Thoroczkay Viktor: A magyar állam és nemzetiségei. Politikai tanulmány (Budapest, 1896)
Előszó
ából tekinti s első kimerítő képét adja a dákoromán eszmék fejlődésének és kölcsönhatásának, addig Beksics a szocziál-politikus mélységével merül el tárgyába s annak minden oldalú vonatkozását a népek politikai életét legbensőbb rugóiban kutató morál-statisztikus ítéletével bonczolja s állapítja meg. Nem szabad azonban felednünk, hogy Beksics műve voltaképen vitairat s annak következtetéseit nem egészen tanácsos túlságos optimisztikusan venni. Létező, nap-nap utáni jelentkező bajokról van szó, melyeknek átmeneti természetéről igen helyes a külföldet oly irányban tájékoztatni, hogy azoknak mesterséges felfogása tévútra ne vezethesse az európai közvéleményt e jelenségek valódi súlya felől, de azért végzetes ballépés volna nekünk is szemet húnynunk az orvoslásra kínálkozó eszközök előtt s beérnünk azzal, hogy demonstráltuk, miszerint nemzetiségi kérdés Magyarországon tulajdonképen nincs is, s örvendeznünk azon, hogy papíron legalább szétfújtuk az államellenes törekvések hazug szövevényét. Ily optimisztikusan mi nem gondolkozunk s épen azért e szerény munka — jóllehet már terjedelme tekintetében is jóval