Bervai Figyelő, 1969 (4. évfolyam, 1-12. szám)

1969-01-01 / 1. szám

Újévi találkozások . Még nem elég­ „— Küzdj azok igazáért, Kiké a szabadság lég, csak nem látják még, hogy nem elég! Még nem elég! (Váci Mihály) Acél tudoit lenni, suhogni elivel Az íróasztal mellett ül, szálkás ősz fejét balra hajt­ja, telefonkagylót szorít a nyakába, egyik kezében ce­ruza, a másikkal int, várjak 1—2 percig. Féltekintetével utasítást oszt szét munkatár­sainak, másik pillantásával a kattogó telexgpre figyel, széke körül tengernyi papír­szalag kígyózik. Amíg tele­fonál, mint egy jósnő, aki a vetőkártyák felé hajol, az asztalon a táviratokat osztá­lyozza, közben valósággal eszi a cigarettát, két perc alatt elszív egyet. Fojtó fáét burkolja körül, írógépe mel­lett egyszerre három felbon­tott doboz Kossuth. Ahogy ez a megtört nyug­díjas asszony dolgozik, kö­rülötte csupa láz a levegő. Megdöbbenve nézem. Nyaká­ba meleg sál van körbete­kerve, sápadt arcának sőt­t, mély szarkalábjai feledtetik a női arc minden fizikai szépségét. Mégis, amikor megszólal, rekedt hangja ér­ces­­ melegséget tud áraszta­ni. Félelmetes, amikor rátör fuldokló köhögése. Miután legyőzi rohamát, feketekávét iszik. Vállalatunk fennállása óta, 1952-től gyárunknál dolgo­zik, először az anyagosztály­­ra, aztán a kirendeltségünk­re kerül. A budapesti VIII. kerületi Pártbizottság mun­katársa. Előtte nincsen lehetetlen, akaratára még a legbűvösebb ajtó is kinyílik, széles körű ismeretsége révén mindent el tud intézni, fejében van Nagy-Budapest majd min­den telefonszáma és szívé­ben . Dachau réme! Test­véreit, édesanyját Ausch­witzban kivégezték, ő maga túlélte Dachau poklát. Négy éve már, hogy a fen­ti találkozás kirendeltségünk irodájában történt. Először láttam őt. Az újévi ünnepi gyertyafény imbolygó lángjá­nál isten tudja hogyan ju­tott eszembe a négy évvel ez­előtti Holcer Lászlóné, aki­vel többet nem találkoztam. Azt hiszem, azért jutott eszembe a régi emlék, mert tartoztunk legalább ennyivel kiváló dolgoz­ónk, Holcerné emlékének. N­égy éve halott. Fáradhatatlan sebes szíve négy éve már hogy­ megpi­hent. Élete utolsó napjáig acél tudott ő lenni, suhogni élivel. Január 18-án lenne hatvannégy éves, fogv­a Im 1 ii music aha­b­ony Szálkai Béláné egészen kislánykora óta gyárban dol­gozik. Gyáregységünk műhe­lyében a Cooper típusú gépen 0,003 pontosságú munkát vé­gez, a porlasztóház csiszolá­sában szerzett már nagy gya­korlatot. Kötetlen beszélgetésünk közben elmondja, óbudai kétszobás, de nem összkom­fortos lakásuk közel van a gyárhoz, nemrég vásároltak részletre 12 009 forintért kom­binált szobabútort. — Mi a véleménye arról, ha a férjek annyit tudnának keresni, hogy a fizetésükből egyedül is megfelelően el tudnák látni a családot? A magas, barna szemű asszony csodálkozva tekint rám: — Azt az államtól sem vár­hatja senki, hogy munka nélkül dupla fizetést kapjon. Ellenben a dolgozó nőket korábban, már 55 év előtt nyugdíjazhatnák. — A fővárosban minden közszükségeti cikk kapható, biztos nem szenvednek sem­milyen szolgáltatásban hiányt? — Nevetni fog, karácsony­­kor nem kaptunk fenyőfát, mert már elfogyott, úgy szedtük­ össze áganként a fát... — Kislány korában volt karácsonyfája? — Volt olyan karácso­nyunk, amikor a kerti ágas seprőt díszítettük fel..., de aztán édesapám a grófi kas­télyból, a papok erdejéből nem restellte beszerezni a fenyőágat, falun nőttem fel — Mivel töltik szabadide­jüket? — Nincs televíziónk, de nem is ak­arunk venni, mert nem akarjuk a szobáh­oz köt­ni magunkat. Hetente kétszer moziba megyünk, a közeli három filmszínház műsora között válogathatunk. Rend­szeres könyv­vásárlók va­gyunk, a család sokat olvas — Boldog? — Nézze, ha nem is fé­nyesen, de megvan minde­nünk, amire igényünk van. Elégedett lehetek. Ha a jö­­­vőnkre gondolok, ugyanezt mondhatom.