Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1888

tovább nem haladhatnának, valamint az első osztályban a meg­ nem felelőket tovább nem bocsátottuk. A vallás erkölcsi nevelésre ez évben is kiváló gondot fordítot­tunk. Ág. hitv. ev. ifjaink az intézet nagytermében tartott magyar­nyelvű isteni tiszteleten vettek részt, a többiek pedig saját felekeze­tük lelkészei által gondoztattak. Az ifjúság egészségi állapota kitűnőnek mondható. Járvány ez évben éppen nem pusztított, jelentékenyebb betegségek is alig for­dultak elő, csak egy első osztálybeli tanuló forgott sokáig élethalál veszély közt s nem folytathatta ennélfogva egészségének helyreálta után sem tanulmányait. A tanári karban annyiban történt változás, hogy Michi Gusz­táv helybeli segédtanító úr bízatott meg az ének tanításával. A ke­rület főtanodája megválasztotta ugyan Arndt János tanártársunkat a magyar nyelv és irodalom tanárává, de ő, noha már e polgári év elején elfoglalhatta volna állását, intézetünk iránti szereteténél fogva, nehogy nálunk a tanítás menete csorbát szenvedjen, e tanéven át még itt működött. A­midőn e helyen is mély köszönetet, mondok azon 16 évi buzgó munkálkodásért, a­melyet intézetünknél részint mint tanár, részint mint igazgató kifejtett, csak kötelességemet teljesítem, ha az előbb említett elhatározásáért, illetőleg szívességéért intézetünk részé­ről e helyen is elismerő szavaimat hallatom. A fentartó testület még a szünidőben fogja e megüresedett tan­széket alkalmas tanerővel betölteni. Évközben meglátogatta intézetünket az ikerelnökség, továbbá tek. dr. Láng Frigyes iskolai felügyelő úr, valamint több iskolai nagy bizottsági tag is. Május 9- és 10-dikén vizsgálta meg behatóan intézetünket nagys. Mészáros Nándor minister megbízott. Örömmel constatálha­­tom, hogy ő nagysága az intézet épületeit, a tantermek nagyságát, világosságát és tisztaságát, a szertárak helyiségeit és fölszerelését teljesen kielégítőnek nyilatkoztató ki. Buzdítólag hatottak ránk szak­avatott paedagogiai tanácsai, elismerő szavai és különösen azon jó­indulata, hogy a tanári karnak három rendbeli óhaját­­— a feleke­zeti tanárokra vonatkozólag — nemcsak a jegyzőkönyvbe fölvétetni

Next