Bolond Miska, 1866 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1866-04-08 / 14. szám

Bolond Miskaságok. Amerikában legközelebb egy pap háza le­égett s a biztositó társulat nemcsak a házat, hanem a papnak kéziratban létezett prédiká­cióit is kifizette. — Ennél a biztositó társulat­nál talán az elkészült, de a lármás „eláll“-ok miatt el nem mondhatódó beszédeket is bizto­sítani lehetne. Budán egy greiszlereiban „Deák Ferenc­­kenyeret“, árulnak. Reméljük, hogy legalább tiszta búzából van sütve. S ajánljuk egyúttal az „opportunus“-ok figyelmébe, a­kik úgy szeretik Deákot, hogy ha lehetne, bizonyára­­ megen­nék. Most megehedik. A nemzeti színházból a „parasztos“ nép­színműveket végleg kiűzni szándékoznak s he­lyét operettekkel igyekeznek pótolni; a lelkes direkció már meg is rendelte a „Leichte caval­­lerie“ címü legújabb bécsi operettet. Remélhe­tőleg nem sokára látni fogjuk a „Schöne Helé­na“ cimü gyönyörű nemzeti tragédiát is. Szegény Remellay Gusztáv barátunk is meghalt. A szó teljes teljes értelmében fumi­­g­á­zt­a a halált s szájában pipával halt meg. Társulat alakult a fővárosban a butor-kéz­­műipar előmozdítására. Persze, hogy ennek el­nökéül is grófot választottak, mert a magyar polgárok nem képesek a nélkül tanácskozni, hogy szemeik előtt valami „ur“ ne legyen, a­ki bámulatuk és hódolatuk központját képezze. A szóban forgó fiatal gróf ugyan történetesen igen értelmes s derék hazafi, hanem ez minden vállalatnál igy van, kivétel s a képességre való tekintet nélkül; minden vállalat csak akkor hisz érvényesülésében, ha egy-egy báró, vagy gróf karjain mutatja be magát, mintha „szalon­­fákig“ akarna lenni. Ne a mások születése,­ ha­nem munkájuk derekassága által igyekezzenek önök magukat érvényesíteni. Nemcsak az első ibolyát, első fecskét, ha­nem az első városerdei port is láttuk már hús­­vét hétfőjén. Ez minden tekintetben kitűnő s a régi városerdei por hírnevéhez méltó volt. K ö n­y e z­ő szemekkel bámultuk fővárosunk­nak ezen páratlan nevezetességét, a minő nin­csen se Ormnokkóban, se pedig Saharának ed­­dig elő nem kommasszált pusztáin. Egy nagy férfiú hirdeti magát a lapokban, ki a házakból a patkányokat fél óra alatt elker­geti. Miféle arkánuma lehet ?.. a divatlapok verseit olvassa­­ nekik, vagy valami új konsti­­túciót hirdet ki ? Oláhország egyik miniszterét, a­ki az el­múlt kormányforma alatt mindenféle gyaláza­tosságokat követett el, rövid per útján bezár­ták. Azért mondom én már régen, hogy nem ér semmit az a miniszteri felelősség. Dánia egyik kitűnő státusférfiát most tet­ték báróvá. Deáknak nagyságát semmi sem bizonyítja jobban, mint az,­­hogy annál nem le­hetne komikusabb eset, mint ha egyszer őt is valahogy báróvá tennék. A nagy németek kezdik a mostani porosz királyt Viktor Emánueljüknek , Bismarkot pe­dig Cavourjuknak nevezni. Már most csak Ga­ribaldijuk hiányzik, hanem ez nem tudom, hogy telik ki a vajas kenyérszeletek országából. Én mindent tudok képzelni a világon, csak német Garibaldit nem. 55 Ha az országgyűlést elnapolják, azok az igazolás alatt álló képviselők járnak legjobban, a­kiknek az ügye roszul áll; nem lesz ideje a háznak őket megsemmisíteni. Szabadka város lelkesebb polgárai a föl­iratokat 1000 példányban kinyomatták s szét­osztották a nép között. Persze az Augusztusu­­sok hazájában akadtak olyanok, a kik ezt is rész néven vették, mondván, hogy minek ez a népnek? — Helyesen! — a népnek nem is kell más, csak Gesetzblatt, meg Mahnungszettli. Pattan tyúk. A varsói rendőrség húsz fiatal embert csí­pett el a színházban, mert egy lengyel nevű énekesnőt megtapsoltak, holott egy talián éne­kes kisasszonyt nem tapsoltak meg. — Kipfel­­hauser barátunk is demonstratiot lát abban, ha a kulturt terjesztő vierzeilige gassenhauert, p. o. „Obst herrrrgehst zu mir“-t Pesten hidegen fogadják. Pedig mennyi poesis van egy ilyen gstanzliban! "VT A lapok nem­régiben azt írták, hogy Bar­­lettában három protestáns embert elevenen megégettek. — Az ottani lapok e hirt roszaka­­ratú koholmánynak bélyegzik, mert szerintök nem elevenen égették meg azt a három protes­táns embert, hanem előbb agyonütötték és csak azután vetették a tűzbe. Szép ment­ség! Erről különben sokkal ártatlanabb törté­net jut eszembe.