Bolond Miska, 1863 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1863-09-27 / 37. szám

Új előfizetés a „BOLOND MISKARA" Október—decemberi negyed­évre­­ írt 50 kr A „Bolond Mi­ľка“ kiadó­hivatala Kutyakiállitások. Egész világon kutyatárlat, Minden kutyával kérkedik, Francia öletét mutatja, A berlini meg pincseit. . . Hitzing jó kópékat mutat föl, Melyek hajtanak át meg át. . . . Még az angol is produkálja Londonban az ő bulldogát. Hát mi a magyar kutyafajja? Mért késünk úgy ? — ez mi dolog ? Hisz hát nálunk is vannak, hisz hát • • • Aportra kész szép ifjú vizslák S vén sompolygó komondorok. Bolond Miska. „Saját levelezőnk.“ Természet után rajzolta Ludas Matyi. Néhány év előtt levelezési szerződésre lépvén egy amerikai lappal, jónak láttam némi útmutatást kérni egy ismerősömtől, ki a nekem uj mesterséget régóta űzé, s a legszorosabb értelemben hires ember volt. — Ente urat (igy hivták, de nem volt köztünk semmi rokon­ság) rész kedvben találtam. Levelező lesz hát ön is ás tanácsomat kéri! — kiállta fel keserű mosolyra vonván aj­kait, — felséges! Mondhatom jókor jött! Drá­ga szerkesztőm épen most értesít, hogy cik­keim mily keresettek, s hogy következőleg mennyire sajnálja, mikép megbecsülhetlen dol­gozataimtól kénytelen magát jövendőre meg­fosztani, az itteni levereséget egy oly egyén óhajtván átvenni, kinek a vállalatban pénze fekszik, s a ki iránt ennél fogva, stb. stb. A ga­­galád képmutató, így bánni velem, velem! ... De mindegy. Nem először találkozom a fe­kete halatlansággal, melyet tinta­ mentében járva, senki el nem kerülhet. — Post equi­­temsedetatracura, s aki ettől mene­külni akar, ne álljon a sorezredekbe. — Ta­nácsom az, hogy ne higgjen ön soha egy szer­kesztőnek is. — De hát egyéb figyelmeztetést nem re­ményihetek öntül ? — Kérdem némi habozással kérésem időszerűsége iránt magam is kétkedni kezdvén, mert hiszen kinek is juthatna eszébe bourbon tábornoktól venni győzelmi leckéket? — Útmutatásából — gondolom magamban — mégis lehet tagadólagos hasznom: tudni fogom, mitől óvakodjam. — Ha — viszonzá­s, a nem egészen illetéktelen pártfogolás szelidültebb hangján szólva hozzám — ha beéri ön azzal, mit testü­letünknek egyik helytelenitett tagja mondhat, szívesen szolgálok. Toltam tapasztalt, vén ma­darat mutata önnek kétségtelenül s gondoló, hogy antiquus passer nőseit foramina tecti. Adhatok igen is némi intést az iránt, hogy mi­kép lehet ama horoggal, hálóval és maszlaggal stockfisc­t fogni. És a szegény, szárazon maradt halászle­­­­gény egy félszomoru, fél-shylocki pillanatot s vete tintatartójára, tollaira s ollójára. — Aztán megkínált egy szivarral, rágyújtott és szóló, mint következik. A téntának édes barátom, utoljára sincs párja a folyadékok közt, csak higgadtan kell használni. Elég belőle egy csep, hogy — mint Byron mondja, az általa beharmatozott gondo­lattól milliók jussanak eszmélethez. Falling like dew upon a thought produces. Thatt which makes thousands, perhaps millions think.