Bolond Miska, 1863 (4. évfolyam, 1-50. szám)
1863-01-21 / 1. szám
Denunciácink ! Adatik tudtára mindazoknak, a kiket illet, hogy alulírott f. év és hó elején következményire nézve nagy horderővel bírható összeesküveg nem jutott nyomára. Ez összeesküvés annál aggasztóbb, mert tagjai csupa szakálas, bajszos, er£° republicánus, felforgató-párti emberek. Uraim , nem tréfa, amit mondok. Hogy felforgatódt „titkos választmány“ forog kérdésben, azt eléggé kimutatja alábbi közleményem. Új év napján bizonyos politikai lap szerkesztőségére mentett és10 ügyem volt, a szolga azonban az előszobában visszatartott, s várakozásra kért föl, miután úgymond — az urak ott bent épen most tartják „eldöntő összejövetelüket.“ Helyet foglaltam. Várakoztam. — Hogy unalmamat elűzzem, elővetted a tegnapi számokat ; de úgy december végén a laP°h leginkább, kövér betűkkel s nagy szavakkal vannak tele. Az elsők az előfizetési felhívás, az utóbbiak pedig nagy ígéreteket s nagy ,résumén-t tartalmaznak arról, amit naístr au,ttak nem fognak nyújtani. Olvasmányom nem volt nagyon épületes, így természetes, hogy türelmetlenkedni kezdettem. A szomszédszobából azonban egyszerre zavart hangok üték meg fülemet, s önkénytelenül eszembe jutott a szolga mondása, hogy odabent most eldöntő összejövetelt túrának. — Eldöntő Összejövetel! — gondolom, —s hol ? Szerkesztőségen! bizonyára nem hangverseny vagy műkedvelői előadás tárgyában ! . . Tudtommal az országgyűlés sincs a küszöbön, hogy a szerkesztőség magatartásáról tanácskozzék . . . Hátha valami petitio arra nézve, hogy a lapok cautióit ne kelljen készpénzben, vagy állampapírokban letenni, hanem a szerkesztők az 5000—10,000/tnyi biztosítékot ingatlan javaikra is betábláztathassák?... Bah! hol van a mai világban az a szerkesztő, akinek tízezernyi ingatlana volna, mikor még előfizetőik is úgy ingadoznak! . . . Hátha . . . A hangzavaron keresztül e percben világosan kivehettem e szavakat: — Urak ! térjünk végre a dologra ! De előre is komolyan kell önöket kérnem, hogy minden határzatunk köztünk maradt szigorú titok legyen. Ismét fölkiáltások, hangzavar. Valami keresztül villant agyamon. Épen tegnap olvastam az orosz-lengyel mozgalmakról , Herzenről, a Kolokolról, a forradalmi titkos comitéról, a „Ruch“ című titkos forradalmi lap nyomdájának fölfedeztetéséről ... a nagyszerű befogatásokról, bebörtönöztetésekről, beszibériáztatásokról, s tudja isten még mily lengyelországi rémségekről. Hátha itt is ! . . . de ne gyanúsítsunk senkit! Azonban lehetetlen volt nem gondolnom rá, hogy bárha megszűntek a „Szépirodalmi fügyelő“ kritikái, s habár Riedle kritikai lapjai csak úgy hébehóba bukkannak elő, mint Diogenes, a Színi humorisztikus lapja, mégis kritikus időket élünk. A kritikáról eszembe jutott, hogy „ A magyar jakobinusok“ fordítóját hogy dicsérte egy szépir. lap, mikor nemcsak a jakobinusok, de az a bizonyos lap is Mandellónál jelentek meg, s hogyan gyalázza most; — a jakobinusokról eszembe jutott az a félemletes összeesküvés, melynek Martinovics, s annyian mások is áldozatai lettek; Martinovitsról pedig eszembe jutott az az Ilia nevű iródiák, aki körülbelül az enyémhez hasonló helyzetben jutott az összeesküvés nyomára . . . — Tehát mindig csak összeesküvés? Ah, hogy e gondolatot nem tudom fejemből kiűzni! — kiáltottam fel s távozni akartam eme veszedelmes helyről, azonban valami leküzdhetlen hatalom visszatartóztatott, s nem engedett helyemből mozdulnom. E hatalom a kíváncsiság, mely már annyiakat rabjaivá tett! Hogy ne kelljen e sorok írásakor pirulnom, azt magam mentségére mégis ki kell jelentenem, hogy a hallgatódzás vádja nem terhelhet, mert azon percben, midőn távozásra készülve ülésemről felkelek, jutottak hozzám e hangok: — Tehát megnyugszik ön benne, ha önt Angol- és Franciaországra nézve erősítem meg? — Még Olaszországot is elvállalhatom, — viszontá a kérdezett; — ez most már szomszéd Franciaországgal s úgy is ebben is van sokszor dolgom. — Ön nagyon sokat vállal magára. Hiszi - e, hogy képes megfelelni feladatának? — Ha biztosit róla, hogy ezen országokban legalább egy évig megmaradok. — Nekem nincs ellenemre. Aki a gyülekezetet vezette, — úgy látszik — ezután más egyénhez fordult. — Önről úgy tudom, hogy nagyon szereti Keletet, — mondá, — tehát magára vállalhatná Törökországot. Hát a németekkel rokonszenvez-e ? Ezekkel a németekkel sokat foglal,k,ék, mert ott most nagyszerű bonyodalmak jsannak készülőben, aztán meg . . . -- De talán már elég ennyi országot keretűd futnom ! — viszontá a megszólított. V- No hisz ez nem épen olyan nagyon fontos rájik nézve, mert tőlünk távol esik, de ha épen sok ideje volna, be-betekinthetne Amerikába is! . . . 