeinek eladásából és ugyancsak a régi vá­rosháza eladási árából befolyt össze­gekből. A­midőn a költségvetés összeáiiktatott, azon téves nézetből indultak ki, hogy az említett össze­gek, melyekkel a két tavalyi esedé­kes árnuitás legnagyobb részt fede­zetet nyert, törzsvagyont képeznek, melyet nem szabad tőkéjében fel­használni, csakhogy ezen kérdéses telkek és яг e cziment egyebek, képviselő-testületi határozat és fel­sőbb engedély alapján adattak el, azon czélból, hogy részben ezen ösz­­szegek új városháza építésére, vagy egy erre alkalmas épület megszerzé­sére fordíttassanak,­­ és mi tényleg szereztünk egy új, városházának al­kalmas épületet, a­hol a város, illetve községháza, elhelyezést is nyert. Jogos lesz tehát a benyújtandó költségvetéssel szemben provocált és netalán hozandó képviselő-testületi határozat, ajánljuk azt előre is figyel­mébe a vármegyei számvevőségnek és a megyei közgyűlésnek, annál inkább, hogy e kérdés elbírálásánál 15, más adónemeknél pedig 20 szá­zaléknyi különbözetet mutatna fel a kivetendő pótadó. —nyi. Egy pénz- és éremgyűjtemény bemutatása. Folyó hó 10-én, délután 3 órakor mutatta be a polgári iskolai tanulóknak dr. Füredi Róbert író és történész gaz­dag pénz- és éremgyüjteményét. Tizenkét méternyi hosszúságban voltak felállítva az időszakilag rendezett gyűjtemény táb­lái. Füredi úr a bemutatást előadással tette tanulságossá és igen érdekessé. Miután a helyiség közepén felállított gyűjteményt egyszerre nem szemlélhette meg az egész ifjúság, a leány- és fiúiskola tanulóinak külön-külön mutatta be az érmeket s a kettős fáradságot nem nézve, külön tartotta meg magyarázatát.­­ A korok szerint rendezett gyűjtemény igen gazdag, nagy értékű. A tudós tulajdonos előadásán meg­látszik az író, szónok és szakember har­monikusan összetalálkozó képessége. A kőkorszaktól kezdve mintegy elvonultatta lelki szemünk előtt a népek kulturtörté­­nelmét, de legtovább időzött a magyar történelemnél s főleg Erdély históriájá­nak vonzó előadásával bilincselte le a figyelmet, a melyre vonatkozó gyű­jte­­ménye teljesség és gazdagság tek­inteté­­ben az egyedüli. Szabatos s az érdeklődést folyto­nosan ébren tartó előadót szinte szere­tettel vette körül az ifjúság s valószínű, hogy az elhangzó lelkes szavak el fogják érni czéljukat a tanulóknál. Füredi a közoktatásügyi kormány engedélyével utazza be a hazát, megje­lenvén minden gymnasium, polgári, reál- és kereskedelmi iskolában, hogy egy olyan kultúrának az útját egyengesse, mely minálunk még bölcsőjében szende­reg. (3. ki közel 30 éve gyűjti az ér­meket, fegyvereket, papírpénzt, okmá­nyokat s e gyűjtésében egész vagyont áldozott e nemes szenvedélyének, semmi fáradságtól se riadt vissza, hogy kül­földre került pénzeinket, érmeinket ott összevásárolva hazahozza, hogy itthon legyen éretbe öntött történelmünk egész gyűjteménye. És tette ezt minden juta­lomra és kitüntetésre való vágyakozás nélkül, egyedül hazája történelmének szeretetéből, de e szeretetet tovább akarja terjeszteni, beleoltani a magyar haza ifjú­ságába, hogy az az ifjúság ne menjen el közönyösen egy-egy emlék, érem, vagy pénzdarab mellett, melyet a földmives ekéje vet