Bolond Miska, 1863 (4. évfolyam, 1-50. szám)

1863-01-21 / 1. szám

Denunciácink ! Adatik tudtára mindazoknak, a kiket illet, hogy alulírott f. év és hó elején következmé­nyire nézve nagy horderővel bírható összees­­k­üveg nem jutott nyomára. Ez összeesküvés annál aggasztóbb, mert tagjai csupa szakálas, bajszos, er£° republicánus, felforgató-párti em­berek. Uraim , nem tréfa, a­mit mondok. Hogy felforgatódt „titkos választmány“ forog kérdésben, azt eléggé kimutatja alábbi közle­ményem. Új év napján bizonyos politikai lap szer­kesztőségére mentett és10­ ügyem volt, a szol­­ga azonban az előszobában visszatartott, s vá­rakozásra kért föl, miután úgymond — az urak ott bent épen most tartják „eldöntő össze­jövetelüke­t.“ Helyet foglaltam. Várakoztam. — Hogy unalmamat elűzzem, elővetted­ a tegnapi szá­mokat ; de úgy december végén a laP°h legin­kább­, kövér betűkkel s nagy szavakkal vannak tele. Az elsők az előfizetési felhívás, az utób­biak pedig nagy ígéreteket s nagy ,résumén-t tartalmaznak arról, a­mit naístr a­u,­tta­k­­ nem fognak nyújtani. Olvasmányom nem volt nagyon épületes,­­ így természetes, hogy türelmetlenkedni kez­dettem. A szomszédszobából azonban egyszerre zavart hangok üték meg fülemet, s önkénytele­nül eszembe jutott a szolga mondása, hogy oda­bent most e­l­d­ö­n­t­ő ö­s­s­z­ej­ö­v­e­t­e­lt túr­ának. — Eldöntő Összejövetel! — gon­dolom, —­s hol ? Szerkesztőségen! bizonyára nem hangverseny vagy műkedvelői előadás tárgyában ! . . Tudtommal az országgyűlés sincs a küszöbön, hogy a szerkesztőség maga­tartásáról tanácskozzék . . . Hátha valami pe­­titio arra nézve, hogy a lapok cautióit ne kell­jen kész­pénzben, vagy állampapírokban leten­ni, hanem a szerkesztők az 5000—10,000/tnyi biztosítékot ingatlan javaikra is betábláztathas­­sák?... Bah! hol van a mai világban az a szerkesztő, a­kinek tízezernyi ingatlana volna, mikor még előfizetőik is úgy ingadoznak! . . . Hátha . . . A hangzavaron keresztül e percben vilá­gosan kivehettem e szavakat: — Urak ! térjünk végre a dologra ! De előre is komolyan kell önöket kérnem, hogy minden határzatunk köztünk maradt szigorú titok legyen. Ismét fölkiáltások, hangzavar. Valami keresztül villant agyamon. Épen tegnap olvastam az orosz-lengyel mozgalmak­ról , Herzenről, a Kolokolról, a forradalmi tit­kos comitéról, a „Ruch“ című titkos forradal­mi lap nyomdájának fölfedeztetéséről ... a nagyszerű befogatásokról, bebörtönöztetések­­ről, beszibériáztatásokról, s tudja isten még mily lengyelországi rémségekről. Hátha itt is ! . . . de ne gyanúsítsunk senkit! Azonban lehetetlen volt nem gondolnom rá, hogy bárha megszűntek a „Szépirodalmi fügyelő“ kritikái, s habár Riedle kritikai lapjai csak úgy hébehóba bukkannak elő, mint Dioge­nes, a Színi humorisztikus lapja, mégis kriti­kus időket élünk. A kritikáról eszembe jutott, hogy „ A magyar jakobinusok“ fordítóját hogy dicsérte egy szépir. lap, mikor nemcsak a ja­kobinusok, de az a bizonyos lap is Mandellónál jelentek meg, s hogyan gyalázza most; — a jakobinusokról eszembe jutott az a félemletes összeesküvés, melynek Martinovics, s annyian mások is