Bolond Miska, 1863 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1863-09-27 / 37. szám
Új előfizetés a „BOLOND MISKARA" Október—decemberi negyedévre írt 50 kr A „Bolond Miľка“ kiadóhivatala Kutyakiállitások. Egész világon kutyatárlat, Minden kutyával kérkedik, Francia öletét mutatja, A berlini meg pincseit. . . Hitzing jó kópékat mutat föl, Melyek hajtanak át meg át. . . . Még az angol is produkálja Londonban az ő bulldogát. Hát mi a magyar kutyafajja? Mért késünk úgy ? — ez mi dolog ? Hisz hát nálunk is vannak, hisz hát • • • Aportra kész szép ifjú vizslák S vén sompolygó komondorok. Bolond Miska. „Saját levelezőnk.“ Természet után rajzolta Ludas Matyi. Néhány év előtt levelezési szerződésre lépvén egy amerikai lappal, jónak láttam némi útmutatást kérni egy ismerősömtől, ki a nekem uj mesterséget régóta űzé, s a legszorosabb értelemben hires ember volt. — Ente urat (igy hivták, de nem volt köztünk semmi rokonság) rész kedvben találtam. Levelező lesz hát ön is ás tanácsomat kéri! — kiállta fel keserű mosolyra vonván ajkait, — felséges! Mondhatom jókor jött! Drága szerkesztőm épen most értesít, hogy cikkeim mily keresettek, s hogy következőleg mennyire sajnálja, mikép megbecsülhetlen dolgozataimtól kénytelen magát jövendőre megfosztani, az itteni levereséget egy oly egyén óhajtván átvenni, kinek a vállalatban pénze fekszik, s a ki iránt ennél fogva, stb. stb. A gagalád képmutató, így bánni velem, velem! ... De mindegy. Nem először találkozom a fekete halatlansággal, melyet tinta mentében járva, senki el nem kerülhet. — Post equitemsedetatracura, s aki ettől menekülni akar, ne álljon a sorezredekbe. — Tanácsom az, hogy ne higgjen ön soha egy szerkesztőnek is. — De hát egyéb figyelmeztetést nem reményihetek öntül ? — Kérdem némi habozással kérésem időszerűsége iránt magam is kétkedni kezdvén, mert hiszen kinek is juthatna eszébe bourbon tábornoktól venni győzelmi leckéket? — Útmutatásából — gondolom magamban — mégis lehet tagadólagos hasznom: tudni fogom, mitől óvakodjam. — Ha — viszonzás, a nem egészen illetéktelen pártfogolás szelidültebb hangján szólva hozzám — ha beéri ön azzal, mit testületünknek egyik helytelenitett tagja mondhat, szívesen szolgálok. Toltam tapasztalt, vén madarat mutata önnek kétségtelenül s gondoló, hogy antiquus passer nőseit foramina tecti. Adhatok igen is némi intést az iránt, hogy mikép lehet ama horoggal, hálóval és maszlaggal stockfisct fogni. És a szegény, szárazon maradt halászlegény egy félszomoru, fél-shylocki pillanatot s vete tintatartójára, tollaira s ollójára. — Aztán megkínált egy szivarral, rágyújtott és szóló, mint következik. A téntának édes barátom, utoljára sincs párja a folyadékok közt, csak higgadtan kell használni. Elég belőle egy csep, hogy — mint Byron mondja, az általa beharmatozott gondolattól milliók jussanak eszmélethez. Falling like dew upon a thought produces. Thatt which makes thousands, perhaps millions think.“ De vigyázni kell, hogy a gondolatcskra élelmes legyen, különben rászállhat az egész fekete tengeri eszmék — ha csak nem álomban — ébreszteni, mégsem fog senkiben. — Egyébiránt sok függ attól, hogy minő feladatú közlöny barázdáiból váratik a termés; mert van szerkesztőség, akármennyi, mely egyenesen az eszméletlenitésre, butitásra dolgozik s drága pénzen adja el altatási törekedéseinek mákvirágait. Hanem az eszmét, bármilyen legyen is, jó vagy rosz természetű, alvajáró, akár bájitalos, fel kell öltöztetni tudni; épen ebben áll azon mélységes tudomány, amelybe ön tollát vágni szándékozik. Figelevél alkalmazási kérdés, szakoskodási műtétés az egész, mert hiszen mi -e 11 embertől, s a XIX. század második felében, csak nem kívánhatni, hogy házába, estélyére a társalgóterem úri körébe, a meztelen igazságot is bevezettesse, ami egyébiránt nem is szenvedtetnék meg sem a közerkölcsiség felett őrködő rendőrség, sem pedig a még egészen le nem vetkőzött divatkirálynők szeméremérzete által. Aztán meg nem is vagyunk oly égöv alatt, hol a szabadban élhetnénk, mint a vadak minden ruha nélkül, mint élt az „aranykor“ népsége. Ma már és közöttünk, kik e „papir-korban“ szenvedünk, okvetlenül toilette kell, mert hideg van és Éva gyermekei vagyunk, állapotunk távol lévén a paradicsomitól. — Mit adni a meztelen igazságra,— hogy „Salonfahig“ legyen? ebben fekszik az egész titok, s a próféták mondása. — Ezt tanulmányozza az európai szárazföld nagy hatalmasságait képző alkotmányos országok minden olyan szerkesztője, aki tudván, hogy a sajtószabadság nem elfecsérlés, hanem meggazdálkodás végett tétetett le sáfári kezei közé, századrészét sem adja ki annak, amit bevesz. Ez iskolázáson kell átesni különösen a levelezőknek kik, oly idegen földön élnek, hol (mint Angliában, Belgiumban, Helvéciában, Itáliában stb.) a