Zsidó Néplap, 1926. március-május (6. évfolyam, 10-21. szám)
1926-03-05 / 10. szám
2 A második „minusz“ Adar hó újholdján összegyűltek Erecz Jiszrael írói és művészei, hogy tanácsot üljenek immár másodszor egyazon kérdés felett: miképen lehetnének legméltóbban és leghasznosaban segítségére annak a heroikus munkának, mely az ősi föld megváltását, a sziklák és mocsarak, a sivatagok és pusztaságok felszabadítását és megtermékenyítését tűzte céljául maga elé. Hiszen tulajdonképpen furcsának is tűnik ez az egész „belekapcsolódás“. Hát ki más csinálta mindazt, ami már van, ami évtizedek alatt létrejött a szellemben, cionista munkában, nemzeti újjászületésben, a ki más csinálta, ha nem a héber író és művész, a bialikok, a lilienek, a klausnerek? S mégis: szükség van e „Kinuszra“, szükség van annak kidomborítására és hangsúlyozására, hogy akkor a Galuthnak nemzeti öntudatra ébredő intellektusa volt a héber író és művész, ma pedig az új életből és a haza földjéből táplálkozó — költészetét és alkotó erejét az édes anyaföldből szívó uj szellemi megnyilatkozások munkája, aki első akar lenni a bajban, a gondban, az erőfeszítésben, a mindenben, ami a honépítés nehéz munkájához fűződik. Kirjatanavimban, a judeai krucában, ahol — az egyik chaluc-mondás szerint — kőszikla tetejébe állították oda a chalucot és rászabták: „itt mond el az asztali áldást hamod lechem min haarec !“ Itt ahol a chaluc tényleg véghezvitte a csudát, hogy a sziklából életet és áldást fakasztott, itt gyűltek össze a héber szellem munkásai, hogy a szabad judeai ég alatt fogadják a héber föld munkásainak üdvözlését és meghányják vessék, hogy most már ők hogyan termékenyíthetnék meg azt a másik, nagy kősziklát, a zsidó nép szívét. Amikor a Keren Kajemet direktóriumának elnöke, Menachem Ussischkin kétórás előadásában az írók és művészek elé tárta a földmegváltó munkának óriási, még beteljesítetlen feladatait, a pénzügyi nehézségeket, a megváltás sürgősségét, a tömegek földéhségét, percekig tanácstalanul nézett egymásra a hallgatóság: szinte úgy tűnt, mintha a helyzet reménytelen válna. S mégis: ki merne kételkedni a nép szívében? Ki merne kételkedni a kétezer éve próbára tett zsidó szívben és életakaratában ? S az út egyhamar adva volt: a példa útja. Az ómerszámlálás 33.-ik napja az egész világon „Az Írók és művészek napja* legyen — a zsidó föld megváltásának szentelve. „Az Írók és művészek napját“ a héber irók egy irodalmi kiadvánnyal fogják megünnepelni a Keren Kajemet javára, — a művészek pedig az e napon rendezendő kiállításaik bevételéből fognak a K. K. L.nak jutatni. ,,Az írók és művészek napján“ előadások napján, felolvasások, szavalatok, zenei és színházi bemutatók fogják a megváltás munkáját szolgálni szellemileg és anyagilag. Erecz Jiszrael írói és művészei az egész világon szétszórt társaihoz, valamint a zsidó intelligenciához fognak fordulni azzal az ajánlattal, hogy a Quntut országaiban hasonló munka folyjon az ómer 33.-ik napján. Had legyen e nap a munka és felvilágosítás napja! Nem sok ez, nem nagy a programm, nem követelődző, de példaadó, egészséges mag, amelynek őrök hajtásai, virágzó és gyümölcsböző ágai lehetnek. Hadd hirdesse e példa a héber író és művész akaratát és vágyait! Hadd menjen szét a pilát országaiba a palesztinai szélhírmondása, hadd ébredjen a zsidó író és művész, hadd eszméljen magára a zsidó intellektus! Eszméljen és alkosson ! Álljon egész szivével a megváltás szolgálatába ! Alkosson és teremtsen! Uj életetet, uj földet, uj hazát, uj szellem anyját, és uj erkölcs, ésuj biblikus akarat szülőföldjét! Kirjat Anavim, 6586 Adar Ujholdján. Mordecháj Avi-Shaul: A Tóra vádol. Irta: Egről. (Szín : A tizedik szférában, azúrkék végtelenség Leányos arcú derubok jönnek-mennek. Távolról halk zsolozsmák melódiája. Móse kényelmes karosszékben ülve, szemeit a láthatatlanra szegzi.) AZ UR (csak hangját hallani, mintha folytatná egy megkezdett mondatot): ...