Bolond Miska, 1861. (2. évfolyam, 1-52. szám)

1861-06-30 / 26. szám

met és nyakamat, hogy a nagy hatalmához ké­pest, kegyelmesen reá tiporni méltóztassék. Méltatlan szegény szolgája -X.­X.­IV. Egy politikai lapszerkesztő egy publicistához. T. barátom! A prímás ő eminenciája be­szédjére vonatkozó cikket megkaptam, hanem engedjen meg, hogy nem találom elég ildomos­nak kiadni. Magam is emlékezem arra, midőn ő Eminenciája Esztergomban azt mondá, hogy a negyvennyolcadiki törvényeket „köröm sza­­kadtig“ fogjuk védeni, s ez kétségkívül egy kis ellentétben áll azzal, a­mit ő Eminenciája most mond, hogy t. i. a negyvennyolcadiki törvények­­n­ek revisióra van szükségük, mert nem férnek meg sem a királyi hatalom teljével, sem pedig a municipiumokkal s hogy a 48—49-diki szerencsétlenségeket is csak a magyar mi­nisztérium okozá; — mondom, hogy ő Emi­nenciája régibb és mostani véleménye közt a különbséget én is átlátom s az utóbbit én sem vagyok hajlandó osztani, annál inkább, mert a 48—49-diki szerencsétlenségek forrásait igen jól ismerjük s nagyon könnyen vissza tudjuk vinni azokra, a­kik a békésen életbe lépni kezdő törvényeket száz és ezer után megtámadák. Hanem engedjen meg­­. barátom, ha nem látom ildomosnak, hogy lapom ő eminenciájával bár­mely tekintetben is meghasonlásba jöjjön. Ha Vörös Kristóf, vagy Fehér Ádám, jelentéktele­nebb képviselőinket méltóztatnék megtámadni, azt kiadom, de ez ügyben célszerűbbnek talá­lom a hallgatást. Különben is én azt tartom, hogy egy po­litikai lap szerkesztése abból áll: kinyomatni az országgyűlési beszédeket, a­mint a Stenograf elhozza, lefordíttatni egy pár kis külföldi hírt, aztán egy kis hirdetést adni rá s a véleményt egyenesen a közönségre bízni. Különösen az ily kényesebb s nagy figyelmet gerjesztő dol­ Kipfelhauser a nagyvilágban. -------Persze Krümmer úr azt akarta volna, hogy Cavourért a nagy requiemet is engedjük meg, hogy ott síppal dobbal demonstráljanak, ha­nem hála isten, rendszerető katonai parancsnokunk utasítása folytán ez nem történt meg, s nem lett egyéb, csak kis mise, a­mire az a kadencia, hogy semmise. Igazán mi sok köszönettel tartozunk a mi derék katonáinknak, ők vetették le múltkor is a honvédcsákót a koporsóról, ők kísértették be a toasztozó losonczi polgárt satu­sat. Azt kér­dezi Krümmer úr, hogy hát az alkotmányos ha­tóságok mire valók ? — mire ? hát arra, hogy szedjék be az adót, hanem még ezt sem teszik, ezt is a katonákra hárítják , kik a rend fenntar­tásával különben is el vannak foglalva. Krümmer úrék egészen félreértik a megadott municipiumok célját; nem azért adtuk mi azt, hogy bennünket gyűléseiken szidjanak, hanem azért, hogy kímél­jük meg a státust a költséges hivatalnokseregtől s az alkotmányos municipiumok a maguk pénzén teljesítsék azt, a­mi nekünk tetszik. Na, haben sie verstanden ? — Egyébiránt, visszatérve a Ca­­vour-requiemre, csak átláthatja Krümmer úr, hogy nem lehetett nagy misét rendezni azért, a­ki ne­künk előkészítette Solferinót, Magentát s a többi helyeket, a­hol mi annyi Schlüge-t bekommoltunk ; s aztán mondja meg Krümmer úr, ha úgy a német nevezetességek közül is meghalna valaki, tarta­nának , akkor a magyarok requiemet ? Azt mondja Krümmer úr, hogy szívesen valamennyiért, akár Tedeumot is. Himmelkrucifix ! tudom én azt, de nem úgy, hanem amúgy tartanák. Süssék