Uj Közlöny, 1927 (49. évfolyam, 1-298. szám)

1927-01-01 / 1. szám

Szombat, január 1 UJ KÖZLÖNY Egy óra a betegsegélyző rendelőjében Sok bajt okoz az, hogy az evésről nem lehet leszokni... A betegsegélyző pénztár rendelő­jének előszobája ilyenkor, 10 órakor délelőtt kezd megtelni. Egymásután jönnek a munka áldozatai, a nyom­dász, kinek az ólompor ette meg a tüdejét, a kőműves, akit egy lezuha­nó tégla tett nyomorékká, a lakatos, kinek kezét roncsolta szét a kalapács és még sokan, nagyon sokan, akit munka közben támadott meg a gyil­kos kór. Jó napot kíván az újonnan jött és társai mellé ülve várja meg, amíg rá­kerül a sor. Valami mélységes szo­morúság húzódik meg szemük tükré­ben ezeknek az embereknek, akik a robotban vesztették el testi épségü­ket, egészségüket. — Nem tudom mi lesz velem — sóhajt fel egy öreg munkás — három hónapja, hogy nem bírom felemelni a kezemet. — Biztosan reumás — vág közbe mellette ülő társa — fürdőbe kell menni vele. — Tudja a jó ég mi a bajom. Azt hiszem már sohasem leszek többé egészséges ... Csak az a sok gye­rek ne volna. Megeszik a fülemet és azok a pulyák ... Eddig sem nagyon telt, amíg dolgozni bírtam, most meg egyáltalán nem futja abból­ a keser­ves táppénzből... — Bizony nehéz az­­élet— szól be a beszédbe egy másik, akinek arcán a gyomobajosok sápadtsága ül. — Nekem már az étel sem kell, de jó így, mert úgy sem lenne, ha kéne is... Mi lesz a világgal édes istenem ... — sóhajt fel egy munkásasszony a sarokban — azt se tudom, hol áll a fejem. Szegény uram itt hagyta a sok gyereket a nyakamon ... Oszt, most meg 35 koronát kérnek tőlem, valami szemétpénzt... Honnan ve­gyem én azt? — Aztán, hol az ara jó asszony? — kérdi egy gyári lány. — A földbe van szegény... Há­rom éve, hogy a Kálvárián fekszik... Elhallgatnak a beszélgetők s az öreg asszony lassan egy könnycsep­pet töröl le arcáról. — Amondó vagyok — töri meg kisvártatva a csendet egyikük, a bé­na kezű munkás, hogy mindennek a gyomor az oka. Ha nem kéne enni, nem verekednének egymással az em­berek. Az lesz a legtudósabb em­ber, aki megtanítja leszoktatni az evésről az embereket... — Hát az meg lesz egyszer, — tu­­­dákoskodik a társa — szomszédom a hivatalszolga mesélte, hogy nem so­kára enni sem kellesz. Minden ember egy port fog bevenni korán reggel, aztán úgy jóllakik, mintha egy egész libát evett vóna meg... — No, azt már nehezen hiszem ... — csóválja fejét a gyomorbajos. — De bizony elhiheti... A Péter az uraktól hallotta a hivatalban ... — El lehet hinni amit mond hiszen olyan világot élünk, hogy semmin sem csodálkozhatunk ... Manapság öreg emberekből gyerekeket farag­nak ... — Hát maga is hisz ezekben a bo­londságokban — kérdi kissé gúnyo­san egy kőműves. — Persze hogy hiszek — hangzik a válasz. — Nohát, hogy ’nem istenes dolog, amár egyszer bizonyos... — jegyzi meg felfigyelve a néni — Rosszul jár, aki az isten dolgába avatkozik. N­incs az olyan emberen áldás... — Úri huncutság az egész — erő­síti meg az asszony állítását egy ősz­­hajú kocsis — arra való, hogy a sze­gény nép eszét elbolondítsák ... Ez ellen aztán már nincs apelláta. A nyomdász kivételével mindenki igazat ad az öregnek, így tárgyalják le aztán a nap apró eseményeit, kis és nagy bánataikat, nyomorúságukat a munka rokkant jár mig csak üres nem lesz a váróterem ... Felhívás Podkarpatska Hus festőm­tvászeihez és szobrászaihoz Mi podkarpatska-rusi festők és szobrászok meglehetősen magunkra hagyatva járjuk a művészet rögös