Bolond Miska, 1865. (6. évfolyam, 1-53. szám)
1865-03-26 / 13. szám
Új előfizetés _ , „BOLOND MISKÁRA" Januártól jan. végéig vagyis félévre . 3 ft — Apriltól jan. végéig vagyis évnegyedről ft 50 Teljes számú példányokkal szolgálhat a kiadóhivatal. (Barátok tere, 7. sz.) Mutatvány, (Lusztkandel sajtó alatt lévő feleletéből Deák Ferencnek.) Deák Ferenc urnak elkerülte a figyelmét az is, hogy a Lajtán innen és a Lajtán túl már századok óta egyforma varjuk és csókák repdesnek a magyar tartományt tőlünk elválasztó folyam partjain ... nem világos bizonysága ez az én állításomnak; a skóciai varjuk színe jelentékenyen különbözik mind a mi csókáink, mind pedig a magyar csókák színétől, mely utóbbiak egészen egyformák a varjúink színének ezen összevágása, mely a skóciai varjaktól annyira különbözik, világosan bizonyítja, hogy ezek egyforma lég, egyforma tej és egyforma törvényeken, szóval a legelvitázhatlanabb egyformaságban s épen nem Deák Ferenc úr personál unióján növekedtek. Köztudomás szerint a magyar kereskedők már palesztinai András idejében tőlünk rendelték meg a pipaszopókákat; a tajtékpipákat ugyan, mint Bonfin tanítja, faragták Magyarországon is, de a finomabb munkák a vegyes uralkodás korszaka előtt mindig általunk vitettek Magyarországba, valamint a pipaszárak is és igy éltek pipaszár és pipa a legszorosabb egyesülésben, s ha mint fenebb érintettük, ezen viszony az anjoui és Jagello-házak alatt megszakadt is, de annál jelentékenyebben merült föl a későbbi időszakokban, melyekről előbbi füzetünkben már kimerítőleg szólottunk. VIIdik Péter magyar király törvényei az ázsiai ruhaviselet célszerű módosítását elrendelvén, lassan lassan a magyarok is hajlottak a civilizációhoz s az előbb említett III-dik Péter fia, Könyves Kálmán volt az első (egy minden történetiró szerint bölcs király), a ki fölvette a bővebb alkotásu nadrágot s a hózentrágerrel már akkor legszorosabban összekapcsolta. Ha érdemes ellenfelünk az ily benső kapocs után is a personális uniót vitatja, akkor figyelmeztetjük őt ugyanezen bölcs király 812-diki törvényeire, melyek közt a tizennegyedik cikkely 3-dik szakasza a personál uniónak még csak megemlítését is eltiltja és igy szól: De Strygibus autem, quae non sunt, nulla fiat quaestio. Okos levél Bolond Miskához. Kedves Komám! Mégis tetszik nékem az a „Julius Caesar“, ha bátor a miatt imperialistikus érzelmekkel vádolnál is. Megmondom mindjárt, hogy miért ? Legelsőbben is Napóleon azon thémát állítja fel, hogy a lángész zsarnoksága jogosult s e miatt a világ minden gulyáshús és rántott csirkeevő demokratája neki esik, s pedig a demokratáknak épen ezen elvet kellene védelmezniük, amit is én ilyetén módon magyarázok: ha a hangya megeszi a levelészt, ha a hangyát megeszi a pók, mert geniálisan hálójába kerítette; ha a pókot megeszi a puska s én geniálisan megvásárolván a puska párját négy forinton, azt megeszem : épen oly lángeszűen, tehát jogosan is cselekedtem, mint mikor Napóleon a sufrage universelle utján megveszi s megeszi Savoyát s Nizzát, s amint majd később Napóleont egy forradalom fogja megenni. A világ sora, hogy egyik lény a másikat hatalmába, gyomrába kerítse, s aki a leghatalmasabb, az uralkodjék aztán mindenek fölött, hívják hát Napolonnak, közvéleménynek, korszellemnek, szabad eszméknek, vagy akárminek. — Látod, komám, mire viszi az embert a mindenféle újságoknak olvasása! De nekem a Napoleon „Julius Caesar“-ja nem annyira a Julius Caesar miatt, mint inkább azért tetszik különösen, amit benne Servius Tulliusról olvasok. Ez a hatalmas úriember t. i. egy napon egész Rómában összeiratta az adósok és hitelezők neveit, s aztán egy másik napon az adósok helyett kifizettetett minden hitelezőt, hogy így a szegény plebejus nép az uzsorások körmei közül kimenekedhessen. Az ilyen pénzügyi operáció a Duna, Tisza, Dráva, Száva, Szamos és Maros mentében bizonyára nagyobb kedvesléssel találkoznék, mint a Besze János uramé, aki Pesttől Bécsig bankjegyekkel akarná kiflaszterezni az országutat. Ilyen Servius Tulliusok kellenének nekünk fináncminisztereknek, akik t. i. megfordítanák eddigi szerepjátékukat s nem velünk, de nekünk fizetnének; ilyeknek aztán teljes szívből köszöntenénk igy : Szervus Tullius ! A Napoleon Julius Caesarjáról még egy jó adoma is jut eszembe. Párisban t. i. közelebb meghalt az egyik nyilvános könyvtárigazgatója, miről a „France“ így ír: „Bretonneur, a St. Geneviévi könyvtárnok csütörtökön estétől majdnem hajnalig olvasta „Julius Caesar“ történetét s 8 órakor reggel már halva találták őt.