Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1885

büntetés daczára néhányan elégtelen osztályzatot és kevésbé szabályszerű osztályzatot nyertek az első két harmadban.­­ Nagy megelégedésünkre szolgál azonban, hogy épen ezen osz­tálynak azon tanulóit, a­kik atyai tanácsunkat követték, bátran küldhetjük tanulmányaik folytatására bármely főgymnasiumba. Az ifjúság egészségi állapota az éven át kiválónak mondható. Egyes kisebb mérvű betegségi eseteken kívül, csakis egy első osztálybeli tanulónk forgott veszélyben. — Hálás elismerésemet fejezem ki ez alkalommal a helybeli orvosi kar iránt, mint a­mely ifjainkat a legnagyobb előzékenységgel gyógykezelő. — A vallás erkölcsi nevelésre kiváló gondot fordítottunk s miu­tán­ a helybeli ev. egyház német anyanyelvű, protestáns ifjaink az intézet nagytermében gyülekeztek össze vasárnaponként isteni tisz­teletre, melyet ez évben alulírott tartott. Ez alkalommal öt forint szeretet adomány folyt be, mely az esp. gyámintézet elnökének küldetett meg. Jellemző ifjúságunk szellemére vonatkozólag az a tény, hogy Arndt János collegánk egyszerű fölhívására a harmadik és negyedik osztály Kisfaludy Károly koszorús költőnknek Győrött fölállítandó szobrára 11 fzt­krt adott össze. Május hó 20. és 21-dik napján nagys. Mészáros Nándor mi­niszteri megbízott vizsgálta meg behatóan az intézetet s a nyomban tartott tanári értekezleten általában megelégedettségét fejezte ki az elért eredmény felett s örömünkre cons­tatál­ta, hogy ez évben kü­lönösen az intézet berendezését tekintve sok haladást vett észre. Tudtunkra adta egyúttal, hogy, még két osztály helyiség átváltoz­tatása óhajtandó s miután azon megnyugtató választ hallá miszerint a fentartó testüldet azt amúgy is legközelebb keresztül vinni szán­dékozik, helyesléssel vette tudomásul az egyházmegye intézkedését. Alig távozott el az állami felügyettel megbízott főigazgató úr, váratlanul megjelent nagyságos Káldy Gyula kerületi és nagyságos Nádosy Kálmán esp. felügyelő úr. Ők is két napon át időztek kö­rünkben s az iskolai előadásokon valamint az ifjak fejlődését ki­tüntető írásbeli munkálatok áttekintésén kívül, egyúttal az intézet vagyoni állapotát vizsgálták meg.­ Sajnos, hogy ez utóbbi­nál azt kellett tapasztalniuk, hogy még mindig Damocles kardja függ fejünk felett. Azon biztató szózat azonban, melyet kerületi fel­ügyelő urunktól hallottunk, hogy t. i. az egyházkerület eme nem­zeti s prof. szellemű intézetet mindenesetre fenn fogja tartani, ha a

Next