Ugocsa, 1913 (29. évfolyam, 45. szám)

1913-11-09 / 45. szám

1913 nov 9. Szóval beszélhetünk róla, de lángpal­lossal álljunk valahányszor a cruppierek hada a láthatáron mutatkozik. Nagy naivság lenne különben cik­künket avval a felhívással végezni, hogy elég volt a panamából, no ennek felkotrásában találjuk gyönyörűségün­ket. Mert a panama az az óhajtott csemege, a mi kedves hírlapok szá­monként való eladásának és elvégre nagyon sok kiadói konyhánk ez a döntő szempont. A Hamupipőkék mi vagyunk, a vidéki lapok, akik még régi tradícióként a közélet tisztességét hirdetjük, érte síkra szállunk és semmi örömünket nem találjuk abban, ha közéletünk nyakig gázol jó és játék­banki botrányokban. Csak már más isteneknek áldozná­nak azok is, akik most panamát szi­matolva, országunk hírnevének annyit ártanak: A sajtóreform. A sajó reformjára egészen megérett az idő. Nem szabad megijedni attól a bohém lármá­tól, mely a sajtó berkeiben, mindig kiseb­­bedő erővel, elhangzik. Megegyezünk abban mindnyájan, hogy a sajtóreformra elodázha­tatlan és múlhatatlanul szükség van. A kor­mányok túlságos félelme volt az ok eddig­­elé is, hogy ehhez a kényes kérdéshez nem nyúltak. Beszéltem a cikk megírása előtt egy budapesti tekintélyes lap­kiadóval, aki ud­vari tanácsos is és mellesleg milliomos. Beszéltem különféle pártállású hírlapírókkal. És úgy a kiadó, aki még­hozzá ez idő sze­rint: intranzigens ellenzéki, kijelentette, hogy a tervezett reform a tisztességes sajtónak olyan védelme, hogy csak hozsannával lehet üdvözölni, — ugyanezt mondották más ol­dalról a különféle pártállású hírlapírók, akik különösen egyrészt azért üdvözlik a javas­latot, mert az újságírók jogviszonyait sza­bályozza, másrészt gáncsolják, mert a jogvi­szonyok szabályozásában nem minden kari­érdek érvényesül, de abban egyező a véle­mény, hogy amit a javaslat a magánbecsület védelméért tesz, hogy a­mit a parazita sajtó megszüntetésére tervez, továbbá, ahogyan a pornographia irodalmának lángpallossal öl­döklő angyalt állít a sajtószabadság paradi­csomában,­­ azok oly tiszteletre méltó in­­tenziók, hogy még nagyobb hibákat is el lehetne nézni, mert hiszen mint mindenem­ben mit, ez a reform se hibátlan. Hogy ezzel szemben az egzisztenciáikban megtámadott botránykereső lapok hogyan kelnek ki és rugdalódznak, azt ne nézzük túlságos elszomorodással. Mi, a­kiknek ke­nyerünk a hirlapi­ás, elborzadva láttuk, hogy a korportáz­s utcai lármájával terjesztett la­pok micsoda ököl betűkkel végeztek ki em­bereket. Eleinte csak a politikusokra ment az embervadászat, de aztán ráterelődött min­den emberre. Nemcsak az élőre, hanem a meghaltra is. Eseteket tudnánk felsorolni, hogy egy családnak gyászát miként vadász­ták elő az újságíró vérebek, és hetekre váj­­káltak a leggyászosabb családi sebekben iz­galmat nem ismerve kegyetlenül. Eseteket tudunk, amidőn a később becsületéért kíno­san vesszőt futótól ezreket akartak kizsarolni és miután azt meg nem kapták,­­ a meg­károsított ember bosszuérzetében indítottak ellene olyan sajtóhadjáratot, mely az illetőt kenyerétől megfosztotta és az őrültek házába üldözte. Óh, szörnyűséges bűne van a saj­tónak, s éppen azok, akik ez égbekiáltó és halálos bűnöket elkövették, t ágálnak most legjobban, hogy oda a szép szabadság, oda a gesejt gondolják magukban, ezután a ki­szemelt áldozati birkákat nem lehet kispadra vonszolni, becsületében támadni, nem lehet a családi élet legintimebb jeleneteit ellesni, megírni, vagy el se lesni, csak egyszerűen hasból megírni, a­mellyel örök bélyeget süt­nek szerencsétlen áldozataikra. A törvényjavaslatnak a magánbecsületet érintő része teljes elismerésünkkel találkozik és mi, akik a szabadosság korát sem úgy éltük, hogy vájkáljunk mások becsüle­tében,­­ örvendezve látjuk egy jobb idők­nek hajnalát, mert az elvadult sajtó mérhe­tetten károkat tett a tömegek ízlésében és bizony nolens-volens vele kellett haladni, ha nem is oly szabadjára, az egész sajtónak, ha nem akart a szürke nénikék megvetett színvonalára jutni. Hány lelkiismeretes hír­lapíró sóhajtott föl amikor a kiadói érdek, a pöcze gödör tisztításához való munkára küldte, holott lelke magasan szárnyalt a nagy emberi ideálok után. Lehet érdekes lapot szerkeszteni, ha nem is hazudozunk, ha mások becsületében nem is gázolunk. És lassan, lassan a krajcáros lapok olvasói is hozzá fognak a tisztultabb, a becsületesebb hanghoz, ahhoz, hogy a közfórumon fáradozó ember egyúttal nem gazember is, és hozzá­szokik ahhoz, hogy mert a köznek dolgozik, nem éppen szüksé­ges becstelennek kiáltani. És az olvasó lel­kének egyáltalában nem lesz ártalmára, sőt ellenkezőleg hasznára lesz, ha nem