Beszélő, 1990. január-június (1. évfolyam, 1-25. szám)
1990-01-15 / 1. szám - BESZÉLŐ - Kiss János: Jókedvünk tele
-----------------------------------------BESZÉLŐ 1990. január 15. Kis János JÓKEDVÜNK Egész térségünkben megindult a föld. Októberben az NDK következett, novemberben Bulgária és Csehszlovákia, decemberben Románia. Nincs többé berlini fal, nincs többé román kommunista párt. Akik nemrég még attól féltek, hogy a népszavazással Magyarország túlságosan előre szalad, most kezdik úgy látni: túlfutott rajtunk a történelem. Jaltának vége, az utolsó kontinentális birodalom szemünk láttára esik szét. A gazdasági válsággal küszködő, belső gondjai által lefoglalt szovjet állam nem képes újból kézbe venni külső - kelet-európai birodalmát. Akkor sem, ha a belső birodalom megrázkódtatásai netán erőszakos rendcsinálási kísérletekbe torkollnak a Baltikumban vagy másutt. Akkor sem, ha Gorbacsov netán belebukik a belső birodalom válságába. A Brezsnyev-doktrína halott; térségünkben a Szovjetunió megrendült hegemóniáját katonai beavatkozás többé nem állíthatja helyre. Új világrend van kialakulóban. Ha nem állítják vissza a határzárat a két Németország között — márpedig erre nincs sok esély, akkor az NDK a nem is távoli jövőben betagozódik a Szövetségi Köztársaságba. A két német állam kölcsönös gravitációja elkerülhetetlenné teszi az Európát megosztó katonai tömbök párhuzamos felszámolását; helyükbe valamilyen páneurópai biztonsági rendszernek kell lépnie. A kelet-európai övezetben a Szovjetunió gyengülő túlsúlyát mindinkább kiegyensúlyozza az erősödő német befolyás. Harmadik tényezőként megjelennek az atlanti hatalmak: Anglia, Franciaország és az Egyesült Államok. Helyrebillen tehát az európai egyensúly, melyet az I. világháború háromnegyed évszázadra felborított. De ez mégis új hatalmi rend lesz. Mindenekelőtt, más lesz az új Németország, mint az imperialista Reich volt. A bismarcki Német Birodalom úgy jött létre, hogy a junker-etatista Poroszország lenyelte a nyugati német államokat. A jövő Németországában viszont a diadalmaskodó nyugati részek olvasztják magukba a fejlődésben megrekedt keleti részeket. S az új egység nem fogja elidegeníteni Németországot az atlanti demokráciáktól. Igaz, az újraegyesítés kilátása meglassítja a (nyugat-) európai közösség politikai összeolvadását, hiszen 1992 terve feltételezte, hogy a vasfüggöny bár elvékonyodik, de mégis tartósan fennmarad. Az új helyzetben az NSZK nem mehet bele olyan integrációs lépésekbe, melyek a német egyesülés útjába állhatnak, vagy akadályozhatják Németország keleti irányú gazdasági terjeszkedését. Másfelől azonban az NSZK nem vállalhatja az Európai Közösség felrúgását sem: gazdasági és politikai stabilitása az atlanti térségben kialakult rendhez kötődik, így hát Németország számára nem marad más, mint szorgalmazni a Közös Piac és a hozzá kapcsolódó politikai intézmények fokozatos kiterjesztését egész Európára. Németország, mely a XX. században két európai háború kirobbantója volt, a század végén a páneurópai egység létrehozásának fő mozgatója lesz. A Szovjetunió sem fog visszavedleni a hagyományos orosz birodalommá. A cárok birodalma már a század elejére anakronizmussá vált, s csak a bolsevik forradalom mentette meg a széthullástól. Bomlását a peresztrojka kísérlete sem tartóztathatja fel. Ha az átalakítási kísérlet kudarcot vall, a birodalom azért omlik össze, mert nem képes állni a világhatalmi versenyt. Ha azonban sikerül a kísérlet, akkor a siker vet véget a birodalomnak, mert piacosodó, demokratizálódó társadalmakat nem lehet birodalmi szervezetbe szorítani. A balti köztársaságok kiválása elkerülhetetlennek látszik. Kérdéses, meg tudja-e tartani Moszkva Besszarábiát és Bukovinát. Az ukrán és belorusz nemzeti mozgalom mindenképpen akkor lesz csak kezelhető, ha a szovjet állam egyenrangú köztársaságok laza konföderációjává alakul át, így hát jó esély van rá, hogy Kelet- Európa kis és közepes országai a