nyomda előtt semmi szent sincs s a hirlapirászat a legbotrányosabb korlátlanságban űzi vakmerő játékát, s ahonnan, következőleg, nehéz valakinek magát egy rendes, csendes, békés és szenvedélytelen élet gyönyörűséges előnyeinek és igényeinek hallgatag tömkelegébe gondolni bele, már pedig e nélkül vagy a meggondolatságot fojtja meg az ariadnei fonalizálas szerkesztő, vagy ezt a minotaurus. Hanem beletanul az ember mindenbe. Én is ártatlan voltam mint ön és soha sem hittem volna, hogy valaha oly szörnyű képmutató váljék belőlem, mint amilyenné kinőtten magamat, a mióta tollrajzi gyűjteményem magyarázatával vesződem. — Bár ne kellett volna megtanulnom. Bár mutathatnám még saját, fiatal képemet, s nem mások idétlen, fertelmes, viszszataszító vonásait! Ah!a boldog idők, midőn legelőször fogattam kezembe levelezőtollat! Soká szopogattam mig szóhoz jutott, de végre megszólalt. S hogy örvendezett saját hangjának hallatára! ... A fehér lap mint sik tenger fénylett előttem,és oh mennyi de mennyi halott van csalfán ragyogó felszíne alatt! hány, oh hány szerencsétlen, visszatükrözött Narcisszus veszett el ádáz partjain !) és láttam a sorhajókat, reménydagasztott vitorláikkal — turgida vela — kísérleti kirándulást tenni kalamárisom előtt, mely rettenetes vezuviasan merede felém s fekete láváját folyásnak inditá. — Aztán jöttek csinos, fiatal, lelkesült gondolatocskák kissé szemérmesen bár felcifrázva, mint megannyi leányka, kit először visznek bálba. És lecsücsültek szépen egymás után, egymás mellé, a lappangó öntetszelgés ruganyos pamlagaira, várván sóvárgással, hogy táncba vitessenek, s a velin padlózatot oskolás tehetségeik aprózásaival dobogtathassák. És jártak nem egy soro s szédelegtek nem egy csárdásban, mutatván magukat istenileg minden írói estélyen s lévén nekik (toll-)hegy-mozgató hitük az ifjú időtöltésben, mely angyalilag mosolyog még akkor is, ha atac-cipöcskéikre Penna urfi ügyetlen vassarka nehézkedett. „Oh semmi!“ szól a hasonló esetben Kovács Pál régi kedves beszélyei egyikének ártatlan hősnője. Uram bocsásd meg bűnömet, de most veszem észre, hogy a visszaemlékezés majdhogynem érzelgővé tett. — Reményem, hogy ön már túl van az e féle betegségen s nem maradt hólyagfolt sem képén, sem beoltott kezén és kedélyén ; ámbár néha kell oly arcot is mutatni, mintha az ember szívét valami nyomná. Napjainkban, midőn olvasóink fele fiatal és — mi veszedelmesebb — alig múlt fiatal nőkből áll (a férfinem vén asszonyait nem is számítva) egy levelező sem kerülheti ki egészen az időnkénti sentimentaliskodást. Hanem a szabadalommal nem kell visszaélni, mert semmi sem válik oly könnyen és oly hamar émelygőssé mint az érzelgés. Az ön hatalmának a gúnyban kell állni. Ez legyen gyengéje tollának s erős oldala minden cikkének. Hagyja a ’mézeskedést másoknak : ön tartson Bőmével s legyen „gyógyszerész és nem cukrász.“ — Nem kellkomolyan venni semmit, kivéve a nevetségesitést és önmagát. E kettővel ne űzzön tréfát soha. — Ékeskedjék minden áron, de maradjon mellette mindig hideg, mosolytalan. Feladata az, hogy időtöltő legyen és e feladat önnek egész komolyságát igénybe veendi. Amíg a tisztelt közönség nevet, ha mindjárt önön is, kedveltetni fog, vagy legalább is olvastatni. Ne feledje, hogy a színpadi leghíresebb bohócok, ha szerepüket lejátszók, többnyire szomorúak, s hogy a megkacagtatás nemes mestersége nem tréfa ám. Igyekezzék saját irányra tenni szert; a többi akkor magától fog jönni. Ha — mint Kazinczy Gábor mondaná — a gondolat oroszlánsörényét megragadni nincs önben erő, egy kis ügyesség és gyakorlat után képes leend a szószaporitás egérfarkába kapaszkodni, s az ily ridiculus más már tudós társaságokba is bevitte néha emberét. — Costardtól megtanulhatta ön, hogy „a szavak koldustáskáján soká el lehet élni.“ — Tanulja meg a festői irmodort, mely most nagyon divatos cikk. Egy kis utánnézéssel minden reménysugárból előzuhantathat ön egy szinezett Niagarát s egyetlen thea-medence sincs hatalmas zivatar nélkül. — Soha se féljen erős kifejezéseket használni, s kegyetlennek látszatni. Azért, hogy valaki ordit, — mintha keresné kit nyeljen el, — még nem okvetlenül oroszlán s lehet akkora füle mint a gemeine Zeitungoknak, (melyek a szamárfajnak egy sajátságos nemét, a vérengző csacsit — asinus carnivorusképezik) de mig a szörnyű bögés hahotára indít minden müértet, a higesznek reszketnek, már pedig a világon aligha ezek nincsenek többségben. Sidney Smith szerint Angliában, úgy húsz év előtt, 16 millió bolond volt. Na már ha a legjózanabb ország egész akkori népessége hóbortos volt, szeretném látni a népszámlálási rovatokat másfelé és most. — Annyi tagadhatlan, hogy egynémely nemzet átalános őrjöngésének közepette hallani véljük néha még a meg nem született nemzedékek 152