­ ­ bervai négy­ül Halos Nagyon nehéz lenne pon­tosan meghatározni, hogy hány ember varia hetenent. Penteki napon az iüopontot, vajon ezúttal kihúzzák-e a Ionon tippelt számait. Egy lot­tónyeremény nem is meg­­vetem­ő dolog, de célként magunk elé tűzni, jövőt ala­pozni rá kockázatos lenne. Kevés embernek adatik meg u­a nis a sorstól ez a nagy szerencse. Ezen kevés ember közé tartozik az 1968-as év utolsó játékhetétől Barta Ká­roly is, a gyár­ ás technoló­giai főostály műszaki fej­lesztési előadója, akinek ek­kor négyes találata lett. A 117 000 forintot január 2-án fizették ki az egri OTP-ben. Barta Károly a lottó fennál­lása óta minden héten három szelvénnyel já­szik. A nyer­tes szelvényét a harmadi­k osztályos Zsuzsa lánya állí­totta ki, és ezután is ezekkel a számokkal játszik tovább. A pénz nagyon jól jött a családnak, hiszen hármuk közül egyedüli pénzkereső, s bizony a 2100 forintos fize­téstől csak elég szűkösen él­hettek. Elsősorban háztartási géneket vásárolnak majd és ruhaneműt, 50 000 forintot pedig a kislány nevér e azon­nal takarékba helyezett. Zsu­zsa a család reménye, az egyetlen ‘’em'' ~’-­t majd szeretnének tovább taníttat­ni. Barta Károlyt munkahe­lyén is szerény, sőt félszeg embernek ismerik ... Én is csak félve mertem kikérni véleményét politi­kánkról, politikai nézeteiről. — Előző, egri munkahelye­men fegyelmi büntetést kap­tam, igazságtalanul vádoltak és bün­tek meg. Ismerve saját igazamat, a párt köz­ponti biottságéhoz tódultam sérelmemmel Bejelentésem­re vizsgálatot indítottak, an­­nak idején az ütővel a Nép­­szabadság is foglalkozott. A vállalat, ieazsag óta ezután levélben visszavonta a fe­­gyelmi határo­*~i''+. d” ’—ár a kezemben volt a munka­kriinem a Finom------’"én"-gyárhoz jöttem dolgozni. 1963-ban Célunk a szocialista társa­dalmi rendszer felépítése. Ennek érdekében úgy kell irányítani a tömeget, hogy az erőének életsz­nvonalának állandó javulásával meg­győzzünk mindenkit arról, hogy a cél. az út, amin ha­ladunk, jó. Ám menet köz­ben előfordulnak hibák. Nemzetközi vonatkozásban a legdöntőbb okot a —­del— kínai viszony rendezetlensé­gében látom. A hazánkban kialakított szövetségi politika"al amely alapja a gazdasgi mechaniz­musnak is, kialakítottuk po­litikánk új b­ör''vonalát, amelyen most haladunk. Az új gazdasági mechanizmus célki­űzései jók, csak a vég­rehajtásban nem lehetünk elégedettek. Naponta olvas­hatunk az •';cáo-'kV'-írt a kü­lönféle korrupciókról. A hi­bák, a kár okozó’t ha le is vál t’ák eredeti posztjukról, de azok összeköttetésük fel­­használásával esetenként más beosz­ásba, vagy ómen magasabb funkcióba kerül­nek. A beosztásért, a fur'1-'o­ óért a pénzért való harc jellemm vonás lett nálu­nk is, ami nem be­ v<lpvaló "T­i—i rendszerünkben — vallotta az a munkatársunk, aki tud­ta, hogy az úton menni kell egyedül is. L­e ü­­ni, érni ti (t it­t)éli Bo­dy Dezső 1960-tól dolgo­zik vállalatunknál. Ebben az évben végezte el a műszaki egyetemet Miskolcon. Már a technikumi padban megérett benne az elhatárolás: tanul­mányait a gépészmérnöki ka­ron folytatja.Tudásáról elő­ször bizonyítékot mint tech­nológus szolgáltatott a mű­szaki főosztály —aciális cso­portjában. Később a par­­asz­tok. uSl-es gyártmányok cso­­prtvezetője lett. Lelkiismeretes munkái­nak elismeréséül 1968. janu­ár 1-től a technológia II. osz­tályvezetőjének­­ ki. Feladatai ezzel — magasabb fokon — megsokszorozódnak, mert a régi gyártmányok mellé új­­­­égként, p D.fel­­adatoló elemek is hozzákap­csolódtak és újabb speciális gyár­tmányok. 