útjait. Sem a nagy­közönség, sem a hivatalos fórumok nem ismerik eléggé tevékenységeinket, s követ­keztetésképen nem méltányolják kel­lően munkálkodásunkat. De a hiba valljuk be — majdnem első­sorban mi bennünk magunkban rejlik, akik mondjuk így nem vagyunk eléggé élelmesek, s nem tudjuk magunkat ma már nélkülözhetetlen szükséges módon adminisztrálni. Ez a meggon­dolás arra indította az alulírottat, hogy felhívással forduljon Podkar­­patska Rus valamennyi képzőművé­széhez : mutassuk meg magunkat, te­gyünk nyilvános bizonyságot arról, hogy vagyunk, hogy értéket jelen­tünk, maradandókat alkotunk, s hogy megbecsülést érdemelünk. Mutassuk meg magunkat, rendezzünk egy na­­gyobb szabású kiállítást műveinkből. Ebben a képzőművészeti kiállítás­ban, melyet elsősorban Kassán kí­vánnánk bemutatni, vegyen részt minden ruszinszkói festő és szobrász kivétel nélkül. Abban bízva, hogy művésztársaim megértik intenciómat kérdem, hogy helyeslik e tervbe vett akciót. Csat­lakozzanak és műveiket bocsássák a kiállítás rendelkezésére. Közelebbi és részletes felvilágosítással kész­séggel szolgálok. Kollegiális üdvözlettel: Uzhorod, 1926 december 30. Boksay József, reálgimn. tanár. * * Szerencsés és boldog lesz, ha Jármainál sorsjegyet vesz. Miért is felhívjuk olvasóink figyelmét a Jár­mai cég mai lapunkhoz mellékelt prospektusára. HÍREK Farsangi naptár A Koronában megtartandó mulatsá­gokról 1927 január 4. Főiskolai hallgatók bálja. 1927 január 5. Légionárius község bálja. 1927 január 8. Detektívek bálja. 1927 január 15. Altiszti bál. 1927 január 16. Kereskedelmi alkalmazottak és a Kárpátia utazók egye­sületének álarcos bálja. 1927 január 19. Vöröskereszt bál. 1927 január 22. Agrár­bál. 1927 január 29. Erdész bál. 1927 február 3. Tiszti bál. 1927 február 5. U. T. K. álarcos bál. 1927 február 11. S. K. Russ (orosz ifjúság bálja). 1927 február 12. Sokol bál. 1927 február 13. Pincér bál. 1927 február 19. Repülőliga bálja. 1927 február 27. Ker. szoc. női szakosztály bálja. — Lapunk olvasóinak, hirdetőinek és jóbarátainak boldog ujesztendőt kíván a szerkesztőség és kiadóhiva­tal. — Klofác szenátor Ungváron. A cseh nemzeti demokrata párt ősz ve­zére, K­o­f­á­c szenátor, tegnap Ung­­várra érkezett. A szenátor útja a ru­szinszkói párt szervező munkáival van összefüggésben. A tegnapi nap folyamán tárgyalásokat folytatott pártja vezető embereivel, kikkel a jövőben követendő programot be­szélte meg. A szenátor néhány napig Ruszinszkóban marad. — Halálozás. Grünwald Adolf földbirtokos, a borosi uradalom tulaj­donosa, Ruszinszkó leggazdagabb embere, tegnap elhunyt. Kiterjedt ro­konság gyászolja. — Az izr. Népkonyha január hó 15-éi, nagyszabású műsoros tánc­­estélyt rendez a Kereskedelmi Csar­nok helyiségében. Az agilis rendező­ség a legszórakoztatóbb műsort állít­ja össze és mindent elkövet, hogy a közönség jól érezze magát. Az es­tély egyike lesz a szezon legsikerül­tebbjeinek. A műsor részleteire még visszatérünk. — Munkács város 28 ezer korona segélyt utalt ki a város szegényei között. A karácsonyi ünnepek alkal­mával a városi tanács határozata ér­telmében közel 30 ezer koronát osz­tottak ki a város szegényei között, munkanélküli segély címén. A segé­lyeket a politikai pártok javaslatára, főleg a szervezett munkások számá­ra osztották ki. — Kaszárnyától a Rasin uccai út­vonalon halványkék szinű sál elve­szett. Megtaláló, ha beszolgáltatja il­lő jutalomban részesül a kiadóhiva­talban. — A munkácsi Leszámítoló Bank ellen elrendelték a csődöt. Arról ér­tesülünk, hogy a munkácsi Leszámí­toló Bank ellen hivatalból megindí­tották a csődeljárást. A bíróság dr. S­z­ó­­ і é­s Mihály ügyvédet nevezte ki csődtömeggondnokká.