Bolond Miska, 1875 (16. évfolyam, 1-49. szám)

1875-02-14 / 7. szám

Február 14. 1875 BOLOND MISKA. Egy kis közjegy­zőséget! Bittó, Thajsz, etcomp. Irgalom, igazságügyminiszter úr ! Segítsen rajtunk egy kis közjegyzőséggel, vagy hoppon maradunk ! Fauler. Bizony, előre tudva a történendőket, magam­ is folyamodtam volna kinevezésért magamhoz. Az'electro-initign­etico-szerelő-gőzgép-téglu­­­­gyár-részvénytársulat közgyűlése. (Jelen vannak Rózsa L. Lajos, a rész­vé­nyek egy harmadával, mint az anglo-hung­árián bank képviselője; egy hordár szintén 13-ával a részvényeknek, mint az angol-osztrák bank képviselője; s a teremő­r.) Rózsa S. L. Sie! rakja szét a részvényeket a székekre, hogy szabad lélekzetet vehessenek. Nem akarom ugyanis, hogy jelen összepakolt, keresztül-kasul madzagolt állapotukban szavaz­zanak, mert vádat emelhetnének ellenem, hogy bilincsekbe verve hoztam őket a közgyűlésre, s egyéni szabadságuk elnyomásával pressiót gya­koroltam szavazatukra. (A részvények helye­selnek.) A hordár. A másik csomó papiros helyett, követem alássan, ugy­e majd én kajátlak? Rózsa S. L. Nen kell itt kajátani barátom, majd elvégzek én mindent. Most már rendben lévén a dolog, kezdhetjük a közgyűlést. »Tisztelt részvények!« Az elnöki jelentést következőkben van szerencsém előterjeszteni... A teremő­r és a hordár. Kérjük szépen a nagyságos urat, ha vége lesz, hijjon bennünket a szobába, addig tán inkább kvaterkázunk odaki. (El.) Rózsa S. L. (folytatva): Szomorúak a vi­­szonyok; minden ember meghúzza magát, s nem kívánkozik ki a bőréből. Az általunk grün­­dolt »electro -magnetico-szerelő-gőzgép-tégla­­gyár-részvénytársaság« nem lön méltányolva kellőleg. Bornirt kor ! Electricus tégláink nem kellettek ! mágneses malterunkat kinevették ; a börzén megvetőleg bántak a részvényekkel. (Méltatlankodás.) — s az Önök ura tisztelt je­lenlévők, egy hatosra szállott le. (Zúgás.) Mi természetesebb, minthogy e lesújtó előzmények után, társaságunkra nézve bekövetkezett — a »krach.« (Mély megindulás. A fehér rész­­vénypapirok feketére változnak.) A pénz fucscs. Mi a további teendő ? A liquidálás. Be­leegyeznek tisztelt részvények ? (Hallgatás.) Rózsa S. L. Qui tacet, consentit. Egyhangú kivonatuk folytán hivatalosan kimondom a fel­oszlást. (Csenget) A hordár. Prancsos ! Rózsa S. L. Barátom, jöjjön, s dobja be a kályhába a tisztelt hallgatóságot. (A részvények csendes önmegadással en­gedik máglyára hurczoltatni magukat.) Rózsa S. L. Úgy, barátom. Tegye ide a kályha mellé az Íróasztalt, maga elmehet, itt a napidíja. A teremő­r. Hát a nagyságos úr még itt marad ? Rózsa S. L. Én barátom, gyászkebellel neki dűlök a halotti jelentésnek, s irásközben méla­­búsan fütyülöm el részvényeink fölött a cir­­cumdederumot. den mészáros és marhakereskedő, rendkívüli minden lábas jószág. 2. §. A klubb üléseit a közvágóhídon tartja. 3. §. A klubbnak diszntagjává választatik az, aki ki tudja mutatni, hogy már több sikerült marhaságot követett el. 4. §• A klubb czélja önképzés és nemesen szóra­kozás, úgymint a politizálás. Ezért hetenként társas összejövetel, és tinókon való guillotinózás tartatik. 5. §• A guillotinozás Cseneghi államtitkár úr fel­ügyelete és vezetése alatt történik. — A kis Pulszki mindennap két órát tölt a Pesti Napló műhelyében. Valljon mit csinálhat ott ? — Órát ad a szerkesztőségnek. Négy nagy fiú mellett instruktoroskodik. Tanítványai Ujváry, Eötvös Carolus, Fenyvesi, meg a Zengő Krágli. — Hát Ádler Náczit ki tanítja a pénzügyi czikkekre ? — A Pauli, a korona kávéház főpinczére. jó Szerencsétlenség. A Kávéforrásban mint értesülünk, a napokban az a szerencsétlen­ség történt, hogy Schweinscarrey-Bántotta Ig­­náczot a Reform londoni levelezőjét a pinczér egy kandelvajszszal leforrázta. A mészáros- és marhakereskedő-klubb ALAPSZABÁLYAI: MÉSZÁROSOK és marhák. klubbja e czi­nen megalakultnak tekinti magát. Rendes tagja min­t­ §•­­ 43

Next