Ugocsa, 1913 (29. évfolyam, 45. szám)
1913-11-09 / 45. szám
1913 nov 9. Szóval beszélhetünk róla, de lángpallossal álljunk valahányszor a cruppierek hada a láthatáron mutatkozik. Nagy naivság lenne különben cikkünket avval a felhívással végezni, hogy elég volt a panamából, no ennek felkotrásában találjuk gyönyörűségünket. Mert a panama az az óhajtott csemege, a mi kedves hírlapok számonként való eladásának és elvégre nagyon sok kiadói konyhánk ez a döntő szempont. A Hamupipőkék mi vagyunk, a vidéki lapok, akik még régi tradícióként a közélet tisztességét hirdetjük, érte síkra szállunk és semmi örömünket nem találjuk abban, ha közéletünk nyakig gázol jó és játékbanki botrányokban. Csak már más isteneknek áldoznának azok is, akik most panamát szimatolva, országunk hírnevének annyit ártanak: A sajtóreform. A sajó reformjára egészen megérett az idő. Nem szabad megijedni attól a bohém lármától, mely a sajtó berkeiben, mindig kisebbedő erővel, elhangzik. Megegyezünk abban mindnyájan, hogy a sajtóreformra elodázhatatlan és múlhatatlanul szükség van. A kormányok túlságos félelme volt az ok eddigelé is, hogy ehhez a kényes kérdéshez nem nyúltak. Beszéltem a cikk megírása előtt egy budapesti tekintélyes lapkiadóval, aki udvari tanácsos is és mellesleg milliomos. Beszéltem különféle pártállású hírlapírókkal. És úgy a kiadó, aki méghozzá ez idő szerint: intranzigens ellenzéki, kijelentette, hogy a tervezett reform a tisztességes sajtónak olyan védelme, hogy csak hozsannával lehet üdvözölni, — ugyanezt mondották más oldalról a különféle pártállású hírlapírók, akik különösen egyrészt azért üdvözlik a javaslatot, mert az újságírók jogviszonyait szabályozza, másrészt gáncsolják, mert a jogviszonyok szabályozásában nem minden kariérdek érvényesül, de abban egyező a vélemény, hogy amit a javaslat a magánbecsület védelméért tesz, hogy amit a parazita sajtó megszüntetésére tervez, továbbá, ahogyan a pornographia irodalmának lángpallossal öldöklő angyalt állít a sajtószabadság paradicsomában, azok oly tiszteletre méltó intenziók, hogy még nagyobb hibákat is el lehetne nézni, mert hiszen mint mindenemben mit, ez a reform se hibátlan. Hogy ezzel szemben az egzisztenciáikban megtámadott botránykereső lapok hogyan kelnek ki és rugdalódznak, azt ne nézzük túlságos elszomorodással. Mi, akiknek kenyerünk a hirlapiás, elborzadva láttuk, hogy a korportázs utcai lármájával terjesztett lapok micsoda ököl betűkkel végeztek ki embereket. Eleinte csak a politikusokra ment az embervadászat, de aztán ráterelődött minden emberre. Nemcsak az élőre, hanem a meghaltra is. Eseteket tudnánk felsorolni, hogy egy családnak gyászát miként vadászták elő az újságíró vérebek, és hetekre vájkáltak a leggyászosabb családi sebekben izgalmat nem ismerve kegyetlenül. Eseteket tudunk, amidőn a később becsületéért kínosan vesszőt futótól ezreket akartak kizsarolni és miután azt meg nem kapták, a megkárosított ember bosszuérzetében indítottak ellene olyan sajtóhadjáratot, mely az illetőt kenyerétől megfosztotta és az őrültek házába üldözte. Óh, szörnyűséges bűne van a sajtónak, s éppen azok, akik ez égbekiáltó és halálos bűnöket elkövették, t ágálnak most legjobban, hogy oda a szép szabadság, oda a gesejt gondolják magukban, ezután a kiszemelt áldozati birkákat nem lehet kispadra vonszolni, becsületében támadni, nem lehet a családi élet legintimebb jeleneteit ellesni, megírni, vagy el se lesni, csak egyszerűen hasból megírni, amellyel örök bélyeget sütnek szerencsétlen áldozataikra. A törvényjavaslatnak a magánbecsületet érintő része teljes elismerésünkkel találkozik és mi, akik a szabadosság korát sem úgy éltük, hogy vájkáljunk mások becsületében, örvendezve látjuk egy jobb időknek hajnalát, mert az elvadult sajtó mérhetetten károkat tett a tömegek ízlésében és bizony nolens-volens vele kellett haladni, ha nem is oly szabadjára, az egész sajtónak, ha nem akart a szürke nénikék megvetett színvonalára jutni. Hány lelkiismeretes hírlapíró sóhajtott föl amikor a kiadói érdek, a pöcze gödör tisztításához való munkára küldte, holott lelke magasan szárnyalt a nagy emberi ideálok után. Lehet érdekes lapot szerkeszteni, ha nem is hazudozunk, ha mások becsületében nem is gázolunk. És lassan, lassan a krajcáros lapok olvasói is hozzá fognak a tisztultabb, a becsületesebb hanghoz, ahhoz, hogy a közfórumon fáradozó ember egyúttal nem gazember is, és hozzászokik ahhoz, hogy mert a köznek dolgozik, nem éppen szükséges becstelennek kiáltani. És az olvasó lelkének egyáltalában nem lesz ártalmára, sőt ellenkezőleg hasznára lesz, ha nem