Beszélő, 1990. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-15 / 1. szám
2 1990. Január 15. Krimi 1989. november 20-án megjelent 2. próbaszámunkban Krimi címmel elbeszéltük, hogy Gyöngyöshalász község lakói ellenőrizni kívánták az 1985-ben megszavazott településfejlesztési hozzájárulás, a tehó iratanyagát. Úgy vélték ugyanis, hogy a többség nem szavazta meg a tehát, vagy ha megszavazta is, nem 800, csupán 300 forintot kívántak fizetni. A többletösszeget tehát jogellenesen szedték be tőlük. A tanács illetékesei hosszas huzavona után hozzájárultak a vizsgálathoz, a kijelölt napon azonban a vb-titkár azzal fogadta őket, hogy éjjel betörtek a tanácsházára, és a dokumentumokat tartalmazó dossziét ellopták. A felháborodott falusiak az illetékes belügyminiszter-helyetteshez fordultak: vizsgálatot követeltek a vb-titkár ellen, és a teho beszedésének azonnali beszüntetését kérték, beadványukra azonban még nem érkezett válasz. Lapunk megjelenése után levelet kaptunk Dr. Verebélyi Imre belügyminiszterhelyettestől. A levél idézi cikkünket, majd így folytatódik: „Mivel az illetékes belügyminiszterhelyettsés vagyok, közlöm, hogy a cikkben közölt információ téves és alaptalan. A Gyöngyöshalász Faluközösségi Egyesület, a helyi HNF, az MDF és az Egyházközösség képviselői közérdekű bejelentése 1989. szeptember 19-én érkezett hozzám. A gyöngyöshalászi bejelentés előzményeinek megismerése után a megyei tanács gyöngyöshalászi területi referensének segítségével 1989. október 13-ára megbeszélést hívtam össze Gyöngyöshalászra. A megbeszélés előkészítéseként a vitatott témákban a megyei tanács vb. szakigazgatási szervei által tartott vizsgálat anyagait kapták meg a bejelentést tevő szervezetek képviselői, azzal a tájékoztatással, hogy e megbeszélés alkalmával az általuk felvetett kérdéseket a községi tanács vezetőivel, a vizsgálatot végző megyei dolgozókkal megbeszélhetik, és maguk is társadalmi ellenőrzést végezhetnek. 1989. október 13-án Gyöngyöshalászon egynapos megbeszélésre és társadalmi ellenőrzésre került sor, melyen a közérdekű bejelentés valamennyi aláírója és megbízásomból a BM Önkormányzati és Igazgatási Főosztálya dolgozója vett részt. Álláspontomat 1989. október 31-én Hegedűs Gyula úrral közöltem, akinek nevére kérték a községben működő szervezetek képviselői a választ. E levelem, továbbá a községi tanács elnöke részére küldött levelem másolatát az Önök részére is megküldöm. Remélem, e dokumentumok világossá teszik, hogy a közérdekű problémák megoldásának elősegítését fontosnak tartottam, még akkor is, ha a sérelmezett gyöngyöshalászi ügyekben nem a belügyminiszter-helyettesnek, hanem a helyi tanácsnak van hatásköre. A jövőben - az önkormányzati törvény elfogadását követően - a helyi lakosok közvetlenül vagy választott képviselőik útján intézik majd a helyi közügyeket. A helyi önkormányzatok autonómiájuk révén visszaszorítják mind a megyei tanácsok, mind az államigazgatás központi szervei, így a Belügyminisztérium közvetlen beavatkozási lehetőségét is. Beavatkozásra csak jogszabálysértés esetén lesz lehetőség. A döntések célszerűségét csak maguk az önkormányzati választott szervek és a választók ítélhetik meg. Erre a változásra, az önállóság, az öntevékenység fokozására, az ehhez szükséges jó együttműködésre már most fel kell hívnunk a helyi szervezetek figyelmét. Budapest, 1989. december 7. Üdvözlettel: Dr. Verebélyi Imre” Cikkünknek a belügyminiszter-helyettesre vonatkozó megjegyzése valóban megalapozatlan volt, az időközben történt fejleményekről szerkesztőségünk nem értesült. Dr. Verebélyi Imre levelének vétele után megkerestük Hegedűs Gyulát, és megkérdeztük, elégedettek-e a község lakói az október 13-i megbeszélés eredményével. Megtudtuk, hogy a községlakosok - így Hegedűs - továbbra sem elégedettek. A titokzatos betörés ügyében a nyomozás semmiféle eredményt nem hozott. A tanácstitkár ellen, aki időközben eltűnt a faluból, nem indult vizsgálat. A tanács eltörölte a tehát, de nem visszamenőleges