Bernát István: A magyar demokrácia multja, jelene és jövője (Budapest, 1904)
Bevezető
munka fölszabadítása és ez után a demokrácia uralma, így volt ez másfelé és így kellett történni ennek mináluuk is. Csakhogy a talaj a nagy változásra előkészítve nálunk nem volt. Az, hogy egy csomó lelkes és nagy tehhetségü hazafit megragadott a haladás vágya s ezek saját meggyőződésüket beleesőzigtrtttuk a gondolkodó és politikai tekintetben számba vehető rétegek szívébe és fejébe, nem változtat azon, hogy a nemzeti fejlődés iránya még nem az volt, mi a demokrácia megalapozását és uralmának biztosítását lehetővé tette volna. Hajlamainknál s a gazdasági tényezők rendjénél fogva évszázadokon át arisztokratikus nemzet voltunk. E tekintetben a XIX. század első felében sem történt sokáig észrevehető változás. Nem igen tévedünk, ha azt állítjuk, hogy a vagyoni és értelmi viszonyoknak az az egyformasága, melyből rendszerint az éles nézetek hasonlósága s a törekvések egyöntetűsége ered, nálunk a múlt század közepén a hűbéri alkotmány és társadalmi rend átalakításakor sem volt meg. Földünk elég gazdag, hogy eltartsa a jobbágyot és kényelmet biztosítson az urnak. Tehát, a külön társadalmi rétegeik alakulása, az arisztokrácia föltétele nem hiányzott. A demokratikus elemeknek, a polgárságnak fejlődése szerfölött hézagos és gyönge. A változás rugói nem is belsők, hanem kívülről jöttek reánk. Az idők teljessége még nem érkezett el. A demokratikus elemek sokáig nem lettek volna képeseik széttépni azokat a korlátokat, melyek munkájuknak és emelkedésüknek határt szabtak, ha külső segítségben nem részesülnek. Nem jutottak el odáig, hogy vagyonban, tudás-