Bolond Miska, 1864 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1864-02-14 / 7. szám
lyekkel azoknak egyszer bizonyosan meg fog fizetni. Egy koszorút is vesz, melyet hódolata jeléül azoknak a lelkes hölgyeknek ad vissza, a kiktől vette. A bolondok estéje Pesten. Február 2-án 1864. Azt már láttam , hogy többen egyvalakit bolonddá tesznek, hogy mulassanak felette; azt is tudom, hogy sokszor valaki maga magát teszi bolonddá, hogy az okosakat rászedje; de hogy józaneszű emberek a végett egyesüljenek, hogy egy bolond társaságot képezzenek és aki nem bolond, azt nem veszik be tagnak, azt valóban csak tegnap tapasztaltam a pesti lövöldében, hol a „bolondok estéje“ nevezett alatt oly bált rendeztek, amelyben csak az vehetett részt, aki bolondnak öltözködött. Milyen sajátságos, gondolom magamban. Hisz ez idő szerint még a bolondok is okosaknak tartják magukat, hogyan történhetik tehát, hogy annyi ember kivételt tegyen és eltérjen az uralkodó divattól. Ezt meg kell nézni! s csakugyan el is mentem a színhelyre, de biz engem nem bocsátottak be. — Öltözködjék az ur bolondnak, mondá a jegyszedő. — De hát azon urak, kik most bementek, szintén nem voltak csörgő sapkában, viszonzom én. — Azoknak nem szükséges, mert saját bőrükben is rájuk ismernek, hogy ide tartoznak. Ez nagyon hízelgő volt rám nézve és én minden további kérdezősködés nélkül eltávoztam, hogy valami bolondköpenyre szert tegyek. Sokáig gondolkoztam, míg végre a kíváncsiság ösztönzése mellett, jó ötletre jöttem, felöltöztem annak a csizmadialegénynek, aki múlt héten a Dunán rendezett korcsolya-versenyen kificamította a kezét és nem nyerte el az 5 arany versenydíjat. Én rajtam ugyan nem tesz túl az este de senki, gondoltam magamban , és büszke öntudattal siettem a bolondok tanyájára. Mennyire bámultam azonban, midőn láttam, hogy a kornak egyik leghatalmasabb tényezője, a verseny, még a bolondok közé is behat és mesés dolgokat idéz elő. A bálban én, illetőleg a csizmadia legény, voltam a legkisebb bolond. Mindjárt az ajtónál egy touristával találkoztam, kinek a hátára az volt írva: „megyek a Dannewirkére korcsolyázni.“ Furcsa passió. Hát tetszik tudni, hogy az a Dannewirke ott van Schleswigen túl és pedig olyan Komáromféle váralakban, melynek sáncai vízzel vannak körülvéve, mely vízmennyiségek művészileg vannak befagyasztva, úgy hogy a jég az alján van, a víz pedig felette. Egészen megfordítva, mint a Dunán. És ami több, perec, virstli és egyéb delicatessek helyett kartácsokkal és 24 fontos golyókkal traktálja a korcsolyázókat. Kérdem már most, vajon ez a tourista nem tette túl rajtam, aki csupán egy kézficamítást risguiroztam. Egy másik úriember még a touristán is túl tett. Ugyanis felöltözött felfordított Prometheusnak. Ez a Prometheus hajdan, mikor még az istenek a földön jártak és Ditmárnak nem volt még oly nagy lámpa és olajkereskedése Pesten, igen derék kis hamis isten volt. Sokkal jobban szerette a szép halandókat mint az istenasszonyokat, az égtől ellopta a világosságot és az embernek adta, hogy annál jobban lássa, hogy a szép leányok merre vannak. Okos gondolat. Hanem annál bolondabb volt a mi felfordított Prometheusunk. Ahol csak szerit tehette, eloltott egy-egy lámpát, vagy legalább a csavaron fordított egyet, hogy ne legyen annyira világos. Mi célja lehetett a sötétséggel ? senki nem is gyanita, míg végre a sötétség kezdett feltűnni és a bálrendezők megcsípték a bolondot. A vizsgálat alatt kitűnt, hogy a hamis Prometheus nem más, mint a pesti gázvilágítási társulat egyik bérence, aki a sötétség előmozdításában fáradozik. Nagyon megcibálták a szegényt s kirekeszték a bolondok társaságából. No ez ugyan megjárta az isteni uniformisban. Majd meg egy nagyhasu bolondra bukkantam, a kinek a hátára az volt írva: „Házi úr, a ki nem stergerez“.. De az már csakugyan a bolondok házába tartozik, gondoltam magamban, midőn egy másik házi úr akadt elémbe, a ki azt a bolondságot hirdette, hogy ő csak magánzóknak adja ki szállásait. Kérdezősködtem az okok iránt és kiderült, hogy az egész hiba ortográfiai hibából eredt, mert ő nem magánzókat, hanem „magányzónőket“ értett. Most már értettem. Egy másik bolond meg azt írta a hátára: „Zsidó vagyok és mégis részt veszek a lövöldei bálban“. Ez aztán tizenhárom próbás bolond. Annak örül, hogy a bolondok báljából ki nem tiltják. Hanem most jön a java. Egy nagy úr, több kis úrral, akik árnyékában szoktak csámpáskodni, szintén óhajtott részt venni a bolondok mulatságában, és minthogy máskép nem boldogulhatott, felöltözött mandarinnak, a kis urak pedig közönséges