Evangélikus Gimnázium, Bonyhád, 1920

3 Az 162021. története: Személyi változások. A tantestület aug.­­28-án tartotta meg első értekezletét, melyen Lövik Kálmán rendes tanár még mindig nem vehetett részt, mivel távol keleten, a japán tengerparton élte a kietlen hadifogság napjait. Kunszt Henrik, kit az aug. 17-én tartott isk. nagybizottság rendes tanárul válasz­tott meg, elfoglalta rendes tanári székét. Gömbös Miklós, kit a fenntartóság helyettes tanárul választott, szeptember 8-án foglalta­ el állását. Budacker Károly helyettes tanár, kit Lövik Kálmán helyettesítésére választottunk meg, nem foglalta el­­állását, mivel másutt is megválasztották. — így a testület az igazgatón kívül 11 rendes tanárból, egy helyet­tes tanárból és egy tornatanárból állott. — Lövik Kálmán nov. 25-én végre visszatért a fogságból, családjának, szám­talan barátjának, a testületnek és az ifjúságnak nagy örömére s csakhamar megkezdte tanári működését, így december hónaptól fogva teljes volt a létszám. Őszinte rész­véttel és a súlyos veszteség érzetével kell itt megemlítenem, hogy a tanév vége felé június 2-án hosszú szenvedés után megtért az örök pihenés helyére Rosenthal Tóbiás izra­elita főrabbi, ki 30 évig tanította mint bejáró hitoktató az izraelita tanulókat s ki mindig azonosítani tudta magát az intézetnek kulturális és hazafias érdekeivel és őszinte barát­sággal mindig bele tudott illeszkedni a tanári testület össze­tartó kollegiális életébe. A kegyelet adóját részvétünkkel leróttuk temetése alkalmával s emlékét tisztelettel kívánjuk megörökíteni. Meg kell említenem még, hogy intézetünk ez évben mindkét szolgáját elvesztette, Fröhlich Keresztély 3 évig állt az intézet szolgálatában és elhunyt 1920. nov. 26-án. Ehret Mihály 1921. április 26-án halt el a hábo­rúban szerzett betegségben 12 évi szolgálat után. Mindkét szolgának hátramaradt családjának támogatására gyűjtést rendeztünk és Fröhlichné részére 2192 koronát. Ehret Mihály részére még szenvedésteljes életében gyűjtöttünk 2285,50 koronát, halála után pedig családjának támogatására 3788 koronát. Mindkét szolgának özvegyét méltányosságból az intézet szolgálatában megtartottuk az év végéig.

Next