Uj Közlöny, 1926. július-december (48. évfolyam, 146-294. szám)
1926-07-02 / 146. szám
2 oldal kát az öszetartásra és a harc további folytatására. Kívüle még Juszkó, Demeter és Paszerkovics ungvári iparosok szólaltak fel, majd a határozati javaslat elfogadása után Feldman elnök bezárta a rendkívül viharos, elkeseredett hangulatú tiltakozó gyűlést. A határozati javaslat a következőképpen hangzik: " HATÁROZATI JAVASLAT. Uzhorod kisiparosai és kiskereskedői június 30-án, a Korona nagytermében megtartott népgyűlés keretében tiltakoznak a főjegyzői hivatal 1-7589/926 szám alatt hozott ama határozata ellen, hogy az ipartársulat választmányának választását megsemmisítette. Ugyancsak tiltakozunk a főjegyzői hivatal ezzel kapcsolatos ama intézkedése ellen is, hogy az iparosok és kereskedők többségének a választáson kinyilvánított akarata ellenére intézőbizottságot nevezett ki az ipartársulat vezetésére, mert ezáltal Uzhorod iparossága és kereskedői meg vannak akadályozva abban, hogy az ipartársulatukban autonóm jogukat gyakorolhassák. Kijelentjük, hogy a kinevezett intézőbizottságot el nem ismerjük és nem tartjuk azt jogosultnak, hogy nevünkben vagy képviseletünkben az ipartársulatban intézkedjen. Végül elítéljük az ipartársulati főnök ama ténykedését, hogy az ipartársulati választmány megválasztássának megsemmisítésében közreműködött, amiáltal bizonyságot tett arról, hogy a többség akarata ellen cselekszik és ezért vele szemben bizalmatlansággal viseltetünk. Követeljük az elmúlt választás folytonossága alapján a pótválasztás azonnali kiírását, hogy a törvény által biztosított autonóm jogainkat zavartalanul és akadálytalanul gyakorolhassuk. Fodhappatsha Hús lakosságának gazdasági és szociális tagoltsága Ruszinszkóban földmiveléssel 379 ezer 222, iparűzéssel 64.000, erdészettel, halászattal 31.483, kereskedelemmel 28.216 lakos foglalkozik. Állami és közalkalmazásban 19.203 egyén áll. A forgalom lebonyolításával 15.014 lakos foglalkozik. Önálló háztartásban s különféle napi munkákkal 9.926 személy foglalkozik. Egyéb hivatásokból 52.633 egyén él. A lakosság száma összesen 606.568. Ruszin tanítói kongresszusa Munkácson Július 2-án és 3-án kongresszusra ülnek össze Podkarpatska Rus ruszin tanítói. A kongresszuson egyúttal megtartják a »Podkarpatskarusi tanítók önsegélyző egyesületének« alakuló közgyűlését is. A tulajdonképpeni kongresszus jú ÚJ KÖZLÖNY lius 3-án délelőtt 9 órakor veszi kezdetét, melynek tárgysorozatán a következő pontok szerepelnek: »A tanítóság képesítési reformja«, melynek előadója Antalovsky V. tanfelügyelő lesz. »Az iskolák megszervezése és fejlesztése.« Előadó: Dobos I. tanító. »A hattagú fegyelmi bizottság és a fegyelmi szolgálatok.« Előadók: Itusnay Igor és Antal о Vsкy. »Tanműhely.« Előadók: Vasi- Jenко V M. és Karp і neс E. »A nép felvilágosítása és a tanítóság.