“ De vigyázni kell, hogy a gondolatcskra élelmes legyen, különben rászállhat az egész fekete ten­ger­i eszmék — ha csak nem álomban — éb­reszteni, még­sem fog senkiben. — Egyébiránt sok függ attól, hogy minő feladatú közlöny ba­rázdáiból váratik a termés; mert van szerkesz­tőség, akármennyi, mely egyenesen az eszmé­­letlenitésre, butitásra dolgozik s drága pénzen adja el altatási törekedéseinek mákvirágait. Hanem az eszmét, bármilyen legyen is, jó vagy rosz természetű, alvajáró, akár bájita­los, fel kell öltöztetni tudni; épen ebben áll azon mélységes tudomány, a­melybe ön tollát vágni szándékozik. Figelevél alkalmazási kérdés, szakosko­­dási műtétés az egész, mert hiszen m­i -­e 11 embertől, s a XIX. század második felében, csak nem kívánhatni, hogy házába, estélyére a társalgóterem úri körébe, a meztelen igaz­ságot is bevezettesse, a­mi egyébiránt nem is szenvedtetnék meg sem a közerkölcsiség fe­lett őrködő rendőrség, sem pedig a még egészen le nem vetkőzött divatkirálynők szeméremér­zete által. Aztán meg nem is vagyunk oly égöv alatt, hol a szabadban élhetnénk, mint a vadak min­den ruha nélkül, mint élt az „aranykor“ nép­sége. Ma már és közöttünk, kik e „papir-kor­­ban“ szenvedünk, okvetlenül toilette kell, mert hideg van és Éva gyermekei vagyunk, állapotunk távol lévén a paradicsomitól. — Mit adni a meztelen igazságra,— hogy „Salonfahig“ legyen? ebben fek­szik az egész titok, s a próféták mondása. — Ezt tanulmányozza az európai szárazföld nagy hatalmasságait képző alkotmányos országok minden olyan szerkesztője, a­ki tudván, hogy a sajtószabadság nem elfecsérlés, hanem meg­­gazdálkodás végett tétetett le sáfári kezei közé, századrészét sem adja ki annak, a­mit be­vesz. Ez iskolázáson kell átesni különösen a levelezőknek kik, oly idegen földön élnek, hol (mint Angliában, Belgiumban, Helvéciában, Itáliában stb.) a nyomda előtt semmi szent sincs s a hirlapirászat a legbotrányosabb korlátlan­ságban űzi vakmerő játékát, s a­honnan, következőleg, nehéz valakinek magát egy ren­des, csendes, békés és szenvedélytelen élet gyönyörűséges előnyeinek és igényeinek hall­gatag tömkelegébe gondolni bele, már pedig e nélkül vagy a meggondolatságot fojtja meg az ariadnei fonalizálas szerkesztő, vagy ezt a minotaurus. Hanem beletanul az ember mindenbe. Én is ártatlan voltam mint ön és soha sem hittem volna, hogy valaha oly szörnyű képmutató vál­jék belőlem, mint a­milyenné kinőtten maga­mat, a mióta tollrajzi gyűjteményem magyará­zatával vesződem. — Bár ne kellett volna meg­tanulnom. Bár mutathatnám még saját, fiatal képemet, s nem mások idétlen, fertelmes, visz­­szataszító vonásait! Ah!­a boldog idők, midőn legelőször foga­t­tam kezembe levelezőtollat! Soká szopogattam mig szóhoz jutott, de végre megszólalt. S hogy örvendezett saját hangjának hallatára! ... A fehér lap mint sik tenger fénylett előttem,­­és oh mennyi de mennyi halott van csalfán ra­gyogó felszíne alatt! hány, oh hány szerencsét­len, visszatükrözött Narcisszus veszett el ádáz partjain !) és láttam a sorhajókat, reményda­gasztott vitorláikkal — turgid­a vela — kísérleti kirándulást tenni kalamárisom előtt, mely rettenetes vezuviasan merede felém s fe­kete láváját folyásnak inditá. — Aztán jöttek csinos, fiatal, lelkesült gondolatocskák kissé szemérmesen bár felcifrázva, mint megannyi leányka, kit először visznek bálba. És lecsü­csültek szépen egymás után, egymás mellé, a lappangó öntetszelgés ruganyos pamlagaira, várván sóvárgással, hogy táncba vitessenek, s a velin padlózatot oskolás tehetségeik aprózá­saival dobogtathassák. És jártak nem egy so­ro­­ s szédelegtek nem egy csárdásban, mutat­ván magukat istenileg minden írói esté­lyen s lévén nekik (toll-)hegy-mozgató hitük az ifjú időtöltésben, mely angyalilag mosolyog még akkor is, ha at­ac-cipöcskéikre Penna urfi ügyetlen vassarka nehézkedett. „Oh semmi!