hatállyal. A községlakók közül sokan úgy vélik, jogellenesen szedték tőlük ezt az adót, s jogellenesen akarják - még mindig - behajtani a hátralékokat. Hiszen, ha igazolódna a gyanú, hogy a szavazás eredményét meghamisították, a község tartozna az adófizetőknek, és nem fordítva. Ebben az ügyben a vizsgálat elmaradt, a titkot az eltűnt dosszié őrzi. A kriminek vége, de a rejtély nem oldódott meg. -szeg-Bár az MSZP és az MDF (a két társelnököt adó szervezet) szerette volna kisajátítani az alkalmat - ez nem sikerült. Sőt az SZDSZ és az MDF kezdeményezésére, szemben az MSZP által javasolt rövid megemlékezéssel, felvonulás is volt az akkori (33 év előtti) útvonalon. Az SZDSZ helyi csoportja nem volt elég erős ahhoz, hogy saját elképzelését az előadóra érvényesítse - mi Mécs Imrét ésvagy Vásárhelyi Miklóst javasoltuk, de elképzelésünket a többi szervezet leszavazta. Mi viszont megakadályoztuk az MSZP részéről Horváth István belügyminiszter - mily durva provokáció lett volna meghívását. 33 év után el kellett temetni a halottakat. Ez ilyen szertartást kívánt. Jövőre más lesz az ünnep, akkor már a forradalmat ünnepeljük, és nem temetünk. Ezeket a dolgokat csak itt a konzervatív Moson megyében, a gyilkos városban élő tudja, ehhez egy pesti író - ha mégoly tehetséges is, mint Mózes Lajos - kevés. Egyébként a „szégyenoszlopként” emlegetett határőremlékműről az SZDSZ helyi csoportjának az volt a véleménye, hogy építsék fel a laktanyán belül. Tisztelettel: Ludvig Jenő az SZDSZ Mosonmagyaróvári Csoportja ügyvivője Vissza Beszélő Tisztelt Szerkesztőség! A Beszélő 2. próbaszámában „Kis októberi megemlékezés” című cikkhez szeretnék hozzászólni, mint az események egyik szervezője és résztvevője. Mózes Lajos cikkéhez tőlem is kapott néhány információt, és arról is tájékoztattam, amiről a cikkben nem írt, és ezért cikke egy kicsit bántóvá sikeredett. Bántóvá, ugyanis nagyon Budapest-centrikusan láttatja a várost. Rövid előzmény. 1989. június 8-án Mosonmagyaróvárott az MDF szervezésében nagy fórum volt 1956. október 26-ról. Ezt követően Október 26-a Intéző Bizottság néven megalakult a megemlékezést koordináló bizottság, amely előkészítette ezt a bizonyos megemlékezést. 1989. december 5-én Helyszíni közvetítés egy forradalomról Valószerűtlen, sőt valóságfeletti jelenség. Eleddig vagy tv nem volt, vagy forradalom. A két dolog valahogy összeférhetetlennek tetszett. Az elektronika és tömegközlés vívmánya olyan modern dolog, a forradalom: *-* r A történelem. Forradalmat ugyan egyikünkmásikunk megélt már, ám az eltelt idő, meg az emlékek hosszas vegetálása a feledés peremvidékén ugyancsak a szürreáliák birodalmába száműzte élményeinket. Talán éppen innen is a hátborzongató érzés: az elhomályosult részletek most a televízió képernyőjén tisztulnak ki ismét. Déjá vu. A forradalom a jelenbe helyeződik. A forradalom jelen van. Egyszerre válik hihetővé az egykori és a mai. A forradalom dolgai amúgy is a felfokozott valószerűség érzésével hatnak. Különös élességgel jelenik meg előttünk minden. A világ érzékletesebb, valódibb, mint egyébként. Alighanem a töméntelen álságra, kvázitörténésre, hazugságra hirtelen következő igazi esemény kelti ezt az érzést. Egyszerre ki-ki saját valóságos dolgait intézi szabad akaratából, azt mondja, amit gondol, közösségek mostanáig csak suttogva emlegetett vágyai napok alatt lesznek valósággá. Mindez és ily hirtelen, valószerűtlenül valóságos. A Magyar Televízió pedig szorgalmasan, hűen továbbadja mindezt. Érthető, ha lebegünk a valóság felett. Magyarországon a tv a kádári ellenforradalmi időszak vívmányaként jelent meg, mint a karácsonyi banán, a frizsider, a Trabant. No persze, ezen már túl vagyunk. Többeknek Toyotájuk van, és tett azóta egyet-mást a tv is. De sokan tekintettük és sokáig hülyítő doboznak, ami egyebek közt azt a célt szolgálja, hogy az emberek munkaidő után szépen a fenekükön maradjanak. Most pedig ugyanez a tv „hozza szobánkba” a forradalmat. És akként, mint ami forradalmat hoz a