Bolond Miska, 1871 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1871-01-01 / 1. szám

Irodalom. Humbug és társa ismert kiadó­hivatalában újévre a követ­kező hírlapok jelennek meg: I. A vakok fénytornya. Programm: Mily nagy szerencsétlenség a vakság, abból is kitűnik, hogy soha világtalan ember a pohár fenekére még nem nézett. Nem szá­nandó sors ez ? nem kell-e arra törekednünk, hogy e boldogtalanoknak erőnk­höz képest örömet, élvezetet nyújtsunk?... íme, „fénytornyunk“ hivatva van a világtalanok éjjelére fényt deríteni. Nemcsak a szerencsétlenséghez illő emelkedett nyelven, hanem „emelkedett“ betűkkel is fogunk írni, oly vastagon fogunk politizálni, kritizálni s humorizálni, hogy a vakok — kiknek tudvalevőleg jó tapintó szerveik vannak — az Írást ujjaikkal is el fogják olvashatni. Fel, hazám vakjai, praenumeráljatok ! II. Az olvasni nem tudók naplója. Programm: Hazánk lakói — a legújabb számítás szerint — megha­ladják a 13 milliót, kik közt —­ sajnos, de való! — több, mint nyolcz millió sem írni, sem olvasni nem tud. Hogy ezek hírlapot nem olvasnak, az termé­szetes ; miért ? mert a redactorok elég bárgyúak, felhívásaikkal rendesen csak az „olvasókéhoz fordulni, a nemolvasókat és olvasni nem tudókat tekin­tetbe sem véve. Mi e bajon gyökeresen segíteni törekedünk. Oly lapot szerkesztünk, melyre előfizethet az olvasni nem tudó is, minthogy ezt tulajdonképen nem is kell olvasni, csak­­ tartani. A magyar ember (habár nem is ért az ábécéhez) ez által nem csak hogy pártolja a hazai lapirodalmat, hanem élvezetet is sze­rez magának, a­mennyiben jó pénzéért se nem untatjuk, sem hazug hírekkel el nem bolondítjuk. Népünk nyolczmilliója, hozzátok szól hivó szózatunk ! fizessetek elő ! Termékenység ! ! ! Bámultam én azon, hogy tehetséges hazai irodalmi ku­­tséberü­nk, „Lopszem Jankó“, a­ki különben oly lusta, mint egy kis rimanoczeros, néhány hét óta még egy újságot szerkeszt s abba, t. i. a „Deutsch-ország és nagy világ“­Ъа négy-öt hasábos tárczaczikkeket is ir. Kutatom, firtatom a csodálatos termékenységet s ime rájövök, hogy legutóbbi „Fővárosi tárczája“ is megjelent már hat év előtt az istenben boldogult „M. Sajtóban“ s most har­madfél hasábon keresztül mint újdonság tálaltatik föl a nemes publikumnak. Lopszem János úgy okoskodik, hogy nemcsak a töltött káposzta, hanem a spinót is fölmelegítve jó. Különben okvetlenül haladás. Sopszem János eddig csak másoktól lopott, most már magától is. Éljen a ter­mékenység ! Vilmos király társürgönyei­, privát megjegyzésekkel ellátva. Versailles, decz. 24. Tegnap a párisi őrség ismét kitörést intézett a 10-dik hadtest ellen. A francziák vesztesége 2500 halott és sebesült. Komoly színezete e műveletnek nem volt. (No persze, ha 2500 franczia e­­sik, ez Vilmos király szemeiben nem komoly dolog. Hát micsoda ? Hihetőleg tréfás.) Részünkről csak 1500 főre megy a vesz­teség. („Csak!“) Versailles, decz. 24. Colmar városa a mieinktől egészen el lévén hagyatva, egy gyalog ezredet rendeltem oda. (Mily emberséges az öreg, hogy ily „elhagyatottságban“ még az ellenséget sem tudja látni.) Versailles, decz. 25. — „Leider mussten wir Amiens von preussischen Truppen ganz entblösen.“ (Ezek a király saját szavai. Azt mondja tehát, hogy: „leider,“ azaz: fájdalom, mert hihetőleg fájlalja, hogy ezen „entblösolás“ következtében ily farkasordittató hidegben Amiens városa meg fogja magát hűteni.) Versailles, decz. 25. (A király saját szavai.) „Heute 9 Grad Kälte, aber heiter.“ Azaz: ma 9 fok hideg mellett derű uralkodik. (Nem hiszszük, hogy az „öreg“ katonái, kik 9 fok hidegben szabad ég alatt kivonatk­oznak, ezt szintén olyan „derült“ színben lássák, mint a királyi táviró.) Versailles, decz. 26. (Ipsissima verba.) A karácsony­ éj gyö­nyörű szép volt. Lábnyi magasságú hó és­­2 fok hideg. (A mely előőrsök a szabadban megfagytak, bizonyára szintén „gyönyörű szépnek“ találták a 12 fokú hideget s a lábnyi magasságú havat.) A francziák Mon­­tresont felől kitörtek, de a csata a nagy hideg miatt, melyben pus­kával bánni nem lehetett, inkább csak ágyúzásból állott. (Mily scandalum, hogy 12 fok hidegben a katonák ujjai úgy meg mernek dermedni, hogy lőni sem bírnak ! Mily könyörületes elnézés, hogy az „öreg úr“ közéjük nem lövetett!) Ha az idő tovább is ily szép (! ?) marad, az operatiók újabb lendületet fognak venni. (Várjon minő operatiókat ért Vilmos császár? Mindenesetre az elfagyott kezek-lábak amputatióit.) 