olvas, a családok benső életéről, beteg emberek önmegfeledkezéséről, nem olvas pornographiát és nem lát szemérmetlen képeket. Az a baj, hogy ez az áldott reform későn születik. Hamarabb kellett volna. De jobb később, mint soha! Amit pedig a javaslatban, annak javítására bele kell tenni, azt a részletes tárgyalás során módjában lesz a közvéleménynek kiküzdeni, soha részegnek nem látták, még lakodalmon sem, ami hihető, hogy a ruthéneknél közönséges. Csakugyan, a mértékletességnek következése rajta szembetűnő volt, mert nem tudták, hogy valaha betegeskedett volna. Halálát az elerőtlenedés okozta. Még nagyobb kórról tanúskodnak a következő példák, melyek a száz évet már jóval túlszárnyalják. Rockenstein Lőrinc földmivelő Pest vármegyében Császártöltés nevű helységben az 1825. esztendő augusztus 31-én halt meg életének 123-ik esztendejében. Két felesége volt az elsővel 40 esztendeig, a másodikkal pedig egész 53 esztendeig, aki előtte másfél hónappal halt meg. Mikor először megházasodott, 30 esztendős volt. Ezen tiszteletre méltó öreg egész életében sohasem betegeskedett; többet evett mint egy egészséges fiatalember hallása, látása legjobb volt; egyenesen járt, és oly ereje volt, hogy kevéssel halála előtt a szőllőben pipázva a legnagyobb szorgalommal dolgozott. Guta ütés által csendesen múlt ki a világból. 1828. december 28-án két napi betegeskedés után, életének 124-ik évében halt meg Nógrád megyében. Ebecken, Handze Pál, ki 12 esztendős korától fogva juhászkodott. Halála napjáig friss egészsége volt, emlékezete teljes épségben megmaradt és ami ülönös, még ősz haja sem volt. Bars vármegyében, melyet a magyarok kies fekvése és termékeny földje miatt, továbbá mert itt minden időben igen hosszú életű emberek találkoztak, Kis betlehemnek is hívtak. Kissalló nevű faluban 1755-ben élt még egy ember, aki 1630-ban született és így már akkor 125 esztendős volt. Az ember neve Berka (Berthold.) A rendkívüli hosszú életnek azonban kétségkívül legnevezetesebb példái hazánkban Rovin (Robi) János és zárt Péter. Robin János és az ő felesége, Sára a Temesvári bánátban, Szedalon születtek és laktak. 1781-ben még életben voltak, amikoris a férfi 172, a felesége pedig 164 éves volt és 147 esztendő óta éltek együtt oly szerencsével, hogy még unokáiknak is nagy korban láthatták az unokáit. Két fiuk és két lányuk a nevezett évben még szintén élt s a fiuk közül a legifjabb ekkor 116 éves volt, akinek két unokája közül az egyik 27 a másik pedig 35-ik életévben volt. Azonban még nagyobb kort ért el Zart Péter, aki 1724-ben II. Kövéres falujában halt meg 125 éves korában. 1539-ben született, görög keleti vallású volt, még kevéssel járkálni és alamizsnát kéregetni. Szemei kissé vörösek voltak de valamit még látott velők. Haja és szakálla penészhez hasonlított, de volt még néhány foga: akkor még élő fia 95 éves volt. A GO C S A 45 szám HÍREK — Br. Perényi Zsigmond üdvözlése. A debreceni keresk. és iparkamara dr. Peré■ nyi Zsigmondot a kamara lev. tagját államtitkári kinevezése alkalmából a legmelegebben üdvözölte. A nagyszőllősi szinpártoló egyesület f. hó 8-án tartotta első közgyűlését Újhelyi-Vitkay Sándor főszolgabíró elnöklete alatt. Az egyesületnek 603 korona vagyona van, s tagjainak száma 80. A közgyűlésen megjelent Sajó Vilmos színigazgató s bemutatta a társulata s az előadandó darabok névsorát. Az egyesület egyhangúlag Sajó Vilmos színigazgató mellett fogadott állást, aki december hó elején megkezdi két hétre tervezett szereplését. A közgyűlés elhatározta egy állandó színpad megépítését, s erre Újhelyi-Vitkay Sándor, Ráthonyi Ákos, s Komáromy Lajos tagokból álló előkészítő bizottságot küldött ki. Az Ugocsa megyei Gzadasági Egyesület f. hó 8-án tartott választmányi ülésén egyhangúlag megválasztotta Szőnyei Istvánt titkárául. — A szatmári püspök kitüntetése. A király megengedte, hogy a budapesti tudományegyetem tanácsa a keresztény vallás szabad gyakorlatának tizenhatszázados évfordulója alkalmából Dr. Boromisza Tibor szatmári püspököt tiszteletbeli hittudományi doktorrá felavassa. — Uj ügyvédek. Dr. Skultéty Tivadar és dr. Szabó Gábor az ügyvédi vizsgát Budapesten illetve Marosvásárhelyen sikeresen letették. Irodájukat dr. Skultéty Nagyszőlősön dr. Szabó Halmiban nyitja meg. — Ipartanácsi tagok. Az 1884 évi XVII. tcz. 175 §-a értelmében a törvényhatóságok mellé szervezett ipartanácsok tagjait f. évi október hód-idkán választotta meg a debreceni keresk. és iparkamara közgyűlése. Az ugocsamegyei ipartanács rendes tagjai lettek Deutsch Jenő és Guttmann Emánuel, póttagjai Rózner Sándor és Jámbor Árpád.