És igy Izrael gyermekei, kiknek kedvedért megkegyelmeztem, elhagyták tanaidat. . . MOSE: De hozzád hűek maradtak a Uram ! Nem ismernek más Istent Kívüled ! AZ UR: Azt hiszed Mose fiam, hogy a tízparancsolatot magam miatt adom Izrael gyermekeinek? Mit ér, hogy nem imádnak istent kívülem, ha tanaidat, melyek üdvösségüket szolgálják, nem tisztelik? Ám jöjjön a TORA és tanúskodjon népedről! TÓRA (megszakgatott ruhában, szelidarcu leány képében megjelenik): Szólítottál menyei Atyám? AZ ÚR: Igen leányom ! Tanúskodj Mose előtt Izrael gyermekeiről: Ugye elhagytak téged és Mose tanai helyett a nevedben új, előtted ismeretlen és idegen tanokat hirdetnek ?. . . TÓRA (zokogva): Igen! Elhagytak és elcsaptak, mint hervadíszirmú virágot. Tanaimat elhagyták és felcserélték idegen és hamis tanokkal. Régi jegyeseim, a chinai Elijahu, Jákob Emden, az égeri Akiba, a mohilevi Samuel és a többiek elhaltak s uj jegyeseim csak rövid ideig valának hűek hozzám . . . amíg gazdagabb hozományu arák fel nem tűntek a láthatáron. Azután otthagyták palotáimat ... cserbenhagyták tanaimra szomjazó kisdedeimet és a kacér, bünrecsábitó vetélytársnő után . . valami Politika nevű, feslett életű leányzó után vetették magukat . . . MOSE: Hihetetlen! Hiszen még csak nemrégen ezer jesivában hirdették tanaimat, melynek csodásan zsongó melódiája az égiek szivét is megremegtette. Vájjon a jesivák élete kihalt volna és a talmud csengő melódiája elnémult volna Izrraelben ? TÓRA (fájdalommal): A jesivák tájéka elhagyatott, mint távoli puszták oázisa. A talmud dallama elnémult, mint vihartól kettészelt visszhang . . . MOSE : Hihetetlen! De miért következett be mindez? TÓRA: Mert méltatlan követőid faképnél hagyták a Bethamidrás csöndes falait és a földi élet zajos forgatagába vetették magukat. Hol több örömet, dusabb hasznott és nagyobb tiszteletet remélnek elérni . . . MOSE (zokogva): Ó jaj nekem, hogy ezt hallanom kell! Becsukták a Bethamidras kapuit és idegen örömök után futkosnak ... De lám Uram, csak a vezérek árulták el a Tórát, míg Izrael gyermekei, a nép, hűek maradtak tanainkhoz ! AZ UR: Valóban csak a vezérek, csak a Tóra felkent lovagjai száműzték a tant, csak ők cserélték fel a Tóratanulást a politikai ármánykodással és így csak felettük fogok ítélkezni. MOSE: „Miért a Uram lobbantanád lángra haragodat néped ellen, melyet erős kézzel kivezettél Micrajimbó! ?“ AZ UR: Ne kezd újra a régi nótát, Mose fiam ! Ez egyszer szigorú bírája leszek a bűnösöknek s megbüntetem őket bűneik szerint (a Tórához). Nevezd meg leányom azokat a személyeket,kik hiú földi előnyökért cserben hagytak tégd ... és mondj el mindent részletesen! TÓRA: Földi barangoláaim alatt különösen a Cheszam Szofer és a Ilohram Sík földjén éreztem a nagy elhagatottságot. Szomorúsággal a szivemben tapasztaltam, hogy ahol virágzó jesivák voltak s a talmud édes melódiája mint szerelmes himnuszok a fülembe zsongtak, hol nemes itézmények elhagyatott árvákat és öszvegyeket istápoltak, hol Izrael gyermekei versengek a jótékonykodásban, — ott ma chaosz s szívtelenség, gyűlölet és harag dúlja