Zsidó Néplap, 1934. január-június (14. évfolyam, 1-25. szám)

1934-01-05 / 1. szám

dókat, mert tiltakoztak hajszolt testvéreik kiűzetése ellen. Ezek gonoszabbak a vasgárdistáknál. Mert egy német zsidó menekült akit kiutasítanak Palesztinából — egyenesen a tengernek mehet. Ez ellen tiltakoztak a tel avivi zsidók. Ezt a tüntetést pedig min­den ember, kit nem vakított el tel­jesen az osztálygyűlölet, vagy aki nem reménytelenül buta, ugyan­csak helyeselheti. A „cionista“ Selbstwehr előtt azonban a két tüntetés egyforma erkölcsi jelentőségű! N­em aka­runk magyarázatokat fűzni ehez, de ebből is láthatjuk, hogy hama­rább találunk antiszemitákban emberi érzést, mint bizonyos „hi­vatalos“ cionistákban zsidó ér­zést. Dr. Lövi József Megkönnyítik a tényleges turista­­forgalmat Palesztinába Jeruzsálemből jelentik. A pa­lesztinai zsidó turista szövetség, melynek célja előmozdítani s pro­pagálni a palesztinai turistaforgal­mat, küldöttséget menesztett John Hall, a palesztinai kormányzat fő­titkárához. A küldöttség rámuta­­ottt arra, hogy a kormány szigorú rendszabályai alkalmasak arra, hogy teljesen megfojtsák a pa­lesztinai turista forgalmat. Át­nyújtottak egy memorandumot, melyben kifejtik, hogy a­ kormány intézkedései eddig is mérhetetlen károkat okozott a forgalom­nak. A főtitkár biztosította a küldött­séget, hogy a kormánynak nincsen szándékában megbénítani a bone fide turista forgalmat s hogy már a legrövidebb idő alatt új rende­letet adnak ki a tényleges turista forgalom lehetővé tételére. Hitlerék a cirkuszt is zsidó­mentessé akarják tenni Prágából jelentik: E napokban ideérkezett egy Mleidenberg Lézer nevű 26 éves zsidó atléta, akit le­építettek és kiutasítottak Hitler­­országból. Mleidenberg, aki len­gyelországi szárm­azású fiú, híres atléta. Néhány évvel ezelőtt tűnt fel egy szenzációs esettel kapcso­latban. A lengyelországi Pinsk mellett, amikor hideg télen öreg atyjával erdőben járt fáért, egy hatalmas farkas megtámadta őket. De az akkor húszéves Meiden­berg birtokra kelt a farkassal és az óriást a szó szoros értelmében da­rabokra tépte. Csakhamar híre ment a szenzációs erejű fiatalem­bernek s nemsokára alkalmazást kapott a világhíres berlini Orleans­cirkuszban. Itt azzal tűnt ki, hogy vastag vasrudakat kettétört, öt­­mázsás súlyokat emelt félkézzel és fogaival 5 embert emelt fel. Annyira népszerű volt Berlinben, hogy a Hittlerrezsim után is meg­tartották. M­ost azonban őt is utol­érte a hitlerista átok: kiutasították s igy most szatérőben van Varsó­ba. Smiluser dybukot beszél be a zsidó proletárok hasába és szoci­­alisták, meg kommunisták segédlete mellett, b­érembe teszi az ungvári orth. hitközség elnökét Ungvár, jan. 1. Az ungvári szo­­cialista és kommunista zsidók va­lamint számos szegény iparos a városháza nagytermében nagy gyűlést tartottak, melyen operett­be illő jelenetek játszódtak le. Több iparos és szegény em­ber felszólalása után, néhány szocia­lista és kommunista fiatalember is felszólalt, akik talán egyedül sem­ tudták,a mit beszélnek. Majd fel­­emelkedett Smil User Wolf, a nagygyűlés „ünnepi“ szónoka és nagy hahoták között b­érembe tette dr. László Gyulát, az ungvári orthodox hitközség erős és tiszta­­kezű elnökét. „Én Smiluser ben Hindel b­é­rembe teszem dr. Jáde Lász­lót — mondotta — és ászere­­lom­ őt, gyermekeit s unokáit örök időkre, ámen!“. A „nagygyűlés“ résztvevői pom­pásan mulattak a Smiluser által rendezett szilveszteri előjátékon s a gyülésteremiből a kávéházakba és egyéb mulatókba mentek, hogy folytassák Szt. Szilveszter ünnep­lését. Csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy a celemi párt korifeusai, a reb Aronrosenfeldek, Feldmanja­­kabok, Weiszkálmlánok stb., mi­kor fognak m­ár elfáradni ebbe a meddő harcba. Mert, hogy az egész inszcennálás tőlük ered, nem szenved kétséget. Németországi propaganda­filmek a láthatáron A kampóskeresztes banditák ar­cátlansága úgy látszik határtalan. Nem elég, hogy a németországi zsidósággal fizettetik meg az elle­nük használt korbács árát, most a külföld felé is kinyújtják csápjai­kat. Legújabban a „gleichschaltolt“ filmvállalatok igyekeznek érdeme­ket szerezni és piacra küldik az árja művészek, rendezők stb., nagy­részt propaganda term­ékeit. Ezek a „tiszta árja“-alkotások megtar­tották ugyan az eddigi tradíciókat és a külszínt, szóval : nesze semmi, fogd meg jól operettek, m­elyek irodalmi értéke egyenlő a nullával, de csak azért, hogy a sorok közt hangulatot csináljanak a hitleri rabló-virtsohaftnak és uszítsanak a z-idók ellen. Amint értesültünk, m­ár a kö­vetkező német­­ b­irodalmi filmek behozatalát engedélyezték hoz­zánk : „Anne und Elisabet“, „Mladonna, wo bist du?