meg az ilyen szívességet. —-----Látja Krümmer úr, a nemzeti szín­ház darabjai, mint országos intézetét, most is a cs. k. policia által cenzuráztatnak, a városi szín­házak pedig az alkotmányos hatóságok kegy­vizsgáit élvezik s ime mi történik már is. Persze a budai hatóság nem ért a censurához s meg­engedte, hogy az arénában múlt vasárnap egy „Honvédhuszárok“ című darabot adjanak. Én ma­gamat szabadelvű embernek tartom s az alkot­mányos királyi tábla, és helytartóság hivatalnokai közül többeknek ismeretségével dicsekedhetem s igy nem állítom azt sem, mintha e darab valami lármásabb lázitásokat tartalmazna, kivévén a sok ágyúzást és huszár-alakot, a mi mindenesetre igen veszedelmes kívánságokat gerjeszthet némely hall­gatóban , hanem mondja meg a Krümmer úr, hogy illett-e a mérsékeltebb konstitucionális füle­ket olyan nótával támadni meg, mint az: „Lajos bácsi azt izente, Nincsen elé­g regimentje, Ha me­g egyszer azt izeni: Mindnyájunknak el kell menni. Éljen a magyar !“ Ne volt erre bömbölés, Krümmer úr is majd ösz­­szetörte a parapláját, úgy verte a zártszék olda­lához, meg a Fra Krümmer is, láttam, hogy ő is extázisban volt. Azt mondja Krümmer úr, hogy mért ne ? — szép nóta ! — Mit ? — szép nóta ? — hát egyéb semmi ? — ne csináljon nekem olyan ártatlan képet a Krümmer úr, mert mind­járt wathend leszek. Tthyü million kanonir ! még tetteti magát, mintha azt se tudná, hogy ki az a Lajos bácsi, pedig láttam, hogy még a szája szé­lét is megnyalta, mikor a nevét mondták, olyan jól esett. Egyébiránt a Krümmer úrék ezen tetteté­séből csak azt látom, a­mit én régen tudtam, hogy t. i. minden állításokkal szemben, a magyarok elvégre is nem őszinték.Tapasztaltam én ezt 1850- ben is, a zsandárok virágzó korszakában, midőn vendéglőkben a bor mellett mulatozó társaságok rendesen a „malmot“ értették. Éljen a malom! — hallottam többször s ekkor minden ember ivott. Himmelkrucifix ! — mi lehet ez ? ! — nyolc­­ év múlva tudtam meg, hogy a malom alatt azt értették, a ki ott künn őröl, t. i. a Lajos bácsit. Mert ne is tagadja a Krümmer úr, úgy szeretik, mint a falat kenyeret, szapperment noh­amól! -------Tanulhatnának a magyarok egy kis parlamentáris eljárást a Reixruthból. Oh mi szé­pen ment az egyik legközelebbi ülés. Rieger: A németek minden más nemzetiséget föl akarná­nak falni. Elnök: Ha az úr igy akar itt be­szélni, hát menjen ki. Rieger: Hivatkozom a házra... Elnök: Nix nutz — üljön le az úr, mert mindjárt zsandárokat hozatok; ön megsér­tette a világ legdicsőbb nemzetét, a németeket. Rieger: Én magam is azt tartom, hogy a né­metek a világ legdicsőbb nemzete. Elnök: No már így beszélhet, kérjen ön bocsánatot egy stemplis folyamodványban, s hibája jóvá lesz téve. Rieger: Miután látom, hogy itt nincs szó­lásszabadság. .. Elnök: Mit ? nincs ? ez a leg­nagyobb rágalom! — csak azt kell beszélni, a­mi nekünk tetszik. Rieger: Hahaha! — El­nök: Még nevet az úr ? hol a polk­áj ? ... Rie­ger: Nem szólok már semmit. Elnök: Ez már helyes, most Kuranda úr fog valamit fölolvasni az Ostdeutsche Postból. — Lássa Krümmer úr, ilyen szépen megy a tanácskozás a Reixruthban, nem úgy mint a pesti országgyűlésen, a­hol még arról is disputálni mernek a követek, hogy mi­lyen címen szólítsák meg a tényleges hatalmat. „Tényleges hatalom“ — himmelkrucifix! csak azt szeretném