napvilágra hazánk véráztatta földéből, hanem érdeklődve tanulmányozza e történelmi segédeszközöket s a h­ála-jele gyanánt ajándékozza azon iskola gyűjte­ményének, hova őt a kegyelet köti. A népek és nemzetek történelmét csakis a szemlélet ilyen eszközlésével lehet igazán és maradandólag átadni, mert an­nak a tanulónak emlékezetéből nem pusztulnak ki soha azon történelmi rész­letek, melyekkel kapcsolatos pénzeket, érmeket, egyéb emléktárgyakat szemei­vel látott, kezeivel tapintott. Előadás után az intézet igazgatója és Nagy Gábor tanár az ifjúság éljen­zései között meleg szavakban köszönte meg a tanulságos, szép előadást és a gyűjtemény bemutatását. A tudós gyűjtő iskolánk éremgyűjteményét is megtekin­tette, melyben több, történelmileg igen értékes darabot talált s ígéretet tett, hogy gyűjteményünket egy collectioval fogja szaporítani; a nehezebben megha­­tározhatókat determinálta bámulatos könnyűséggel és szakszerűséggel. Sajtó alatt levő éremtanát, egyedüli művet magyar nyelven (van ugyan egy hézagos mű magyar nyelven Erdély érdemeiről), megjelenéskor azonnal meg fogja küldeni, valamint költeményeit is. Ezüst borítékba foglalt albumában száz és száz iskola pecsétje alatt olvas­hatók az ő működését elismerő hazafias üdvözlések, melyeket mi is siettünk tiszta szivünkből szaporítani. Az arany­­, tollal már megjutalmazott írónak, törté­nésznek és lelkes hazafinak, ki mindenét magyar hazájának szánta, mi nem ad- s hattunk egyebet, mint szives fogadtatást s elismerésünknek és hálás köszönetü­nk­­nek kifejezéseit. Kisérje őt mindnyájunk áldása kul­túránkat szolgáló utján s majd a népek elismerése a párisi kiállításon, hova már gyűjteményeinek nagy részét elkü­ldütte s hova ő maga is elutazik május h­avá­­i­ban, de előbb még Erdély iskoláit láto- t gatja meg. N.-Szőllős, 1900. január 10. Kerekes Sándor, polg. isk. igazgató. Lélekemelő iskolai ünnepély. Kicsiny, de lelkes társaság gyűlt egybe folyó hó 8-án Egresen, hogy a község érdemes elöljáróságával és tan­testületével együtt ünnepelje a magyar -­­­ság és hazaszeretetnek megyénkben pá­ratlanul álló diadalát. Az ungvári Erzsébet árvaház javára rendeztek itt műkedvelői­­előadással egybekötött tánczmulatságot, s az a kevés ember a ki ott jelen volt igaz örömmel láthatta, hogy a hivatását igazán átérző és megértő lelkész, a kö­telességét szent buzgalommal teljesítő tanító, milyen meglepő, szinte hihetetlen eredményeket érhet el és a község la­kossága büszke lehetett midőn megmu­­t­­atta, hogy a nagyja vendégszerető, tisztességtudó jó hazafi, gyermekeik ér­telmesek, szépek s hogy kis lelkek fo­­­yékony minden szép és nemes iránt. E büszkeségüket tolmácsolta fedő Petrovics Emil gör. kath­. lelkész: іfj. báró Perényi Zsigmond, mint a kerület képviselőjéhez intézett — helyeslések és zugó éljenzésektől többször félbeszakított — szép beszédében, melyben egyúttal­­ígérte, hogy az épületet, melynek alap­­ját most lerakták, folytatni és emelni fogják és hogy azon lesznek, hogy ez az uj generatió nem csak szivében és érzé­kében, de nyelvében is magyar legyen. A kis 10 — 12 éves szereplők, név­szerinti Dankovits Mária, Lyubka Mária,­­ Maruska Julia, Andruskó