1939-ben különösen az 03­1-es olajúszóból várható nagy felfutás. A technológia II. osztály feladata a munkate­rületéhez tartozó gyá­tmá­­nyok gyártásának technoló­giai levezetése, műszaki in­tézkedésekkel az önköltség­csökkentés biztosítása. Hogy megállja helyét eb­ben a sokrétű, szerteágazó feladatban, ahhoz nem­ elég egyetlen ember, a vezető ten­ni akarása, jó szándéka, ér­telme; több kell: az egész osztály kollektívájának együttműködése, összefogá­sa, közös munkája. Boldy Dezső nyugodtan mondhatja, hogy megtalálta élete­ értelmét, mert tanul­mányai sikeres befejezése után — most már kilencedik éve — olyan helyen dolgo­zik, ahol szívvel-lélekkel végzi munkáját, mert szere­ti, ahol méltányolják ered­ményeit, elismerik tudását és becsülik, mint embert. Élünk karácsonykor, a szeretet ünnepe előtt a Monde—Süly­sáp közötti vonatkatasztrófa megrázkódtatását átélte az egész ország Az alig hegedt fájdalmat nem szakítanánk fel újra, de az emlékek olyan frissek! A békéscsabai halálvonat életben maradt utasainak a tragédia alatti percek riadt, to’'ku''-n szorult észlel­je, hogy fi­­ÚNK!, egy életig tar­tó fantasztikus érzéssel rázta meg a szemelvény utasait. Élünk. A szó teljes jelen­tését, mily érdekes, csak ak­kor tudjuk felmérni igazán, ha felvillan előttünk az el­múlás. — Élünk, és mi dolgunk e földön? A Költő írja. ..erőnk szerint küzdeni a legneme­­sebbeké­t” Küldjünk! VT pál pápa, a katolikus egyház f ° iQ. ka”a"snny­­ om el­mondott, besze’b’n kifejez­te óhaját, hogy 1989 a b ke, a megértés éve lesz a világi­­politikában. Méhes Lajos, a KISZ köz­ponti bizottságának titkára, a KTSZ 59 éves jubileumi ünnepségén arról is beszélt: megnyugtató, hogy partuni célkitűzése iránt ifjúságunk­ban nincs politikai feszült­ség. Bo­man, Lovell és Anders, a három Hold-kerülő ameri­kai űrhajós, az Apollo 8. fe­délzetén 800 009 kilométer kozmikus út után visszatért az anyaföldre. A hidegháború fagypont alá süllyedt légköre nehezen enged. Robbanóanyag hull Viet­namra és Kína légterében hi­dmogóz bomba robbanását észlelték. Hirosimában a 23 -vel ez­előtt ledobott atombomba még ma is szedi áldozatait; a japán vámosban 63-an hal­tak meg sugárfertőzésben. Az év utolsó munkanapján a gyár vezetői személyesen kívántak minden dolgo­­­­zónknak boldog új esztendőt. ■ Az új év hajnalán boldog új évet kíván az autóbuszka­lauz. Pezsgő durran, boldog új évet kíván mindenki. Az újévi harangszó kö­szöntsön mindnyájunkra bol­dog új évet, mert ... nem elég! Még nem elég! Budapest—Eger, 1969. január 2. Simon Imre— Fekete Piroska (Fotó: Pozsonyi Zoltán) Beutaztuk Európát­­. < Párizs, London, Stockholm, Varsó, Prága, Belgrád, Róma és sorolhatnám végig majdnem hiánytalanul egész Európa országainak fővárosait, ahol az elmúlt év során gyári dolgozóink megfordultak. Turistaként, vagy hivata­los útja során a lipcsei nemzetközi vásáron éppenúgy megfordult finomszerelvénygyári dolgozó, mint a novem­ber 7-i ünnepségen Moszkvában, a Vörös téren, vagy Szófiában, a világifjúsági találkozón. A teljesség igénye nélkül a nagy utazások élményei­ből interjú, riport és beszámoló révén az emlékek tükré­ben felvillantunk három