— Megérkezik az oláhfalvi eklézsia deputatiója Maros-Vásárhelyre és Boér Viktor uramnál Krisztus képet rendel a tem­plom számára. — A festő kérdésére, hogy élve vagy halva fesse­m a Krisztust ? — a deputatió, mert erre nézve nem volt utasítása , összenéz; de az egyik deputatus feltalálva magát, azt mondja: „Fesse csak élve, pictor úr; mert ha „halva“ kell, oda­haza majd agyonüt­hetik!“ Poitiersban egy pénztárhivatalnok úgy ma­nipulált, hogy a bank pincéjében lévő arany­nyal telt zsákok alját felhasította, a kiszedege­tett arany helyett rézpénzt tett bele és szé­pen összevarrta.­­ Ily manipulatiót szeretné­nek sokan a 48-as aranyokat tartalmazó zsá­kokon végrehajtani, a benne lévő aranypénz helyett réz- és apró — vagyis opportunitási­­pénzzel szeretnének kifizetni.­­ A különb­ség csak az, hogy Poitiersban már manipu­láltak, itt meg csak készülnek manipulálni, de van remény, hogy az itteni bankigazgatóság jó eleve fog gondoskodni, hogy ne károsodjék. Bécsben közelebb a tolvajoknak egy külö­nös faja tűnt fel. Ezek tudniillik a hol csak te­hetik, a gázlámpákat ellopkodják s igy szorgalmasan igyekeznek a világosságot el­nyomni. Ezen derék urak azelőtt alkalmasint censorok lehettek Oroszországban. Lincben egy váltóhamisítót és csalót fog­tak el, a­kit úgy hívnak, hogy Gldovcsák Ven­del, s a­ki úgy szedte rá a jó németeket, hogy magyar nemes embernek adta ki magát. Jó isten! Gldovcsák és magyar . . . Vendel és ne­mes ember! ilyet csak német professzorok hi­hetnek el. Német lapok írják, hogy Varasd körül egy bizonyos földes­ur egyik cselédjét úgy büntette meg, hogy annak fejét — sajátkezüleg leborot­válta, s ezen aztán ezek a jó német újságírók elförmednek. Hát mikor önök egy egész orszá­got , a magyarok hazáját akarták „r a­z i­r­o­­zott fabulává“ tenni,s talán tették is? ! Olaszországban a halálbüntetést el akarják törölni. — Ritterohnesporen nem bánja, ha ez nálunk is megtörténik, csak a politikai bűnösökre nézve történjék kivétel. Senki sem kerülheti el sorsát, mondta az egyszeri cseh kertész, mikor a seres korsóból éjjel a beléfult egeret is kiitta.— Senki sem ke­rülheti el a policáj-kutatást, — gondolhatta ma­gában e napokban a prágai rendőrigazgató is, midőn rendőri házmotozást tartottak nála. Bécsben már fölfedezték, hogyan lehet az ember Boscóvá, azaz hogyan lehet valakit el­tüntetni, láthatlanná tenni. Hát csak ki kell ne­vezni Bécsbe pénztárnoknak s harmad­napra eandzsé, allé, fucs! se hire, se hamva. Az osztrák birodalomba­ behozott befőtt gyümölcsök ezentúl orvosrendőri vizsgálat alá esnek. De vájjon a tudós orvos urak elejét tud­ják , azért venni, hogy itt-ott valaki savanyu almába ne harapjon, vagy hogy annak a cse­resznyének, mely Bismark-féle nagy urakkal egy tálból fogyasztatott, mondjuk, ezen cseresz­nyének a magva torkon ne akadjon ? Egyéb­iránt jó volna nemcsak a befőtt, de a nyers gyümölcsök importálására is felügyelni, mert az utóbbi idők tapasztalata szerint a fügé­ket ugyancsak küldözgetik. Irodalmunk hadserege. Vasárnapi újság = utászat. Pesti Napló = Nehéz lovasság. Hon­­sz Lándzsás. Üstökös = Zseni-corps. Bolond Miska = Huszárság. Magyar Világ = Önkénytes csapat. Nefelejts sat. = Kadétiskolák. Uj korszak = Szekerészet. Gyulai és Greguss = Auditorok. Hírnök = Zsandár. Idők Tanúja = Regiments-páter. Csalánok. I. Egy politikusra. Hogyha az élet után, vándorlás várja a lelket. Úgy a tiéd a torony szélkakasába bújik. I. Egy szájhősre. Mindenem a tied óh nemzet! kiabálta Agárdi. Nem sok volt az egész : mindene szája vala. III. Egy arszlánra. Nagygyá lenni dicső:—szólt Bikfic, s nagy leve­s is. Nagygyá tették őt : csizma-sarok s a kalap.­ ­ Szerkesztői üzenetek: „C u r i o s u m.“ Bizony curiosum az uram, mi­kor valaki saját családi bajait akarja nevetségesekké tenni; igen sajnáljuk, hogy ön föltette rólunk ezen igen kevéssé nemes sorok közlését. — T. G­y. u­r­­nak. Tán a jövő számban. — Vágónak. Erős az egy keveset. — Biharba. Ennek orvoslását más téren kell keresni. — M. helyre. Ez az , a mit voltaképen senki sem tud. — Réztollnak. Te­hetség jelei, tán kapunk majd közölhetőt is. — Sopronyba. Régen volt­ már az az első felirati­­ vita s annak idején az illető úgy is megkapta a ma­­­­gáét. — T. Pál urnak. A jövő számban több­­i félét.

Next