« Előadó: Kovács I. A felolvasások után megejtik a választmány megválasztását és letárgyalják a benyújtott javaslatokat. (■шявяваашянгзаяяшванжвншві Három község deputációja a földhivatalban Hétfőn délelőtt Koncháza, Mezőhomok és Beregdéda falusi szegényeinek kiküldöttei, 35 földmives és Visnyovszky Milán, a köztársasági földmives párt országos főtitkára vezetésével megjelentek az országos földhivatal ungvári kirendeltségénél. A küldöttséget dr. E і s e n Ľо 1b, a prágai földhivatal tanácsosa, aki revíziós után tartózkodott Ungváron és Knotek földhivatali felügyelő fogadta. A küldöttség tagjai egyszerű, keresetlen szavakkal panaszolták el a földreform végrehajtásánál ért sérelmeiket. — Nem tudjuk, hogy kinek higyjünk, — mondták a küldöttség tagjai. Mi azt vártuk, hogy az igényelt földeket az állam fogja kiosztani és most arra akarnak bennünket lelketlen ügynökök rávenni, hogy a földbirtokosoktól a magánforgalomban szerezzük meg azokat. Egymásután szólaltak fel a kiküldöttek, majd Visnyovszky főtitkár ismertette a földmívesek szomorú helyzetét, kik a földreform dacára sem tudnak földhöz jutni. — Rendet kell teremteni — mondotta beszéde végén —, mert a nagybirtokosok ágensei semmiféle nemtelen eszköztől sem riadnak vissza, hogy a földre váró földmives népet kijátszhassál. і A panaszok elhangzása után úgy Eisenkolb tanácsos, mint Knotek felügyelő gyors segítséget helyezett kilátásba, ami után a deputáció eltávozott. Értesülésünk szerint a köztársasági földmives párt vezetői mozgalmat indítottak a földügyekben kijáró ügyvédek és ágensek leleplezésére. Tudomásunk van arról is, hogy Rozsap a alkormányzó prágai tartózkodása alatt a földigénylők panaszai ügyében a legilletékesebb faktoroknál szintén interveniált. Ötvennégy külföldi orvos telepedik le Ruszinszkóban Az orvoshiányt külföldiekkel pótolják A »Podkarpatské Hlasy« Írja: Megemlékeztünk arról, hogy a minisztertanács elhatározásából emigráns orvosokat fognak Ruszinszkóban elhelyezni, akiknek oklevelét nosztrifikálják majd, csupán azért, hogy az itteni orvoshiányon segítve legyen. Amint Prágából jelentik, a valóságban egészen másképpen fest a dolog s nem egy kisszámú csoportról van szó, amelyet ide akarnak telepíteni. Ugyanis rövid időn belül 54 orvos fog ideérkezni. Ezt a hírt nem áll módunkban ellenőrizni, mert az egészségügyi referátus titkolódzásba burkolódzik, mindazonáltal úgy áll a helyzet, hogy nincs okunk a hít valódiságában kételkedni. A szóbanforgó orvosok főleg ukránok és lengyel alattvalók. Valószínűleg azokból kerülnek ki, akik az állam költségén eddig Prágában folytatták tanulmányaikat s most nálunk akarnak letelepedni, mert nem áll elég cseh orvos rendelkezésre. Ha a saját diákjaink helyett a külföldieket támogatjuk anyagilag, úgy nincs mit ezen csodálkozni. Ha ez így megy tovább, úgy a bürokráciánk felső része, orvosok stb. csupa külföldiből fog állni, míg a csehek, szlovákok és ruszinok legfeljebb irodaszolgák lehetnek majd. І Képzeljük csak el, mennyire meg і fog erősödni a külföldi agitátorok і tábora az 54 orvossal, akik magas szociális helyzetüknél és képességeiknél fogva ismét fel fogják keverni már-már nyugvópontra jutott politikai életünket. Szaktudásukhoz nem szólhatunk hozzá, de ha az csak annyiból fog állni, mint néhány már itt működő külföldi orvosé, akkor sokkal jobb, ha természetes halállal vándorlunk át a túlvilágra. Az ilyen kísérletezgetéseket nagyon drágán fogjuk megfizetni. . . A podkarpatska rusi Masaryk Liga és a Zsidó Árvagyámolító Egyesület elhatározta, hogy a Prágában rendezendő nagy szokosünnepségen szintén részt vesz. E célból külön sátort állítanak fel