Kiss János szerk.: Bölcseleti Folyóirat, 19. évfolyam (1904)

I. Értekezések. - A lelkiismeretszabadság. Dr. Sankovics Ignác

r-IO­V 7­1) "b «/ i­­­ I. ÉRTEKEZÉSEK. A LELKIISMERETSZABADSÁG­." B) Különös rész. I. A lelkiismeret és annak szabadsága. Előbbi tárgyalásunk zárszava az volt, hogy Isten tör­vénye ellen nincs szabadság. Áttérünk most az emberiség szellemi életének azon fontos nyilvánulatára, melyet lelkiismeretnek nevezünk. Érzi, ismeri e nyilvánulást a föld minden népe. Hiába választják el az óceánok az embereket, hiába von határt közéjök az égalj, vallás, kultúra különbözősége, az életkor, szellemi fejlettség, haladás vagy nyelv sokfélesége, egye­temes tapasztalati tény az. Miként azonban a szabadság felfogásában két tábor áll egymással szemben, úgy a lelki­ismeretről is eltérőleg vélekedik a két tábor. Legyünk tisztában igaz értelmével, hogy téves magyarázata önma­gától összeomoljék. A lelkiismeret a katholikus tan szerint az eszes emberi természetnek az az állandó, vele együtt Istentől teremtett és elválaszthatatlan képessége, melylyel jó és rossz fölött 1 A jelen dolgozat B) Különös részének I. és II. fejezete fel­olvastatott az Aquinói­ Szent-Tamás-Társaság 1903. november 28-ikán tartott ülésében. Bölcseleti Folyóirat, 1904. 1

Next