Zsidó Néplap, 1920. március-június (1. évfolyam, 1-14. szám)

1920-03-11 / 1. szám

4. oldal. (1 szám.) A szlovenszkói cionisták pártgyülése Kassán. Március elsején tartották Szlove­nszkó cionistái­­első pártgyűlésüket Kassán. A pártgyűlésen résztvett Pollák, a zsidó nemzeti alap hágai központjának titkára és Kafka, a prágai központitkára. A gyűlés elnökségébe d­r. Levi Kosice, dr. Felbstein Pres­sova és Bettelheim Bratislava lettek megválasztva. Dr. Tomaschoff a cionizmus világpolitikai helyze­téről, Bettel­heim a cionizmus fejlődéséről, Pollak és Kafka a zsidó nemzeti alapról referált. Dr. Jusz­­kovics ismerteti a zsidók helyzetét Ruszinszkóban. Bejelenti, hogy U­.horodon „Zsidó Néplap“ címen­­új lap fog megindulni A jelenlévők többsége örömmel üdvözli a zsidó közélet ezen örvendetes eseményét- Dr. Levi és­­dr. Hajdú a választási mozgalomról referáltak, dr. Tomaschoff indítványozta , hogy a szlovenszkói cionista központ fogadja el a prágai központ határozatái, hogy a cionista organizáció nem vesz részt a választásokon mint külön párt, hanem minden erejével támogatja az egyesült zsidó pártok választási mozgalmát, a pártgyűlés elfogadta. Délután a zsidó nemzeti alap biztosai és bi­zalm­i férfiai tartottak értekezletet, melyen uzhorodi egyesült önket Gersli Adolf nemzeti alap biztos képviselte. Kafka fölolvassa a hágai központ ha­tározatát, mely szerint 1920 ban Szlovenszkónak kerek két millió koronát kell gyűjteni a zs. n.­a javára. A határozatot a jelenlevők egyhangúlag elfogadták A gyűlés minden cionistának köteles­ségévé tette, hogy évente legalább 200 koronával gyarapítsa a zs. n. a vagyonát, természetesen mindenki szabad választására bízta, hogy ezt az összeget sajátjából vagy gyűjtés által előteremtse. Pollák, a hágai központ kiküldöttje egy óráig tartó beszédében etka szó­­ki képességgel és rendkívül tudással ismertette a zs­n a célját és eddigi sikerét. Hat órakor folytatták a gyűlést, mely alka­lommal elfogadták a kassai cionista egyesület in­dítványát, hogy Kassán egy zsidó gazdasági ás ipariskolát létesítenek. A gyűlés egy szak és pénz­emberekből álló bizottságot választott, melynek feladata az iskola tervezetét elkészíteni. Este a kassai elvtársak egy kedélyes össze­jövetelt rendeztek, amelyet Komlósi és Bettelheim nagyszerűen humoros ötleteikkel fűszereztek, miért is a zsidó meggyőződésem szerint a­ világ végéig fog maradni. A cionista eszme megvalósulása hamarább következhetik be, mint azt az eszme ellenségei és barátai föltételezik. Az a több millió zsidó, kit más népek nem tudnak megemészteni és kit az államok nem tudnak felszívni, kétségtelen erőtel­jes közösséget alkothatnak Előázsiában, hol kul­turáns szempontból többet használhatnak, mint jelenlegi lakóhelyükön és hol az egyes zsidóknak is jobb sorsuk van, mint most. Ilyen értelemben a cionizmusnak teljes létjogosultsága van, sőt talán szükségességnek is mondható. Ha zsidó kolonizációt tud létesíteni Paleszti­nában, használni fog az egész kulturvilágnak, de azért zsidómentes államok még­sem lesznek, mert az összes zsidók kiutasítására még a leg­­rabiátusabb antiszemita sem gondol, még kevésbé egy objektív ítélőképességű politikus. Az összes zsidók kivonulása, tőkéik erőszakos kisajátítása mellett nem is történhetnék meg a­­nélkül, hogy