Mária, Lyubka Anna, Tóth János, Dankovits Péter, Keszler Helén, Biláncsuk Anna és Tu­­picza Julia kitűnően megfeleltek szere­püknek, előadván a­ „Borura-derű “ czímű két felvonásos s a magyar ifjúság szá­mára egy szegedi tanár által irt szín­művet ; — folyékony magyar nyelven és hiba nélkül mondván el hosszú mondó­­káikat. Az élőkép pedig (karácsonyesti ünnepély) bájos, szárnyas angyalkáival, szép karácsonyfáival igazán ritka jó ízlé­séről és ügyességéről tanúskodott Hor­nyák Hana tanítónőnek, a­ki Kuczik Péter tanítóval vállvetve, fáradhatlan tü­relemmel tanította és rendezte a kis sze­replőket, nem számítván elismerésre és jutalomra, tisztán csak a haza és gyer­mekek iránti szeretetből, nemes­­ lelkek gyönyörűségére, észrevétlenül megszűrnak. Ugyancsak a rómaiaktól származik már a későbbi korból, a kutak megmérgezésének esz­méje is, melyet ők a keresztényeknek tulajdonítottak. Homér egyik eposzában, az Iliászban Apollo úgy jelenik meg, mint a ki az embereket és állatokat jár­ványos betegségekkel öli meg s ugyan­csak ő az a Mindenható, a­ki azokat meg is szüntetheti. Úgy látszik, hogy Apollónak ezen utóbbi tulajdonságát akarja föltüntetni a mythologia akkor is, midőn ő a Pythonnak nevezett ó­­világi óriáskígyót, mely a monda szerint egy, a legküzhödtebb levegőből előálló szörnyeteg s ennélfogva a járvány sze­­mélyesítőjeként szerepelt, kiirtja. Ugyan­csak az Iliász II. fejezetében Apolló megharagudván a Tróját ostromló görö­gökre, leszállt az Olympusról és berkek­ben elbújva mérgezett nyilakkal lövöl­dözte őket mindaddig, amig csak áldo­zatokkal ki nem engesztelték. Apolló ezen haragja folytán temérdeken hullot­tak el a Tróját ostromló görögök közül. A tudomány mai álláspontjáról tekintve, Homer ezen leírását tudjuk, hogy a gö­rögök ekkor nem a berkekben rejtőző Apolló mérges nyilaitól, hanem valamely föllépett fertőző betegség folytán hullot­tak el oly sokan. Mint látszik tehát az istenek ha­ragjában, mint járványt okozó tényezőben nemcsak az alsóbb rendű nép hitt, hanem oly kiváló egyéniségek is, mint volt a görögöknél Homér, a rómaiaknál Plinius, Livius, Paracelsus, stb. Ezen naivitás fölött azonban kevésbbé fogunk csodál­kozni, ha meggondoljuk, hogy a múlt században, tehát a felvilágosodás korá­ban élt Haen Antal, a bécsi orvosi egye­tem nagyhírű professora, a­ki mellesleg megjegyezve Mária Theréziának is udvari orvosa volt, még erősen állította a fer­tőző betegségeknek démoni eredetét A keresztény vallás elterjedésével a fertőző bántalmak keletkezéséről alko­tott ezen téves fogalmak más irányt vettek. A Krisztus által Istenről hirdetett eszmékkel ugyanis sehogysem volt össze­egyeztethető a bosszúállás, a járványok pedig éppen úgy dühöngtek, mint azelőtt. Az okozatnak okát kellett tehát keresni és bár a Ill-ik században, Cyprian püs­pök ideje alatt, dühöngött cholera-, hagy­­máz- és himlő-járványt a keresztények is az Isten haragjának tulajdonították, hogy ily módon az iránta való félelmet fokozzák, terjesszék, mindazáltal későb­ben leginkább az ördögök, boszorkányok és varázslók művének tartották a jár­ványokat és azoknak, a­kiket a kor naiv felfogása ilyenekül kijelölt, életükkel