Református Polgári Leányiskola, Berettyóújfalu, 1925

RÉV 98 RÉV 2010 rgoSPEO*­ l. Az év Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, Hiszek egy isteni örök igazságban, Hiszek Magyarország feltámadásában. Ámen I története. Az iskolaév szeptember bő elsején nyílt meg. A tanári alakuló értekezlet után megtartottuk a javító, a felvételi és különbözeti és a magánvizsgálatokat. A pótbeírások szeptember 4., 5. és 7-én történtek meg. A beiratkozás eredményét az Értesítőben közölt statisztika foglalja magában. Az iskolaév ünnepélyes megnyitása szeptember 7-én volt a szokásos módon. Istentisztelettel a ref. templomban, az igazgató megnyitójával, törvényolvasással, osztályrendezéssel és az órarend kihirdetésével. A rendes tanítás szeptember 10-én kezdődött. Az előadások egész éven át zavartalanul folytak. A tanártestület feldolgozta az iskolaév folyamán az egész előírt tanításanyagot. Tartott 10 rendes és 9 rendkívüli tanári értekezletet, melyekből 2 módszeres volt. Ezeken az érte­­kezleteken az iskola folyóügyein kívül igen gyakran foglal® koztunk tanítási, nevelési és módszertani kérdésekkel. Jelentékeny részt vettünk a közérdekű, a magyar nem® zeti kultúrát szolgáló társadalmi mozgalmakban is. D­r. Pácz Sándor igazgató a nagy szünidő alatt augusztus hónapban a leventeoktatóknak 3 héten át közművelődési előadást tartott a helybeli honvédlaktanyában és vezette Berettyóújfaluban az iskolán kívüli népművelést. Mindenkor kiváló súlyt helyeztünk a valláserkölcsi nevelésre. Az előadásokat imával kezdtük és imával végeztük. Az intézet növendékei egész éven át az igazgató és a tanárok vezetése és felügyelete mellett testüle® tileg vettek részt a vasár® és ünnepnapi istentiszteleteken. A tél folyamán minden második vasárnap ifjúsági ref. istentisz­teleteket tartott az iskolában Nagy Márton ref. önálló hit® oktató a tanári kar részvételével. A vallásos és hazafias érzés öregbítését szolgálta a szép sikerrel működő Petőfi-önképzőkör, mely az év folyamán több

Next