szobánkba. Még sokáig fogunk beszélni, írni „csendes forradalmunk” szomszédjainkra tett hatásáról. De nem kevésbé lesz izgalmas téma a romániai forradalom visszahatása mireánk. A legelső talán éppen ez. A magyar tv-t a romániai forradalom, a bukaresti tv segítette feltétlen és egyértelmű azonosulásra a magyarországi forradalommal. Az ellenforradalom televíziójától a forradalom televíziójáig. Kováts Albert Még egy kis Ambrosológia Fityiszt mutatna a Szent Jobb, de nem tud. Megteszem helyette én. Azt írja ugyanis Kővár Gyula a Történelmi Pártok Szövetségének megalakulásáról a Magyar Vasárnap karácsonyi számában, hogy „államalapító István királyunk óta a Kárpát-medencében még egyetlen alkalommal sem született ehhez hasonló szövetség. Meggyőződésem, hogy ennél kézzel foghatóbb ajándékot aligha tehettünk volna le a dolgozni kívánó csendes többség karácsonyfája alá 1989-ben”. A dolog legalábbis nem komoly, ha arra gondolok, hogy a TÖPSZ egyik szövetkezője az a magát történetelminek nevező Független Magyar Demokrat Párt, amelynek alapítójai Ambrus Sándor az FMDP lapjának, a Magyar Vasárnapnak is a főszerkesztője. A pártalapítóról a Magyar Hírlap 1989. december 18-i számában írtam Egy kis ambrusológia címen. Megírtam, bizony megesik, hogy Ambrus Sándor fillent. És amikor azt hiszi, hogy éppen senki nem néz oda, a főszerkesztő a dolgozni kívánó csendes többség zsebében kotorászik. Az ő működése miatt kellett tavaly felszámolni a Magyar Kölyök Hálózat Országos Egyesületet. A kusza anyagi ügyektől duzzadó Kölyök-dosszié ma is az ügyészségen pihen. Becsapta Ambrus úr szakmai szervezetét, az Újságírószövetséget is. (A MUOSZ etikai bizottságától egyébként szigorú megrovásban részesült különféle ügyei miatt.) A szóvivő, Kővár Gyula tilakozott. (Magyar Hírlap, 1989. december 22.) Tilakozásával sajátkezűleg kötötte szétbonthatatlanul össze Ambrus Sándor, az FMDP és a TÖPSZ nevét. A tiltakozásban sem nyilatkozott viszont Kővár arról, hogy hányan vannak az FMDP-ben? Hányan költik a költségvetésből fölvett hatmilliót? Azóta megint lopott pénz fűződik Ambrus Sándor (így az FMDP és a TÖPSZ?) nevéhez. Alighogy ambrusológiai följegyzéseim megjelentek, boríték pottyant a szálomra: az Editorg Kiadványszervezési Gmk dokumentuma világított egy újabb sötét ügyre. Ambras 1988. októberének végén felkereste az Editorgot. Segítséget kért Pusztító mámorban című könyve gyors, soronkívüli megjelentetéséhez írásokat muatott és adott arról, hogy a könyvet a terjesztők már megrendelték, nem lesz ráfizetés! Lett. Igaz, nem Ambrus úrnak, hanem az Editorgnak. Szerződtek, a gmk nagysebesen elkészítette a könyvet, amit a szerző 1988. november 30-án levélben köszönt meg, beígérve a számla gyors rendezését, mivel a kiadás összes költségét az Editorg fedezte. De az adós ettől fogva nem jelentkezett. Egy évvel ezelőtt szólították fel, hogy fizessen. Hiába. A naív géemkusok a pénzükért a terjesztőkhöz fordulak. Ekkor derült ki a Magyar Vasárnap főszerkesztőjének, az FMDP alapítójának trükkje: a Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalattól maga vette föl a pénzt, de az Editorgnak nem adott belőle. Mentek tovább a géemkások, kopogattak az ÁKV-nál. Itt sem jártak szerencsével. Időközben ugyanis (személyiségi jogok megsértése miatt) betiltották Ambrus könyvét. Az ÁKV ezért nem fizetett. Az Editorg pert indított és nyert. 1989. május 19-én bíróság előtt született az ígéret, Ambrus Sándor „vállalja, hogy 60 napon belül megfizet a felperesnek 311 ezer 118 Ft tőkét, ennek 1989. február 16. napjától a kifizetés napjáig járó évi 8%-os kamatát és 18.666 Ft perköltséget”. Azon sem fizetett, ami végülis rá és az Editorgrartozna csupán. De (amint első ambrusológiai vázlatomban is megjegyeztem), ma már nyomul Ambrus Sándor a Parlamentben is. A rendőrök pedig, legalábbis ez derült ki a napokban nyilvánosságra került belügyi dokumentumokból, nem őt figyelik, hanem mindenki mást. Úgyhogy még az is megeshet, Ambrus úr halomra jut avasszal. Zelei Miklós