Bolond Miska, 1862 (3. évfolyam, 1-42. szám)

1862-01-12 / 2. szám

2-dik szám.III. évfolyam. Pest, Január 12. 1862.C ’ HETI NAPTÁR. Csütörtök, jan. 16. Nagy hideg van; nem csoda, ha a gondola­tok is csak elburkolva mernek mutatkozni. Péntek, jan. 17. Még is csak furcsa jele az az időnek, mikor már most még a muszka is azt hirdeti, hogy ő re­­formos és alkotmányos. Szombat, jan. 18. Holnap van 19-dike és vasárnap, a­melyen nem csak a papiros Bolond Miska, hanem az ele­ven is k­i­j­ö­n. vasárnap. Előfizetési dij januártól martius végéig 1 ft 50 kr. félévre 3 ft.­­^ Az előfizetés és minden reclamatió a Bolond Miska kiadóhivatalába (Barátok­ tere 7. sz.) utasítandó. — A kéziratok Tóth Kálmánhoz (Zöldkert­ utca 6. sz.) küldendők. HETI NAPTÁR. Hétfő, jan. 13. A szultán harmadszor is megtisztítja palotáját a háremhölgyektől s negyedszer újra­­ megtölti. Kedd, jan. 14. A bécsi „Kikiriki“ azt tanítja, hogy a gomb­lyukba való virágért s a rendjelekért egyformán sokat kell ó hajolni. Szerda, jan. 15. Ha a poéták nem hasonlítanák a könyet a gyöngyhöz, sehogy se érteném , mért nevezik Lengyelországot az orosz korona gyöngyének. Tíj előfizetés a­ „BOLOND MISKA“ 1802-dik évi folyamára. Egész évre, vagyis: jan. dec. végéig 6 ft. félévre, vagyis: jan. jan. végéig . 3 ft. Évnegyedre, vagyis: jan. marc. vég. 1 ft. 50 kr. ВФ* Gyűjtők 10 előfizető után egy tiszteletpél­dányban részesülnek. Diplomatiai jegyzékvál­ás Thou­­venel báró és Ritter von Furtzin­­gen c coccellentiáik között. A nagy németországi lapok elrettenve re­­gisztrálák azon nyugtalanító híreket, melyek­­ következményeiket tekintve, még a Trent-af-­­ faire-nél is több veszedelmek magvát hordhat- t­­ák méhükben. A „Bolond Miska“, mint jól értesült lap,­­ számos összeköttetéseinél fogva azon helyzet­ben van, hogy az itt érintett eseményekre vo­natkozó rendkívüli fontos diplomatiai okiratokat hiteles fordításban közölheti, és a szerkesztőség kezességet vállal ezen iratok authenticitása felöl. De mielőtt az okmányok előterjesztéséhez fognánk, szükség lesz néhány sort a dolog érde­mében előre bocsátani. A sajnos esemény, mint tudva van, a Potz­­tausendmaul-i nagyhercegség területén ment végbe. Ritter von Furtzingen, Raus und Hof­fs külügyminiszter, a múlt év december havában bureaujában ült és késő éjig dolgozott hazája javára. Ekkor elhagyá munkaasztalát, bement a szomszéd szobába, mely a külföldi diplomaták elfogadására szánt Empfangszimmer volt, s már megfogá a harmadik ajtó kilincsét, hogy fele­sége szobájába térjen éji nyugalomra, a midőn kívül zörögnek, s egy egészen elhúlt arcú fő­hadnagy toppan a terembe. — Ah! ön az? Herr Chef der obersten Polizei-Behörde, mi jót hoz nekünk e szokat­lan órában ? Remélem, nem történt valami nagy szerencsétlenség ? — Excellenz ! oda vagyunk... Holnapra egész Európa allarmirozv­a lesz: jaj azok fejére, a­kik a börzespekulációkban a la hausse van­nak anyazsírozva, mert oly jelenetnek voltam szemtanúja, hogy ahhoz képest a Mason és Sli­­dell-féle insultus, és az angol lobogó megsértése valóságos bliktri. — Az égre kérem, beszéljen világosabban. — Excellent! én nem vagyok oka. Sze­mélyesen komandiroztam ki az éjjeli patrollo­­kat; 9 ember és egy káplár, mint mindig con­­signálva volt a nagyhercegi főkaszárnyában, és mégis ,a külváros egyik csapszékében vereke­dés történt, s egy idegent rutul megdögö­­nyöztek. — Egy idegent ? Remélem, nem volt an­gol vagy francia, hanem csak német valamely szomszéd barátságos államból. — Először magam is úgy értesülök, hogy az idegen angol alattvaló. Már előre láttam, hogy a házsártos Palmerston olyan patikakölt­séget fog rajtunk követelni, hogy