Beszélő 9. (1984)

1984. február / 9. szám

Duray Miklós interjúja, melyet ebben a számunkban talál az Olvasó, 1964­ elején ké­szült, nagyjából egy időben azzal a nyílt levéllel, amelyet Duray a szlovákiai magyar anyanyelvű oktatás védelmében a Csehszlovák Köztársaság elnökéhez, kormányához és Nemzetgyűléséhez intézett. Nem sokkal később új társadalmi önvédelmi csoport jelentkezett a Felvidéken: a Szlovákiai Magyar Iskolák Védelmi Csoportja. Levelük, melyet többszáz szlovákiai , * magyarhoz juttattak el, arra szólítja fel a kisebbség tagjait, hogy til­takozzanak az iskolaügyi törvény tervezett módosítása ellen. /Mindkét dokumentum olvasható a Hírmondó 50. májusi számában./ A hatás minden várakozást felülmúlt. Mintegy 9700 aláíró küldött egyéni és csoportos tiltakozó levelet a szlovák hatóságokhoz. A Csemadok kb közgyűlésén is többen szót emeltek a tervezett intézkedés ellen, a példátlan mére­tű felzúdulás hatására a kormányzat végül is meghátrált: a Szlovák Nemzeti Tanács február 27-i ülésén elfogadott törvénymódosításból vé­gül is törölték a nemzeti kisebbségekre sérelmes bekezdéseket, úgy lát­szik azonban, a visszakozás csak átmeneti volt; a pozsonyi hatóságok nem sokkal később újabb támadást indítottak, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megtörjék a kisebbségi ellenállás szellemét. 1964. május 10-én es­te házkutatást tartottak négy lakásban és őrizetbe vettek legalább nyolc személyt, köztük Duray Miklóst. Társait hosszabb-rövidebb kihallgatás után szabadlábra helyezték, őt magát azonban mindezidáig börtönben tart­ják. Felesége, ügyvédje nem látogathatja. A csehszlovák Btk 112. és 1994 paragrafusai alapján készülnek vádat emelni ellene, "a Köztársaság kül­­földi érdekeinek megsértése", valamint "izgató célzatú hamis hírek ter­jesztése" címén­­az előbbi vádpont a New Yorkban megjelent Ku­tya­szobitól -ra vonatkozik, melyről ez a számunk közöl ismertetést­. Rajta kívül még egy személyt fenyeget bírósági eljárás. A Beszélő szerkesztői szolidárisak Durayval és a személyében megtá­madott szlovákiai magyar kisebbséggel. SZABADSÁGOT DURaY MIKLÓSRAM JOGOT A SZLOVÁKIAI MAGYAR KISEBBSÉGNEK»

Next