Bolond Miska, 1869 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1869-08-01 / 31. szám

Az apácza-skandalum. Hogy egy skandalum történt Valóban ideje.... Van az újságíróknak Egy külön Istene !.. Szétment az országgyűlés , Fürdőbe az urak, Elmúltak a khmn-erdők /És görbe vasutak. Mi az, mi ilyenkor hát Hasábot tele tölt ? Vártunk legalább egy új Jó Ebergényi-pört... Vagy más eféle skandált Mit publicum szeret, Ha mást nem, megy Macsvánszkit, Ki rabol eleget... De ezt is elfogják már, Nincs rablás, sem kaland... Szegény újságíró most Mind mind éhen kaland. Kőnitz Max is bevallá­sol a sok ezeres, Bármerre is tekintünk, Nincs semmi érdekes. Azonban ime bent A nagy szerencse: bumm! Krakkóban megtörténik Apácza-sk­andalum. A lapok felfalódó Részekkel mind tele ... Van az újságíróknak Egy külön istene! Epistolae delegationales vindobonenses. (Numerus tertiulus.) A néma Sais képét még mindig sürü fátyol födi; ajkairól egy árva kukkot sem lebbentett el; gégéjéből sem andante, sem fortissimo, sem triller, sem gixer nem szállott a közös ég felé; a meghitt légyottok még mindig négy fal közt, befüggönyözött ablak mellett mennek végbe; folytonosan négy szem­közt szidják és puszizzák, ölelgetik és karmolják egymást; nyilvános előadásra a t. ez. publikumot még nem hívták meg a mélyen tisztelt dolegatyás urak. De azért tudjuk, hogy nagy dologban járnak ő kelméik. A magas testület a cs. k. haza jóvoltáért hősiesen feláldozta magát és — bár mint einig, einzig és einheitlich jött fel — itt elszántan négyfelé vágta magát, eleven testét négy részre soc­rozta. Az egyik rész a kun excellencziával koketth­oz. Hamisan mosolyog felé, és az öreg úr annyira el van ragadtatva, hogy önmeg­­feledéssel kibeszél mindent; megnevezi ezelőtti liaiston-jait, jelen kedveseit, fellegvárait. Hogy hány százezer katonára van okvetlen szük­sége, hány millióval többre rúg ezentúl a gázsi, hány szál Wörndli nem sült el és hány szál Wanzli mondott csütörtököt, hány lat lőport, hány tuc­at golyóbist kéne még készíteni, hány erőd kiépítése s emelése elodázhatlan kénytelenség, — abból a jó, excellencziás bácsi nem csinál semmi „Amts­geheimnis“-ot, oly csintalanul szedi ajkairól e fekezie a szavakat, annyira belefészkelte magát szivébe az a kis hamis Wahrman Mór, ki — a hős Makkabäusok ivadékához illőleg — a hadügyi osztály egyik rettegett tagja. A második rész a számtan reguláit tanulmányozza, és most már a második elem­nél van; tudja, hogy ha 1848-at kivonunk 1869-ből, marad a közös penzió. Mégis jó szivű, lovagias emberek ezek a dolegatyusok ! Két marokra fogják az aprópénzt, és a nyu­galmazott honmentőknek oly szaporán arczuk­­ba dobják, hogy csak a kemény bőrük menti meg őket a plezurától. Hja, már a közmon­dás is azt tartja, hogy a magyar ember ingét is odaadja, de én csak azon töröm árva feje­met, mivel kedveskedik majd, ha inge sem lesz többé. A harmadik rész Landparthieket csinál — a tengeren. Remegve lesem minden moz­dulatát, mert ha bele találna potyanni az operencziába, nincs Zichy Tóni, ki segítse szegényt. Az egyik szelet csinál, a másik a vitorlát fújja, ki pánczélyfregattát kovácsol ki meg tüdőszakadtan vizet tipor. Péter tengeri betegségben kínlódik, míg Pál azon tűnődik, mikor érünk partra. A negyedik rész — kalapot le, uraim! — fitymálva nézi a benső ügyeket, és merész képzelettel kifelé szárnyal. Puska és tenger, penzió és kikötő, bugyelláris és kartács, az neki mind suvix, ő a­ „haute politique“ pari­páján nyargal, és úgy megizzasztja a szegény Bajsztot, hogy majd megfullad saját verejté­kében. Mint az operabarát a nyomtatott szö­veggel kezében a hőstenor minden tremolóját, úgy kontrollírozza a vörös könyvvel ujjai közt a külügyér minden tettét . Igaz­­, hogy