országot. Mézes Tibor főmérnök svájci és jugoszláviai hivata­los utazásán kívül látogatást tet a svéd kooperációs part­nerünknél, a MECMAN-cég­­nél. — Mi volt a svédországi utazásának a célja, milyen érdekességeket tapasztalt a MECMAN-gyárban? — Tanulmányoztam a MECMAN-pneumatika gyár­tástechnológiájét. A stock­holmi gyár korszerű üzemei­ben magas fokú célgépesítés, automatizálás a jellemző. A hagyományos esztergagépek is fel vannak szerelve pneu­matikai elemekkel. Szembe­tűnő mindenütt a rend és a tisztaság, az üzemben a pad­ló beton, lakkozva van, a fű­tést elektromos úton oldot­ták meg, a meleget hullám­lemezek sugározzák. Az anyagmozgatás a legmes­­­szebbmenőkig gépesítve van, emelővillás gépek rak­nak a polcokra minden sú­lyosabb darabot. A példás rendre jellemző, hogy az egyik polcra helyezve, még tartalék gyalugépet is lát­tam. A gépi programozó beren­dezések óra, percnyi pontos­sággal számolják ki a szük­séges adatokat. — Apropó, gépi progra­mozás! Beszélgetésünk tár­gyát gyárunkra vonatkoztat­va, főmérnök elvtárs enged­jen meg egy semleges, de bi­zalmas kérdést: — A múlt évben a kiváló ifjú műszaki mozgalom keretében válla­latunknál a Diesel lágymeg­munkáló üzem gyártásirá­­nyító köpontjára érkezett pá­lyamunkát abszolút figyel­men kívül hagyták. Mint ér­tesültünk, azóta a műszaki könyvtárban fellelhető pá­lyamunka irányító központja után a VILATI egri gyár­egysége érdeklődött. Mi az oka, hogy vállalatunknál a gépi programozásnak a gon­dolatát ilyen mostohán ke­zeljük? A kérdéses pályamű nem került hozzám véleményezés­re, de megígérem, hogy megnézem a pályaművet. Egyébként a gépi programo­zás ma már nem vitakérdés, hanem pénzkérdés csupán. — Hallhatnánk a svédor­szági munkaerő-helyzetről? — Általában egy műszak­ban dolgoznak a svéd gyár­ban, a három műszakban dolgozók külön bérezésben részesülnek. A szerszámokat készen kapja külföldről a gyár, a cégnek széles körű a kooperációs hálózata. Ke­vés a termelőmunkások után az ellenőr, százharminc sze­mélyes üzemben összesen három meóssal találkoztam. Az emberek saját maguk el­lenőrzik a munkájukat, ma­radéktalanul felelnek azért, amit megcsinálnak. Szá­munkra a legtanulságosabb az, hogy a MECMAN-cégnek a meglátogatott üzeme száz­harminc fővel éves szinten az automatizálás révén elő­állít olyan termelési értéket, mint a mi gyárunk létszáma! — Mint magánember, mi­lyennek látta a szexbombói­­ról híres skandináv ország­ban a svéd éjszakát? — Ott jártamkor, novem­berben hosszú a svéd éjsza­ka, mert délután fél három­kor már alkonyodik, reggel kilenckor virrad. — Diplomatikus válasz volt. S. I. ügy lépés előre Nemrég írtunk arról, hogy mennyiben könnyebb megszer­vezni egy olyan brigád- vagy üzemi találkozót, összejövetelt, amely evéssel-ivással, zenével, tánccal egybekötött szórakozást ígér, mint egy közös színházlá­togatást. Ez tény, hiszen amit ír­tunk, gyakorlati tapasztalatok tá­masztották alá. Ennek ellenére a vállalatveze­tőség „nagy fába vágta a fej­széjét” a közelmúltban: egy elő­adásra kibérelte az egész színhá­zat. Merészség volt? Igen is, meg nem is! Igen azért, mert erkölcsi és anyagi kockázatvállalá­s jelentett, hiszen egyrészt nagyon rossz ké­pet nyújthat egy esetleges „kon­gó” nézőtér, a vállalati kollektí­vánk, társadalmi szerveink és ak­tíváink kulturális igényéről, agi­­tációs és szervező munkájáról. Másrészt, a megvásárolt 527 jegy árát mindenképpen ki kell fi­zetni. Nem volt azonban merészség azért, mert abból a jogos és he­lyes szemléletből