a kiállításon, ahol nemzeti öltözetekben fogják árusítani a jótékony célt szolgáló tárgysorsjegyeket, amelyeknek tiszta jövedelme a Masaryk Liga és a Zsidó Árvagyámolító Egyesület tanoncotthona javára fog fordíttatni. Ezzel kapcsolatban megemlítjük azt is, hogy az Árvagyámolító Egyesület a Joint támogatása mellett kötődét rendez be. Az Árvagyámolító akciójával, amelynek élén dr. Saphir és dr. Pese elnökök állanak, új háziipart óhajt meghonosítani Podkarpatska Rusban. Péntek, július 2 HÍREK — Móricz Zsigmond és Simonyi Mária. Budapestről jelentik: Móricz Zsigmond, a legnagyobb magyar regényíró és Simonyi Mária színművésznő tegnap házasságot kötöttek. — Eljegyzési hir. We і sz Helénkét Uzhorod eljegyezte Philipe after Canton Ohio (America). — Jó házból való német »Fräulein« július 15-től állást keres 1—2 gyermekhez, jobb családhoz. Cím a kiadóban. — Lezuhant a robogó szekérről. Könnyen végzetessé válható szerencsétlenség történt szerdán délután Ungváron, a Minaj utcán. К r á 1 о vs z к і Mária 30 éves asszony, aki Schvarc minaji korcsmárosnál van alkalmazásban, lezuhant a hazafelé tartó szekérről. Dr. We іsz ungvári orvos első segélye után autón a kórházba szállították. A szerencsétlen nő gerinctörést szenvedett. Állapota súlyos. Az uzhorodi Zeneegyesület (Hudebni Sdruzeni) kedden délelőtt tartotta rendes évi közgyűlését. A régi tisztikar lemondása után a közgyűlés Szoboda Richárd több éven át volt elnököt az egyesület örökös dísztagjává választotta, munkásságának elismerése jeléül. Az új tisztikarnak tagjai egyhangúlag a következők lettek: Elnök: dr. Opocsenszky Károly, Alelnök: dr. Székely Béla. Ellenőrök: Kubát J. és Ruzicska J. Választmányi tagok: Hámos B. mérnök, Petrasek pénzfelügy., Houdek pénz. főfelügy., Dvorák E., Hunacsek E., Novák A., Parizek igazgató, Pesek L., Svoboda R., Rabas kp., Kiinger Manó, Konecsny őrnagy, Marton Arnold, Ourednik Ferenc. — Kertünnepély. Az uzhorodi munkászenekar 1926. évi július hó 4-én, vasárnap délután 2 órai kezdettel nagyszabású kertünnepélyt rendez a Vadaskertben. Programm: Délután fél 2 órakor a zenekar felvonulása a Radvánci uccából a Rákóczi uccán keresztül a Vadasba, ami tréfás szórakozások, térzene stb. fogja mulattatni a közönséget. Este fényes kabaré est a pavillonban. Tánc reggelig. A tiszta jövedelem a zenekar fejlesztésére lesz fordítva. — Felhívás az iskolaügyi referátushoz. A magyar polgári iskolát végzett tanulók szülei ezúton fordulnak az iskolaügyi referátushoz, hogy tegye lehetővé a polgári iskola kiegészítő osztályainak felállítását a jövő tanévben, annál is inkább, mert a szlovenszkói, valamint az ungvári cseh polgári iskolánál olyan rendszeresítve van s ezáltal a magyar polgári egyenjogúvá válna a többi működő polgári iskolával. Reméljük, hogy a tanügyi referátus ezen jogos kérelem elől nem fog elzárkózni. A Beregszászi zsidó úricsalád kényelmes lakást és ellátást nyújt a diákoknak. Cím: Nagyné, Beregszász, Komensky u. 5. ALAPÍTVA: 1876-ban g^ g g ^ ^ Régi megbízható cég divatáruháza Uzhorod, (korzó) méret szerint készít férfi fehérneműt a legegyszerűbb kiviteltől a legfinomabb minőségig hozott Tegyen próbarendelést anyagból is. Olcsó divatos kelmék, szolid árak, csinos kivitel Tegyen próbarendelést