­­ Dr. Rudyt szabadlábra helyez­ték. Annak idején az egész köztársa­ságban nagy port vert fel Dozorcsin Szt. Bazil rendi nyomdaigazgató­­és társainak letartóztatása, akiket azzal vádolt meg az ügyészség, hogy fegy­veres lázadást szítottak Ruszinszkó­­szerte, abból a célból, miszerint Ru­­szinszkót Ukrajnához csatolják. A le­tartóztatottak között volt dr. Rudy ügyvédjelölt, akit 29-én este, három havi vizsgálati fogság után szabad­lábra helyeztek. A döntést a kassai tábla vádtanácsa hozta, ahová a vádlott védője a vizsgálati fogság ellen felebbezett. Hogy a szabadlábra helyezéssel egyidejűleg az ügyész­ség megszüntette-e ellene a vádat, még nem bizonyos, mert a szabad­lábra helyezési végzést távirati úton kapta az ungvári ügyészség. Dr. Rudy, aki a fogháziban súlyosan megbetegedett, szabadlábra helyezé­se után az ungvári kórház tüdőbeteg osztályán vétette fel magát gyógy­kezelésre. A többi letartóztatottak vizsgálati fogsága tovább tart — Figyelem: Az utazók, kereske­delmi alkalmazottak és magántiszt­viselők 1927 január 16-án a Korona összes termeiben megtartandó álar­cos nagy jelmezbáljára az előkészü­letek a legnagyobb körültekintéssel folynak. Ez a szokásos évi mulatság, mely úgy erkölcsileg, mint anyagilag mindig sikerült, most fokozza az ér­deklődést azzal, hogy a rendezőség bár óriási óriási áldozatok árán, egy Rákosy-dárt állít fel, hol elsőrangú attrakciós műsor lesz bemutatva. Azonkívül szépségverseny három gyönyörű díjjal. Lesz azután egy fér­fi és két női jelmez díj, mely díjakat egy 8 tagból álló zsűri fogja megálla­pítani. Mindezek után előre látható, hogy a mulatság az eddigieknél is jobban fog sikerülni.­­ Az ungvári főiskolások bálja iránti érdeklődés már túllépte a loká­lis jellegű határt. Egész Szlovenszkó és Ruszinszkó előkelő társadalma megmozdult, hogy az egyetemi hall­gatók reprezentatív bálján részt ve­gyen. A nagy sikerűnek ígérkező bál január 4-én a Korona nagytermében lesz megtartva. * Alig használt Smith-Bros írógép eladó. Cím a kiadóban. — Késelő katona. M. Mór nyom­dásztanonc és egy eddig ismeretlen katona között szóváltás kerekedett a Kapos utcán. A veszekedés hevé­ben a katona kést rántott elő és a fia­talember arcába szúrt. Csak a vélet­len szerencsének köszönhető, hogy az esetnek súlyosabb következmé­nye nem volt, amennyiben a kés pengéje alig pár centiméternyire a szemtől ejtett sebet M. Mór arcán. A sebesültet dr. Kerecsányi kórházi or­vos részesítette első­segélyben. A merénylő katona kilétét, illetőleg a vizsgálat megindult.­­ Eltörte a lábát. Baleset áldozata lett Ratkó Irén 22 éves szürtei leány. Hazafelé menet megbotlott és olyan szerencsétlenül vágódott el, hogy jobblábszára eltört. Az ungvári kór­házban ápolják. * ELSŐRANGÚ HÁZIKOSZT KAPHATÓ BAZILOVICS U. 36. SZ. Szilveszteri program a Boronában! Kávéház: A híres Kiss Jancsi jazz-bandje. Étterem: Közkívánatra Dani Aladár újonnan szervezett zenekara. Nagyterem: Bod tánctanár vezetésével műsoros estély, Black-Bottom legújabb tánc bemutatás­sal. — Terített asztalok. — Jazz-band. I. emeleti bár: Cigányzene mellett a legjobb italok fel­szolgálása. — Tánc. Söntés. Szilveszteri mulatság zenével. Meleg és hideg konyha. - Tánc reggelig. Újévi meglepetések. - Kitűnő italok. 3. oldal.

Next