áldozatai lettek; Martinovitsról pedig eszembe jutott az az Ilia nevű iródiák, a­ki kö­rülbelül az enyémhez hasonló helyzetben jutott az összeesküvés nyomára . . . — Tehát mindig csak összeesküvés? Ah, hogy e gondolatot nem tudom fejemből kiűzni! — kiáltottam fel s távozni akartam eme veszedelmes helyről, azonban valami leküzd­­hetlen hatalom visszatartóztatott, s nem enge­dett helyemből mozdulnom. E hatalom a kíván­csiság, mely­ már annyiakat rabjaivá tett! Hogy ne kelljen e sorok írásakor pirul­nom, azt magam mentségére mégis ki kell je­lentenem, hogy a hallgatódzás vádja nem ter­helhet, mert azon percben, midőn távozásra készülve ülésemről felkelek, jutottak hozzám e hangok:­­ — Tehát megnyugszik ön benne, ha önt Angol- és Franciaországra nézve erősítem meg? — Még Olaszországot is elvállalhatom, — viszontá a kérdezett; — ez most már szom­széd Franciaországgal s úgy is ebben is van sokszor dolgom. — Ön nagyon sokat vállal magára. Hiszi - e, hogy képes megfelelni feladatának? — Ha biztosit róla, hogy ezen országok­ban legalább egy évig megmaradok. — Nekem nincs ellenemre. A­ki a gyülekezetet vezette, — úgy lát­szik — ezután más egyénhez fordult. — Önről úgy tudom, hogy nagyon sze­reti Keletet, — mondá, — tehát magára vállal­hatná Törökországot. Hát a németekkel rokon­szenvez-e ? Ezekkel a németekkel sokat foglal­,­­­k,ék, mert ott most nagyszerű bonyodalmak j­s­annak készülőben, aztán meg . . . -- De talán már elég ennyi országot­­ keretűd futnom ! — viszontá a megszólított. V- No hisz ez nem épen olyan nagyon fontos rájik nézve, mert tőlünk távol esik, de ha épen sok ideje volna, be-betekinthetne Ameri­kába is! . . . 0° pedig Lajos barátom, miután ön nagyon jól ért­i a szerb nyelvet, magára vál­lalhatja a szerbedet. De úgy iparkodjék, hogy ne idegenítsük el magunktól e testvéreinket, hanem sőt barátainkká tegyük . . . Ily utasítások hallatára elakadt a lélekze­­tem, s homlokomra hideg verítékcsöppek gyűl­tek. Kétségbevonhatlan, hogy ezek az emberek forradalmi emisszárius°k! Ezután egy ideig ismét hangzavar honolt, rövig vártatva azonban m­egint kivehettem az egész dolog intézőjének szavát. — Igazságügyeink kezelésére legalkal­masabbnak találom Décsi bar­á *­mat, mint az efféle dolgokban némi jártas­, s bírót. Mit szólnak hozzá, urak ? _ — Helyes! helyes! — kiáltottak mind­nyájan. — A pénzügyi s gazdasági dolgok­ban pedig legalkalmasabb lesz András ba­rátunk. — De lesz-e ezekre elég forrásom ? Gon­doskodott-e ön róla? — kérdezé András. — Mindenről előre gondoskodtam a leg­apróbb részletekig. — Hát a belügyeket ki fogja ve­zetni? — kérdezé a gyűlés feje. E kérdés nagy vitára szolgáltatott alkal­mat. E fontos állomásra ki Pétert, ki Pált je­lölé. — Hosszas ide-oda szónoklás eredménye végre az lett, hogy a belügyeket Pál fogja vezetni. — Világos, hogy itt egy tökéletes titkos forradalmi minisztériumot szerveznek ! — gon­dolom, s kezdém magamban átkozni a sorsot, mely megengedte, hogy ily veszedelmes dolgok fültanúja, s igy nolle veile résseese legyek. — Hát a korrespondensekkel mi lesz ? — kérdezé ismét a szóvivő. — Hm, — mondá a gyűlés tagja, — ezek