olvas, a családok benső életéről, beteg emberek ön­­megfeledkezéséről, nem olvas pornographiát és nem lát szemérmetlen képeket. Az a baj, hogy ez az áldott reform későn születik. Hamarabb kellett volna. De jobb később, mint soha! Amit pedig a javaslat­ban, annak javítására bele kell tenni,­­ azt a részletes tárgyalás során módjában lesz a közvéleménynek kiküzdeni, soha részegnek nem látták, még lakodalmon sem, ami hihető, hogy a ruthéneknél közön­séges. Csakugyan, a mértékletességnek követ­kezése rajta szembetűnő volt, mert nem tudták, hogy valaha betegeskedett volna. Halálát az elerőtlenedés okozta. Még nagyobb kórról tanúskodnak a követ­kező példák, melyek a száz évet már jóval túlszárnyalják. Rockenstein Lőrinc földmivelő Pest vár­megyében Császártöltés nevű helységben az 1825. esztendő augusztus 31-én halt meg életének 123-ik esztendejében. Két felesége volt az elsővel 40 esztendeig, a másodikkal pedig egész 53 esztendeig, aki előtte másfél hónappal halt meg. Mikor először megháza­sodott, 30 esztendős volt. Ezen tiszteletre méltó öreg egész életében sohasem beteges­kedett; többet evett mint egy egészséges fiatalember hallása, látása legjobb volt; egyenesen járt, és oly ereje volt, hogy kevés­sel halála előtt a szőllőben pipázva a leg­nagyobb szorgalommal dolgozott. Guta ütés által csendesen múlt ki a világból. 1828. december 28-án két napi beteges­kedés után, életének 124-ik évében halt meg Nógrád megyében. Ebecken, Handze Pál, ki 12 esztendős korától fogva juhászkodott. Halála napjáig friss egészsége volt, emléke­zete teljes épségben megmaradt és ami ülönös, még ősz haja sem volt. Bars vármegyében, melyet a magyarok kies fekvése és termékeny földje miatt, továbbá mert itt minden időben igen hosszú életű emberek találkoztak, Kis betlehemnek is hívtak. Kissalló nevű faluban 1755-ben élt még egy ember, aki 1630-ban született és így már akkor 125 esztendős volt. Az ember neve Berka (Berthold.) A rendkívüli hosszú életnek azonban kétségkívül legnevezetesebb példái hazánk­­ban Rovin (Robi) János és zárt Péter. Robin János és az ő felesége, Sára a Temesvári bánátban, Szedalon születtek és laktak. 1781-ben még életben voltak, amikoris a férfi 172, a felesége pedig 164 éves volt és 147 esztendő óta éltek együtt oly szeren­csével, hogy még unokáiknak is nagy korban láthatták az unokáit. Két fiuk és két lányuk a nevezett évben még szintén élt s a fiuk közül a legifjabb ekkor 116 éves volt, aki­nek két unokája közül az egyik 27 a másik pedig 35-ik életévben volt. Azonban még nagyobb kort ért el Zart Péter, aki 1724-ben II. Kövéres falujában halt meg 125 éves korában. 1539-ben szüle­tett, görög keleti vallású volt, még kevéssel járkálni és alamizsnát kéregetni. Szemei kissé vörösek voltak de valamit még látott velők. Haja és szakálla penészhez hasonlított, de volt még néhány foga: akkor még élő fia 95 éves volt. A G­O C S A 45 szám­ ­ HÍREK — Br. Perényi Zsigmond üdvözlése. A debreceni keresk. és iparkamara dr. Peré­­■ nyi Zsigmondot a kamara lev. tagját állam­­titkári kinevezése alkalmából a legmelegeb­ben üdvözölte.­­ A nagyszőllősi szinpártoló egye­sület f. hó 8-án tartotta első közgyűlését Újhelyi-Vitkay Sándor főszolgabíró elnöklete alatt. Az egyesületnek 603 korona vagyona van, s tagjainak száma 80. A közgyűlésen megjelent Sajó Vilmos színigazgató s bemu­tatta a társulata s az előadandó darabok névsorát. Az egyesület egyhangúlag Sajó Vilmos színigazgató mellett fogadott állást, aki december hó elején megkezdi két hétre tervezett szereplését. A közgyűlés elhatározta egy állandó színpad megépítését, s erre Új­helyi-Vitkay Sándor, Ráthonyi Ákos, s Komáromy Lajos tagokból álló előkészítő bizottságot küldött ki.­­ Az Ugocsa megyei Gzadasági Egye­sület f. hó 8-án tartott választmányi ülésén egyhangúlag megválasztotta Szőnyei Istvánt titkárául. — A szatmári püspök kitüntetése. A király megengedte, hogy a budapesti tudo­mányegyetem tanácsa a keresztény vallás szabad gyakorlatának ti­zenhatszázados év­fordulója alkalmából Dr. Boromisza Tibor szatmári püspököt tiszteletbeli hittudományi doktorrá felavassa. — Uj ügyvédek. Dr. Skultéty Tivadar és dr. Szabó Gábor az ügyvédi vizsgát Buda­pesten illetve Marosvásárhelyen sikeresen letették. Irodájukat dr. Skultéty Nagyszőlősön dr. Szabó Halmiban nyitja meg. — Ipartanácsi tagok. Az 1884 évi XVII. tcz. 175 §-a értelmében a törvényhatóságok mellé szervezett ipartanácsok tagjait f. évi október hó­d-idkán választotta meg a deb­receni keresk. és iparkamara közgyűlése. Az ugocsamegyei ipartanács rendes tagjai lettek Deutsch Jenő és Guttmann Emánuel, pót­tagjai Rózner Sándor és Jámbor Árpád.

Next