Lukácsy Kristóf: A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei. Eredeti örmény kútfők után 1. (Kolozsvár, 1870)
Előszó
Történetíróik már csak azon viszonylatnál fogva is, melyben az Örmények a Magyarokkal érintett nyelv, vallás és közös rend eredet tekintetében állottak; de még inkább azon sokszoros érintkezésnél fogva, melybe Ázsia különböző pontjain egymással jöttek, a Magyarokról históriai adatokat közölnek, milyeneket egyebütt Inában keresünk, akár azok eredetiségét és régiségét, akár hitelességét és érdekességét tekintjük, s oly fényt derítenek a Magyarok ázsiai állapotaira, amilyent eddig nem is sejthettünk. Tudósításaik a Magyarokról felhatnak a II-dik századig Kr. előtt, melyben Mar-Ibas-Katina első örmény történetíró virágzott, és lenyúlnak a keresztény időszámítás IX-dik századáig, tehát éppen azon századokból hangzanak le, melyekből az eddig ismert történetírói sereg igen kevés megbízható adatot szolgáltat a magyar őstörténelem kutatójának. Örményország térképe és történelme az ókorban képezvén ifjúkori tanulmányaim főtárgyát, tanulmányoznom kellett egyúttal az Armenia tőszomszédságában virágzott és elenyészett világbirodalmaknak és egyéb az örményekkel érintkezésbe jött ázsiai népeknek történeteit. A történelmi emlékeket, melyeket ezen birodalmakról és népekről az örmény kútfőkben találtam, külön rovatok alatt feljegyeztem, kiváló gondot fordítva nyomozásaimban mindenkor a magyar fajú népekre vonatkozó történeti adatok öszszegyűjtésére, nem ugyan oly czélból, hogy azokat magam feldolgozzam, minthogy egy ily munkára sem hivatást, sem elegendő erőt magamban nem éreztem. Azonban Horvát István és Fejér György a magyar régészet tudománynak századunk első felének derekán legtekintélyesebb képviselői, kikkel magyar fordítással ellátott adatgyűjteményemet közöltem, egyhangúlag oda nyilatkoztak, miképp a magyar őstörténelem érdekében óhajtandó volna,hogy