fel a zsidó közéletet. A rabbik elhagyták szogálatodat és a zsidó nép ellenségeinek szolgálatába állottak. A pásztor hűtlensége fontán a nyáj is szétrebbent. Bérhemidrások igy kiürültek és konganak az ürességtől . . . AZ UR : De név szerint ki vádolsz, leányom ? Kit teszel felelőssé a történtekért ? TÓRA: Név szerint három rabbit vádolok hűtlenséggel. Három rabbi, akik az említett földön feldúlták nyugalmim, száműztek. A bethamidrásból és Izrael gyermekei között egyenetlenséget és civakodást szítottak. E rabbik: a pöstyéni Kalonyims, a hunsdorfi ... és a munkácsi Chain Elezer. MOSE: Megdöbbentenek súlyos vádjaid Tóra (az Úrhoz). De hát nem ismerjük az indító okokat ? Hátha mindezt csupán külső kényszer hatása alatt tették? AZ ÚR: „Jerusaiaim is csak azért pusztult el, mert cserbenhagyták a Tórát.“ MOSE: Hátha egészségük igy kívánta? AZ UR: „A Tóra minden betegséget meggyógyít!“ MOSE: Talán épp a zsidó nép érdekében cselekedtek igy, talán meg akarták menteni . A Bne Amunimorth. asszimiláns egyesületecske purimkar cionista iró darabját mutatta be. Kassáról jelentik : A rövid idő alatt hiredté vált egyesület. Bne Amunim, ahol Brach főrabbi híres beszéde a palesztinai disznókról tartotta és ezáltal világhírnevet szerzett a rabbi maginak, purizmor cionista írótól színdarabot mutatott be. Nem célunk bírálatot adni, mert ezáltal kiemelnék ezt az ál-egyesületet a jól megérdemelt sötétségből, itt csak annyit akarunk leszögezni, hogy a rendezést a Bne Amunim csak a cionista kulturegyesület egynéhány renegát tagjának a segítségével tudta megcsinálni. Hein 70 éves haláláh® A szenesében, sokat szenvedett kő® Heine Herik legbelső vallomásai, ver® nem szedt, rímekben össze nem eseti® magánbesügetései kerültek legutóbb n® vánoságra ry kegyületesen összeválogat® hatalmas kerben A mitrászbol, ny® esztendei verődésének szomorú fekhelyé® szól felénk költő szava, a legigazibb elbéri mélységiből. Megtudjuk ezekből a teeszélgetésekbt, hogym gondolkozott, vél® kedatt a nagy,teg költő, hogyan vetett sz® mot életével, z emberekkel és a — zsid® sággal, mely e forma szerint, elhagyott. I nyomtatásban jdig sehol meg nem jelar® érdekes és esete vallomásokból bemutatunk néhányat zoknak, akik szivükbe zárták a költőt s siket érdekel Hens — igái arca és legbeis lelke ... Hinni, hinni . . . Ludwig Rábét azt kérdezte egysz® Heinétől, mi iga azokból az juiságnire® ből, hogy ismét sszatért a zsidósághoz® „Igen — igy szó a kötőhöz — csakne® naponként beszél róla hogy Ö ! vis® szatért Adonájába a seregek urához. Le® első I fogatásom dalmával szándézosa® elkerültem, hogy * mel erről a kérdésről beszéljek“. — De vájjon vért? — kiáltott fel költő — én magyar,sak nem rejtem véks alá a zsidóságom, melyhez csak azér nem tértem vissza ohasem, mert soha el sem is hagytam. Az istentagadásomat sem vettem sohasem komolyan. Régebbi balrátáim semmire kilőnek bizonyultak! Túlontúl nagy az emberiség nyomorai Muszáj az emberit hinni. Mikor a gornosz betegség erőt írt rajtam, Passybal ágyban feküdtem. Mi fekhelyemen gör-i csőkben vergődtem dakitmn a rettenetes júniusi harcokat (184) vívták. Az ágyukl bömbölése fülemet lasogatta. Felhatolt hozzám a haldoklók isveszekedése. Láttam a halált, amint egyetlen kaszájával arat a párisi ifjúság óráiban. Igen rettenetes pillanatokban elégtelenekbizonyult a panteizmus, genkor hinni kell egyetlen Istenben és aban, hogy tovább élünk a síron túl. A vértanuság a hűség . . . Alfred Meissnernek egy alkalommal Tacitusról beszélt a költő !