chincsereknek öltözködtek és kisérgették a nagymogult, mint közönségesen lenni szokott. Csak sétálgattak, csak sétálgattak, míg végre egy kis mellékszobába jutottak, hol szép hölgyek olyan bazárfélében holmi csecsebecséket árultak. Előttük két nem bolondnak öltözött úri egyén állott, kik egy táblácskára mutattak, amelyen nagy betűkkel ez volt írva: „Adakozások az ínségesek javára“. A mandarin annyira megijedt ezen kis táblától (mert a szép hölgyektől a mandarinok nem szoktak megijedni) hogy azonnal megszökött , a közönséges chmeserekkel együtt és meg nem állt volna hazáig, ha egy bankárnak öltözött bolond meg nem állítja, hogy oly sorsjegyigérvényeket vegyen, melyek nyerni nem nyerhetnek ugyan, de igen szép papirosra vannak nyomtatva.• Hát hogyan mersz nekem oly ígérvényeket kínálni, amelyek nem nyernek, hisz ez csalás. — Nem az, kérem a lássan, szabadkozott a bolond bankár, ígérni mindent szabad, erre nincs büntetős. Ezeket a papirosokat azért hívják ígérvényeknek, hogy mindenkinek lehessen ígérni. Ha tehát a nagy piacon szabad 4 frt 50 krért haupttreffert ígérni és az okos emberek szép reményekből nagy házakat építenek a promessen-hausierereknek, mert ne gseftelhetnék én a bolondokkal, kiknek loos helyett promesse is jó ? Ezen épületes párbeszédet meghallotta az egyik rendező és a bankárt kiutasitá. — Én megfizettem az entreét, szabadkozott a kiutasított bankár, bolondnak is látszom, én nem megyek ki. — De kimész, mert mi itt nem tűrünk okosabbat, mint mi magunk vagyunk. A ki okosabb, az menjen a nagy világba és ott keressen magának bolond-mulatságot. Minden interpellátió hasztalan volt, a bolond okosnak távozni kellett, s a mandarin itt is szépen megszabadult. Ostorfi. 26 Kiegyenlített nemzetiségi kérdés! (Közli a Garaboncás Deák.) A nemzetiségi kérdésben a kiegyenlítést ugyan régen óhajtottam , de azt mégsem én vittem végbe, hanem egy pesti német nagy politikai napilap, de nem a kereskedelmi testületé. A költő ugyan azt mondja: „Minden ember legyen ember és magyar!“ de a doktorok ránk disputálták, hogy Szent István koronája alatt csak három millió magyar van. Mi tagadtuk, de a „Siebenbürger Pete“ meg az a „Budinski“ azt mondja, hogy de bizony úgy van, a magyar csak három millió, mert a többi északi, vagy déli szláv, román vagy német. Történt azonban, hogy egy Scoffo nevű építészt Anina körül hét fegyveres zsivány megtámadott s 6000 írtjától megrabolt. E gazemberekről az idézett német lap így ír : „Ungarische Raeuber! Ezen rablókat sikerült Bordu nevű csendbiztosnak kézrekeríteni. Közülök egyik német bányamunkás, három oláh, és kettő szerb. A hetedik szintén szerb, de ez futás által menekült meg. E rövid közlésből tehát a legegyszerűbb következtetéssel is láthatni, hogy: Anina körül hét rablót fogtak el; Hogy e rablók hárma szerb, hárma oláh s egyikük német; Hogy magyar, t. i. e hazában Árpáddal megtelepedett magyar egy sem volt, s Hogy az „Ungarische Nachrichten“ mégis magyaroknak mondja őket. Ebből tehát világos, hogy a német, szerb és oláh is magyar Magyarországban. Éljen tehát a kiegyenlített nemzetiségi kérdés. Újabb gyásztilalom. (Közli a Garaboncás.) Alulírott teljhatalmú parancsnok még mindig szörnyüködve látja, hogy Varsó lakosai nem akarják levetni a gyászt, s hogy ezt fekete és fehér színekben minden alkalommal kitüntetik, amiért is ezennel elrendelem, hogy: A kereskedők cégeinek nem szabad fekete táblára fehér betűkkel iratniok. írassák fel feketére feketével, vagy fehérre fehérrel, ée azt nem bánom. Mákosmetéltet senkinek sem szabad ennie, mert a mák fekete, a metélt pedig fehér. Az iskolákban a fekete táblákra krétával való írás demonstratióul vétetik. Szintén demonstratiót követ el mindaz, aki fekete téntával merészel fehér papírra írni. A fekete-fehér szarkák, mint gyászolók, ezennel „vogelfrei“-oknak nyilváníttatnak. Ha hó esik, Varsó utcáin csak mezítláb szabad járni, mert fekete csizma fehér havon mély gyászra mutat. A fekete haju, fehér arcú hölgyeknek ezennel meghagyatik, hogy az ország nyugodalma szempontjából pirosítsák magokat stb. stb. Varsó, febr. 7. 1864. Kozakoff] parancsnok. Hirdetés. , „Magyarország gyümölcsészete.“ Épen most jelent meg s kapható minden hitetlen árusnál. Tartalmát képezik: Éretlen gyümölcsök, termesztve némely szépirodalmi lap által. · Fügé . — ígéretek beváltása s adósság-fizetés helyett használva. — Igen tekintélyes kinézésű tökök. — Savanyu almák, mikkel jóakaróink szoktak kinálni. — Altató mák , makacs gyermekek elcsititására. —■ Savanyu szőllő, frázisul azok számára, kik ravasz céljaikat el nem érhetik.