egész társadalmi rendünket alaposzlopaiban meg ne rázkódtatná. Épen a nagy zsidó pénzhatalmas­ságoknak kellene „nemzeti“ kötelességüknek tekin­teniök, hogy a keleti zsidókat egy önálló közös­ségben tartsák fenn, mert ez volna számunkra is a leghatásosabb önvédelem A kikeresztelkedőkről és a cionizmusról, írta: Erzberger Mátyás, német birodalmi miniszter, a né­metországi katholikus demokrata párt (centrum) vezére Mint katholikus örömmel üdvözölném a ke­reszténységre való tömeges áttérést, ha ez az egyedüli helyes indokból, a kereszténység isteni igazságának felismeréséből történnék, de emberi számítás szerint ilyen indokból történendő töme­ges áttérésre számítani nem lehet. Tisztelettel haj­lok meg ezen zsidó előtt, ki őseinek vallását meg­becsüli és aszerint él; de a legundokabb és leg­megvetendőbb tettnek tartom azt, ha egy zsidó egoisztikus meteriális, vagy társadalmi hiúsági okok­ból válik kereszténnyé. Sehol sem rosszabb a képmutatás, mint a vallási téren, ezért csak fáj­lalnék olyan tömeges áttérést, mely nem vallási indokokból fakad és ebben a kereszténység kigú­nyolását látná. E törvényes áttérés nem vonna maga után különösebb gazdasági változásokat, mert ezek az ,,új keresztények"­ mindenben, még a jövendő utódaikban is, valójukban zsidók maradnának, vagy teljesen istentagadókká válnának. Miután a tömeges áttérés előfeltétele elesik, vegyes házas­ságok sem következhetnek túlságos nagy számban. ZSIDÓ NÉPLAP 1920 március II Az önmegalázkodó,­ megalkuvó zsidó typus mind ritkább és ritkább lesz és he­lyébe egy önérzetes, nyilt hom­­lokú ifjú zsidó lép, aki tetteivel a világ becsülését igyekszik ki­érdemelni és bátran szembe néz­ő ellenségeivel HÍREK. * A zsidó nemzetiség hivatalos elis­merése A Cseh-Szlovák köztársaság alkotmány törvény indokolásában (N. V. 1920. No. 2421.) megállapítja, hogy a Cseh Szlovák Köztársaság zsidósága nem kényszerthető nép­­számlálásoknál, választásoknál és más politikai és hivatalos aktusoknál, ép úgy, kulturális és szociá­lis intézményeiben, melyek az internacionális ki­sebbségi szerződésben van megjelölve (nevelés­ügy, vallás és szociális jólét), hogy más ethnikai nemzeti kisebbséghez tartozóknak mondja magát, mint a zsidó kisebbséghez, tekintet nélkül arra, hogy milyen nyelvet beszél. Sajtó- és nemzeti alap kimutatásunkat a jövő számban hozzuk. * Cionista pártnap Ruszinszkóban. Az uzhorodi Ab­dutz Cionista Egyesület elhatá­rozta, hogy 1920. március 22. napjára Uzhorodon a ruszinszkói cionisták részére párt tanácsülést hív egybe. E gyűlésen minden helység egy delegátus­sal­­képviseltetheti magát. Nagyobb helyi csoportok minden 50 tag után 1 —­1 delegátust küldhetnek * Eljegyzés: Eisenberg Hermann, a hely­ben épülőben levő" vegyigyár vezetője, egyesüle­tünk választmányi tagja, eljegyezte Diamant Aranka urhölgyet, a zsidó leányok kulturegyesületének nagy műveltségű elnöknőjét. Szivből gratulálunk. Eljegyzési s házassági hirek közlésére legalkalmasabb lapunk nagy elterjedtsége miatt s azért, mert azok olvassák, a kikkel a hirt közölni akarjuk. *■ Zsidó népszövetség Ruszinszkóban. Bettelheim Sámuel úr, a közismert publicista és szónok f. hó 3 án Uzhorodra érkezett, hogy a Ru­szinszkói zsidó népszövetség organizálását meg­kezdje A tárgyalások különböző pártokkal folya­matban