“ Különben nem csoda, ha az ember egy császár munkájába belevész; hétköznapi ember munkáján nem örökre, csak néhány órácskára szoktunk elaludni. Egyébiránt jó nekünk nagyon, ha visszavisszapillantunk a nagy korszakok és nagy emberekre, mert mai napság meglehetősen alásülyedettek vagyunk ; például épen most olvasom, hogy a világ összes lakossága közt 200,000 a púpos ember; ez ármádiának ugyan takaros egy ármádia volna, de én még sem hiszem, hogy csak ily kevés legyen a világon a nyomorék. No de a nyomorúság statistikusai örvendhetnek, hogy ezt nemcsak a papokban kell keresniük, mert megtalálhatják ezt már a legrobusztusabb s szellemileg, becsületben ép és egészséges emberek közt is, akik odáig jutnak, hogy ilyen hirdetéseket kell a lapokba igtatniok, melyekhez hasonlót mindennap olvashatunk : 300 forint honorárium annak, aki egy diplomatikus ügyvéd számára, aki számvevői tisztséget is viselt s az országos nyelveket érti, olyan hivatalt szerez, melylyel legalább háromszáz forintnyi fizetés van összekötve. Legkevésbbé sem fogok rajta csodálkozni, ha maholnap efféle hirdetéseket is olvasunk . Egy mágnás ajánlja nevét és címét valamely részvényes társulat élére csupán igazgatói fizetésért. Tiszteletbeli elnökségeket nem vállaltatnak. Vagy: Egy hivatalnok, akinek 8 gyereke, de csak 4 száz forint fizetése van, s a kinek a ezenkívül magának meg feleségének is kell élnie, „sub rosa“ szívesen vállal még magánirnoki s „discretio“ mellett ruhatisztítói állomást is. Sőt hiszem, hogy az irodalom köréből is találkozik, aki nem az apjától vagy a felesége után, de esze, szorgalma és becsületessége útján kapja jövedelmét, hogy majd így kénytelen hirdettetni magát. Egy szerkesztő, aki újdondász, drámaíró, és biráló, e mellett egyik lapnál a külföldet, a másiknál pedig a tárcát s a többit irja, üres óráit hajlandó káposztagyalulással értékesíteni. Szóval mindebből csak az látszik, hogy a nyomorúság púpját nemcsak a házainkon viseljük. ( Ölel komád Tantered lovai). Mai számunkkal bevégzödvén az évnegyede t. előfizetőinket megrendeléseik szives megújítására kérjük. 50 Lapdacsak beadja Dr. AkadélCOX. A liszt már megint drágább lett. Bizony, bizony mondom néktek, mindig kevesebb lesz a sütnivaló. Meg nem foghatom, miért nem választották meg Gagyogósi szerkesztőt és Rimfaragi poétát a vízvezetéket építő választmány tagjaivá. Hisz ők kitűnő hydro-auctorok! Sokan azért nem akarnak hallani azokról a bizonyos kévékről, mert félnek, hogy majd az aratók keresztet raknak belőlük. Horvát István a paradicsomból származtatja a magyarokat. Bizony magam is úgy hiszem, hogy mi elszármaztunk onnan. Vesztét érzi a tél, sehogy sem akar engedni, pedig hiába, az ő havának most már majd annál gyorsabban kell elolvadnia. Eddig azt szoktuk volt olvasni, mennyi pénz van a tárcánkban , most már azt olvashatjuk , mennyi lehetne benne és mennyi nincs benne. Napoleon jelesebb író Julius Caesarnál, mert ez csak egy „Bellum Gallicum“-ot, de Napoleon már hármat adott ki s pedig igen drága díszkiadásban. Bizony elmondhatjuk mi is nemsokára már, hogy: No anyjuk, hallod, aligha baja nincs a tehénnek, mert ott látom, hogy hozza a gulyás a borit. Nagy. Olvasta a szomszéd úr, hogy a nemzeti színház színpadát gépezettel fogják ellátni. Kiss. Olvastam, hanem a gépezet készítéséről már lemondtak, csak egy sülyedöt akarnak készíttetni. Kiss. Ez is jobb reform a semminél, inkább legyen sülyedő a színházban, mint a színház sülyedőben. Nagy. Hát szegény Bolond Miskát bezárták. Kiss. Micsoda ? Nagy. No ne ijedjen meg a szomszéd ur, hiszen oly ártatlan most Miska, hogy még az Allgemeinénak sem vét, hanem Szolnokban volt egy „Bolond Miska“ vendéglő, azt zárták be. Kiss. Hát aztán mért ? Nagy. Tudja szomszéd ur, nagyon jó és olcsó cikkeket árult s a többi vendéglőket már már tönkre tette; végre is ezek kimutatták, hogy nincs vendéglési joga s akkor aztán bezárták. Kiss. Hm! — én azt gondoltam, hogy az csak az irodalomban szokás, miszerint a kollégák arra agyarkodjanak, akinek sok a bűncn se van; úgy látszik, igy van ez a kocsmárosok közt is.