indult ki, hogy gyárunkban nemcsak a termelés technikai színvonala, nemcsak a gyártás és a munkakörülmények kulturáltsága haladt és halad ha­talmas léptekkel előre az utóbbi években, hanem ezzel együtt, egymásra kölcsönhatásban nö­vekszik a dolgozók igényessége, színesedik, bővül érdeklődési köre, szemlélete is. Ez a feltevés nem okozott csa­lódást. Az akció sikerrel zárult, s ebben legjobb példát a 35-ös, 31-es, 37-es, 24-es, 19-es üzem, továbbá a gyárfejlesztési osztály dolgozói mutattak, de több más kollektíva is becsületesen kivette részét. Nem célom, hogy rózsá­­sabb képet fessek a valóságnál, de ezért, amikor azt mondom, si­kerrel zárult, nem azt értem, hogy ment minden magától. Nem. Ez a siker sok szervezést, moz­gósítást, sok fáradságot, sok lel­kes aktíva türelmes agitáció­ját, sok meggyőzést igényelt, a bri­gádvezeték és a gazdasági veze­ték önzetlen segítőkészségét fog­lalta magába. Ezért mondok mindenkinek kö­szönetet, aki munkálkodott azon, hogy vállalatunk kollektívája a ,,szocialista módon él^i”, szemlé­let terén ismét tegyen egy lé­pést előre. Hámori Sándorné Vállalatunknál a december 4-i és 5-i munkanapot „piros napnak” is nevezhettük vol­na. Hiszen az a 299 dolgozó, aki az év végi nehéz felada­tok napjaiban is kész volt vért adni embertársainak, megérdemli ezúton is a kö­szönetét. A „piros napok” al­kalmával 103 860 ml vért adott vállalatunk az egri kór­házak számára. Bizony a 104 liter még bor­­ból is elég szép mennyiség, hát még vérből! Az éltető, drága vér óriási kincs a gyó­gyulni vágyók, élni akarók számára. Bár nagyon kevés idő jutott a véradó napok szervezésére, annak megérte­tésére, hogy mily fontos és szükséges tevékenységről volt szó. Hiszen meg kell azt ér­teniük, még azoknak is, akik nem adhattak, vagy nem ad­tak vért, hogy a vér mily nagy szerepet játszik az em­beri élet megmentésében és gyógyításában. Ne higgyük el azokat a rágalmazó mende­­ l­­mi vérünkből mondákat, hogy vérünket ex­portálják stb... A mátrai gyógyintézetek­ben, a hatvani, hevesi kórhá­zakban és a megye egyéb gyógyászati helyein ott van­nak segítőkészen a mi adott palackjaink is, amelyeket nincs is idő sokáig tárolni, sem, nemhogy el lehetne szál­lítani más tájakra. Köszönetet mondunk az üzemeknek és azok szervezői­nek, hogy a még rájuk háru­ló feladatok mellett is meg­értették a véradás fontossá­gát. A 26-os üzemből, a 35-ös, 31-es üzemből a már ismert arcokat láthattuk a jelentke­zők soraiban. Lehetne neve­ket felsorolni, pillanatképek­ben bemutatni, hiszen nem­csak az üzemek dolgozni, az egyéb területeken dolgozók is létszá­muk arányában helytálltak. ■ Kócza Imre vezérigazgató személyes részvételével adott példát e nemes feladat telje­sítéséből. Ott voltak a köz­ponti iroda főosztályvezetői és adminisztratív dolgozói is. Ezeket már csak azért is tud­nunk kell, hogy munkás, mérnök egyaránt megértette, hogy ma én adok vért, hol­nap talán nekem lehet rá szükségem. A szervezés és a lebonyolí­tás jobb is lehetett volna, a véradók ellátása pedig tartal­masabb. Ezt az illetékeseknek a jövőre nézve okulásul szóvá is tettük. Az orvosi rendelő tatarozása miatt nagyon hi­ányzott a vállalat egészség­­ügyi csoportjának jelenléte. Mégis úgy érzem, az évzáró nagy ünnepén még elégedet­tebbek és jobb érzésűek le­hettünk azzal a tudattal, hogy talán a mi vérünktől másvala­kinek is örömmel és éltető re­ménnyel ragyog fel az arca a kórházban, vagy éppen a csa­ládja körében. Sárosi Lászlóné a Vöröskereszt vállalati titkára

Next