Napóleon a beafsteket jobb szereti Jules Favre beszédeinél; igaz ő, hogy Vilmos király elrontotta gyomrát a frankfurti virstlivel; hogy Victoria királynő a „Bazár“ rendes előfizetőjéé; hogy Vittorio Emanuele nem csak Rómába, hanem más szép asszony­ságokba is szerelmes­é; hogy a spanyolok legközelebb csődöt nyitnak­­ a királyi állo­más elnyerésére; hogy Grant elnök valódi Havannáht szívesebben szí­v a kurta szivar­nál; hogy az Egyptomi Khedive jó lábon áll e Schneider kisasszonynyal; — ezt, és még számtalan efele, világdöntő, külföldi ese­ményeket neki okvetlenül meg kell tudni, és Bájszt ő excellencziája szokott nyájassá­gával egyre adja a felvilágosításokat, alig győzi a sok beszédet, így vannak jelenleg kedves delega­­tyusaink. 122 Pörög Imre nevelészeti programmja. Isten az embert két lábbal, hanem ész nélkül teremtette, az észt én adom nekik. Mennél butább a fiú, annál inkább örülök neki, mert annál okossabbá képezhetem. Mondjátok meg, mivé akarjátok gyermekeite­ket tenni s én azzá teszem, tetszés szerint lesz belőlük Julius Czézár, Washington, Socrates, Hum­boldt, vagy Ivánka Zsigmond. Beteg gyerekeket nem ismerek. Nem a test beteg, hanem az ész ; nem a gyermeket, hanem az észt leli a hideg; beadok neki egy kis grammatika­­chinint s megvan. Nálam a nyelveket nem könyvből, nem is ébren, hanem alva tanulják; a magyar fiú este le­fekszik s reggel, mikor fölébred, angolul kér kenye­ret : dáj meni leba ! Tudom, hogy állításaim fölött gúnyolódni fognak, de én ezt csak nevetem. Ám gúnyolódjanak az életlapok, minő a „Pesti Napló“, majd a komo­lyabb hirlapirodalom — minő a „Bolond Miska“, méltányolni fog. -uk«exo?e'­ Lelkesítő tárgyak. A kultuszminisztérium — elismerésre méltólag — több lelkesitő történeti képre fes­­tészi pályázatot nyitott. A kijelölt tárgyak azonban mind régiek s azért bátrak vagyunk néhány újabb törté­neti tárgyat is proponálni. Ilyen jelenetek lennének: 1. 1 Midőn G ő­z­e János 1867-ben fölemelt öklökkel megjövendölte az országgyűlésen, hogy a muszkák 1868 tavaszán újra itt lesz­nek. (A jövendölés nem teljesedett ugyan , de az nem tesz semmit.) 2. A majoritás a közös penziót halvány arczokkal és lesütött szemekkel megszavazza. A háttérben mosolygó beamtarek, s a többi. 3. Kovács Laczi háznagy az or­szágháza lehető leszakadását hozza kilátásba. Plafondra néző képviselők s a jegyzői kar testamentumokat csinálva. 4. Vukovits Sebő képviselőtől meg­vonja a ház a szólási jogot. Az égen villámlás, a légben borzasztó zivatar. 5. Másnap ugyanazon képviselőnek meg­adják a beszélési jogot. Nyájas holdvilág s nápolyi enyhe levegő. G. Szapáry gróf, a kormánypárt or­szágos központi választmányának tagjaival tanácskozva, hogy a kerületekben kinek a jelöltségét támogassák, Toldy Pista, Pál király, Pompéry, Háziúr György és többek alakjaival. Háttérben programmok és Andrássy fillérek. 7. A kövesdi választási ütközet, demolí­­rozott házakkal és bevert fejekkel. 8. Tisza Kálmán indítványozza, hogy a képviselők a szünidők alatt ne kapjanak diurnumot. Savanyu arczok, elfojtott sóhajok, s a többi. 9. L­ó­n­á­n­­ Menyhért históriai piros táskájából több törvényjavaslatot s egy rakás bonbont vesz ki. Képviselők, a­mint kapkod­ják, t. i. nem a törvényjavaslatot, hanem a bonbont. 10. A gyorsírói kar szétszórt hajakkal és megőrülve, a­mint Szirmay beszédét akar­ják összeállítani. 11. Rimanoceros Kassáról két son­kát kap s azt választói tiszteletére egy ülő helyében megeszi. Csendéleti kép. 12. Ludassy GanzMór elbúcsúzik gr. Andrássytól s hegedükiséret mellett énekli: Nem jöttem volna én ide, Csalogattak engem ide. —-orGrosa— яг Lakváltoztatás, '•a Ezennel jelentem, hogy eddigi lakásomat a krakkói apáczaklastromba teszem át. A nagyváradi hóhér.

Next