tudni, hogy ezt a scheinheilig el­nevezést is ki gondolta ki. -------Ugyan mit emlegeti Krümmer úr azt a csongrádi esetet, hogy egy adóexequens katona egy fiatal leányt agyonlőtt; eltemették igen szé­pen s meg van már mondva, hogy az egész vé­­letlenség volt. Meg hogy Győr mellett egy másik katona azért schieszolt le egy kocsist, mert nem akart neki kitérni; ez is véletlenség volt. Meg 102 fokban sokkal ildomosabb a negatív regis­­trálás. A­mi a forró gesztenyét illeti, ott van Bolond Miska, ez elég bolond rá, hadd ka­parja ki. Megkülönböztetett tisztelettel vagyok. Hasábfi, szerkesztő. Történeti adatok 1560-ból. Nim-Vasz-Man-Khán, budai pasa (kegyes leirata Tollagi Jónás magyar írástudóhoz.) Te gyaur! a mi alázatot nem ismerő hit­vány szolgánk! Az én irásvizsgáló és környülmetélő, — tehát igazhitű muzulmán —­agáim és hasidim tudtomra adák vala, hogy te kutyahitü gyaur is még adakozásra szólítod föl budai szandzsáktá­runk, azaz basaságunk lakosait, bizonyos csere­­pezö fölsegélésére, ki egy háromemeletes ház te­tejéről leesett s most családjának keresete nem lévén, magát nem képes gyógyittatni. Miután bármi néven nevezendő segély­­gyűjtés csakúgy engedtetik meg, ha azért előbb hozzánk küldötök folyamodó írást, a mit én majd további helybenhagyás végett Iszambolá­­ban székelő baltadzsibasiakhoz (Törökország­ban a rendőrfőnök) menesztek ; — annak oká­­ért és egyebekért is parancsolom, hogy a gyűj­tést mindaddig beállítsátok, mig arra engedel­­met nem kaptatok. (Két hóval később.) Folyamodó írásodat megkaptam, elküldöttem Istambulába s ott a gyűjtés Tekintetbe véve, hogy az nem Hariri, Hafiz, vagy más poétátok árváinak felse­gélésére, — s Tekintetbe véve, hogy az nem valami síremlék, szobor, vagy medresz (azaz neve­lőintézet) fölállítására történik — helyben hagyatott s baltadzsi-basiik 1560. gsy VI 9e. sz­ alatt kelt rendeleténél fogva ki is adatott. (Egy héttel később.) Vettem alázatos jelentésedet, melyben tudtomra adod, hogy mig a segélygyüjtés engedelméért beadott folyamodó Írásod budai basa-tanácsomnál s innen e kegyességénél, Iszambolában székelő baltadzsi-basiiknál járt, — addig a kérdéses cserepezö meghalt s a ha­lál angyalai: Nauker és Monkir által Mahomet hetedik paradicsomába szállittaték. Ennélfogva, meg miután a kérdéses csere­­pezöt Allah kegyesen magához szólitá, — nincs többé orvoslásra s igy pénzsegélyre sem szüksége. Mivel pedig a begyült pénzhez neked semmi jogod sincs, s igy az kezeid közt sem maradhat, s Mivel a kik azon összeghez adakozásuk­kal járultak, pénzükről már úgyis lemondtak. — Annak okáért ama begyült pénzösszeget magas basa-tanácsunknak beküldted, mely ar­ról majd bölcs belátása szerint rendelkezendik. Magas nevem cifra vonásainak higyj és a szerint cselekedjél! Datum: Budavár, ramazán első hava, die 29. 1560. TApAK0N3iHlJX ^HAKZ. R­öppentyü­k. * N -f- városa országgyűlési képviselő­jét kurrentálni akarja, miután az életének semmi jelét nem adván, N+ városa azon aggodalomban van, hogy a tisztelt képviselő úr már nem is lé­tezik. * N -j-városa tisztelt képviselőjét mint halljuk a váci siket­n­é­m­á­k tiszteletbeli elnök­­jükké szándékoznak megválasztani. * N-j- városa tisztelt képviselője azt tartja, hogy : „beszélni ezüst, hallgatni arany ?“ * N városa tisztelt képviselőjének már igen sok aranya lehet. Iskirics.

Next