3 gerilai műlapunk magyarázata.^Hf 1) Vilmos király, az ur isten per tu barátja. 2 és 3) Sürgöny­olvasó Bismarck és czirkalmas Moltke. 4 és 5) A porosz trónörökös és Prinz Friedrich Karl, a­kit Berlinben Nagy Sándornak tartanak. 6 és 7) A szász és bajor király; uralkodók isten és Vilmos ke­gyelméből. 8) Roon, hadügyminiszter, ki a sziklából is, nem vizet hanem landwehrt­ présel. 9) Mannstein, prototypje a porosz konduk­­tőröknek; különben generális, k­i) Blumenthal, a trónörökös neve alatt keringő győzelmek szerzője; titkos ellensége Moltkénak. 11) Manteuffel, magyarul: emberördög, vagy sarczmester. 12) Vogel v. Falkenstein, magyarul sólyommadár, mindenesetre a „ragadozó madárfajok“ közül való. 13) Ő... a­kit már már különben kis ő-vel is lehetne írni. 14 és 15) Eugenia és Beilanger Margit, a­kikről többet szólni tiltja az­­ illendőség 16) Bazaine és Canrobert, foglalkozásnélküli egykori kapitulánsok. 18, 19 és 20) Hármas lóhere: Benedetti, Ollivier, Gram­mont, a­kik a jelen háború fő indítói voltak. 21) Chinajárt Palikao. 22 és 23) Failly és Le Boeuf, az egyik szamár, a másik ökör. 24) Girardin Emil, híres tollvitéz. 25) A szegény kis Lulu, a történeti ágyugolyóbissal, mely „mellette“ esett le, midőn megkapta a „vér­­keresztséget.“ 26 és 27) Glais Bizoni és Jules Ferry. 28) Victor Hugo. 29) Rochefort. 30 és 31) Jules Simon és Kérartry. 32) Trochu. 33) Cre­­mieux. 34) Bourbacki. 35) Gambetta. 36) Jules Favre. 37) Vándor Thiers. 38 és 39) Beust és Jula papa, ünnepi frizurában. 40, 41, 42) Viktor, Manó, Garibaldi és a pápa, tres faciunt collegium. 43 és 44) Gortschakoff és a szultán. 45) Izabella asszonyság, férjezett Marfo­­riné. 46) A bádeni nagyherczeg. 47) A szász Kronprinz, a­ki szintén hadvezérnek tartja magát. 48) A hohenzollerni herczeg, a­ki spanyol király akart lenni. 49) Amadeus, a­ki csakugyan spanyol király lett. 50) Gallmeyer kisasszony, szintén „világnevezetesség.“ Fritz Schultze huszonegyedik levele feleségéhez. Meene herzige Riečke! hurráh! victoria! oda vagyok örö­mömben, kiugrom a flanell-jacklimból, bőrömből, mindenemből!­det is eene frossartige Weihnachtbescheerung, elkezdődött a hajlak­, uczczu neki!­röpülnek a mázsás vasgombóczok, agyonzúzzuk, eléget­jük, légbe röpítjük, megsütjük, leforrázzuk, kifüstöljük, megházte­­tőtlenitjük, megszobortalanitjuk, süketté bim-bam-bum-bombázzuk ezt az istentől elrugaszkodott, Willem-tagadó, patkányokon rágódó, lóhúsban megátalkodott, didergő, éhes, nyomorult Párist! Riečke meen Kind! Kényerem, ha rágondolok erre a jó ki­rályra, ki katonáit ily rendkívüli élvezetben részesíti, der zu seinem eigenen juten Herzen sagt: „halt’s Maul!“ csak hogy a bennlevők kedve szerint járjon el. Ez aztán a király­ meg is érdemli, hogy császár lett. Én Rieckém, én kedvesem, ma nem írhatok többet, a nagy öröm elnémítja a nyelvem, elnémítja a tollam, nem irok, hanem megyek, felmászom a kéményre, s onnét nézem, mint repülnek a mi bombáink egyelőre a Mont-Avron-ra, és — so Jött will — csak­hamar be Páris szivébe, tüdejébe, májába. Csókollak, izzó bomba-melegséggel! Dein belaternder und beschiessender Mann . Fritz Schultze. Um und vor, aber bald — in Paris. A hidegség következményei. Frigyes Károly Metz előtt szerzett hadárai elfogytak. Bismarck jégre vitte az apró, német fejedelmeket. A hófuvatok miatt Páris capitulatiójának hire még nem érkezett Berlinbe. A vén Saturnus isten tudja hányadik gyereke agyon­dideregte magát. Vilmos rex szivét megvette a zúzmara. Bernát Gazsi­kál vitájában megfagyott a lángoló fahasáb. Bismarck egy kis melegségért kunyerál­t Beustnél. Az „égető“ Pontus-kérdés egyelőre megmerevedett. A lajtántúli, örökös miniszter krcsis téli álmot alszik. A baloldal dereka úgy megdermedt, hogy sehogy sem akar — hajolni. Szerkesztői üzenetek. Hara S­ urnák. Kegyed egy képtárgyat küld s a többi közt ilyen instruktiót ad: „A légben a halál hallható­lag csattogtatja szárnyait.“ De már kérem, a hangokat egy kissé még is bajos dolog lepingálni. — Mire. Köszönjük és használni fogjuk. — P. H. urnák. Magán viszo­nyokat érint; hagyjuk azt a tért az Andrássy-irodalomnak. — Számos küldeményről közelebb.

Next