Nyugat vonzáskörébe tartozó Németország és a Kelet felé visszahúzódó Oroszország között elégséges mozgásteret nyerjenek az önálló állami létezéshez. Az igazi nehézséget a térség belső rendje fogja jelenteni. Nagyhatalmi önkény kijelölte határok szabdalják darabokra az itt élő nemzeteket. E határokat a térség népeinek soha nem volt módjuk szabadon vitatni, tehát szabadon elfogadni sem. A nyertes államok példátlan nemzetiségi elnyomással, erőszakos népességmozgatással és kényszerű beolvasztással igyekeztek megkérdőjelezhetetlenné tenni területi integritásukat. A vesztes államok az I. világháború után az elszakított területek visszahódításának igézetében alakították politikájukat. A I. világháború után a szovjet hegemónia elfojtotta a határvitákat, föld alá szorította a nemzeti kérdést. Ám a feloldatlan ellentétek a mélyben tovább mérgeződtek, tovább folyt a nemzetiségek üldözése, a határok továbbra sem váltak legitimmé. A következményekkel most kell szembenéznünk. Lipcsében és másutt máris magasba emelkedtek az 1937-es határok visszaállítását követelő transzparensek. A litvániai lengyel kisebbség mozgolódását ellenséges gyanakvás fogadja. Belgrádban mámoros szerb tömegek ünneplik az albán többségű Koszovó bekebelezését... Vannak azonban ígéretes fejlemények is. Még pár hónapja attól lehetett tartani, hogy a legsúlyosabb konfliktusokba éppen a magyar nemzet, a két világháború első számú vesztese bonyolódik bele. Hisz az elmúlt negyedszázadban mind Szlovákiában, mind Romániában példátlan méreteket öltött a magyarság elleni tömegérzelmek mesterséges szítása. Félő volt, hogy az államhatalom megingásának pillanatában ellenőrizhetetlen indulatok szabadulnak egymás ellen, s a demokratizálódás újabb nacionalista hullámmal párosul. Nem így történt. A szlovákiai magyarok új, demokratikus mozgalma beágyazódott az össz-szlovákiai Nyilvánosság az Erőszak Ellen mozgalomba. A romániai forradalmat temesvári magyarok önvédelmi ellenállása indította el. Tőkés László nevét Erdélyszerte együtt skandálták román, magyar, német ajkú tüntetők. A magyar állam polgárai saját forradalmukként élték meg Románia népeinek felkelését, és elsőként siettek a szomszéd ország megsegítésére. A történelemben először szomszédaink nemzeti megújulása nem a magyar nemzettel való konfliktusban, hanem a magyarsággal összefogva következik be. Magyarország ma abban a lélektani állapotban van, hogy önként kimondhatja a megnyugtató szót: tiszteletben tartjuk az utódállamok területi integritását. Tanultunk a történelemből. Tudjuk, hogy az egykor igazságtalanul meghúzott határokat ma már csak újabb igazságtalanság árán lehetne módosítani, újabb revíziós igényeket gerjesztve, ezúttal a másik oldalon. A magyar nemzet sorsának rendezését nem a határok megváltoztatásától, hanem megnyitásuktól várjuk. A szomszéd népek, az egymásra találás kivételes pillanatában, kedvezően fogadhatják ezt a bejelentést. 1920 óta először képesek lehetnek őszintén elfogadni, hogy ha mi lemondunk a határrevízióról, nekik viszont biztosítaniuk kell a nemzetiségi sorba került magyarok érdekeinek egyenlő védelmét Anyanyelvi oktatást a bölcsődétől az egyetemig, az anyanyelv hivatalos használatának jogát, szabad anyanyelvi művelődést, szabad kapcsolattartást az anyaországgal, a nemzetiségi területek megóvását a szétmorzsolódástól, kulturális és - ahol lehet - területi autonómiát, megfelelő részvételt a politikai hatalomban. Ha ebben sikerül egyetértésre jutni, akkor a történelmi határviták valóban a múlté lesznek. Trianon nemcsak megcsonkította Magyarországot, de ellenséges államok gyűrűjébe is fogta. A magyar revíziós törekvésektől rettegő Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia újra meg újra kész volt összefogni ellenünk. A kisantanttól rettegő Magyarország újra meg újra hajlamos volt rossz nagyhatalmi patrónus oltalmát keresni. Most végre túljuthatunk Trianonnak ezen a következményén is. Ki volt Egon Krenz? (MTI) Ifi T C1