Zsidó Néplap, 1938. július-november (18. évfolyam, 23-42. szám)
1938-07-01 / 23-24. szám
Húsz kassai lelkes ember a Zsidó Néplapért Néhány kassai lelkes elvbarátunk megtudta, hogy a Zsidó Néplapnak szüksége van hathatós reorganizációra és összeültek, hogy megmentsék és megerősítsék a Zsidó Néplapot. Ott ültem közöttük és tanúja voltam tanácskozásaiknak. A lelkesedés tüze és a szeretet lángja lobogott a szemükben, ahogy mindegyik nekigyürkőzött és felajánlotta közreműködését. Ha ezt a lelkesedést egy bank leszámította volna, vagy ha ezek az emberek fanatikus ideálszeretetük mellett, megfelelő tőkével is rendelkeztek volna, akkor a Zsidó Néplap nemcsak gondtalanul folytathatná harcát a zsidóság védelmében, de napilappá fejlődhetne, ismőtt kétszer naponta is megjelenhetne. De más tapasztalatokat is nyújtott nekem a kassai sajtóértekezlet! Lepergett előttem a Zsidó Néplap 18 éves harcának és küzdelmeinek minden sikere és veresége. És megtudtam egy darart történelmet is előfizetőink életéből. R. N. meghalt, H. G. Palesztinába költözött, Gll. M-né Palesztinába vándorolt, I. G. tönkrement, F. M. tönkrement és ismeretlen helyet tartózkodik és igy tovább ... Hát igaz, hogy „mások baja, fél vigasz“, aminthogy ezt bölcseink tanították, úgy nekünk is vigaszul szolgálhat, hogy rajtunk kvül eső okokból maradtak le előfizetőink. De „Od lo avda Tikváténu“ nem veszett el még a reményünk, amíg olyan emberekre támaszkodtunk, mint kassai barátainkra:dr Lővy Józsefre, dr Szepessi Miksára, Görög Artúrra, Weinberger Manóra, Baumra, Gerébre stb. És hogy Kassán nemcsak szónokoltak és ígértek, de a tettek mezejére is léptek, igazolja az általuk szerzett új előfizetők száma is: Dr Lővy József szerzett 4 új előfizetőt, Görög Artur — 4, dr Szepessi Miksa — 3, Pfeffer Marusné — 1, Steiger Ignác — 3, Berger Mi. — 6, Neumann I. — 6 új előfizetőt. Ajánljuk kassai barátaink példáját összes barátainknak követésre! szb- Kiásták Salamon király tengeri kikötőjét Jeruzsálem. Amerikai archeológusok a Vörös-tenger partjai közelében kiásták a bölcs Salamon király kereskedelmi kikötőjét, melyet a biblia Ecjon-Grever néven ismer (Melachim, I, 9, 26—28 fejezetben). Az ásatást vezető dr Glück történész szerint Ecjon Gever kikötőjének, melyet bölcs Salamon mintegy 3000 évvel ezelőtt épített, leggazdagabb periódusa a Kr. e. 8—10 században volt. A városban hatalmas rézöntő gyárai voltak, ahol mindenféle réztárgyakat készítettek. A talált tárgyak után ítélve Ecjon Gevernek nagy kereskedelmi forgalma volt és így nagy konkurrenciát jelentett a karavánoknak. Mai neve arabul El-El Chlipa és az akabai-öböl északi szögletében szik a tengertől, fekszik. A sivatagból jövő homok Ecson-Gever kiásása, újabb biaz idők folyamán annyira befedte zenyiték a biblia történetének hiezt a történelmi kikötőt, hogy jelessége mellett, most mintegy félmérföldnyire fek Amkor beteg a nemzeti lelkiismeret 1931-től 1935 őszéig a palesztinai konjunktúra éveiben sok zsidó vándorolt ki Erec Izraelbe, aki nyíltan kijelentette, hogy „ő nem cionista, csak dolgozni (azaz keresni) megy az új országba“. Ezek a nem cionista elemek természetesen káros befolyást gyakoroltak a bevándorlók zsidó nemzeti átnevelődésére. De most gazdasági téren is megdöbbentő jelenségek tárulnak fel, amelyek mutatják, hogy csak jó zsidóérzésű embereket szabad oda beengedni. Az elmúlt héten a tel avivi dr Teilhaber kimutatást tett közzé a zsidó sajtóban, amely bizonyítja, hogy a palesztinai zsidók egy része tervszerűen bojkottálják a saját hazájuk termékeit. A Holttenger, valamint a Földközi tenger annyi sót adnak, hogy fél Európát el lehetne látni vele, — és a Jisuv egy része csak Európából importált sót használ! Erec Izrael borai minőségben és olcsóságban vetekednek a világ legjobb boraival, mégis évente 25.000 font (3,5 millió ke) árban hoznak be európai borokat. Erec Izrael híres olajbogyóiból a legkitűnőbb ételzsírt, a holttengeri sókból cipőkenőcsöket, szappanokat gyártanak , és mégis idegenből hoznak margarint, kenőcsöt, Szappant. Nagyszerű likőröket, sört és szivarkapapirost gyártanak — és mégis idegenből hozatják be és árukat 70.000 fontot visznek külföldre csokoládért, cukorért, kakaóért, holott a belföldi termékek hasonlíthatatlanul jobbak! Erec Izrael