kellett lakolniok. A VI-ік században Justinián csá­szár alatt dühöngött és ő róla elnevezett pestis-járvány alkalmával megrémült és a templomokba menekülő emberek utjuk­­ban öldöklő angyallal találkoznak, ki őket dárdájával megszúrja és a szúrás helyén kínos daganatot­ (bubo pestis), majd általános görcsöket kapva össze­esnek és mire hazaszállítják őket elhal­nak. Sajátságos, hogy ezen öldöklő an­gyal látás még minden pestis-járvány alkalmával jelentkezett, kivéve Mesopo­­támiát, hol nem dárdával fölfegyverzett angyalok, hanem a kozákok osztogatták néphit szerint a pestist. Mint tudjuk, a középkort a szellemi sötétség jellemzi és így nagyon termé­szetesnek fogjuk találni, hogy a fertőző betegségek eredetéről az ó­korban alko­tott téves felfogások a kritika rostáján való átszűrés nélkül jutottak el ezen korba is. Mint újabb tényezők fedeztettek föl ezen korban a zsidók, kiknek főké­pen a XIV-ik századbeli világjárvány, e fekete halál kitörését tulajdonították. És sajnos, igen­­, hölgyeim és uraim, miszerint daczára annak, hogy az új kor beálltával miként a szellemi élet minden terén, úgy a fertőző beteg­ségekre vonatkozó eszmék közül is a világosság pírkodó hajnalát mindinkább nagyobb területen látjuk derengeni és­­ dac­ára, hogy a legújabb kor tudomá­nyos felfedezései mind mélyebb és mé­lyebb betekintést engednek a természet­­ titkaiba, mindazáltal mintegy rendkívül­­ sötét foll marad még századunk törté­netében is, hogy a járványok keletke-­­ zését illetőleg lábrakapott tévhitek a nép között nemcsak hogy ma is élnek,­­ de sőt újakkal lettek megtoldva. Népünk­­ egy nagy része még ma is Isten csapá- j­­ának tekinti a járványokat, melyekben ezért végzetszerűen megnyugszik s az óvintézkedések foganatosítására igen sok­­ esetben csak karhatalommal vehető rá.­­ Igaz, hogy az ördögöket, boszorkányokat­­ már ma nem tekinti járványt okozó té­nyezőknek, azonban ezen szerepet, mint ezt az utóbbi idők alatt Magyar-, Orosz- és Olaszországban fellépett cholera-jár­­ványok megmutatták, az orvosok- és urakra ruházta. Azon hitben, hogy ezek a kutak vizét megmérgezték, elvakult dühében ellenük fordult és a boszor­­kányokével azonos elbánásban akarta őket részesíteni. És itt nem lesz talán ér­dektelen felemlíteni, miszerint az 1831-iki cholera alkalmával Bereg vármegyében a rémülettől fejét vesztett hatóság azon rendeletet adta ki, mely szerint az orvo­sok házról-házra járva még az olyannak is, a­kinek csak egyszerű hasmenése van, az orvosságot erővel is adják be. Ezen bölcs rendelet végrehajtásának azután azon általános hit lett az eredménye, mely szerint az orvosok erővel mérgezik meg az embereket és kutakat. Ezekben volt szerencsém önöknek, igen tisztelt hölgyeim és uraim, röviden előadni azon természetfölötti tényezőket, melyek koránként nagyobb, majd kissebb körben lettek a fertőző betegségek okai gyanánt elfogadva. Mint ezen előadás folyamán már szintén volt szerencsém említeni, már a legrégibb időktől lógva találkozunk oly eszmékkel, illetve törek­vésekkel is, melyek azoknak eredetét a természeti erők befolyásából igyekeznek megfejteni. (Folytatása következik.) A G­­ C­S A 2. szám

Next