“ szól a hasonló esetben Kovács Pál régi kedves beszélyei egyikének ártatlan hősnője. Uram bocsásd meg bűnömet, de most veszem észre, hogy a visszaemlékezés majd­­hogy­nem érzelgővé tett. — Remény­em, hogy ön már túl van az e féle betegségen s nem ma­radt hólyagfolt sem képén, sem beoltott kezén és kedélyén ; ámbár néha kell oly arcot is mu­tatni, mintha az ember szívét valami nyomná. Napjainkban, midőn olvasóink fele fiatal és — mi veszedelmesebb —­ alig múlt fiatal nőkből áll (a férfinem vén asszonyait nem is számít­va) egy levelező sem kerülheti ki egészen az időnkénti sentimentaliskodást. Hanem a szaba­dalommal nem kell visszaélni, mert semmi sem válik oly könnyen és oly hamar émelygőssé mint az érzelgés. Az ön hatalmának a gúnyban kell állni. Ez legyen gyengéje tollának s erős oldala min­den cikkének. Hagyja a ’mézeskedést mások­nak : ön tartson Bőmével s legyen „gyógysze­rész és nem cukrász.“ — Nem kell­­komolyan venni semmit, kivéve a nevetségesitést és önma­gát. E kettővel ne űzzön tréfát soha. — Ék­es­­kedjék minden áron, de maradjon mellette min­dig hideg, mosolytalan. Feladata az, hogy idő­­töltő legyen és e feladat önnek egész komoly­ságát igénybe veendi. A­míg a tisztelt közön­ség nevet, ha mindjárt önön is, kedveltetni fog, vagy legalább is olvastatni. Ne feledje, hogy a színpadi leghíresebb bohócok, ha szerepüket lejátszók, többnyire szomorúak, s hogy a meg­­kacagtatás nemes mestersége nem tréfa ám. Igyekezzék saját irányra tenni szert; a többi akkor magától fog jönni. Ha — mint Ka­zinczy Gábor mondaná — a gondolat oroszlán­sörényét megragadni nincs önben erő, egy kis ügyesség és gyakorlat után képes leend a szó­­szaporitás egérfarkába kapaszkodni, s az ily ridiculus más már tudós társaságokba is bevitte néha emberét. — Costardtól meg­tanulhatta ön, hogy „a szavak koldustáskáján soká el lehet élni.“ — Tanulja meg a festői ir­­modort, mely most nagyon divatos cikk. Egy kis utánnézéssel minden reménysugárból elő­­zuhantathat ön egy szinezett Niagarát s egyet­len thea-medence sincs hatalmas zivatar nélkül. — Soha se féljen erős kifejezéseket használni, s kegyetlennek látszatni. Azért, hogy valaki ordit, — mintha keresné kit nyeljen el, — még nem okvetlenül oroszlán s lehet akkora füle mint a gemeine Zeitungoknak, (melyek a szamárfajnak egy sajátságos nemét, a vérengző csacsit — asinus carnivorus­­képezik) de mig a szörnyű bögés hahotára in­dít minden müértet, a higesznek reszketnek, már pedig a világon aligha ezek nincsenek többségben. Sidney Smith szerint Angliá­ban, úgy húsz év előtt, 16 millió bolond volt. Na már ha a legjózanabb ország egész akkori népessége hóbortos volt, szeretném látni a népszámlálási rovatokat másfelé és most. — Annyi tagadhatlan, hogy egynémely nemzet átalános őrjöngésének közepette hallani véljük néha még a meg nem született nemzedékek 152

Next