sok költségünkbe fognak kerülni, hogy ezeket kizárólag a magunk részére nyerhessük meg, s hogy minden nekünk kedvező s célunkat elő­mozdító hirt mielőbb közöljenek nekünk. Kér-­­­dés , hogy pénzforrásaink elegendők lesznek-e ezen kiadások fedezésére ? — Már pedig ezeket mindenkép a ma­gunk részére kell hóditanunk, — viszontá a szó­vivő hevesen, — hogy működésünk tökéletes és sikeres legyen. Az elénk kitűzött szent cél megérdemli, hogy inkább magunk nélkülöz­zünk, vagy ha épen úgy kell lennie, inkább híveink pénzbeli járulékait emeljük fel . . . — Mi ne nélkülözzünk, mert nekünk kell a pénz, hanem inkább emeljük föl híveink pénzbeli járulékait! — kiáltott fel az összes gyűlés. Borzadály futotta el tagjaimat. Most már minden világos volt előttem. Ez idebenn egy tökéletesen szervezett conspirátió, mely­nek meg­vannak a maga külföldi ágensei, belföldi propagandistái, ideiglenes for­radalmi miniszterei, s titkos corres­­pondensei, vulgo p­r­­­i­z­­­á­j­a! A fölfedezés által okozott lázas állapot­ban rohantam haza, s két napra úgy bezártam magamat, hogy semmi dörömbölés és kiabálás nem bírhatott rá ajtóm megnyitására. E vise­ltemmel azt akartam elérni, hogy a világ kür­tölje ki, miszerint megsüketültem, így senki sem foghatja rám, hogy az összeesküvé­­sen elmondottakat hallottam. Elzárkózottságom azonban untatni kez­d­ett. Harmadnapra szerencsémre az újságki­hordó az ajtóm alatti hasadékon, (Pesten még mindig van elég oly ajtó, melyen a litteratura iránti tekintetből jó nagy hasad­ékok vannak.) — mondom, az ajtó alatti hasadékon egy új lapot tolt be. Én olvasni kezdem a lapot, s íme mi volt az, a­mi legelőször is a szemembe ötlött ? A lap szerkesztőségének nyilatkozata, mely körü­lbelől így hangzott: „Lapunk minél érdekesebbé tételére, s hogy az élénkbe tűzött programainak megfelel­hessünk, sem költséget, sem fáradságot nem kíméltünk. „Munkatársainkal sikerült a legjelenté­kenyebb erőket megnyernünk. Ugyanis: „Angol-, Francia- és Olaszország rovatát kitűnő külföldészünk, A. Bálint ve­zetendő „ Törökország­, Amerika s Német­országról a vámegylet és a francia-porosz keresk. szerződésben avatott B. Dénes b­and. „A nemzetiségi, kiválj a szerb kér­déseket D. Lajos barátunk kezelendi. „Igazságügyeink, melyekben — fáj­dalom ! — az átalakulási korszak annyi­­hiányt s hézagot hagyott, E. Ferenc kitűnő jogtudó­sunkban fognak találni szóvivőt. "4 „ Pénzügyi s gazdasági dolgokra nézve F.­­Tábor reáliskolai tanárt volt szeren­csénk megnyerhetni. „­4 belüigg?l, közéletünk s atalán léte­lünk e legfontosabb szaka, a rendületlen elvű G. Henrik, több politikai kp rendes munkatár­sára vannak bízva. „Corress kondenseinket, kik a legfri­­sebb hírekkel szolgálnak a kancelláriából, a staatsministeriumból s Európa minden kabinet­jéből, úgy fizetjük, mint a kötes. Meddig bír­juk, nem tudjuk. Ha nem bírjuk, senki sem kí­vánhatja tőlünk, hogy mi nélkülözzünk, ha­nem akkor kénytelenek leszünk híveink pénz­beli járulékait, azaz az előfizetési összeget fölemelni.“ Több nuncsállam követ! mondani valóm nincs. — Ha re­­ám vessen reám azért akárki Garaboncás Dirik.

Next