Biharvármegye Hivatalos Lapja, 1906 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1906-01-04 / 1. szám
1906. január 4. BIHARVÁRMEGYE HIVATALOS LAPJA. - nak fenti tárgyban hozott többi határozatai felebbezéssel meg nem támadtatván, szintén jogerőre emelkedtek. Mindezek után a jogerős határozatok alapján készült névjegyzék 4 egyenlő példányát az az 1899. évi XV. t. c. 150. §- a értelmében további eljárás végett bemutatja, ezek kiszolgáltatásáért, vagy hitelesítésekért a szabályszerű díjakat felszámíthatják. Egyidejűleg elrendeli a központi választmány, hogy e határozata a közhírré tétel megkönnyítése céljából a vármegye hivatalos lapjában is közzé tétessék. Keszthelyi Zoltán elök, HATÁROZAT. A központi választmány a jogerős határozatok alapján összeállitott névjegyzéket elfogadja s az 1899. évi 15. c. ■ 150. §-a értelmében az országgyűlési képviselőválasztók 1906 évre érvényes névjegyzékének nyilvánítja s ezen névjegyzékeknek egyik teljes példányát Belügyminister úrhoz felterjeszteni, a másik példányt a vármegye levéltárában elhelhelyezni, 3 ik példányát a választók használatára a választókerületek székhelyére illetékes ki közjegyzőknél az alábbiak szerint elhelyezni, a 4-ik példány pedig községenként felosztva az egyes nagy és kis községek elöljáróinak a főszolgabirák útján azon szigorú utasítással rendeli megküldeni, hogy a 4-ik példányt az illető község lakosai mindenkor megtekinthetik, illetőleg díjtalanul lemásolhatják, mire az elöljáróság nekik kívánatra időt és alkalmat nyújtani köteles. A bihari választókerület székhelyére nézve Mezey Mihály, az ugrai választókerület székhelyére nézve Miskolczy Barnabás kir. közjegyző, a szalontai választókerület székhelyére nézve Csányi Andor nagyszalontai, a tenkei választókerület székhelyére nézve Szabó Zoltán tenkei kir. közjegyzők lévén illetékesek, e szerint Mezey Mihály nagyváradi közjegyzőnél a bihari, Miskolczy Barnabás nagyváradi kir. közjegyzőnél az ugrai, Csányi Andor nagyszalontai kir. közjegyzőnél a szalontai, Szabó Zoltán tenkei kir közjegyzőnél a tenkei, Dr. Örley György berettyóújfalui kir. közjegyzőnél a berettyóújfalui és bárándi, Dr Szopek Gábor derecskei kir. közjegyzőnél a hosszupályii, Bonyi Adorján margittai kir.,közjegyzőnél a margittai, Tamásfalvy Thury Ignácz belényesi kir. közjegyzőnél a magyar-csékei és a belényesi, Stettner János székelyhídi kir közjegyzőnél a székelyhídi, az élesdi kir. közjegyzőnél pedig az élesdi választókerülethez tartozó képviselőválasztók névjegyzékének teljes példánya elhelyeztetni rendeltetik. A községi elöljárók, járási főszolgabíróik utján szigorúan utasittatóak, hogy a névjegyzékek őrizetével megbízott kir. közjegyzők neveit a legelterjedtebb módon hozzák köztudomásra s értesítsék az érdekelteket, hogy a kir. közjegyzők az őrizetekre bízott példányokból egyesek részére másolatokat, kivonatokat állíthatnak ki . Cikkelye Biharvármegye törvényhatósági bizottságának 1905. évi december hó 20-án és folytatva Nagyváradon tartott rendes havi ülése jegyzőkönyvének. 1507/17552—1905. szám. Kereskedelemügyi minister úr 60589 — 1905 számú leiratával a szegedi kereskedelmi és iparkamara által a vármegyei törvényhatóságok részére kidolgozott egységes vásárrendtartási szabályrendelet tervezetet véleményezés végett leküldi. HATÁROZAT. Mielőtt a vármegye közönsége a leküldött tervezet felett véleményét nyilvánítá, azt a járási főszolgabírók útján oly felhívással közli az összes vásártartó községekkel, hogy a tervezet felett véleményezőig nyilatkozzanak, azt a járási főszolgabírók útján az alispánhoz legkésőbb február hó 15-ig terjesszék be, a vármegye alispánját pedig megbízza a törvényhatósági bizottság, hogy a nagyváradi kereskedelmi és iparkamara meghallgatása után e tárgyban a legközelebbi rendes közgyűlésre részletes javaslatot terjesszen elő. Jegyzetté és kiadta : Baranyi András. _________ tb. főjegyző. Cikkelye Biharvármegye törvényhatósági bizottságának 1905. évi december hó 20-án és folytatva Nagyváradon tartott rendes évnegyedes közgyűlése jegyzőkönyvének. 1484/17226-1905. szám. A m. kir. államépitészeti hivatal 1060. M. 1905. számú jelentése, a b.-ujfalu — bakonszeg - b.-udvari-i törvényhatósági közút 30847. és 35848 számú szelvényénél levő műtárgyak fentartási kötelezettsége iránt a Berettyó-vizszabályozó és ármentesítő társulattal létesített egyesség tárgyában. VÉGHATÁROZAT: A vármegye közönsége, az előterjesztett egyezséget, mely szerint a fent említett közút 30847. szelvényénél levő 0,80 m. nyílású áteresztő fentartását, szükség esetén újjáépítését a Berettyó vízszabályozó és ármentesítő társulat, a 35848.