“, „Schüsse an der Grenze“, „Reizende Jugend“, „Kleiner Mann, was nun?“, „Mlein ist die Welt“ és De ez csak a kezdet. Miég elér­hetjük, hogy a „Hörst Wesel“ film­mel is megpróbálkoznak. Ezen néhány sorunkkal figyel­meztetni akarjuk a mozitulajdono­sokat és a mozgók vezetőségeit, nehogy német birodalmi filmeket kössenek le. Nemcsak a zsidóság, de a Hitler-pribékek ellen küzdő polgárság és a munkásság is min­den erejével küzdeni fog a könyv­­égetők, és munkás bebör­­tönzők propaganda-termékeinek becsempészése ellen. (h. t.) HÍREK — Eljegyzés. Stern Alexander, a Szem teabehozatali cég beltagja, Uzhorod, eljegyezte Riff Rezsikét Vysné Svidnikről. (M. k. é. h.) — A podk. ruszi héber kultúr­intézmények állami szubvenciója. Prágából jelentik: A csi. iskola­ügyminisztérium a podk. ruszi hé­ber iskolák szám­ára 1934. évre a következő szubvenciókat engedé­lyezte: héber népiskoláknak 50 ezer, héber gimnázium Munkács 10 ezer és Tarbut Kulturszervezet 10 ezer Ke. — Egy cionista halálára. Kam­ra e­­ Ignátz, egy derék, jó, hűsé­ges cionista elvbarátunk e napok­ban 44 éves korában itthagyott bennünket s gyászbaborult gyerme­keit s hosszas gyöngélkedés után bár, de hirtelenül jobblétre szen­­derült. Bölcseink tanítják: „Ne si­rassátok a halottat, hanem csak, hogy elm­ent és itthagyott ben­neteket!“ Igen, mi is azt siratjuk, hogy jó és hűséges Kamimiel elv­barátunk itthagyott bennünket, mielőtt meértett volna, hogy évti­zedes lelkesedésének gyümölcseit ő is élvezhesse. Egyike volt ő ama elsők közül, akik városunkban megvetették a cionizmus s a héber kultúra alapjait, ő volt a mi bátor és rettenhetetlen szeniorunk, aki nem törődve a maradt a vakbuz­gó tömegek rágalmaival és átkai­val, nyíltan s férfiasan csatlakozott a cionista zászlóhoz és mindvégig kitartott az első sorokban. Éveken keresztül elnöke és irányítója volt a cionista helyi csoportnak, melyet sok intelligenciával és páratlan lel­ Olcsón szépet és jót csak a BLUM bútorgyár ungvári lerakata ad. Tekintse meg raktárunkat. Radvánd­­ u. 2. Gottlieb-féle ház. Tel. 192 A tnekty fontos tényezője az emberi szerve­zetnek. A teaélvezet a testnek hő­energiákat ad. Kivált a hideg évszakban igyék Meinl-teát. Ultitti­­faulet tea-bohózatai Alapítási év 1802 % & keskedéssel vezetett. Az utóbbi években azonban a sors keze sú­lyosan ránehezedett. Előbb jó hit­vese halt meg, aki nemcsak hitve­si, de anyai szeretettel is gondoz­ta férjét, majd maga is különböző betegségeknek esett áldozatul, de senki sem hitte, hogy olyham­ar követni fogja élete párját. A sors keze azonban kíméletlenül bele­markolt családi életébe és egy hi­deg téli éjszakán csendben, ínfűi­den lárma és zaj nélkül elszende­­rült. Mi, barátai és tisztelői lelkünk mélyéig megrendülve állunk fris­sen hántolt sírja előtt és fájó szív­vel gondolunk a mi harcos s lel­kes elvbarátunkra, Kamimér Ig­­nátzra, aki már nincs velünk, de emléke örökké közöttünk marad. —szb— — A „közhasznú“ PRE lassan elbocsátja őslakos munkásait. A „közhasznúnak“ deklarált, de egy­előre csak néhány jól dotált igaz­gatónak és protekciós gyermeké­nek hasznot hozó Podk. Ruszi Vil­lamosművek Társasága, jan. 1-vel egész csomó zsidó és magyar ős­lakos munkást s alkalmazottat bo­csátott el s helyettük állítólag „sa­­mosvoj“ embereket alkalmaz. — Ez az elbocsátás ennál inkább meglepőbb, mert ha már nincsenek tekintettel a fogyasztó közönség nyomorúságos helyzetére s még ma is szedik a mintegy 50 száza­lékkal drágább áramdijakat, úgy legelább hagyják meg azt a pár és­pár őslakos alkalmazottat s ne te- Az elbocsátást a társaság a nagy ráfizetéssel indokolja meg. Elhisz­­szük, hogy a társaság sokat fizet rá a villamosításra, ha azok a fan­tasztikus számok túloznak is. De miinek hálózták be az egész orszá­got, mielőtt megszerezték maguk­nak a fogyasztó közönséget. Kü­lönben pedig ilyen áramldíjak mellett, örökre lem­ondihatnak a nyereségről. Sőt, ha a viszonyok továbbra is így megmaradnak s a PRE nem szállítja le jelentéke­nyen az áramldíjakat, úgy vala­mennyien visszatérünk a petróle­um és a légszeszlámlpáshoz s a „közhasznú“ PRE szépen kikap­csolhatja magát Podk. Ruszból. j WWMmH'-llim III yn-r'i-giTfWMil'WiJWMyi11" —WWXSBr Lichtman étterem KOSICE, Leglonarska 4. Négyfogásos ebédteműl étlap szerint KI 12. Lakodalmak és bankettek részé­­re nagy terem áll rendelkezésre

Next