Beszélő, 2002. január-június (3. folyam, 7. évfolyam, 1-6. szám)
2002. április / 4. szám - MIT CSINÁL A KORMÁNY? I. RENDKÍVÜLI VÁLASZOK - Antal László: Sőt még a piac is én vagyok - A kormány a gazdaságban
„MIT CSINÁL A KORMÁNY?” Antal László SŐT, MÉG A PIAC IS ÉN VAGYOK A KORMÁNY A GAZDASÁGBAN 1. Ha több mint egy évtizeddel a rendszerváltás után valamiért csalódottságot érzek, az biztosan nem elsősorban a gazdaság. A magyar gazdaság kétségkívül működik, teljesítménye nemzetközi mércével mérve is kielégítő. A közelmúlt gazdaságtörténetének talán legmeglepőbb tapasztalata az, hogy a piacgazdaságot igenis lehet lombikban előállítani, ezzel lerövidítve azt a sok évtizedes evolutív folyamatot, amely tőlünk nyugatra természet adta módon végbement. Bebizonyosodott, hogy ha kiengedik a szellemet a palackból és egyben létrehozzák a szabályozásukhoz szükséges intézményeket, akkor egy csapásra életre kelnek azok az elemi erejű individuális érdekek, amelyek azután a rendszert működtetik. Lehet vitatkozni azon, hogy az így kreált piacgazdaság mennyire hatékony, de egy biztos, működik. Más a helyzet a demokráciával. Úgy látszik, itt nem elégséges meghatározott intézményi garanciák jól körülbástyázott rendszerét létrehozni. Erős társadalmi konszenzus, az írottakon túl íratlan szabályok, szokások kölcsönös tiszteletben tartása, a hatalom mindenkori birtokosainak tudatos önkorlátozása, a társadalmi nyilvánosság nagy ereje, a civil szervezetek növekvő presztízse, a piacgazdaságot éltető individualizmus mellett a klikkeket egyben tartó érdekközösségeken felülemelkedő szolidaritás lenne szükséges a politikai kultúra gyökeres változásához. Olyan, amely szalonképtelenné teszi a bonyolult játékszabályok vagy akárcsak gentlemen’s agreementek durva semmibevételét. Megkockáztatom, ettől az állapottól még nagyon távol vagyunk. Sőt, némi keserűséggel hozzáteszem, nem is közeledünk az áhított célhoz. Ezt a folyamatot tehát - ellentétben a piacgazdaság eleve sikerre ítélt bevezetésével - nem tekintem visszafordíthatatlannak. A politikai kultúra fejlődése csak evolutív lehet, vagyis idő, mégpedig hosszú idő alatt kifejlődő készségek és felgyülemlett tapasztalatok eredménye. Hosszú látra azonban - mint lord Keynes mondta - mindnyájan halottak vagyunk. Én biztosan. A rendszerváltás óta eltelt több mint egy évtizedes időszak tapasztalatai alapján a szűken vett gazdaság átalakulását illetően optimista voltam, a demokratikus társadalmi átalakulás tekintetében viszont szkeptikus. 2. Az elmúlt években, azaz gyakorlatilag a jelen kormányzati ciklus folyamán a gazdasággal kapcsolatos optimizmusom is alaposan megcsappant. Ennek okairól szeretnék most beszámolni. Az elmúlt évek során az állam gazdasági szerepében változások kezdődtek meg. Ezeket eleinte elszigetelt események sorozatának véltem, de amikor a kétéves költségvetés terítékre került, tehát nagyjából két esztendővel ezelőtt, végre felfogtam, hogy többről fordulatról van szó. 1998-ig nagyjából töretlenül - vagyis az éppen regnáló kormánytól függetlenül - ment végbe az a folyamat, amelyet a centrális hatalom tudatos önkorlátozása, visszavonulása jellemzett, továbbá a nemzeti piac nyitott az unió, sőt a globális világpiac felé. Nem állítom, hogy a gazdaságpolitikai döntéshozók - akik közül a pénzügyminiszterek gyorsan cserélődtek - valamilyen jól megfontolt hosszú távú stratégia szerint léptek volna. Sokszor kényszerek hatására cselekedtek. Abban viszont biztos vagyok, hogy megértették: a nemzeti piac elszeparálása a külvilágtól, a külföldi tőke kimúlása és a piacot nem szabályozni, de igazgatni akaró vállalkozó állam ma már anakronizmus. Ma már a hazai árak legalább felét közvetlenül a világpiac határozza meg, az árfolyamot sem a kormány, illetve a jegybank csinálja, legfeljebb némiképp befolyásolja. A hazai kamatszint is a nagy európai pénzpiacok függvénye. Ha pedig körülnézünk az Euroland táján, az érintett országok épp most mondtak le önként nemzeti szuverenitásuk talán legbecsesebb szimbólumáról, az önálló pénzkibocsátásról. Ilyen körülmények között nem sok értelme van gazdasági szuverenitásról beszélni.