azzal tán ha­­­zánk összes sanitärs budgetjét fedezhetnék, de csak hamar észrevettem, hogy a dolog még en­nél is komolyabb. — Még ennél is komolyabb ? — Szóval: a megsértett és kéken feketén hagyott idegen senki más, mint a „Moniteur“ híres müncheni levelezője, a­ki hazánk, s áta­lá­­ban a conservatív érdekek irányában minden alkalommal annyi rokonszenvet tanusított. Ritter von Furtzingen, külügyminiszter, azonnal fölfogá éles elméjével a dolog nehézsé­geit. Megverték a „Moniteur“ müncheni, levele­zőjét ! Azon embert, a­ki Potztausendmaul nagy­­hercegség párisi követének titkos értesítése sze­rint, a bonapartisták legbensőbb embere, tagja a camarillának, s birtokosa a zweite december legszigorúbban őrzött titkainak!... — Freund! — szóla a legfensőbb rend­őrség főnökéhez — ha valaha, most kell aztán ész a külügyminisztériumban, különben elvész hazánk­­nyugalma, s országunk oly háborúba elegyedhetik,melynek következései ki­­számíthatlanok. Mert csak én, a külügyminisz­ter tudhatom voltaképen, hogy minő vállalat nekünk Franciaországgal háborút folytatni, ha mindjárt a szomszéd hercegségekkel 1815. óta offensiv és deffensiv alliánzban is élünk. Gondolja meg ön, hogy Armee-organisationk­­kal sem vagyunk készen; a cavalleriánál a lo­vak nincsenek megpatkolva; a gyalogság szá­mára ugyan vörös Ausschlag helyett sárgát csi­náltattunk, de a huncut szabó még nem hozta haza az uniformisokat vasárnapra, pedig megígérte! De még ágyú tekintetében is alig vagyunk eben­­bürtigek Franciaországgal, mert ha főartilleria­­komendánsunk az „Illustrirte Zig“ képe után akart volna is armstrong-ágyut öntetni, az itteni kovácsok és lakatosok nem tudták utasításait ausführelni. Én tehát azt mondom, hogy a­lig lehet kerüljük a hadüzenetet,és igyekezzünk ezen sajnálatra méltó viszályt diplomatiai után schlichtelni. — Excellentiád minden szava arany; ha ily nehéz körülmények között sikerülend a bé­két fönntartani, excellentiád talentumainak a haza örök hálára lesz kötelezve! Mint látja a kegyes olvasó, a békeszerető Potztausendmaul nagyhercegség a legveszélye­sebb krízisek és Abgrundok örvényszélére so­dortatott. A sors csak vigasztalással kecsegteté a szorongatott hazát: tudniillik, hogy megmen­tésére egy oly államférfi, mint Ritter von Fur­tzingen­­ excellentiája, vezeté a külügyeket. Bucsuzás közben még kérdé a b­ef úrtól: — Tulajdonképen mi az ördögöt keresett itt nálunk, s épen egy külvárosi sörcsapszékben a „Moniteur“ müncheni levelezője? — Excellenz, azt voltaképen tudni nem lehet; egyik azt mondja: a homburgi fürdőkből utazott hazafelé a monsieur; mások erősítik, hogy épen is csak a népnek a törvényes kor­mány elleni izgatására küldetett hozzánk, a­mit az is bizonyít, hogy zsebében a megbukott „Strassburger Correspondent“nek három szá­mát találták! ! — Irtóztató! No de ne essünk kétségbe, míg tenta, penna, papiros van a világom,r­ Jó dolog. (Bolond Miska tolla alá énekli egy kutya.) Jó dolga van a kutyának, Jó dolgom van én nekem, Akármilyen idők járnak, Jól ihatom, ehetem. Kevés ugyan, a­mit dobnak, Kis falatka az nagyon, Hanem én a tányéroknak Fenekét is kinyalom. Néha fejemhez is dobják Egy helyen a csontokat, De ha kiver egyik gazdám, Úgy jön, hogy más befogad ; Mert a­kit még megugattam Tegnapi nap reggelén, Annak ma farkat csóválok S ha kutyája leszek én. S a­mint ekkor gazdám más tett Én is mássá válom át, Ma még voltam szabad szájjal, Holnap hordok szájkosárt, Járok én egyszer lény­írva, Járok másszor bojtosan, A hogy a gazdám akarja, A hogy neki kedve van. De igy, vagy úgy, bármely bőrben Jellemem , hogy ugatok, S mindenféle körülmény közt Én csak kutya maradok.

Next