0° pedig Lajos barátom, miután ön nagyon jól érti a szerb nyelvet, magára vállalhatja a szerbedet. De úgy iparkodjék, hogy ne idegenítsük el magunktól e testvéreinket, hanem sőt barátainkká tegyük . . . Ily utasítások hallatára elakadt a lélekzetem, s homlokomra hideg verítékcsöppek gyűltek. Kétségbevonhatlan, hogy ezek az emberek forradalmi emisszárius°k! Ezután egy ideig ismét hangzavar honolt, rövig vártatva azonban megint kivehettem az egész dolog intézőjének szavát. — Igazságügyeink kezelésére legalkalmasabbnak találom Décsi bará *mat, mint az efféle dolgokban némi jártas, s bírót. Mit szólnak hozzá, urak ? _ — Helyes! helyes! — kiáltottak mindnyájan. — A pénzügyi s gazdasági dolgokban pedig legalkalmasabb lesz András barátunk. — De lesz-e ezekre elég forrásom ? Gondoskodott-e ön róla? — kérdezé András. — Mindenről előre gondoskodtam a legapróbb részletekig. — Hát a belügyeket ki fogja vezetni? — kérdezé a gyűlés feje. E kérdés nagy vitára szolgáltatott alkalmat. E fontos állomásra ki Pétert, ki Pált jelölé. — Hosszas ide-oda szónoklás eredménye végre az lett, hogy a belügyeket Pál fogja vezetni. — Világos, hogy itt egy tökéletes titkos forradalmi minisztériumot szerveznek ! — gondolom, s kezdém magamban átkozni a sorsot, mely megengedte, hogy ily veszedelmes dolgok fültanúja, s igy nolle veile résseese legyek. — Hát a korrespondensekkel mi lesz ? — kérdezé ismét a szóvivő. — Hm, — mondá a gyűlés tagja, — ezek sok költségünkbe fognak kerülni, hogy ezeket kizárólag a magunk részére nyerhessük meg, s hogy minden nekünk kedvező s célunkat előmozdító hirt mielőbb közöljenek nekünk. Kér-dés , hogy pénzforrásaink elegendők lesznek-e ezen kiadások fedezésére ? — Már pedig ezeket mindenkép a magunk részére kell hóditanunk, — viszontá a szóvivő hevesen, — hogy működésünk tökéletes és sikeres legyen. Az elénk kitűzött szent cél megérdemli, hogy inkább magunk nélkülözzünk, vagy ha épen úgy kell lennie, inkább híveink pénzbeli járulékait emeljük fel . . . — Mi ne nélkülözzünk, mert nekünk kell a pénz, hanem inkább emeljük föl híveink pénzbeli járulékait! — kiáltott fel az összes gyűlés. Borzadály futotta el tagjaimat. Most már minden világos volt előttem. Ez idebenn egy tökéletesen szervezett conspirátió, melynek megvannak a maga külföldi ágensei, belföldi propagandistái, ideiglenes forradalmi miniszterei, s titkos correspondensei, vulgo prizája! A fölfedezés által okozott lázas állapotban rohantam haza, s két napra úgy bezártam magamat, hogy semmi dörömbölés és kiabálás nem bírhatott rá ajtóm megnyitására. E viseltemmel azt akartam elérni, hogy a világ kürtölje ki, miszerint megsüketültem, így senki sem foghatja rám, hogy az összeesküvésen elmondottakat hallottam. Elzárkózottságom azonban untatni kezdett. Harmadnapra szerencsémre az újságkihordó az ajtóm alatti hasadékon, (Pesten még mindig van elég oly ajtó, melyen a litteratura iránti tekintetből jó nagy hasadékok vannak.) — mondom, az ajtó alatti hasadékon egy új lapot tolt be. Én olvasni kezdem a lapot, s íme mi volt az, ami legelőször is a szemembe ötlött ? A lap szerkesztőségének nyilatkozata, mely körülbelől így hangzott: „Lapunk minél érdekesebbé tételére, s hogy az élénkbe tűzött programainak megfelelhessünk, sem költséget, sem fáradságot nem kíméltünk. „Munkatársainkal sikerült a legjelentékenyebb erőket megnyernünk. Ugyanis: „Angol-, Francia- és Olaszország rovatát kitűnő külföldészünk, A. Bálint vezetendő „ Törökország, Amerika s Németországról a vámegylet és a francia-porosz keresk. szerződésben avatott B. Dénes band. „A nemzetiségi, kiválj a szerb kérdéseket D. Lajos barátunk kezelendi. „Igazságügyeink, melyekben — fájdalom ! — az átalakulási korszak annyihiányt s hézagot hagyott, E. Ferenc kitűnő jogtudósunkban fognak találni szóvivőt. "4 „ Pénzügyi s gazdasági dolgokra nézve F.Tábor reáliskolai tanárt volt szerencsénk megnyerhetni. „4 belüigg?l, közéletünk s atalán lételünk e legfontosabb szaka, a rendületlen elvű G. Henrik, több politikai kp rendes munkatársára vannak bízva. „Corress kondenseinket, kik a legfrisebb hírekkel szolgálnak a kancelláriából, a staatsministeriumból s Európa minden kabinetjéből, úgy fizetjük, mint a kötes. Meddig bírjuk, nem tudjuk. Ha nem bírjuk, senki sem kívánhatja tőlünk, hogy mi nélkülözzünk, hanem akkor kénytelenek leszünk híveink pénzbeli járulékait, azaz az előfizetési összeget fölemelni.“ Több nuncsállam követ! mondani valóm nincs. — Ha reám vessen reám azért akárki Garaboncás Dirik.