Bolond Miska, 1870 (11. évfolyam, 1-52. szám)

1870-09-11 / 37. szám

144 Aphorismák. A háborúviselés nehéz, a békekötés még nehezebb. Bismarck. Atól tartok, hogy agyongyőzöm magamat. V­ilmos, rex. A szomszéd házban tűz ütött ki, szaladok a fecskendezőért — Rómába. Viktor Manó. Milyen inparlamentáris ez a nép! még a „rendre utasítás“-t sem fogadja el. Schneider, a volt corp.­legislatif elnöke. Hogy mérgelődnek majd az angolok, hogy még is átléptem Belgia határát! Napoleon. A köztársaság a császárság örököse, — csak az örökségi adó ne léteznék! (Jambetta: Jules Favre mein Kollega! Achherrieres I­lienst. Helyreigazítása múltkori versünknek. Czuppan püspök mégis elmegy Beszterczére, mert nem göthös S igy a sors sem hozza helyre, Mit elrontott báró Eötvös. Sedan eldti: — Jelenet az utolsó napok történetéből. — VILMOS KIRÁLY (salonjában ülve.) Hadsegéd ur, kérem, töltsön be nekem még egy pohár Doppelkümmelt. (Lehajtja, s aztán jóízűen megdörzsöli gyomrát.) Brrr !... ez jó volt. LAKÁJ (jelentést tesz.) Felség, egy úr van oda kinn, és azon­nali andientiát kér. Itt látogató­jegye. VILMOS (ránéz.) Hm!.. Bonaparte Napoleon Lajos... Ez a név olyan ismerős előttem... Mintha már hallottam volna valahol. BISMARCK. Hogy hívják, kérem? VILMOS. Bonaparte Napoleon Lajos. BISMARCK. Ah, hisz azt ismerem... Ha nem csalódom, egy­kor a franczia né­nél volt alkalmazva, mint császár. Bocsássa be, Felség, hadd halljuk, mit hoz. VILMOS. Vezessétek be! (Audientiai positurába áll.) NAPOLEON (belép.) Szerencsés jó napot kívánok Felségednek. VILMOS: Adjon isten!... Ah! Felséged az? Nini, mily kelle­mes meglepetés. (Feléje lép ёз kezet nyújt neki.) Foglaljon helyet, öcsém uram. (Leülnek.) No hát, Felségedet mi szél fújja ide közibénk? NAPOLEON. A hírlapok utján megtudtam, hogy Felséged Pá­­risba utazik, udvariassági kötelességemnek tartottam tehát, kimenni elébe és Felségedet illedelmesen fogadni. VILMOS: Áh! igen hizelgő, igen hízelgő. De kissé sokan va­gyunk, ugy­e? NAPOLEON. Oh! kérem, szerencsémnek tartom, hogy ily nagy­számú és érdemes társaságot tisztelhetek nálam. Hát becses neje hogy mint van ? VILMOS. Köszönöm kérdését Felségednek. Most igen sok dolga van a gazdaságban, folyvást Victoriát kell lövetnie. NAPOLEON. Victoria? Ahá, az a koronaherczeg neje? VILMOS. Nem, kérem, az a ... győzelem. NAPOLEON. Ah ! igaz, igaz. Csak tévedtem. VILMOS. Mikor szándékszik Felséged Párisba visszatérni? NAPOLEON. Párisba?.. Azt bizony nem tudom. Képzelje csak a pechemet. Ott fölmondták a háziurak a szállásomat. Pe­dig pompás lakás volt, higyje el Felséged, a Tuileriákban, 250 szoba 400 utczai ablakkal, külön bejárat, istálló, pincze, padlás, tá­gas konyha, jégverem, szóval minden. És most ki kell hurczol­­kodnom. Még lakásom sincsen. Nem tudom, mit csináljak. Nem tudna tán Felséged valami nekem való szállást recommendálni ? VILMOS (gondolkozva.) Szállást?.. Hm, hm! ez kissé nehéz lesz, mert a lakásszükség nálunk igen nagy. (Bismarckhoz.) Gróf úr, tán ön tudna valami szállást közös barátunk számára ? BISMARCK (egy kis gondolkozás után.) Tudok. Kassel mellett van Wilhelmshöhe kastély, a­hol azelőtt a hesseni választó­fejedelem la­kott. Ez épen Felséged számára illenék. NAPOLEON. Egy egész kastély! Ez tán nagyon drága lesz mégis az ilyen magamféle szegény embernek.­­ VILMOS: Dh kérem, az iránt majd megegyezünk. Én biztosí­tom, hogy nem szeigerolem soha. NAPOLEON. Felséged valóban igen lekötelez szívességével. És mikor hurczolkodhatom bele ? VILMOS. Azonnal NAPOLEON. De ez felséges! Igazán örülök, hogy olyan szép vidéken fogok ezentúl lakhatni. A párisi levegő egy idő óta igen kedvezőtlen hatással volt rám. Nem jól éreztem magamat Párisban. Folyvást szorongatásokat éreztem. Nyilalásokat hátamban. Nagy szédelgést fejemben. Szemem folyvást káprázott. Sokat nem is tud­t­­am már megemészteni, a­mit pedig elébem raktak. (Vilmos király kezeit szorongatva.) Köszönöm még egyszer, felséges bátyám, e rend­kívüli szívességét. Isten áldja meg! VILMOS (kikisérve őt.) Szerencsés