vannak és kilátás van reá, hogy a ru­szinszkói zsidóság politikai és gazdasági érdeké­nek biztosítására a zsidó vezetők együttműködése biztosítva lesz. * Rabbijelölés Uzhorodon Az uzhorodi orth. szr. hitközség üresedésben levő rabbi szék­re egy 10 tagú kandidáló bizottság 4 rabbit jelölt és pedig­ a szilágysomlyói, beledi, huszti és pöstyéni rabbikat. A jelölt rabbikat a napokban egy 3 tag­ból álló bizottság, melybe Grintzler­­Hetrik, Dr Reismann Henrik és J. L. Feldmann lett bevá­lasztva, fogja meglátogatni és a meghívásokat a beszerzett információk után személyesen fogják átadni. Miután a huszti és a pöstyéni rabbi előre­láthatólag nem fogják becserélni állásukat, a be­ledi rabbinak van leginkább kilátása arra,­­hogy az Aschok és Lövy Lázár székébe üljön. * Statisztika A Zsidó Népszövetség iro­dája a ruszinszkói zsidóságról egy statisztikát ké­szít. Miután az utolsó hivatalos adatok a háború által teljesen eltolódtak, ez irányban még egyálta­lában semmi sem történt, felkérjük olvasóinkat, hogy a statisztika összeállításában segítségünkre legyen. A kö­vetkező kérdésekre kérjük olvasóink válaszát: Hány lelket számlál az ön lakóhelye ? Ezek között hány a zsidó ? Van rabbinátusuk, vagy melyik rabbinátusba tartoznak ? Milyen intéz­ményeik vannak ? * Jótékonycélu purim­bál. Az uzhoroei zsidó vallású ifjak a népkonyha javára­­. ho­lt­an sikerült purimi álarcosbált rendeztek, melyen a város szinejava képviselve volt. A szines tömegben mindenféle jelmezeket láttunk felvonulni. Láttunk alpesi vőlegényt (Mit nem képes kitalálni ez a kis trafikos!), öreg zsidó muzsikust, apostolok lovain bicikliző matadort, rezberü indiánt, (amint a leányok szivét skalpirozta), alföldi és felföldi betyárokat, kékfehér zsidó lányokat és Makkabi-sportsmanno­kat, éskirálynőket és kukoricajelm­ezeket. Láttunk egy Diogenest is, aki lámpással kereste — nem tudom, az ifjúságot e, vagy az igazságot ? És e bájos zsibongás között egy rendíthetetlen cionista leány a zsidó nemzeti alapra gyűjtött. A mulatság szolid keretével valóban méltó volt zsidó jellegéhez. * Adományok. A ruszinszkói zsidó nép­szövetség részére befolyt: Künstlinger Miksa Kassa 50 K, özv.: Friedné Uzhorod 20 K. * Előadás a vármegyeháza nagyter­mében. F. hó 14 én d. u. 3 órakor a vármegye­háza nagytermében Betlelheím Sámuel pozsonyi publicista és szónok, a zsidó népszövetségről elő­adást tart. Belépődíj nincsen, az Amerikai segítő­bizottság. A ruszinsz­­kói Zsidó Népszövetség az amerikai segélypénzek szétosztására egy bizottságot fog alakítani, melybe a zsidó hitközségek és a zsidó­ egyesületek kép­viselői lesznek beválasztva A segítő-bizottség Uz­horodon fog székelni. * A ruszinszkói zsidó népszövetség irodája. Amerikai rokona címét keresi: Özv Friedné, szül. Spira Heléna, Sperling Emil antiquá­rus, továbbá Klausner ruhanagy­kereskedő New- York, közelebbi címét keresi. Levelek özv­eriedné Uzhorod címre küldendők. * Kulturestély homonnán A homonnai Deborah leányegyesület f. he­lv­én a Stefánia szálloda nagytermében fényesen sikerült kultur­­estélyt rendezett. Az est kimagasló része volt Kalkstein Lőrinc vendégszereplése saját szerzemé­nyű zenéjével, melyet Szerény Béla „Lobognak a lángok“ című költeményére komponált A többi számokról legközelebbi számunkban beszámolunk

Next