Meszlényi Antal: A magyar katholikus egyház és az állam 1848/49-ben (Budapest, 1928)
1. Bevezetés. Az Egyház a XIX. sz. forradalmaiban
BEVEZETÉS. 1. Az Egyház a XIX. század forradalmaiban, napóleoni háborúk apokaliptikus pusztításainak 1815-ben végeszakadt. Welingtonnak sikerült Európa zsilipjét Waterloonál leereszteni s ezáltal megállítani a húszesztendős emberi vérzuhogást. A császári korona, melyet Korzika nagy szülöttje oly elbizakodottan tett fejére, immár a porban hever. A büszke császárvezér, aki trónokat döntött és állított, országhatárokat vont és törölt, embereket emelt és sújtott, most elhagyottan, csupán néhány híve kíséretében imbolyog gályáján Szent Ilona felé. A nagy karriernek tehát vége lett s a diadalmas győző cser- és borostyánkoszorúi elhervadtak. Napóleon a távolfekvő szigeten az Óceán mormoló zenéje mellett élheti át még egyszer, de csak memoire-írásban nagyívelésű pályája zenitjét és nadirját. 1815-ben Európa fellélegzett. Az elbitorlott trónok ismét gazdát cseréltek, akiktől a háborúban kifáradt nép új történelmet várt, mégpedig könny- és vérnélkülit. Mert eleddig nagyon sokat könnyezett és vérzett az öreg Európa. A francia forradalom ugyanis tisztán vérrel íródott. Valóban ez is új, de nem jobb kort jelentett. Nem kedvezett másnak, csupán az utca népének, a sans culotte-oknak s amennyiben a nemzet nagy többségére is gondolt. i*