utat, sire! BISMARCK (mélyen hajlongva.) Ajánlom magamat Felséged szi­ves emlékezetébe. NAPOLEON: Legyen meggyőződve, gróf, hogy soha sera fogom önt elfeledni. (El.) Ex-Izabella ex-Eugeniához. (Távsürgöny.) Solamen miseris sociam fiabuisse malorum. Fritz Schultze ötödik levele feleségéhez. Riečke meen Jeid! Hurrah! Viktoria! vivat! Hat ihm schon Г kedves, egyetlen Rieckém, ha a te Fritzedet most látnád, bizo­nyára meg nem ismernéd, — nincs rajtam egy tenyérnyi bőr sem, ich hin janz und jar aus die Haut jesprungen; hurrah! vivat! a Lottchen százegyszer rikitson Viktóriát, az Aujustchen százegyszer vágja az iskolatáskát a falnak, a Karlchen mászszék föl az Olle Fritz lovagszobrára és adjon az öreg urnak százegy czwickipu­­szit; hurrah! der Napoleum ist jefangen, und auss is’ s mit der jan­­zen Kaiserei. Elmondom, mikép jött, s mennyiben vett részt benne a te Fritzed. Hör jut zu, Riečke, die Jeschichte is samos Hát mikor úgy fekszem Gravelotte, Vionville és Mars Latournal und vor Lan­­geweele der Karte von Paris studire, egyszerre csak gyakorlott fülem ágyudörgést hall. Felugrom, szaladok, rohanok, egyenesen az öreg Steinmetzhez: „Herr Jeneral, die Kerl’s schiessen da drü­ben.“ „Ich wees det, meen Sohn, hah’s ooch jehört!“ felel a gye­­nerális, és vorwärts, marsch, indulunk, mint a szélvész, nach den Jeruch von der Schiesspulver. Mentünk, mendegéltünk, két napig, két éjjel, oldalba rúgtuk egész Belgiát, Luxembourgra rá sem néztünk, csak előre, mindig előre, wo der wörthe Mac-Mahon sick revanchlren wollte. Végre megérkeztünk, a csata mindig folyt, hónaljunkig gázoltunk a vér­ben. Ich sag dich, Riečke, wie die Unsrijen mir erblickten, haben sie zu schreien anjefangen, dass den Feind das Herz in Leebe wackelte. Hurrah, Korporal Fritz Schultze! kiáltották, ha az öreg Napoleon maga fölkel most ellenünk, nem félünk többé, a mienk a győzelem! — és mondom neked, Riečke, ich hab mir dreinjelegt, dass es eine Lust war. Mindenekelőtt levágtam de Failly ge­nerálist, nem igaz, hogy gránátosgolyótól halt meg, mikor ez le­szakította kezét, da war er schon eene Leiche von meenen Hieb. Nr­­eens Aztán Steinmetztzel együtt szétugrasztottuk az egész had­osztályát Nr. zwee. Dan jing’s über’m Mac-Mahon her. Először is derekán kaptuk az egész sereget, jól megráztuk, és aztán bumsz, visszadobtuk Sedanra. Nr. drei. Erre pediglen — diesmal mit die zwee Kronprinzen — körülzártam az egész kompániát, melynek nem maradt egyéb hátra, mint térdre esni, és sírva könyörögni: Herr Fritz Schultze, ick erjehe mir. Tudod, Riečke, jó szivem van, nem láthatom, ha valaki sir, elfogadtam a megadást; aber —s azt kikötöttem magamnak — der Napoleum muss dabei sind. És úgy történt! Wat in unseren Händen fiel, davon hast du keenen Betriff nich; maga a holt fo­goly több, mint 150,000. Aber jetzt vorwärts, und dass Donnerwetter soll dreinschla­­gen, ha még ma éjjel nem fekszem Párisban, Eugénia ágyában. Erschlick nich, Riečke, die Eugenie wird nich drinnen sind, az­­akkor már valahol a tengeren túl lesz. Adieu, lebe mich wol, puszizlak, tégedet, meg a gyerekeket. Dein juter Mann : Fritz Schultze, Corporal Vorwärts. In die Champagne, wo der versiejelte Wein wächst. Pleno titulo. Eddigelé a következő czimekre akadtunk, melyekkel az euró­pai journalistika a megbukott Napóleont illeti: „a nyakon csí­pett róka,“ „a kártyáit eljátszott pointeur,“ „az utolsó Mohikán,“ „a bíborvesztett komédiás,“ „a nemezistől sújtott,“ „a hurokra ke­rült gazember,“ „a bankrot Caesar,“ „a gyáva katona,“ „a nyo­morult unokaöcs,“ „a lépre került jó madár,“ „a sedani honáruló,“ „a hitvány spekuláns,“ „a szédelgő Usurpator,“ „Invasio III.,“ „az átokterhes szökevény,“ „az elnémított szájhős,“ „a gyászvitéz,“ „a nagybátya korcs utódja,“ „a franczia zászlók szennyfoltja,“ „a mé­regfogától megfosztott kigyó,“ „a kegyelemért kolduló,“ „a ma­gát kikoncentrált imperátor,“ „a sárba tiprott nagyság,“ „Mac-Ma­hon gyilkosa stb. No, ha ő ex-felsége még több czímet pretentál, ekkor csak­ugyan nehezen elégíthető ki

Next