Szinnyei József: A magyarság eredete, nyelve és honfoglaláskori műveltsége (Budapest, 1910)
Bevezetés
Ott állunk a történelmi kor határkövénél. Szövetnekünk utolsót jobban, s a félhomályban látjuk a magyarságot, amint a határt átlépi. Előtte hajnalhasadás, mögötte koromsötét éjtszaka. Be akarnánk világítani abba a sötétségbe. Tudni szeretnék, merről jöttek a mi eleink, hol ringott a bölcsőjük, milyen volt eddig való életük folyása. Mindhiába! Szövétnekünk kialudt, és tekintetünk a titokzatos sötétségbe vész. De mi ez ? Valami gyenge fény kezd derengeni az éjtszakában. Pislogó láng, amely hol elalszik, hol újra világol. Tétova jár, mint a bolygó tűz. S amott egy másik, majd fölvillan a harmadik, a negyedik is. Körülöttük a sűrű sötétségben félhomály dereng, s a szemünk látni kezd. Itt emberi koponyákat lát, amott állatbőrökből összeaggatott ruhákat. Majd földbe ásott hajlékok és nyírfahéj sátrak tűnnek elő a sötétségből; bennük kezdetleges szerszámok. Körülöttük eleven élet van, szorgoskodik a nagy család öreges apraja. Egy pár férfi a nagy halfogó hálót húzza a part felé, mások valami horgászó szerszámokat hordanak a csónakba.