az év minden hónapjában új és újabb gyümölcsökkel kedveskedik lakosainak, mégis évente 157.000 fontot küldenek Amerikába — almáért! Vajat, túrót, tojást, baromfit hoznak az egész világból, holott az erec izraeli gazdaság képes minden igényt kielégíteni. A Sáron narancsvirágaiból oly mézet termelnek a méhek, amelynek vitamingazdagsága páratlan, és azért lelketlen zsidók „csakazértis“ idegenből hozott silány mézet fogyasztanak. Elsőrangú és sok féle a honi gyümölcsíz — de mégis hatalmas mennyiségű idegen, silány áru kerül forgalomba. Egy zsidó gazda kijelentette: „Nem alkalmazok zsidó munkást, mert ők nem veszik meg az én vajamat, mézemet és gyümölcsizemet, tojásomat; ők dán vajat esznek, egyiptomi mézet, olasz gyümölcsízt, szíriai tojást“. E felháborító adatok után Teilhaberer azt állítja: „Ha a zsidók Erec Izraelben csak belföldi termékeket vásárolnának, úgy még 35.000 munkáskezet lehetne foglalkoztatni az iparban, még 35 ezret a mezőgazdaságban. Családtagokkal e munkások 300.000-nyi lakossági többletet jelentenének! Mi történt a német zsidók pénzével Erec izraelben? Kurt Blumenfeld a németországi cionizmus vezére jelenleg Erec Izraelben él és a bevándorolt német zsidók ügyeit intézi. Ő a lelke a híres „Transfernek“, amelyről legutóbb a jeruzsálemi rádióban előadást tartott. Következőket vesszük előadásából. ,,1935 november 1 óta 1937 április 1-ig a „Transfer“ 56 millió márkát hozott Erecbe. (Körülbelül 520 millió Ke). Ebből az összegből 27 százalékot adományok és kölcsönök címén (kb. 140 millió ke), amit a nemzeti intézmények vettek föl (KKL, K. Hajeszod, Hisztadrut). Hogy ki rendelte ezt így, kinél számolják el a pénzeket, kinek és mily kulcs alapján osztották el a pénzeket — erről a bölcs Blumenfeld mélyen hallgatott. De még érdekesebb részletet is közölt Blumenfeld úr: A „középosztályú letelepítés“ akciója 500 családot telepített le a különböző telepeken, ami 800.000 fontba került (104 millió ke). Ehhez a „Német zsidók segélyezésére alakult Bizottság“ 750.000 fontot adományozott! Következik ebből, hogy a Transfer-pénz nyereségét, a 27 százalékot nem a német zsidók telepítésére fordították. Hirdessünk a..zsidó Néplapéban Mindenki kérje a kiváló minőségű POLIO IWS terpentin és színszappant Kíméli a ruhát. Utánzatoktól óvakodjunk. 3 Csak ez a név garantálja a magas minőséget „ Kapható kizárólagosan gyógyszer- •tárakban és szaküzletekben mmmmmmmmmmmamammmmmmm Hírek Palesztinából Végrehajtották az egyik betári halálos ítéletét. Jeruzsálem, jún. 23- Haining tábornok, katonai parancsnok helybenhagyta a haifai katonai bíróság által Slomo Ben Joseph rospinói betári ellen hozott halálos ítéletet. Mint ismeretes a katonai bíróság halálraítélt két rospinói bezárst azon a címen, hogy egy utasokkal teli arab autóbuszra lőttek, annak dacára, hogy egyetlen utas, még csak meg sem sérült. A halálraítéltek közül Abraham Schein ítéletét valószínűleg életfogytiglanra változtatják, mivelhogy még nem töltötte be 18-ik évét, míg Slomo ben Josef ítéletét most helybenhagyták, annak ellenére, hogy több tarnu alibit igazolt Ben Josef javára. A halálos ítélet helybenhagyása a világintervenció ellenére, országszerte óriási felháborodást keltett. Lapzártakor értesülünk, hogy az angol bíróság szerdán végrehajtotta a halálos ítéletet és felakasztatta Slomo Ben Joszef betárit. Ezzel a palesztinai kormányzat angol koronát tett eddigi gyalázatos uralmára. Jaffai arabok támadása Telaviv ellen. Jún. 23-án este Jaffából a határos telavivi Karmel-térre több lövést adtak le, melyek 4 zsidót megsebesítettek, közöttük Abraham Sharabi jemenita zsidó olyan súlyosan, hogy belehalt sérüléseibe. A lövöldözés után az arabok késekkel támadtak a zsidókra, akik védekeztek, miközben a hivatalos jelentés szerint a zsidók két arabot megöltek és négyet megsebesítettek. — Másnap reggel ugyancsak Jaffa—telavivi határon arabok agyonszúrták a 45 éves Ezra Gindi nevű Rison Lecionban lakó keleti zsidót, aki fia esküvőjére jött Telavivba. — Ugyancsak e napokban betért egy arab, Kleinstein rospinai fűszerkereskedő üzletébe, ahol egy pohár vizet kért. Amikor kiitta a vizet revolvert rántott és a fiatal Arje Kleinstein hátába lőtt, aki holtan terült el. — A Mismar Haemek ellen rendezett arab támadás közben, súlyosan